Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)

1994-09-07 / 246. szám

6 üj Dunántúli napló Magazin 1994. szeptember 7„ szerda Jó éjszakát - de hogyan? A pihentető alvás hálószobatitkai A már-már tömegbetegség­nek számító alvászavarban sok esetben nem szervi vagy idegi okok ludasak, hanem a külső körülmények. Az álmatlanság­gal küszködőknek érdemes te­hát hálószobái őrjáratot tartani, s számba venni, hogy adot- tak-e a „tárgyi” feltételei a pi­hentető, nyugodt alvásnak. Fontos, hogy milyen a háló­hely klímája. Az áporodott, be­füstölt szobalevegő a jó alvók--’ nak sem ígér könnyű álmot. Lefekvés előtt tehát feltétlenül alaposan szellőztessünk. Azt se feledjük, hogy a túl meleg légtér rontja a jó alvás esélyét; a háló ideális éjszakai hőmér­séklete 16 fok. Nem szerencsés, ha ágyunk az utcai, külső falnál, az ablak közelében van. Ott ugyanis hűvösebb őszi-téli napokon a hideg bukószél, a léghuzat gyakran észrevétlenül is meg­zavarhatja az éjszakai pihe­nést. A fekvőhelyet illetően a fő követelmény, hogy ne legyen szűk. Hosszában legalább 15 centiméterrel haladja meg használója testmagasságát, szélességében pedig az egyes ágy legalább 1, a dupla ágy le­galább 2 méter legyen. Koráb­ban az volt a vélemény, hogy a kemény matrac az egészséges. Ma már a szakemberek azt vallják, hogy a "rideg" fekvő­hely ugyanolyan ártalmas a ge­rincoszlopnak, mint a túlságo­san puha. Sok múlik az ágyneműn is. A jó takaró könnyű, tartja a meleget, fölveszi és elvezeti a párát. E követelményeknek a töltőanyagok közül a pehely és a toll nagyrészt megfelel. Leg­jobb a dunnalúdtól származó dunna-pehely, ez azonban elég drága. Nagyon könnyű és jó hőtároló a kasmírszőr, de ez sem olcsó. A tolira allergiásak töltelékanyagnak birkagyapjút vagy nemes-prémet használ­hatnak. Fejpámába a puha pehely nem alkalmas. Túl lágy ugyanis ahhoz, hogy alvás közben biztosítsa az egészsé­ges testhelyzetet, azaz kie­gyenlítse a fej és a váll közötti magasságkülönbséget. Fejünk alá tehát kemény tollal bélelt párnát tegyünk. Dorombol, de fél... Adalékok a macska természetrajzához Közismert, hogy vannak hara­pós, rosszindulatú, hamis ku­tyák. Kevesebben tudják, hogy bizony az általában sze­líd, törleszkedő macskák is lehetnek agresszívak. A házi­állatok, a kutya, a ló, a macska, stb. természetesen rendelkezhetnek olyan génnel, amely hajlamossá teheti őket a rosszindulatú magatartásra. A támadó, sőt olykor veszélyes cica-jellem hátterében azon­ban mindig rossz környezeti, emberi hatások húzódnak meg. Vannak például olyanok, amelyek mindenkivel rendkí­vül barátságosak, de a gyere­keket nem szenvedhetik, s va­lahányszor mancsuk „hatótá­volságába” kerül egy-egy apróság, rárontanak, karmol­nak és harapnak. Az ellen­szenvnek rendszerint az a ma­gyarázata, hogy környékbeli kiskamaszok, ha csak tehetik, megkergetik, hergelik vagy bántják, s az állatot ezek az élmények változtatják „gye­rekgyűlölővé”. Általában elmondható, hogy a macska félénk jószág, s mindenek előtt az embertől tart. Ez a félelem váratlan, szokatlan körülmények hatá­sára fölerősödik. Jellemző példa, hogy egy 6 éves házi­macska szinte egyik napról a másikra kezelhetetlenné vált. Nem lehetett a közelébe menni, mert ha valaki belépett a szobába, az állat valósággal a levegőben úszva, karmait kiengedve ugrott rá. Utólag kiderült, hogy viselkedése ép­pen gazdája lakásának kifes­tése óta változott meg. Egy héten át több festő dolgozott a szobákban, s a háziak távollé­tében azzal múlatták az időt, hogy ingerelték, bosszantották a szelíd állatot, sőt még taplót is tettek a farka alá. A zoológia egyértelműen azt vallja, hogy rosszindulatú, hamis természetű macska tu­lajdonképp nem létezik. Ha agresszívvá válik, annak min­dig megvan az oka - még ak­kor is, ha nem tudunk róla. Ilyen esetben azonban érde­mes utánajárni, esetleg földe­ríteni a kiváltó körülménye­ket, hogy az újabb rossz él­ményeknek elejét vehessük. így idő múltával kedvencünk ismét barátságos, kedves jó­szággá szelídülhet, bár - még ha vidáman dorombol is - fél­énksége megmarad. Veress István Mikor időszerű a betakarítás a gyümölcsösben? Nehéz, sőt nem is lehet nap­tári dátumhoz kötni a különféle gyümölcsök érésének pontos idejét. Már csak azért sem, mert még egyazon fán sem egyszerre érlelődik meg a termés. A na­pos, déli koronarészeket előbb szedhetjük meg, mint a korona más részeit vagy éppen a belső ágakat. A lépcsőzetes érés vol­taképp előny, hiszen hosszabb ideig fogyaszthatunk friss gyü­mölcsöt, s a hűtőtárolás, a befő­zés és az értékesítés is köny- nyebb több menetben. A szedésre a rajtjelet az adja meg, ha a gyümölcsök zöld