Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)

1994-08-30 / 238. szám (239. szám)

1994. augusztus 30., kedd A mai nap üj Dunántúli napló 3 Készülődés a tanévre Baranyában Ezen a héten kezd óvodába, iskolába szállingózni minden óvodás, kis- és nagydiák. Ba­ranyában, így tanévkezdés ide­jén, a községi önkormányzatok anyagi segítséget nyújtanak a gyermeküket nevelő, taníttató családoknak. Sok helyen még a napokban döntik el a testületi üléseken, hogy pontosan mi­lyen összeggel, formában tá­mogatják a diákokat. Baranya megye több falujá­ban a helyi önkormányzatokon keresztül, mint például Szőké­den, Botykapeterden, Almás- keresztúron, Somogyhársá- gyon, Mozsgón, Szaván, Okorvölgyben. Szentkatalinon, Teklafalun, Obányán ingyen jutnak az okosodni vágyók a tankönyvekhez és a füzetcso­magokhoz. Baritz István Abaliget pol­gármestere elmondta:- Az általános iskolánkat szeretnénk felújítani, és egy tanterem építésével kibővíteni. E kiadásokon túl, Abaliget 120 tanulójának, egyszeri tanév­kezdési segélyt, 1000 Ft-ot tu­dunk adni. Pál Jánosnak, a botykape- terdi polgármesternek az álta­lános iskolások étkeztetési költségeit, a Szigetvárra, Szentlőrincre, Pécsre bejáró és bentlakó középiskolásoknak, egyetemistáknak az utazási bérletük teljes árát és kollégi­umuk díjának felét sikerült az 1994/95-ös tanévre fedeznie a község „pénzes-bukszájából”. Bicsérden és Pálén a füzetek megvásárlása után, szeptem­bertől még egy-két hónapig le­veszik a szülők válláról az ebédbefizetések gondját. A bi- csérdi óvoda eddig két cso­portra osztott, 40 gyerekét most három csoportra bontják. Az egyik csoportban a na­gyobbak készülnek fel az álta­lános iskolára. Baranyai községekben, tele­püléseken - az önkormányza­tok segítségével - a napközi dí­jak, az étkeztetési költségek 30-50 százalékának átvállalása, a füzet- és tankönyvcsomagok, valamint a buszbérletek teljes megtérítése mellett az óvodá­sok, tanulók megkapják az 1000 forinttól 6000 forintig tér- A polgármesterek örömmel zeket az idei évre is elő tudták jedő tanévkezdési, beiskolázási tapasztalták, hogy a hagyó- teremteni óvodásaik, fiataljaik segélyt. mánnyá vált szeptemberi pén- számára. Sas V, Az elsősök már csomagolják a tanszereiket az iskolatáskájukba Fotó: Läufer László Bővítik a siklósi református iskolát Most, a tanévkezdet előtt, még a kerítést javítják, de hamaro­san megkezdődhet az iskola bővítése Fotó: Läufer László Felbontották azokat a boríté­kokat, melyekből kiderült, mely építkezési vállalkozók, milyen árajánlatokkal vesznek részt a siklósi Sztárai Mihály Reformá­tus Általános Iskola bővítésére kiírt versenytárgyaláson. A pá­lyázat a két tanterem bővítésére, - mint azt Szántó Ákos iskolai­gazgató a tárgyalás előtt kérdé­sünkre elmondta, - egy na­gyobb terv első lépcsőfokát je­lenti.