Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-28 / 237. szám
Pályaorientációs tábor a Balatonnál A pécsi Gandhi-alapítvány munkatársai is segítenek A vakáció utolsó hete azért még nyújthat némi pihenést az iskolakezdés izgalmai előtt, bár a balatonlellei Gyöngyvirág Gyermeküdülőben ezekben a napokban táborozó fiatalokat nem kifejezetten a nyaralás, amúgy nem lebecsülendő öröme köti össze. A Pályaorientációs Baráti Kör kezdeményezésére létrejött táborban ugyanis olyan hetedik osztályos fiatalok találkoztak, akik eddig jó eredményeket produkáltak az általános iskolában, és középiskolákban, gimnáziumban szeretnének továbbtanulni. A pécsi Gandhi alapítvány munkatársai és a velük táborozó pedagógusok, egyetemisták elsődlegesen a sikeres iskola- és pályaválasztásban szeretnének segítséget nyújtani. A kötetlen foglalkozások és beszélgetések remek alkalmat teremtenek ahhoz, hogy a gyerekek saját képességeik tudatában, teherbírásuk és vágyaik összhangját felismerve döntsenek, így megfontolt, reális választást követően nyújtsák majd be jelentkezési lapjaikat a különböző oktatási intézményekbe. Az életük tulajdonképpen egyik legnehezebb választása előtt álló fiatalok számára az önalábecsülés, a kishitűség éppen úgy évekre szóló következményekkel járhat, mint a valóságosnál jobbnak vélt, szebbet mutató önértékelés. Nem lebecsülendő egyébiránt az sem, hogy a több megye szülötteit tömörítő Pályaorientációs Baráti Kör létrejöttét éppen a tizenévesek kezdeményezték. Hasonló szándékkal az elmúlt nyáron is szerveztek tábort, de idén már lényegesen nagyobb létszámban érkezhettek Balatonlellére a Somogy, Tolna, Baranya és Zala megyei fiatalok, akik előzetesen egy „levelezés” útján bonyolított, nagyszabású vetélkedő során ismerhették meg egymást. Az anyagi forrás megteremtéséhez különböző alapítványokhoz nyújtottak be pályázatokat, s egyebek mellett a Soros és a Szabad Művelődési alapítványtól kaptak támogatást. A táborozok számos olyan vetélkedőn mérik össze tudásukat, amelyek elsősorban az olvasottság, a széleskörű tájékozottság mind nagyobb mértékű elérésére sarkallják a fiatalokat. Ugyanakkor játékos formában, némi színészi megjelenítéssel, maguk készítette jelmezekbe bújva próbálják visszaidézni a cigányok vándorlása során érintett keleti országok világát, sőt a négy csoportba tömörült táborlakók különböző egzotikus étkek készítésétől sem riadtak vissza. Esténként közösen hallgattak népmeséket, keleti történeteket, de a mai búcsúestén - amit már a Gandhi Gimnázium kollégiumában töltenek - a gyerekeknek kell előadniuk a beás nép örökségeként fennmaradt népmesékből. Tröszt E. Új VDN-világhíradó Népünnepély Párizsban Párizs: Több mint 6 000 fiatal parádézik a Champs Elysee-n azon az ünnepségsorozaton, amely pénteken kezdődött a francia fővárosban abból az alkalomból, hogy Charles de Gaulle tábornok csapatai éppen ötven évvel ezelőtt vonultak be ugyanitt a német megszállás alól akkor fölszabadult Párizsba MTI Telefotó Lánya szívével él tovább az apa Hul,a a csoma8ban Új szlovák vámszabály A Szlovák Köztársaság Központi Vámigazgatósága figyelmeztette a külkereskedelemmel foglalkozó vállalatokat, hogy szeptember 1-jével új típusú vámnyilatkozatokat kell kitölteni a kereskedelmi áruk be- és kilépésénél a szlovák pénzügyminisztérium rendelete értelmében. A legfontosabb változás az új formanyomtatvány, amelyet az eddigi vám-kísérőlevél helyett fognak használni. Fizet az ENSZ legnagyobb adósa Az Egyesült Államok - az ENSZ legnagyobb adósa - bejelentette, hogy még az idén kész 900 millió dollárral hozzájárulni az ENSZ békefenntartó tevékenységének