Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)
1994-09-01 / 240. szám
1994. szeptember 1., csütörtök A mai nap üj Dunántúli napló 3 Hármas magyar kórussiker a gyermekkarok versenyén A 42. Arezzói Nemzetközi Kórusverseny pécsi szemmel A Testvérvárosok Terei Általános Iskola kórusa Arezzo városa, Petrarca és Guido D’Arezzo szülőföldje, a toszkán vidék ékszerdoboza a muzsikusok számára a kóruséneklés fellegvárát jelenti. Augusztus utolsó hetében 42. alkalommal rendezték meg Itália és talán Európa egyik legrangosabb kórusversenyét. Szűkebb hazánkat, Pécs városát a Testvérvárosok Terei Általános Iskola kórusa képviselte Tillainé Merácz Ágnes karnagy vezetésével. A pécsi diákok fölkészülése nyár elején kórustáborral kezdődött, majd augusztus második hetétől komoly tréninggel, napi több órás, szívós munkával folytatódott, amelyben dr. Polá- nyiné Lányi Katalin tanárnő is sokat segített. A kórusvezetők és a nemzetközi zsűri tagjai jelenlétében augusztus 25-én, az arezzói városháza gótikus belső udvarán Vado Vanucci polgár- mester meleg szavakkal üdvözölte a vendégeket, és fogadást adott a tiszteletükre. Kiemelte Itália és Arezzo életében e verseny fontosságát, emlékezve a háború utáni nehéz kezdeti évekre, és remélte, hogy a jövőben is folytatódik e rangos rendezvénysorozat. A gyermekkarok versenye augusztus 26-án volt a Petrarca Színházban. A 11 kórus közül - egyebek mellett - moldáviai, bolgár, orosz, ukrán, ausztrál énekkarok szerepeltek, valamint három magyar gyermekkar. A pécsi diákok utolsóként léptek színpadra. A nagy izgalom és szervezési pontatlanságok leküzdése után óriási sikerrel mutatták be versenyprogramjukat. Victoria: O Regem coeli, Mendelssohn: Három latin motettájából a Veni Domine című Gyöngyösi István orgona- kiséretével és Kocsár Miklós: Csili csali nóták című kompozíciója osztatlan elismerést arattak. A nemzetközi zsűri 255 ponttal értékelte a műsort, amely a dobogós harmadik helyezést jelentette a pécsieknek. Első díjat nyert a budapesti Magnificat Kórus, Szebellédi Valéria vezetésével (268 pont), második lett a nyíregyházi Cantemus Énekkar, Szabó Dénes irányításával (257 pont). Giancarlo Pagni, a Toszkán Kórusszövetség elnöke, a verseny egyik fővédnöke elmondta: soha ilyen jelentős magyar győzelem nem született még Arezzóban, mint az idén, a gyermekkari kategóriában. Hozzátette, hogy a felnőtt kórusok versenyén nem volt ilyen szoros a küzdelem, és a színvonal kívánatosnál alacsonyabb volt. A versenynap folytatásaként a pécsiek fölléptek az arezzói Dóm téren megrendezett késő esti folklór bemutatón is. Itt kb. 2000 néző ünnepelte a pécsi gyermekeket. Tillainé Merácz Ágnes karnagy és diákjai több meghívást kaptak a jövő esztendőre. A verseny izgalmai mellett jutott idő megismerni a toszkán táj szépségeit, kipróbálni a firenzei Dóm akkusztikáját, megcsodálni Michelangelo világhírű alkotásait Rómában és Firenzében, meglátni a kivilágított Velencét, és megmártózni a tengerben. A vidámság és jó hangulat elfeledtette velük az arezzói szervezés hiányosságait, és a határmenti várakozás kellemetlen óráit. Törtely Zsuzsa Kőfal helyett üzletsor Átalakul az utcakép a Siklósi úton • • Önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak Az MSZOSZ beszáll a szociális ellátásba Másfél évvel ezelőtt nagy felháborodást keltett a lakosság körében a Siklósi úton található kőfal lebontása, amely 1984 óta Pécs egyik színfoltját képezte. A falat középiskolások építették tíz évvel ezelőtt. Egy nap azonban valaki elkezdte lebontani a falat. Ez sokakban ellenérzést váltott ki. A mai kép viszont már vigasztaló. A fal helyén egy új üzletsort épít a Temporg Nyomdaipari Kisszövetkezet. Kállai Sándor, a szövetkezet elnöke elmondta, régi terv volt. A közgazdászhallgatók a tanárképzősöket tarisznyarákoknak hívják, a bölcsészek a jogászokat és orvostanhallgatókat materialistáknak tartják, a leendő mérnökök csak azt tekintik tudománynak, aminek alapja a matematika, s a többi ismeretkör szerintük csak „smafu”, „duma”, társadalmi presztízsének biztos tudatában tekint az orvosista a többiekre, a tesiszakosokat egyöntetűen „izomagyúak- nak” tartják... Sztereotípiák, bevett fordulatok, melyeket senki sem vesz igazán komolyan. Bizonyos értelemben