- Egyelőre erre van lehetősé­günk és szükségünk is. Jelenleg hat osztályunk van, az iskola két épületrészből áll. A főépü­letben négy tanteremben tanul­nak a gyermekek, de mi szeret­nénk, hogy az alsó- és a felsőta­gozatosok ne különüljenek el. A gyerekek az osztályok közti szorosabb, testvéri kapcsolat megtartása és kialakítása érde­kében lényeges szempont ez számunkra. A hosszabb távú tervünk viszont, hogy a temp­lom, a parókia és az iskola által alkotott területen felépüljön majd egy tornaterem, gyüleke­zeti terem, további tantermek. Mivel ez műemléki környezet, az elkészült átfogó, hosszabb távú tanulmánytervre még a műemlékfelügyeletnek is áldá­sát kell adnia. Egy 1994-es pályázaton az iskola az egyházkerülettől nyert 3 millió forintot fejlesztési célra, az árajánlatok, mint kide­rült, ezt az összeget meghalad­ják. A versenytárgyaláson két cég jelent meg, az egyik egy va­lamivel több mint ötmilliós, a másik egy négy és fél millió fo­rintos ajánlattal. A licit eremdé- nyéről augusztus 30-ig születik majd döntés. Sz. A. Kevesebb és drágább a gyümölcs Az idén a tavalyinál keve­sebb gyümölcs termett, ám nem kell hiánnyal számolni, jut elég a hazai fogyasztóknak - közölte Lux Róbert, a Magyar Gyü­mölcsszövetség és Termékta­nács főtitkára az MTI munka­társával. A szerényebb hoza­mok miatt viszont magasabbak az árak, és ezért sok család asz­talára ritkábban kerül gyü­mölcs. Az almából már tavaly felére esett vissza az egy főre jutó fogyasztás. A mostani helyzetre jellemző, hogy a tu­lajdonváltás körüli gyakori herce-hurcák miatt sok gyümöl­csösben az elmúlt két évben el­mulasztották a metszést, és emiatt jó néhány - főként - őszibarack-ültetvény tönkre­ment, elsősorban Buda és Pécs környékén, valamint Somogy megyében. Az is általános tapasztalat, hogy a gyümölcsfák nagy része elöregedett, indokolt lenne évente 5-6 százalék körüli arányban felújítani a faállo­mányt, ez azonban mostanában elmarad, legfeljebb 1-2 száza­lékos az új telepítések aránya. A termelés és a piac körüli bizony­talanságok miatt sokan kivár­nak, egyelőre nem kezdenek ilyen jellegű beruházásba. A prognózisok szerint viszont a gyümölcstermesztés hosszú tá­von is kifizetődő vállalkozás le­het, s a következő években el­sősorban a cseresznye, a kajszi és az alma iránti kereslet növe­kedhet. Az új ültetvények kia­lakításánál a szakemberek a mi­nőségi követelményekre hívják fel a figyelmet, és célszerű mi­nél több helyen az öntözéses rendszer bevezetése is. Magyar gyermekorvosok nagygyűlése Pécsett Hétfő reggel kezdődött meg Pécsett a POTE Aulá­jában a Magyar Gyer­mekorvosok Társaságának 1994. évi nagygyűlése, melynek rendezője a két pécsi intézmény, a POTE Gyermekklinika és a Ker- pel-Fronius Ödön Megyei Gyermekkórház. Az elnöki megnyitó után ke­rült sor a néhai pécsi, világhírű professzor, Kerpel-Fronius Ödön domborművű portréjának leleplezésére. Kerpel-Fronius Sándor, a professzor jelen lévő fia elmondta, hogy mivel az Pécs egyik ékszere a Kálvá­ria-domb, s mint azt Kele Pál apátplébános említette, rá sem szabad gondolni arra, hogy még egyszer tönkremehessen. Öt év kellett az elbitangolt, begazosodott domb rendbetéte­lére és hozzá költségként az eredetileg tervezett 1,8 millió forint helyett 16 millióra. Minderről tegnap tájékoztatták a sajtó képviselőit Kele Pál és dr. Marton István, a Pécsi Kál­vária Alapítvány társelnökei, s mód volt bejárni a szép terüle­tet, felkapaszkodni a dombte­tőre és megnézni elöljáróban a rendbetett stációkat. Az 1892 táján készített öntöttvas dom­borműveket Návay Sándor ember szüleit egészen máshogy