költségeihez - jelentette a Reuter hírügynökség. Bili Clinton amerikai elnök az elkövetkező hetekben várhatóan aláírja azt a határozatot is, amelynek értelmében a kormányzat összesen 1,2 milliárd dollárt juttat a nemzetközi béke- fenntartásra, jelentette be az amerikai ENSZ-nagykövet. Ez nem kutyaélet! Mostantól a tehetős gazdikhoz hű ebek étteremben is ,.rendelhetnek” Argentínában. Pontosabban a gazdi rendel, a cég házhoz szállítja, a kutyus pedig megeszi. A Buenos Airesben nyílt kutya gyorsétterem - „Boldog Kutya” néven - exkluzív és komplett menüt szállít a hét minden napján. Az elhízott, vagy megrendült egészségű ebek speciális, diétás ételeket is kaphatnak. A kínálatban azonban csontról már nem is esik szó - írja a La Náción című argentin lap. Leányának halálára volt szükség ahhoz, hogy új szívhez juthasson egy 58 éves amerikai ember, aki súlyos betegen már négy éve várt a megfelelő donorra - jelentette az AFP Royal Oak városából. Chester Szuber 20 éve küzdött már szívritmus- zavarokkal, és eközben átesett három igen súlyos, nyitott szívműtéten. Négy évvel ezelőtt orvosai elhatározták, hogy új szívet adnak neki, ám mind ez idáig nem találtak megfelelő donort ehhez. Néhány napja mégis sikerült alkalmas szívre bukkanniuk - ám ez egyúttal szörnyű tragédiát jelentett a Szu- ber-családnak: a szív ugyanis Chester egyik leányáé, Pattié volt, aki végzetes autóbalesetet szenvedett. Az apa rövid gondolkodás után elfogadta a leány szívét, mert másik öt gyermekével együtt úgy ítélte meg, hogy az ő életének megújulása valamelyest enyhíti Patti elvesztése miatti fájdalmukat. Különös csomag „állomásozott” egy bolíviai postahivatalban 40 napon át. Miután a címzett, egy hölgy nevén kívül semmi más nem állt a kísérőcédulán és a hatalmas dobozból egy idő után fertelmes bűz áradt, az alkalmazottak úgy döntöttek, felnyittatják. A látvány minden képzeletet felülmúlt: egy oszlásnak indult, már felismerhetetlen férfiholttest került elő a csomagból. Egyelőre nem ismert sem a halott kiléte, sem a halál oka, sem a feladó, sem a címzett lakhelye. Szertefoszlik az amerikai álom? Az amerikai álom túl sok gyermek számára szertefoszlik az Egyesült Államokban - írja a washingtoni székhelyű Gyermekvédelmi Alap elnöke, Marian Wright Edelman az UNICEF The Progress of Nations című kiadványában. A mai fiatalok nem ismerik azt az érzést, amelyet az amerikaiak sok nemzedéken át mindig dédelgettek magukban, nevezetesen, hogy ragyogó jövő vár rájuk. A járványként teijedő szegénység, a munkanélküliség, a családok felbomlása, az erőszak a családban, a faji türelmetlenség, a tizenéves lányok teherbe esése és a kábítószerezés nem csak a mások problémái, hanem jóformán mindenkié. Még a középosztálybeli, fehér bőrű gyerekek is tudják, hogy válságot él át a nemzet. Minden öt gyermek közül egy szegény sorsú. Nyolc millió nem kap egészségügyi ellátást. Tíz közül három apa nélküli családba születik. Évente körülbelül hárommillió gyermekről jelentik be, hogy elhanyagolják, fizikailag bántalmazzák vagy nemileg megrontják őket. Számuk ma háromszor akkora, mint 1980-ban volt. Ezekkel a társadalmi bajokkal együtt jár a gyermekek ellen vagy fiatalok által elkövetett erőszakos cselekmények példátlan megnövekedése. Évente hétszer annyi fiatalt gyilkolnak meg az Egyesült Államokban, mint bármelyik nyugat-európai országban. Kétnaponként egy iskolai osztályra való gyermeket lőnek le. Az 1980-as években megkétszereződött azoknak a fiataloknak a száma, akiket gyilkosság vagy nem gondatlanságból elkövetett emberölés miatt tartóztattak le. Vajon miért történik mindez a világ leggazdagabb