bájos, nélkülözhetetlen elemei a csoportszellemnek, de néha elitista, kirekesztő, lenéző attitűddel párosulnak. Rövid körképünkben pécs egyetemistáinak egymást illető sztereotípiáit tekintjük át. Bölcsész körökben elterjedt, hogy a joghallgató csak a hogy az eddig udvarként használt szabadteret hasznosítsák. Remélik, hogy az utcakép is esztétikusabbá válik az új épülettel. Szolgáltató cég lévén, a működés érdekében szükséges a készpénzes forgalom növelése. Ehhez viszont egy megfelelő helyen működő üzletre volt szükség. így jött az ötlet, hogy kihasználják a nyomda előtti szabad teret, melyet kőfal választott el az utcai forgalomtól. Az építkezés már egy éve fopénzre, hatalomra utazik, vagy azért választotta ezt a hivatást, mert a szülei is jogászok. A jogász- és orvosfamíliák egy bölcsész számára gyanús, némileg visszatetsző jelenségek: jelzik, hogy az ifjonc feltehetően nem saját akarata, szándékai alapján, de a családi ház késztetésére döntött e pálya mellett. Az egyéniség érvényesülése mindenesetre megkérdőjeleződik. Az esztéták „elvontak”, egyszer bokájukat verdeső hajjal, slamposan, zsákszerű ruhákban mászkálnak, másnap kopaszra borotvált fejjel, farmerban bukkannak fel, Nietzschéről és a posztmodemről vitatkoznak. A matematika-fizika szakos: vékony, fémkeretes szemüveg, csontos arc, kockás sál, néha tudálékos modor - amúgy normális. A tesisek harsányak, szinte csak szabadidőruhákban, (a lányok biciklis-nadrágban) sportcipőkben szaladgálnak, a tesis lányok szabadszájúak, a lyik. Nagyon megnehezítette a dolgot, hogy ezen a területen korábban egy vízimalom állt. Az épület egy mederre, feltöltött területre épült, ezért szükség volt több speciális munka elvégzésére. Ma már állnak a falak, melyekből kiderül, hat üzlettel gazdagodik Pécs. Az épületben lesz többek között egy zálogház, autósbolt és nyomtatványbolt. Az udvarban parkolót is biztosítanak a vásárlóknak. Az üzletek bejárata a Siklósi út felől lesz, így az ott lévő buszmegállót is áthelyezik, bár ez a változtatás nem jelentős. Az átadásra ez év december végén kerül sor. Gombár G. fiúk minden jobb csajt megbámulnak, infantilisek. Az angolosok csaknem kizárólag nőneműek, cicababák, felszínesek, előadásokra Kiske- gyedet olvasni vagy manikűrözni járnak be. A magyar szakosok tutyit hordanak, könyvtári kontójuk mindig telítve van. furcsa nyelveket tanulnak, ha kell órákig beszélnek a semmiről. A filozófia szakos nem érti, hogy lányok miért jelentkeznek filozófia szakra, hiszen aki nőnemű léte ellenére is vitte valamire a bölcseletben, az vagy teljesen férfiassá vált, vagy a lélek eredendő teljességének, kétne- műségének legjobb bizonyítéka. A jogászokban benne van az a több évtizede fennálló, talán leginkább a dzsentri-mentalitással jellemezhető felfogás, hogy ki az úr, ha én nem. A kollégiumokhoz közeli kocsmákban szinte minden nap megtaA Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége társaságot alapított önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak szervezésére. A Realitás Kft. létrehozásával a legnagyobb szakszervezeti konföderáció célja, hogy szolgáltató szakszervezetként támogassa az öngondoskodás új formáit - hangzott el az MSZOSZ szerdai sajtótájékoztatóján. A Realitás Kft.-t 10 millió forint alaptőkével hozták létre, melyből 30 százalékkal részesedik az MSZOSZ, 49 lálható két-három jogász társaság, bár az igazi jogászkocsma már lassan tíz éve ugyanaz. A legegységesebb kar, ezt jelzik a hagyományaik, s a szinte példátlan mennyiségű jogásznóta, amit előszeretettel énekelnek, ezzel is jelezve összetartásukat. Egy-egy jó buliért a világ végére is elmennek, s a különböző egyetemi vetélkedőkön - legyen az tudományos, játékos vagy sport - mindig a maximumot adják, s komoly favoritok. Ilyenkor frenetikus hangulatot is varázsolnak aláfestésként. A bolondos vetélkedőknek egyébként szintén nagy hagyományai vannak. A vetélkedők ezen hagyományai jellemzők a közgazdászokra is, hiszen a két kar mondhatni szervesen összeforrt. Nem beszélve a néhány közös oktatóról és a közös épületről, a kollégiumok és a közeli szórakozási lehetőségek könnyen közel hozták egymáshoz a jogászázalékkal a Postabank, a fennmaradó hányad pedig három ágazati szakszervezeté, a Vasas, a Postás és a Ruházati