látja, mint a külvilág, számára mindig egy kicsit furcsa érzés megtapasztalni, milyen nagy szaktekintély ma is az édesapja. A megtiszteltetettség és a meg­hatottság mellett kimondhatat­lanul örül, hogy Kerpel-Fronius Ödön iskolateremtő gondolatvi­lága ma is él. Dr. Sulyok Endre professzor, a konferencia szervezőbizottsá­gának és egyben a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke elmondta, hogy 596 or­vos vesz részt a kétnapos ren­dezvényen, köztük 50 külföldi, akik között határon túli magya­hódmezővásárhelyi szobrász tisztította meg, s a szobrokat Kovács Attila és Mihály Jolán művészházaspár tette rendbe, pótolva az elveszett részeket. A pécsi Kálvária-domb tulaj­donképpen a 18-dik században létesült 7 stációval a ferences szerzetesek jóvoltából, majd később a 7 stáció kiegészült 14-re. (Most a felújított Kálvá­ria 15 stációt tartalmaz: ott a fel­támadás is.) Bizony nemcsak az elmúlt 45 évben hagytuk tönk­remenni e pécsi ékességet, ele­ink sem igen gondozták. Nem is lenne meg, ha a múlt században egy pécsi tüke nem kezdemé­nyezett volna a mostanihoz ha­sonló összefogást rendbetéte­rok is vannak, s az osztrák, olasz, svájci testvér-társaságok elnöki vagy vezetőségi tag szin­ten képviseltetik magukat. Sulyok professzor a Társaság fő céljaként jelölte meg, hogy az egyre szaporodó tudományos részterületek ellenére egységes érdek- és szakmai képviseletet hozzanak létre, és olyan tudo­mányos fórumokat, ahol kidol­gozhatják a jövő szakmapoliti­kai elképzeléseit, azaz, mi le­gyen a magyar gyermekgyó­gyászat helye, feladata és sze­repe a honi orvoslás nem min­dig megnyugtató viszonyai kö­zepette. M. K. lére. A lelkes takácsmester, Ábel József rendbetette, és a ko­rábbi kőből faragott stációkat kicseréltette Németországból hozatott öntöttvas stációkra. Tegnap tehát örömhírt kap­tunk: a Kálvária ismét a régi fé­nyében. Ünnepélyes felszente­lésére szeptember 10-én kerül sor, s e misét ketten, Máyer Mi­hály pécsi püspök és Karl Hofer prépost, a grázi testvér-egyház­község plébánosa végzi majd. Azért tették a felszentelést e szombati napra, mert e nap kö­zelében - szeptember 14-én - van a Szent Kereszt Felmagasz- talásának ünnepe, a Kálvária Búcsújának napja. Kozma F. Gazdasági reform pécsiek segítségével Pécsi egyetemi oktatók és tu­dományos kutatók is részt vesz­nek az államháztartás reformját megalapozó előkészítő munká­ban. A Janus Pannonius Tudo­mányegyetem és az MTA Du­nántúli Tudományos Intézeté­nek szakemberei az egészség­ügy, az oktatás, a bérjellegű ki­adások finanszírozása és a köz- beszerzések szabályozásának területén végzett elemzésekkel és az ezekből nyert következte­tésekkel kapcsolódnak a reform koncepciójának kidolgozásá­hoz. Belgyógyász világkongresszus Budapesten Csaknem ezer szakember, köztük a szakma számos világ­hírű reprezentánsa részvételével hétfőn Budapesten megkezdő­dött a XII. Belgyógyász Világ- kongresszus. A konferenciát le­vélben köszöntötte Göncz Ár­pád köztársasági elnök, a meg­nyitón részt vett Demszky Gá­bor főpolgármester és Kökény Mihály, a Népjóléti Miniszté­rium politikai államtitkára is. Diplomaták nyári kurzusa A világ tíz országából érke­zett diplomaták, illetve leendő