Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)
1994-09-08 / 247. szám
1994. szeptember 8., csütörtök A mai nap üj Dunántúli napló 5 Az első vállalkozói iroda vidéken Együttműködési megállapodást írtak alá Bolyban Színháztörténész szak Veszprémben Színháztörténész-képzés kezdődött a Veszprémi Egyetemen, amely, szerdán tartotta tanévnyitó ünnepségét. Az új szakok indításával folytatódik a tendencia, amelynek során a korábban csak vegyészmérnököket képző felsőfokú intézmény sokoldalú univerzitássá alakul. A tanári karon már 18 szakpár indul az idén. A színháztörténész-képzés- ről Bécsy Tamás, a színháztudományi tanszék vezetője elmondta az MTI munkatársának, hogy nem művészeket képeznek, hanem olyan szakembereket,.akik sokat tudnak a színházról, a drámáról. Az új szak hallgatói öt éven át tanulnak színházelméletet, színháztörténetet, drámatörténetet és elméletet, előadáselemzést, kosztüm- és díszlettörténetet, logikát, filozófiát és idegen nyelvet. A megyei Vállalkozói Központ első vidéki irodáját avatta fel tegnap dr. Szűcs József, a Baranya Megyei Közgyűlés és a Vidék Kis- és Középvállalkozásainak Fejlesztéséért Alapítvány kuratóriumának elnöke Bolyban. Az alapítvány által létrehozott megyei Vállalkozási Központ épülő hálózatának célja, hogy a községekben élő vállalkozókhoz is minél több információ és szakmai segítség jusson. Az alapítvány nevében dr. Szűcs József kuratóriumi elnök, az önkormányzat nevében Hars József polgármester írta alá tegnap az együttműködési megállapodást a Vigadóban. A technikai berendezéseket és a szakmai segítséget PHARE támogatásból a vállalkozói központ állja, míg a helyi önkormányzat a helyiséget és a működési költségeket fedezi. A vállalkozói központ vezetőjének, dr. Péterfla Tamásnak köszöntő szavai után a helyi általános iskola kamarakórusa adott műsort. Az ünnepség szónoka, dr. Szűcs József kiemelte, azért is fontos a vidék fejlesztése, mert a városok helyzetüknél fogva mindig könnyebben vészelik át a gazdasági nehézségeket. Boly eddigi érdemeiről szólva megemlítette, hogy a település az első önkormányzatok egyikeként csatlakozott az alapítványhoz, és sikeresnek látszik a a község határában kialakított ipari terület is. A közgyűlés elnöke röviden szólt a három éves alapítványról, amely történetének fontos állomása volt a közel egy évvel ezelőtt létrehozott Vállalkozási Központ, akárcsak az első vidéki iroda. Hars József polgár- mester visszaidézte, hogyan alakultak az elképzelések, hiszen először csak fél állásban kívántak valakit foglalkoztatni a községházán. Később azonban a feladat nagysága túlnőtte ezt a verziót, mert a bólyi székhelyű Mohács Térségi Tanáccsal karöltve az összesen negyvenhárom község összefogását kívánják megszervezni a vállalkozások terén is. A polgármester legfontosabbnak az információkat tartja, mert ezzel a bukás kockázat is csökkenthető és egyben segítséget jelent az elképzelések megvalósításában. Gellert Miklós, az alapítvány egyik szülőatya is az információk fontosságát hangsúlyozta, tanácsként hozzátéve, Bolynak is jó lenne, ha többet tenne közzé önmagáról, hogy a gazdálkodók, a vállalkozók jobban megismerhessék. A tanácsadó iroda néhány hét múlva fogadja ügyfeleit. P. E. Kicsomagolás után a technikai berendezések Fotó: Löffler A tanulási kedv hamar elszáll Siklóson is Nyelvtanfolyam-körkép Ha egy felnőtt intenzíven szeretne angol, német, netán más nyelvet tanulni Siklóson és környékén, bizony ismét csak az utazást kell választania, panaszolta fiatal barátom. Ez már csak így van itt a déli végeken, de azért hozzá kell tennünk, némi kutatás után kiderült, a helyzet nem olyan tragikus. Az egyeduralkodó német és angol nyelv oktatása mellett a siklósi könyvtár már tavaly indított horvát tanfolyamot is. Az idei tanévben a horvát kezdő és haladó mellett német kezdő és haladó tanfolyamokra is beiratkozhatnak a felnőttek, sőt lesz német alapfokú nyelvvizsgára előkészítő kurzus is, valameny- nyi 60-60 órában. A siklósi szakmunkásképző intézet Alfa Suggestoped nyelv- tanfolyama tavaly indult először. A két csoport tanfolyamosai közül a legügyesebbek idén ősszel már megpróbálják a középfokú nyelvvizsgát letenni. Idén egy csoport indítását tervezik heti kétszer 2 órában. Harkányban már bizonytalanabb a helyzet. Itt a művelődési ház évek óta a nyelvtanfolyamok gazdája, de régóta az a tapasztalat (amit egyébként másutt is elmondtak), hogy hiába a nagy tanulási kedv az elején, évközben óriási a lemorzsolódás. 1993-94-re egyelőre német kezdő tanfolyamot indítanak. A megye intézménye, a Harkányi Gyógyfürdő Kórház rendszeresen szervez dolgozói részére német kurzusokat, elsősorban a szintentartás céljából. Ősztől most is lesz biztosan német, és miként 1992-93-ban, ezúttal a tanfolyamok árának jelentős részét dotálja a kórház. Nincs könnyű helyzetben az Ormánság egyik központja, Vajszló, mert mint a művelődési házban érdeklődve megtudtuk, inkább helyi tanárokat tudnak alkalmazni, olyan messze vannak Siklóstól, Pécstől. Októbertől angol és német kezdő tanfolyamok indítását tervezik. Villányban még kevésbé biztos, milyen kurzus várható idén, ez függ a nyelvtanártól és a jelentkezők számától egyaránt. Mindebből talán az a tanulság vonható le: ha egy felnőtt a középfokú nyelvvizsgára szeretne felkészülni, ráadásul mondjuk francia, spanyol, olasz nyelvet akar tanulni, vagy felkeres egy magántanárt, vagy irány Pécs. Sz. A. TRANS SPORT MEGELŐZTE A KORÁT. Trans Sport. Jövőbe mutató, összetéveszthetetlenül eredeti vonalvezetésével és brilliáns motortechnikájával feltétlen elsőbbségre tart igényt. E luxuskivitelű hétüléses limuzin számtalan kényelmi felszereltséggel rendelkezik rövidtávú utakhoz és többezer kilométeres túrákhoz egyaránt. És erőteljes motorja csak fokozza az érzést, hogy a Trans Sport képes a lehetetlenre: még a korát is megelőzi. A- OPEL6 AZ ÖN OPEL MÁRKAKERESKEDŐJE: OPEL GERGELY Márkakereskedés 7630 Pécs, Pécsváradi u. 2. Tel.: 72/333-191,333-195, 333-455 A bemutató kóstolóval zárult Fotó: Bolkovics László Sürgető a szüretkezdet Szőlészeti, borászati bumutató Pécsett BKV-akciók a BNV-n Kedvezményes bérletvásárlási akciót szervez a Budapesti Nemzetközi Vásár idején a BKV. Az érdeklődők szeptember 9. és 18. között a vásárváros területén felállított BKV-pénz- tárakban 220 forinttal kevesebbet fizethetnek, ha az év hátralévő időszakára egyszerre veszik meg a kombinált bérleteket. Ugyancsak a vásár alatt jelennek meg először a BKV új vásárlási utalványai. A cég öt- százalékos engedményt ad azoknak, akik a vásár területén lévő pénztárakban veszik meg a 200-500 és az 1000 forintos címletű utalványokat. Román autósblokád Nagylaknál Nagylaknál szünetelt a személy- és teherforgalom, mert román oldalon öt személygépkocsi szerdán délelőtt blokád alá vette a határállomást. Kőműves József alezredes, a határőrség helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a románok így tiltakoztak a magán- forgalomban külföldön vásárolt személyautók vámilletékének többszörösére emelése ellen. A határőrség a blokád idejére a gyulai átkelő igénybevételét ajánlotta, mert Nagylaknál nagy volat a torlódás. A blokád még tegnap megszűnt. A Magyar Könyvklub új üzlete Regényeket, ifjúsági irodalmat, szakkönyveket, albumokat - mindezen kiadványokból a legújabbakat - egyaránt találhatnak az olvasni vágyók a Magyar Könyvklub új fővárosi üzletében. Ä VI. kerületi Anker köz 2-4. szám alatti bolt szerdán nyitotta meg kapuját a klubtagok előtt. A Magyar Könyvklub az elmúlt két évben félmillió könyvbarátot toborzott soraiba. A korai szőlőfajták többségénél megindult a rothadás, ami nem is csoda, hisz az aszályos heteket követően augusztus 14-től mostanáig változó területi eloszlásban mintegy 150-200 milliméter(!) csapadék hullott. A szárazság idején „be- tokozódotf ’ a bogyók héja, több helyen a lisztharmat és jégverés is megtette kártételét, így a csapadékbőség beköszöntekor a szőlőszemek