Dolgozók Szakszervezetéé. Vágó János az MSZOSZ al- elnöke elmondta: az érdekvédelmi szervezet azzal számol, hogy az állam szerepvállalása a szociális ellátásban folyamatosan csökken, ezért egyre nagyobb szerephez jut az egyéni tehervállalással működő pénztári szolgáltatás. Szakértők szerint a pénztárak „csereszabatos” szokat és a közgazdászokat. A közgazdászok egyébként három nagyobb csoportra oszthatók. Az egyik már az egyetem mellett is dolgozik, nem ritkán saját vállalkozást irányít, vagy kisvállalkozásban vezető-középvezető. ők szinte az egyetemre is azért jöttek, hogy legyen egy papírjuk arról, amihez érzékük van. A másik csoport az egyetemi életet fenékig kiélvezi, s tudja, ha közgazdászvégzettsége van, nem fenyegeti a munkanélküliség. A harmadik csoportba azok tartoznak, akik a tehetségüket szorgalommal pótolják, ezért a közeli aranyér veszélye fenyegeti őket. Valahogy furcsa, kelet-európai ez így. Amíg az USA-ban, vagy a fejlett Nyugaton az értékrendet az alakítja, hogy ki melyik egyetemen végzett, itt nálunk az dominál, hogy ki melyik karra, szakra jár. Ez végülis nem is nagy baj, ami inkább feltűnő az az, hogy az egyes egyetemeken belül nagyobb a széthúzás, mint az egyetemek közti versengés. Katona - Móczán alternatívát nyújtanak a banki vagy más megtakarítások mellett. A Realitás Kft. arra számít, hogy az üzemi kasszák iránti érdeklődés erősödésével már az idén több tucat pénztár kezdi meg működését. Jelenleg is közreműködnek több pénztár szervezésében. Terveik között szerepel egy országos nyugdíj- pénztár alapítása, valamint ágazati és szakmai pénztárak létrehozása. Kezdeményezik pénztári szövetség létrehozását is. Megölte csecsemőjét A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya nyomozást rendelt el emberölés alapos gyanúja miatt L. A. 23 éves román állampolgárral szemben. Az eljárás eddigi megállapításai szerint a fiatal nő augusztus 19-én a kora reggeli órákban egy vépi lakás fürdőszobájában életképes fiúgyermeket szült, a csecsemőt a szülés után körülbelül negyed órára magára hagyta, majd egy műanyag táskába csomagolta, és a ház előtti kukába dobta. A szeméttároló tartalmát később a szeméttelepre szállították és bedarálták. A rendőrség L. A.-t őrizetbe vette. Szájíz Méltón emlékezett Mohács a minap a csata 468. évfordulójára. Volt ökumenikus istentisztelet, kamarazene, ünnepi önkormányzati ülés, jó néhány koszorúzás. Ahogy kell. Ami viszont talán kicsit megkeserítette a mohácsi polgárok szájízét, az az ünnepségek programját hirdető plakátok utolsó két sora volt. A szervezők felhívták a figyelmet, hogy a Történelmi Emlékhelyen zajló megemlékezésre külön autóbuszokat indítanak, kedvezményes tarifával. A viteldíj mindössze harminc, nyugdíjasoknak és diákoknak húsz forint. Kérdésem, hogy az esemény és a hely szelleméhez méltón nem engedhette volna meg magának a város, vagy a fuvarozó cég, hogy egy nemes gesztussal lemondjon az így befolyt egy-két ezer forintnyi ösz- szegről? B. Z. Ma már állnak a falak, de tegnap csendes volt az építkezés környéke Fotó: Läufer László Egregyi nyugdíjasok Minden ember életében boldog pillanat, ha kimozdulhat a mindennapok sötét fátyla alól. A nyugdíjas élet legtöbbször magányt jelent a megöregedet- teknek, így ők talán még jobban örülnek néha egy kis kirándulásnak. Nyugdíjas asszonyok boldog csapata szállta meg a közelmúltban Máré várát. A kirándulást a kárászi erdészet szervezte, melyen közel ötvenen is részt vettek. Az asszonyok többsége még sosem vagy nagyon régen járt már várban. Számukra főként, de mindenkinek nagy élményt jelentett az „idegenvezető”, dr. Bihari Lajos által bemutatott, az 1960-as évek elején felújított, még a 14. században épült Máré vár. A vendégeket Weininger Gyula, Horváth József és Fóris József fellobogózott ingyenfogata szállította a helyszínre. A vár gondnoka, Papp Éva is segédkezett az utaztatásban; kétszer is fordult Trabantjával. A kirándulók örömére épp a vár udvarán énekelt egy 30 tagú gyermekkórus. Az énekszó mellett a gyerekek táncában is gyönyörködhettek a nyugdíjasok. A szép idő, a jó hangulat, az új varázsa; mind gyönyörű emléket hagyott a emberek szívében. K. É. Tarisznyarákok, materialisták, izomagyúak és a többiek A pécsi egyetemisták jellemzői