alapszíne sárgára vagy más jel­lemző színre vált. Kiváltképp vonatkozik ez a különféle al­mákra és körtékre, amelyek éretlenül még haragos-zöldek. Korai szedés nyomán nemcsak megfonnyadnak, hanem úgy fölpuhulnak, hogy húsuk élvez­hetetlenül szívós, rágós lesz. (Viszont a téli almák és körték nálunk fán tartva teljesen nem érlelhetők be; a fagyok előtt le­szedve is csak hosszabb-rövi- debb tárolási idő után lesznek fogyasztásra alkalmasak.) Megbízható jele az érettség­nek az is, hogy könnyen vagy nehezen szedhetők a szemek. Érdemes ügyelni arra, hogy ne szakítással, hanem könnyed csavarással válasszuk le a fáról a gyümölcsöt - lehetőleg ko- csányukkal együtt, s ne ujj­heggyel, hanem tenyérbe fogva. A nyomás, az ütődés akkor is kárt okoz, ha nem okoz látható sérülést. Ezért a magasból ejtett gyümölcs általában nem tárol­ható, az ütődött darabok húsa rövid időn belül megbámul. A vesszőkosárban vagy a nagyobb műanyag-tálban - éppen ezek hajlékonysága miatt - könnyen megtörhet, megnyomódhatnak a szemek. Ha azt akarjuk, hogy jól tárolhatók maradjanak, me­rev falu, s lehetőleg hullámpa­pírral bélelt gyűjtőedényeket használjunk. Figyeljünk arra is: ne akkor szedjük meg a fákat, amikor esőtől vagy hajnali hármattól nedves a gyümölcs. Ilyenkor ugyanis érzékenyebb, könnyeb­ben fertőződik, s eltarthatósá­gának ideje is lerövidül. Dr. Komiszár Lajos Jobban tesztelhető a szívinfarktus Gyorsabb és megbízhatóbb módszert dolgoztak ki amerikai kutatók a szívinfarktus utólagos kimutatására. A gyanús mellkasi fájdalmakról ugyanis sok esetben igen nehéz megállapítani, hogy szívinfarktusból erednek-e. Ezért most, a biztosabb eredmény ked­véért, az eddigi egy helyett két enzim szintjét vizsgálják a vér­ben. A korábbi módszerrel 12 óráig is eltartott, mire eredményt kaptak, a mostani teszttel akár fél óra alatt megállapítható, hogy volt-e szívinfarktus. A korábbi teszt a sérült szívizmokból a vérbe kerülő enzim szintjét mérte, ez azonban gyakran olyan ala­csony volt, hogy alig lehetett ki­mutatni. A 35 éves Lisa Clayton egyedül indult el szeptember 4-én a dél-angliai Dartmouth-ból, hogy a nők közül elsőként egyedül körülhajózza a világot. A 30 000 mérföldet megszakítás nélkül kívánja megtenni 8 hónap alatt, minden segítség nélkül. magyar Állampapír Államkötvény 1997/K Legyen akár kényelmes... ...elfoglalt, előrelátó, a Magyar Államkötvény ideális befektetés. A legkedvezőbb befektetési forma mindazoknak- akik megtakarításaik értékét utánjárás nélkül akarják növelni;- akik rendszeres jövedelmet akarnak általa elérni;- akik tőkét gyűjtenek - például gyermekeik ta­níttatásához, ingatlan vásárlásához vagy vál­lalkozás beindításához. ________Államkötvény 1997/K________ A befektetők 1994. szeptember 5-9. között vásárolhatnak névérték alatt államkötvényt leg­feljebb az 1994. augusztus 26-án tartott aukci­ón kialakult átlagárfolyam (100,54%)+0,2 százalékponttal és az aukció értéknapjától fel­halmozott napi kamatokkal megnövelt értékén a kijelölt forgalmazóknál. A vételár a névérték felett van és naponta emelkedik, mivel a kama­tozás a kibocsátás napjától kezdődött. így a vételár naponta a következő: 101,10%; 101,17%; 101,25%; 101,32%; 101,39%. A legújabb Magyar Államkötvény 1997/K 3 éves futamidejű (1994. augusztus 3. - 1997. augusztus 3.) értékpapír. A kötvény mozgó kamatozású, melynek alapja az 1, 3 és 6 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama +1,75% kamatprémium. A kötvény első félévre érvényes (1994. augusztus 3. és 1995. február 3. közötti) kamata évi bruttó 26,55%. Törlesztés névértéken 1997. augusztus 3-án. A kötvény alapcímlete 10 000 Ft. Kamatfizetési időpontok: 1995. február 3. 1996. augusztus 3. 1995. augusztus 3. 1997. február 3. 1996. február 3. 1997. augusztus 3. Amennyiben az esedékesség munkaszüneti nap, úgy a kifizetés a következő munkanapon teljesül. ____________Adócsökkentő____________ A z Államkötvény 1997/K megvásárlására fordított összeg a hatályos jogszabályok szerint véglegesen levonható az adóalapból, annak maximum 30%-a erejéig, feltéve, ha azt a magánszemély befektető 1994-ben vásárol­ta és lejáratig megtartja. ____________Állami garancia____________ Á llami garancia van rá. Mind a kamatfizetést, mind a törlesztést az állam szavatolja. ______Külföldiek is vásárolhatják______ A Magyar Államkötvény 1997/K sorozatát külföl­diek is vásárolhatják. Forgalmazó- és kifizetőhelyek: OTP Bank Rt. Pécs, Rákóczi út 44., Komló, Mohács, Siklós, Szigetvár • MNB Baranya Megyei Igazgatósága Pécs, Apáca u. 6. • Inter-Európa Bank Rt. Pécs, Ferencesek utcája 52. TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom