Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-31 / 239. szám (240. szám)
1994. augusztus 31., szerda A mai nap üj Dunántúli napló 3 Értelmes, elérhető célokat! A napokban már minden iskolában benépesülnek a padok, érkeznek az elsősök Fotó: Läufer L. Dr. Varga Ferenc (1929-1994) Az új tanév első napján tisztelettel köszöntőm az óvónőket, tanítókat, tanárokat, gyógypedagógusokat, az oktató-nevelő intézmények - a munkájukat később kezdő főiskolák, egyetemek - valamennyi dolgozóját. Különösen köszöntőm a a pedagógus pályát szeptemberben kezdőket, közülük is kiemelve a „csodatevő” elsős tanítókat. Vagyis köszöntőm mindazokat, akik új tanévet kezdenek, s egyidejűleg mondok köszönetét a több évtizedes munkáért mindazoknak, akik most nyugállományba vonulnak. Őszintén kívánom nekik, jó egészségnek örvendve töltsék megérdemelt pihenésüket. Szeretettel köszöntöm a kis óvódásokat, külön az első osztályos gyerekeket, akik az utolsó napokat nagy izgalomban élték meg. Kezdődött a ruha, cipő, táska vásárlásával. Az első napon megkapják az ízléses első tankönyveket, munkafüzeteket, írószereket. Lassan megtanulják használni azokat, azaz megtanulnak írni, olvasni, számolni. Minőségileg új világ nyílik meg előttük. Most teszik meg azokat az első lépéseket, amelyek a világban való eligazodáshoz vezetnek. Köszöntőm mindazokat a diákokat is, akik sikeres felvételi után folytatják közép- vagy felső fokon tanulmányaikat: köszöntőm a diákságot. Jó lenne tudni - kicsi és nagy diák -, milyen kérdéseket tesz fel magának? Milyen elhatározással indul az új megmérettetésnek? Annak érzik-e az új tanévet, lehetőséget látnak-e maguk előtt, vagy csak kötelezettséget? Túlélést remélnek, vagy a tovább-, előrejutáshoz törekszenek? Ki-ki a saját korának megfelelően átérzi-e a saját felelősségét? S a szülők? - gondolom mindent igyekeznek megtenni, úgy érzik minden áldozatot meghoznak gyermekeikért. A kérdés tulajdonképpen az, jól teszik-e dolgukat? Vajon okosan áldoznak? Folyamatosan figyelemmel kísérik gyermekeik tanulását, haladását? Ebben az értelemben gyermekeik naponta érzik-e a törődést? Vagy csak félévenként egy-egy napot dü- höngenek, aztán nem változik semmi? A szülő partnernek te- kinti-e a pedagógust a gyermek nevelésében, vagy csupán rábízza gyermekét az iskolára? Azt kívánom minden diáknak, legyen értelmes célja, elérhető célja ebben a tanévben is, s legyen önbizalma, melléje kitartása a folyamatos munkában, s sikere a közös, vagy egyéni vállalkozásainak teljesítésében, másképpen legyen öröme a látszólag monoton ismétlődő napi tanulásban, hogy célját elélje. S ezzel mindenki saját magának adjon esélyt a jövőre nézve, hogy választhasson, s ne kényszerpályákon haladjon. Hiszek abban, hogy minden diák tehetséges, s abban is, hogy tehetségük kibontakoztatásához a legtöbb rajtuk múlik, ámde tudom, szülői és pedagógusi segítség nélkül többségük elkallódna. Éppen ezért tartom kiemelten fontosnak a tanár-szülő kölcsönös bizalomra épülő kapcsolatát, amit értelmesen ki lehet alakítani, vagy helyre lehet állítani, különösen akkor, ha e kapcsolatrendszer szerves része a gyermek és nem ütközőpont. Köszöntőm az intézmények vezetőit és a fenntartókat. Egészen más felélőssége van ebben a folyamatban az intézmények vezetőinek és a fenntartóknak. A felelősség másságát szeretném hangsúlyozni, amelyet kellő toleranciával, harmonikusan lehet érvényre juttatni - tudom nem mindig azonnal. Remélem, az intézményvezetők és a fenntartók közötti viták mindenütt jövőt láttató párbeszéddé alakulnak, okos, körültekintő programok, tervek készülnek egy-egy település vagy kisebb térség érdekeit összehangolva. Úgy gondolom, az oktatásra vonatkozó törvények, a kormány törvnymódosító, kiigazító szándéka miatt is a napi gondok megoldása mellett ez a tanév közép- és hosszú távú tervezést igényel vezetőktől, a tantestületektől, a fenntartóktól. Kíváncsian várom az iskolaszékek érdekérvényesítő lehetőségeinek kibontakoztatását, az iskolaszékek működését, azt, hogy ez az új jogintézmény a mikrotársadalomban milyen új lehetőséget képes bekapcsolni az iskolák működtetésébe, egy-egy akció megszervezésébe. Egyben remélem, hogy minden megnyilvánulásukban a gyermekek érdekei jelennek meg. Jó munkát, sikeres tanévet kívánok a pedagógusoknak és a diákoknak, a szülőknek és a fenntartóknak egyaránt. dr. Szűcs József a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke Augusztus 29-én tragikusan hirtelen távozott el körünkből dr. Varga Ferenc professzor a Pécsi Orvostudományi Egyetem egyetemi tanára, aki 1975-től ez év júliusáig a Gyógyszertani Intézet tanszékvezetője. Idén töltötte be 65. életévét és készült arra, hogy néhány évet még a hallgatók oktatásával, békés intézeti munkával töltsön el. Nem került rá sor! Az a sors adatott meg neki, hogy intézetvezetőként közel negyedszázadot végigszolgálva annak betetőzése után fejezze be életét. Szilárd, értékelvű, határozott egyénisége, töretlen életpályája elválaszthatatlanul összefonódott a Pécsi Orvostudományi Egyetemmel és annak Gyórgyszer- tani Intézetével. Itt volt egyetemi hallgató, itt avatták orvossá és 1954-ben már a diploma kézhezvétele előtt gyakornok a Gyógyszertani Intézetben. Tudományos érdeklődése a májvédő anyagok vizsgálatától vezetett az állatkísérletes toxikológiai kutatások nemzetközileg elismert hazai iskolájának megalapoA Honvéd Hagyományőrző Egyesület Baranya Megyei Szervezetének Zrínyi-szobor bizottsága megemlékezést szervez az egykor M. királyi Zrínyi Miklós Honvéd Nevelőintéze- tés Hadapródiskola - ma a Pécsi Orvostudományi Egyetem központjának - parkjában újra felállított és emlékművé avatott Zrínyi szobor előtt. Az egykori intézetre, névadójára, hősi halált halt nevelőire és növendékezásáig. Az orvostudományok doktora fokozatot 1976-ban szerezte meg, majd tíz éven keresztül a Magyar Farmakológiai Társaság vezetőségének tagjaként a Toxikológiai Szekció irányítója és szervezője. Közel hat éves tudományos rektorhelyettesi időszakához több jelentős tudományszervező kezdeményezés kötődik. Kiváló egyetemi oktató volt, aki a gyógyszerek gyorsan fejlődő tudományát avatott módon volt képes rendszerezni, a gyakorló orvos számára leglényegesebb ismereteket kiemelve előadni. Orvostanhallgatók generációinak az a megbecsülése övezte ami a hallgatók érdekében szigorú, kiváló egyetemi tanárok oktató munkájának igazi elismerését jelenti. Ennek csupán szerény, de az általa kapott állami kitüntetéseknél talán kifejezőbb jelzése volt a hallgatók által adományozott „Ifjúság köszöneté” díj. Szeretett családjának gyászában, tanítványai, munkatársai, pályatársai mély megrendüléssel őszinte szívvel osztoznak. ire történő megemlékezés és koszorúzás a szigetvári hős halálának évfordulójához kötődik és az ahhoz legközelebbi vasárnapon, ez évben tehát szeptember 4-én, 11 órakor kezdődik a hősi emlékműnél. Külön meghívók hiányában ezúton kérjük a velünk rokon- szenvezőket, a testvér-szervezeteket, hogy jelenlétükkel tiszteljék meg ezt a rendezvényünket. Zrínyi szobor bizottság Szeptember 4-én Megemlékezés a Zrínyiemlékműnél Középosztályból a szegényházba Magányosan él, miközben új életet remél A műsor, mint folyam Ha valaki új környezetbe kerül, attól valamiféle változást remél. Mindenki a megértésre, szeretetre vágyik, arra hogy elfogadják. Azért szeressék, amilyen. Az élet napos oldalát nagyon sokszor képes egy kedves mosoly, egy megértő tekintet megcsillantani. Nem kell sok a pillanatnyi boldogsághoz, amely aztán az egész napot széppé teheti. Pallagi István, a mohácsi éjjeli menedékhely lakója is szeretetre, társra vágyik. Élete teli keserűséggel: szülei 1963-ban elváltak, édesapja ’68-ban meghalt. Édesanyjáról semmit nem tud, azt sem, vajon él-e még. Katonakorában ismerte meg későbbi feleségét. Két gyermekük is született, két fiú. Az együttélés alatt anyagi gondok jelentkeztek, szóváltások, majd egyre komolyabb veszekedések. A ’83-ban kimondott válás után senkije nem maradt. A fiúkkal ’87-ben találkozott utoljára, bár nincsenek tőle eltiltva, s a tartásdíjat is rendszeresen fizeti. A 42 éves férfi teljesen egyedül él, igazi barátai nincsenek. Két szakmája közül egyiket sem szereti, bár mind a növénytermesztő-gépész, mind az esztergályos munkakörben évekig dolgozott. Jelenleg éjjeli őr a Pécsi Közúti Igazgatóság szőlőhegyi kirendeltségén, amit el- viselhetőnek tart. - A fizetésemből nagyon sokszor ki sem jövök. Kölcsön kérek, s fizetéskor megadom. így megy ez szinte minden hónapban. - mondja az életunt, jövőjét sötéten látó férfi. - Semmi olyan munkát nem tudok elképzelni, ami érdekelne. Eddig még nem találtam olyat, amibe bele tudtam volna temetkezni. Pallagi Istvánnak nincsenek szórakozási igényei, mindig is visszahúzódó ember volt. Az új kapcsolatok terén bizonytalan, bár vágyak élnek a szívében.-A múlt teljes kitörléséhez egyedül képtelen vagyok. Ha az utcán látok az enyéimmel egykorú gyerekeket, az emlékek előjönnek. Úgy érzem, mindenképpen csak egy új kapcsolat s vele egy új gyerek segíthetnének. Örülnék, ha írna valaki nekem, mindegy hogy vidéki vagy mohácsi, de jelenlegi munkám miatt jobb lenne, ha helybéli lenne. Nem várok sokat, de talán akad majd valaki, akinek szintén társra van szüksége. Az életnek ez is egyfajta felfogása: csak várni, hogy történjen valami, s lehetőleg az a valami számára megfelelő legyen. A passzív embereket a társadalom mindig is elsodorta. Ők azok, akik nehezen tudják értékelni a jót; „csak” vannak. Ha valaki az élet alaptörvényét, a munkát, a tenniakarást unalmasnak, fölöslegesnek érzi, akkor nem saját magában kellene egy kicsit körülnéznie? Kapitány Éva Nagyüzem a Dunán Csúcsforgalom van ezekben a napokban Mohácsnál, a dunai határátkelőnél. A hatalmas uszályok mellett szinte eltörpül a forgalmat ellenőrző ENSZ naszád- amelynek legénysége minden, Szerbiába tartó tolóhajó és uszály szállítmányát ellenőrzi. A sekély vízállás sem akadályozza a megnövekedett hajóforgalmat, elsősorban a volt Szovjetunióból érkezett, és ide irányuló teherszállítmányok jönnek a folyami határátkelőhöz. Fotó: Läufer László Képernyő előtt A műsor ma már folyam. Hömpölygő Orinoco, lustán tekergő Missisipi, de hazai léptékkel inkább csak szeszélyes Tisza, még a szabályozás előtti időkből. Legyen folyam vagy folyó - árad és apad, ha nem vigyázol, magával rántanak örvényei. A műsornak, mint folyamnak, most kotorják újra a medrét - ahogy ezt nálunk négyévenként a politikai illendőség megkívánja — terelik és szabályozzák; csevegő esték, színes leporellók, bájos, lantot pengető múzsák úsznak majd a hátán; az ügyeletes folyamőrök pedig törik a fejüket, miből is emeljenek szívós, masszív homokzsák-falakat az amerikai filmek partot szakasztó áradása ellen. Mire közösen kitaláljuk, addigra elmossa talán ezt a nézőket alig-alig szolgáló, mélyen elhibázott honismereti vetélkedőt is. Csak emlékeztetőül - Szegeden készülőben volt, de legutóbb Pécsett már be is következett a vetélkedő teljes énhasadása. Míg Szegeden még csak az egész élő és holt Pant- heont igyekeztek belefőzni a cseresznyepaprikás hallébe, addig Pécsett a zsűri már könyveket publikáló, tudós gyülekezetnek tett fel kérdéseket, olyan tárgykörökben, amelyekben a kérdezetteknek kötelességük szerint is járatosabbaknak kellett lenniük a kérdezőknél. így szorult harapófogóba egy szerkesztő is, mikor a cége által kiadott könyveket kellett felsorolnia. Persze a honszeretet nem ettől apad, a közönség pedig reménykedik, hogy talán más közismereti műsorokból, Lyu- •kasóráktól, Benda Kálmán-féle történelemóráktól, Juhász Árpád-féle földtörténeti múltnyomozástól, a poraiból feltámasztandó Gólyavári estéktől is megvilágítódik honunk. S végül felsorakoznak íróink is - rádöbbenve az ebben rejlő üzletre is - és a nagyközönség nyomására egyszercsak elkezdenek magyarságteljesítményüket tekintve is kiemelkedő tévéjátékokat írni. Televízióra szabott dramaturgiai ötletekben már most sincs hiány. Nem volt ötlet nélküli A Hét legutóbbi összeállítása sem, amely újólag nyilvánvalóvá tette, hogy ma - Nemzeti Színház híján - a parlament a legnagyobb kvázi-nemzetink. Csak alkotó módon kell élni az adottsággal. Legutóbb egy-egy pártelnököt ültettek be az üres parlamenti terembe, üldögéltek hát, megcsapva a magány szelétől, akár egy ásító üres szájban; s amíg a kamera a sokszáz, fogsorként kattogó, üres bársonyszéket pásztázta, addig a padba ültetett, magányos pártelnökök koalíciós szándékaikról, politikai szimpátiáikról vallottak. S ahogy a kommentárban refrén- szerűen ismétlődött, hogy ez a mi demokráciánk a korát tekintve gyermek, az első lépéseit teszi; a pártelnökök néha már egészen magányos gyermekeknek tűntek, olyanoknak, akik már egyáltalán nem akarnak összefogni az utca népével, hogy tüntessenek a benzinárak ellen, sőt, úgy tűnt, hogy ezentúl már csak kizárólag az Uborkában akarnak szerepelni, most is csak a folyosóról zavarta be őket az osztályba a tanárbácsi a kisszünetben, egy nemzetgazdasági szempontból igazán jelentéktelen csínytevés miatt, és mindjárt elő is veszik a padjukból a tízórait, hogy egyenek is valamit ebédig. Bóka Róbert Tanévköszöntő