nem bírták a bennük megnövekedett nyomást. Többek között ez is elhangzott szerdán a pécsi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet szentmiklósi telepén megrendezett szokásos szüret előtti bemutatón, amelynek vendégei az árutermelő borászok voltak. Dr. Diófási Lajos, a kutatóintézet vezetője a szakembereknek elmondta: valószínűleg többmenetes szüretre kell berendezkedniük. Azokat a fürtöket, amelyeknél 10 százalék körüli a rothadás, mielőbb le kell szedni, fel kell dolgozni. Ahol pedig a rothadás ennél is nagyobb mértékű, ott kényszerszüretet kell tartani. A rizlingszilváni, az oportó, az ottonel muskotály már amúgy is szedésre érett.- A kései fajták, az olaszriz- ling, a hárslevelű, a cabemet és a cirfandli esetében még lehet lokalizálni a rothadásos részeket, ajánlható szerek például a Polyoxin, a Rovral és a Rondán - mondotta egyéb tanácsok mellett dr. Diófási Lajos. Ma 13.30-ra (ugyancsak a szentmiklósi telepre) már a kistermelőket, gazdákat várják szőlészeti-borászati bemutatóra, melynek végén borkóstolóra is lehetőség nyílik. Balog N. Búcsú a Szigeti Autóscentrumban Búcsút rendeznek szeptember 10-11-én Pécsett, a Szigeti úton lévő Szigeti Autócentrumban. A nagyszabású hétvégi rendezvénysorozat szombaton 10 órakor kezdődik mazsorettek felvonulásával, de akik kilátogatnak, részt vehetnek játékos családi vetélkedőn, a gyerekek lufis versenyen, a férfiak bizonyíthatják, hogy milyen gyorsan cserélnek autókereket, a hölgyek snack készítésben mérhetik össze ügyességüket. A szombati programban szerepel többek között grimasz vetélkedő, smink és hajbemutató, a vasárnapiban amatőr zenészek fellépésére, s Suzuki személy- gépkocsi kipróbálására. Kárpótlási földárverések Mindössze négy megyében volt kárpótlási földárverés az elmúlt héten - derül ki az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal összesítéséből, melyet szerdán juttattak el az MTI-hez. Országszerte összesen 13 árverést tartottak, s ezeken 21 987 aranykorona értékű föld talált gazdára. Az árverések több mint felét - szám szerint hetet - Bács-Kiskun megyében tartották, és ezeken 14 566 aranykorona értékű földet szereztek meg a licitálók. Az árveréseken 577-en jelentek meg, és 307-en jutottak tulajdonhoz. Az árak tekintetében is az eddigieknek megfelelő eredmények születtek, nagy számban jutottak az 500 forintos aranykoronkénti minimáláron földhöz az árverezők, de akadtak viszonylag magas értékek is. A legmagasabb licitárat egy Bács-Kiskun megyei árverésen ígérték meg az árverezők: ott egy parcella 35 ezer forint aranykoronkénti áron talált gazdára. Zsiráflépcső zongoraívvel Barabás Márton kiállítása a Pécsi Kisgalériában A Pécsi Galéria gazdag kiállítási programjának egyik nagyon érdekes és nívós tárlatára kerül sor ma délután. Megnyílik Barabás Márton festőművész kiállítása. Barabás Márton 1952-es születésével, a még fiatalnak mondható festőművész nemzedékhez tartozik. Budapesten született, nagyapja is festőművész volt, s bár nem közvetlen leszármazottja a nagy Barabás Miklósnak, de Barabás Miklós nagyapja és Márton egyik őse testvérek voltak. Mesterei a Képzőművészeti Főiskolán Kádár György és Kokas Ignác voltak. 1977-ben végzett, majd 1978-ban hároméves Derko- vits-ösztöndíjat kapott. Sajátos világ Barabás Mártoné. Táblaképein megjelenített furcsa tárgyai, egymáson áthatoló háromszögek, spirálok, lépcsős zsiráfok, zöldellő levelek, plasztikusan ívelő zongorabillentyűk irracionálisán, különösen lebegve rendeződnek meghatározhatatlan térré. A festményeken látható elemek azonban megjelennek külön-kü- lön is, tárgyiasult formában, mint térbeli szerkezetek, hol önmagukban, hol pedig egymáshoz kötődve, önálló életet élve, mintha a sokezer éves emberi kultúra megkövült foszlányai volnának. Az október 2-ig nyitva tartó kiállítást ma délután 5 órakor nyitja meg a Szent István tér. 4. sz. alatti kiállítóhelyiségben Petrőczy Éva költő. Cs. L. Tárgyiasult formák a tárlaton Fotó: Tóth László