és legfejlettebb országában? Az amerikaiak közül sokan tisztában vannak azzal, hogy a hibás értékrendszer, az amerikai kultúra aspektusának, az anyagi természetű sikereknek a túlhangsúlyozása a legmélyebben fekvő ok. A fiatalok milliói, akiktől megtagadják a sikerek eléréséhez szükséges eszközöket - az oktatást, a szakértelmet, a munkaalkalmat és a lehetőségeket - úgy érzik, hogy nincs helyük a társadalomban, nincs miért becsülniük magukat és megbecsülést várniuk másoktól. Az ilyen fokú elidegenedéstől és csalódottságtól egyenes út vezet a kábítószerezéshez, az iszákos- sághoz, a bűnözéshez, az erőszakhoz és végül a börtönhöz. Az utóbbi évtizedben fokozták a társadalmi feszültséget a gazdagok és a szegények közötti különbségeket elmélyítő, az anyagi természetű sikereket még inkább felmagasztaló politikai irányvonalak. 1980-tól jelentősen csökkent a szegények reáljövedelme, megszűnt a szociális védőháló, és egy legalsó szintű, osztályhoz nem tartozó réteg alakult ki, fekete és fehér bőrű egyaránt. Ennek következménye az, hogy ma 5 millióval több gyermek él szegénységben, mint 1973-ban. Annak pedig, hogy az anyagi értékeket az emberi és a szellemi értékek elébe helyezték, járványszerűen terjedő erőszak és társadalmi felbomlás lett a következménye. A hanyatlás visszafordítása érdekében új munkaalkalmak teremtését szorgalmazza a cikkíró, hangsúlyozva, hogy elsősorban fiatalokkal kell betölteni az egymillió új munkahelyet, országos oktatási és közösségi programok révén pedig szakértelmet, lehetőségeket és reményt kell adni a fiataloknak. Znamenák a Tokaji erdőben forgatott Népi játék és musical a kaposvári színpadon Bizonyosan az idei évadban sem kell csalatkoznia a kaposvári Csiky Gergely Színház, igényes művészi előadásokra és szórakoztató csemegékre egyaránt éhes közönségének. Áz évad egyik bemutatójaként Arthur Miller, A Tűzpróba című drámáját tűzi műsorára a színház, amelyet Mohácsi János állít színpadra. Ahogy az a kaposvári társulatnál már-már bevett szokássá válik, a színészek gyakran avanzsálnak rendezővé egy-egy darab erejéig. Bezerédi Zoltán rendezésében Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését láthatjuk, ám ezúttal rendhagyó műfaji keretben, a mű ugyanis népi játék címén került a színlapra. Cole Porter Csókolj meg, Katám! című musical-jét Babarczy László, a Csiky Gergely Színház igazgatója rendezi, míg Dü- renmatt, A milliomosnő látogatása című tragikus komédiáját Ascher Tamás. A nagyszínpadi bemutatók sorában ötödikként a XIV. René operettet, vagy pedig Bicat-Malwius, az 1960-as években nagy filmsikert aratott Elvira Madigan című zenés szomorújátékát állítják színpadra. A két stúdióbemutató egyike Goldoni, A kávéház című műve, amelyet ugyancsak rendhagyó módon foglalt műfaji keretbe a színház: eredeti tőkefelhalmozás két, jobb híján zenésnek nevezhető részben - olvasható az idei évadot propagáló műsorfüzetben. Luigi Pirandello IV. Henrik tragédiáját Znamenák István állítja a stúdió színpadára. A különböző műfajok közötti mozgékonyságáról már tanúbizonyságot tett Znamenák István egyébiránt nyári szünetét sem pihenésre áldozta, ugyanis a Kapos-TV technikai stábjával, egy Csehov világát idéző filmet forgatott a Tokaji parkerdőben. Bizonyos szempontból kuriózumnak tekinthető az Óz, a nagy varázsló zenés mesejáték. A gyermekdarabot legutóbb 1975-ben, nem kis sikerrel játszotta a kaposvári társulat. Áz- óta felnőtt egy generáció, s akkori rendezője, Babarczy László most Znamenák Istvánnal közösen állítja színpadra ismét. A bérletekre már fogad előjegyzéseket a kaposvári jegyiroda. A társulat pedig augusztus 29-én, hétfőn tartja évadnyitó ülését. Troszt É. Felavatták Munkácsy mellszobrát Hétszáz éves Alsómocsolád Az elmúlt napokban megpezsdült az élet Alsómocsolá- don. A község fennállásának 700. évfordulóját ünnepelték közösen a helybeliek és az innen elszármazottak. A község Baráti Körének meghívását sokan elfogadták. A falunapok már pénteken elkezdődtek, amelynek egyik kiemelkedő eseménye volt az ökörsütés. Tegnap délelőtt térzenével, szentmisével folytatódott a program. Az egykori Sztankovanszky kastély - ma a Möbiusz Rt. Oktatási Központja és Vendégháza - kertjében kialakított szoborparkban Brunn József, a Möbiusz Rt vezérigazgatója leleplezte Trisch- ler Ferenc Munkácsy Mihályról készített mellszobrát, melyet a festő születésének 150. évfordulója tiszteletére készített. Avatóbeszédében Szalai Ferenc, a Möbiusz Rt. alsómocsoládi húsüzemének igazgatója méltatta a legnagyobb magyar festő életét, munkásságát. Az ünnepélyes megemlékezésre a Béke-téren került sor. Bükkösdi József, a község Baráti Köre elnökének köszöntője után a falu szülötte, dr. Pesti János, a Janus Pannonius Egyetem docense méltatta az elmúlt évszázadok történéseit. Mint elmondta, ezen a napon három évfordulót ünnepel a község: 700 évvel ezelőtti írásos emlékeken olvasható először a baranyai Mocsolád neve, 1834-ben fejeződött be a templom építése, 1954-ben készült el a Béke-szobor és a tér. A megemlékezést követően Dicső László polgármester felavatta a Béke-szoborra elhelyezett emléktáblát, majd néhány szóban ismertette milyen változásokon ment át a község az elmúlt években. A délelőtti program közös ebéddel ért véget, ahol a falubeliek és a meghívott vendégek különféle finomságok közül válogathattak. Többek között elfogyasztották a pénteken megsütött ökröt. A sportprogramokat követően este bállal és tűzijátékkal zárult a kétnapos rendezvénysorozat. Sz. K. Százforintos benzin (Folytatás az 1. oldalról) Tapasztalatunk szerint a legolcsóbb a pécsi ÉPFU-te- lepen lévő kút, ahol még a MÓL Pellérdi úton lévő töltő- állomásának akciós árait is „verik”, itt például a gázolajat három forinttal kevesebbért mérik literenként. A MÓL RT. egyébként a határállomásokon átlagosan két forinttal drágábban kínálja az üzemanyagot, nyilvánvalóan annak tudatában, hogy a kifelé igyekvő tele tankkal kíván nekivágni a külföldi útnak. A cég pécsi központjában elmondták, hogy az üzemanyagok árának szóródása annak tudható be, hogy az azonos márkanevet viselő benzinkutak közül nem mindegyik tartozik valójában a megjelölt társasághoz, csupán a cégtáblát tette ki, az üzemanyagot más forrásból szerzik be. Amennyiben ezt a többinél olcsóbban teszik, azzal az autós csak egyetérthet. Végül szóljunk egy sajátos energiahordozóról, a háztartási tüzelőolajról. Ennek az ára maximált: nincs benne ilyen-olyan adó - luxusadó - és útalap, mégis a harminc forint felé araszol literje. Aki fűtésre használja, annak drága, aki másra, például a die- sel-üzemü gépjárművekbe, annak olcsó. Külön engedélyre és jegyre adják: a jegyek többségét már a vámosok kipostázták. Mint azt megtudtuk a Vám és Pénzügyőrségtől, Baranya, Tolna és Somogy megyékben összesen 39 914 HTO igényt bíráltak el, s ez azt jelenti, hogy a régióban kb. 100 millió liter háztartási fűtőolaj fogyhat el maximum. Á szakemberek véleménye: e mennyiség 25 százaléka ég el kályhákban, a többit nagy valószínűséggel, mint olcsó üzemanyagot, gépjárművekben használnak el. (Sokat a mezőgazdasági munkagépek!) S bár ez a legolcsóbb üzemanyag, az ellenőrzéseket szigorítani fogják és a büntetés nem marad el! B. Z. — K. F. 2 Új VDN 1994. AUGUSZTUS 28., VASÁRNAP