diplomaták ismerkednek hétfő­től tíz napon át Közép-Európa problémáival a keszthelyi Feste­tics kastélyban. A nyári kurzust az idén második alkalommal szervezte meg az Európai Kép­zés Nemzetközi Központja, a Bathyány Alapítvány, valamint a magyar oktatás, kutatás és fej­lesztés támogatására létrejött nemzetközi alapítvány. Ünnepélyes felszentelés szeptember 10-én Megszépült a Kálvária-domb Bosszantó banki balgaságok Köszönhetően a megszapo­rodott bankok kisembereknek is nyújtott szolgáltatásainak, mind többen keresik föl a csil- logó-villogó pénzintézetek va­lamelyikét. Ahol viszont ese­tenként elképesztő dolgok szem-és fültanúja lehet az ügyeit gyanútlanul intéző. Ezek sorából villantunk föl most három, két szomszédos pécsi bankból való bosszantó, látszólag aprócska történetet. A nagymenő Koszlott melósnadrágjának korcát eltakarja foltos trikója alól kibuggyanó, combjára dőlő barna pocakja, amikor el­terpeszkedik a pult előtti szék­ben. Nyíratlan haja nem mos­tanában látott vizet, koszos körmű ujján viszont az átla­gosnál is méretesebb arany pe­csétgyűrű szórja a fényt. Va­lamilyen papírokat venne, mondja, miközben rágyújt egy kókadt Symphoniára. A pult túloldalán ülő kisasszony hirte­len elsápadó arca árulkodik csak a benne dúló viharról, amúgy készségesen magyaráz. Kiválasztatik a legmegfelelőbb lehetőség, már csak egyetlen kérdés maradt hátra: mennyi is az annyi? Az ügyfél rápillant a lábánál heverő ócska reklám- szatyorra, s foghegyről - de hangosan, hogy mindenki hallja - veti oda: tízmillió. A trehány Miközben békésen várok a soromra, figyelem a hivatalno­kok precízen kimért mozgását, az aprólékos gonddal végzett munkát. Elegáns hölgy érkezik az ügyfél számára csak külön­leges esetben megközelíthető „felsőbb régiókból”. Átnyúl a pulton, majd kötegnyi papírral a kezében igyekszik vissza az emeleti irodák valamelyikébe. Zizegést hallok; olyasfélét, mint amikor valaki újságot ejt a földre. A hölgy mögött köz­ben bezárul a golyóálló üve­gajtó, hátrafordulok: mögöt­tem a flancos márványpadlón vagy féltucat kitöltött bizony­lat, cégek megbízása pénzek átutalására. Üzletfélnek, bank­nak, adóhivatalnak. Nem nagy tétel az egész, jó ha van félmil­lió forint. Viszem a paksamétát a pulthoz, mondom: bocsánat, de az imént elhagyta ezeket a kolléganője. A csinoska egyet­len szóval tesz pontot az ügy végére: kösz! Az ügyes Ebédidő lehet, mert többen is kifelé tartanak az alkalma­zottak közül. Egyikük, egy harmincas nő örömmel fedezi föl az asztalnál a tőlem méter­nyire pénzét számolgató fiatal hölgyismerősét. Puszi, mondja, de jó, hogy találkoztunk, nagy szükségem lenne az anyukád segítségére. Tudod, találtunk egy megfelelő raktárhelyiséget, és megvan­nak a szükséges kapcsolataink is, hogy feltölthessük áruval. Mivel anyukád vállalkozó, erre a célra kérhetne nálunk Start-hitelt, én majd segítek, hogy meg is kapja. Persze, csak a nevét kellene adnia hozzá, hiszen az áruval mi fog­lalkoznánk. Az ismerős teljesen termé­szetesnek tartja a kérést. Pilla­natok alatt meg is egyeznek a legközelebbi találkozó idő­pontjában. Mit is mondhatnék erre? Ügyes. Nagyon ügyes. Balogh Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom