Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-27 / 236. szám
6 üj Dunántúli napló Kultúra 1994. augusztus 27., szombat Kedvelt turistacélpontok - változó látogatottság Múzeumok megyéje Az Ormánságot felkereső vendégek a környék kazettás meny- nyezetű templomait is meglátogatják Läufer László felvétele A püspöki kar küldöttsége Horn Gyula miniszterelnöknél „Küldetésünk jegyében.. Horn Gyula miniszterelnök - Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter társaságában - kedden parlamenti dolgozószobájában találkozott a Magyar Katolikus Püspöli Konferencia küldöttségével. Az eszmecserén jelen voltak Paskai László bíboros, prímás, Gyulay Endre, Mayer Mihály és Keresztes Szilárd megyéspüspökök. A másfél órás, konstruktív légkörben lezajlott megbeszélésen Seregély István egri érsek, a konferencia elnöke tolmácsolta a püspöki kar kókívánságait. Nem is gondolná az ember, hogy Baranyában és Pécsett jelenleg negyven kiállítóhely várja a látogatókat, az itteni és a külföldi vendégeket. Ez a megnyerő szám azt is jelzi, hogy sok helyütt még most is fontosnak tartják, hogy valamilyen módon megőrizzék az eddig összegyűjtött anyagot, s hogy bemutatha- tóvá tegyék a nagyközönség számára. ♦ Kedvelt turistacélpontok ma is a szigetvári és a siklósi vár, valamint Sellye és Mohács kiállításai. Aki azonban a kisebb helyeket is szereti, falumúzeumokra és tájházakra is bukkanhat, például Bakócán, ahol egyébként Sáfrány Géza fazekas népművész munkáiból is rendeztek tárlatot. Hoffer János fafaragó népművész munkáit Boldogasszonyfán lehet látni, Zengővárkonyban a tájház mellett a Fülep Lajos emlékszoba az érdekes. Kásádon és Magyar- lukafán tájház van, Nagytótfa- lun érdekes a néprajzi gyűjtemény és az iskolatörténeti kiállítás. Mecseknádasdon a német nemzetiségi tájház mellett gyertyaöntő és mézeskalácskészítő műhely, fazekaskiállítás tekinthető meg, és a dél-dunántúli németség hagyományos, fage- rendavázas építkezésének emlékei. Ófalun a tájház mellett a faesztergályos és székesmesterség rejtelmeibe vezeti be az érdeklődőket a kiállított anyag. Ibafán (a mondókának megfelelően) pipagyűjtemény van. A helyi polgármesteri hivatalban elmondták: nem ritka, hogy naponta egy-két busz is érkezik, magyarok, külföldiek vegyesen. (Azon persze el lehet morfondírozni, vajon ehhez a népszerűséghez mennyit tesz hozzá az ismert nyelvtörő. Lehet, hogy minden múzeum mellé elkelne hasonló...) Talán a helyi érdeklődésnél többet is érdemel egy-egy hely- történeti gyűjtemény. Ilyenre találni Komlón, Szederkényben, és külön említendő a kovácshi- dai válogatás, ahol református egyháztörténeti anyagot gyűjtöttek össze. Mindig sikeres program része a villányi bormúzeumban tett látogatás. Az orfűi malommúzeum már csak az elszántabba- kat vonzza, ugyanígy a békáspusztai bemutatott anyag, a mezőgazdasági kombinát termeléstörténete. A vajszlói Kodolányi emlékmúzeumot elsősorban azok illesztik a programjukba, akik Sellyére mennek, a Kiss Géza Ormánsági Múzeumba, hogy megtekintsék az emlékkiállítást, de különösen a talpas házat, a kovácsműhelyt, és az ormánsági népművészetet bemutató válogatást. A helyiek büszkék a múzeumukra, szépítik is.- Tavaly és tavalyelőtt újítottuk fel a múzeumot - mondta el a polgármester, Norántné dr. Hajós Klára. - Az épület az ön- kormányzat tulajdonában van, a kiállított tárgyak zöme helyi gyűjtők anyaga. A múlt tárgyai mellett a jelen életből való munkák is helyet kapnak itt. Létrehoztuk az Ormánsági Művészeti Központot azért, hogy tehetséges fiatalok alkotásainak is teret adhassunk. Megtudtuk, hogy Sellyén nyáron nagyon sok a külföldi, akik főként az idegenforgalmi irodák szervezett útjain vesznek rész. A drávaiványi templom megtekintésével kötik egybe a túrát. Az iskoláscsoportok inváziója inkább a nyár elejére tehető. Sellyén tudják, hogy nem elég csendben meghúzódni, tudják, hogy kell is, és jó a hírverés, így szívesen adnak tájékoztatót magukról az utazási irodáknak, az idegeneknek.- Sajnos a múzeum fenntartása gondot okoz, de mi nagyon fontosnak tartjuk, kell nekünk - tette hozzá a polgármester. - Alapítványt hoztunk létre, hogy pénzt szerezzünk. A pénzhiány mindenhol keserűség, ráadásul a húsz forintos belépőkből igazán nem képződik hatalmas vagyon, a diákok pedig amúgy is ingyen mehetnek be. Örök vita tárgya, ez jó rendszer-e, mert a tapasztalat az, hogy az iskolás éppen azért nem értékeli a látottakat, mert sokuk számára a bemutatott érték még annyit sem ér, mint egy jégkrém, amiből a legolcsóbb is háromszor annyiba kerül, mint egy múzeumi belépő. A múzeumokban dolgozók azonban azon is aggódnak, hogy drágább jegyekkel esetleg még annyi látogató se tévedne be. A nagyobb településeken jobb a helyzet, mert ott más érdekest is talál a turista. Mohácson például szívesen megnézik a csatahely mellett a Kanizsai Dorottya múzeum anyagát, a csata emlékkiállítását, a hazai horvátok, szerbek, szlovének népművészetét bemutató tárlatot, vagy éppen Horváth László fazekas munkáit. A vár mindig siker, ezért szeretik a turisták a szigetvári, a siklósi várat, ahol még olyan érdekességekre is bukkannak, mint a kesztyűsmesterség történetét feldolgozó anyag, vagy a 150 éves török uralom emlékei. Márévára kissé kiesik, örülnek viszont a természetjárók, akik itt a Kelet-Mecsek természeti képét bemutató összeállítást találnak. Pécsváradon a Kígyós Sándor emlékkiállítás érdemel figyelmet, a Nemes-Nagel emlékszoba, és persze itt is a vártörténeti anyag. Változatos a kép, hogy hol, kinek a kezében van egy múzeum. Üszögpusztán például a Lovasklub kft. kezelésében van a kocsigyűjtemény. A kft vezetője, Tapper Imre elmondta:- Az itteni kocsimúzeum bemutatja a magyarországi kocsifajtákat, van itt hintó, homokfutó, szekér. A gyűjtemény elég gyenge lá- togatottságú, 5-600 érdeklődő van egy évben, ezek háromnegyede magyar vendég. Azok nézik meg, akik egyébként is járnak ide lovagolni. Ez persze azért arra is példa, hogy össze lehet kötni a kellemest a hasznossal, és ezúttal ez nem is olyan rossz árukapcsolás. Mert akármennyire is berzenkedünk ellene, azt azért már nem lehet tagadni, hogy igenis, meg kell végre tanulni eladni az értékeinket, és nem elkótyavetyélni, titokban tartani, huszadrangúként kezelni. H. I. Gy. Igen tisztelt Miniszterelnök Úr! Magyar Katolikus Egyház püspökei nevében, mint a Püspöki Konferencia elnöke köszöntőm miniszterelnöki hivatalában. Személyesen is kifejezem mindnyájunk gratulációját. Kívánom, hogy megbízatását népünk javára eredménnyel töltse be. Isten áldja Miniszter- elnök Úr és kormánya munkáját! Mi, akik Jézus Krisztustól kapott hivatásunk szellemében egész életünket népünk szolgálatában töltjük, szolidárisán fogadtuk népünk döntését, amely- lyel új kormányra bízta az ország vezetését. Készek vagyunk tőlünk telhetőén küldetésünk jegyében támogatni mindazt, amit a kormány a közjó szolgálatában tenni fog. A vallásos emberek között félelmet tapasztalunk, hogy az egyház működésében elért eredményeket veszély fenyegeti. Szeretnénk, ha a mai találkozó nyomán eloszlathatnánk ezeket a félelmeket. Ez megnyugtatná az egész társadalmat, könnyebbé tenné a kormány munkáját, és kedvezően befolyásolná hazánk nemzetközi megítélését. Ennek jegyében kérem, engedje meg, hogy megemlítsek néhány kérdést, amelyek megoldásra várnak. 1. Elsőként említem a több- gyermekes családok szociális helyzetét. Népünk közvetlen közelében élve tapasztaljuk, hogy a sokgyermekes családok igen súlyosnak, gyakran kilátástalannak tartják helyzetüket. A pénzbeli támogatáson túl a gyermekek javát szolgálná az olcsó tankönyv, gyermekruha, iskolai étkeztetés, óvodai, napközi ellátás, kedvezményes árúk biztosítása, a nagy családok esetében a közüzemi díjak mérséklése, amennyiben erre az országnak lehetősége van. 2. Kéijük a fakultatív iskolai hitoktatás zavartalan biztosítását. Meggyőződésünk, hogy a valláserkölcsi nevelés nyomán jobb és tisztább lesz a magyar közélet és hatékonyabb a munkamorál. Szükségesnek tartjuk, hogy a hitoktatás, mint fakultatív tantárgy részére tantermet és védett időt biztosítsanak. Ahol a tanulók többsége résztvesz a hitoktatásban, ott a hitoktatás beiktatható legyen az órarendbe. Bízunk abban, hogy a hitotkatás díjazásának eddigi rendszere érvényben marad. 3. Kötelességünk szóvátenni az egyházi oktatási-nevelési intézmények fenntartásának és fejlesztésének az ügyét. Az egyházi iskolák a magyar közoktatás szerves részét képezik. Iskoláinkban tapasztalható túljelentkezés is mutatja az irántuk megmutatkozó társadalmi igényt. Ezért kérjük ezen köz- szolgálati tevékenységnek az állami intézményekével azonos támogatását és a szabályosan megkötött közoktatási megállapodások megtartását. Igazságtalan lenne, ha hazánkban a hívő állampolgár hátrányos megkülönböztetésben részesülne azért, mert gyermeke egyházi iskolába jár. Az európai oktatás- fejlesztés állami és nemzetközi anyagi forrásaiból kérjük a harmadik évét kezdő Katolikus Egyetemünk támogatását. 4. Nemzetközi szerződés jött létre az Apostoli Szentszék és a Magyar Köztársaság Kormánya között a tábori lelkészség felállításáról és működéséről. A tábori lelkészség a fennálló bizonytalanságok miatt mindeddig nem tudta megkezdeni a szervezés munkáját. Hazánk és egyházunk nemzetközi tekintélye érdekében szükségesnek tartjuk, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségek érvényben maradjanak. 5. Az egyház anyagi helyzetével kapcsolatban emlékeztetünk arra, hogy negyvenöt évvel ezelőtt igazságtalan törvénnyel az egyházat megfosztották működésének anyagi alapjától, amely állami tulajdonba került. Ez indokolja, hogy az európai gyakorlatnak megfelelően az állami költség- vetés támogassa az egyház működését. Nincsenek teljesíthetetlen és túlzott igényeink. Ezt valamennyi történelmi magyar vallás képviselői már több változatban előterjesztették. Ismerjük az ország jelenlegi nehéz anyagi helyzetét, de igazságtalannak tartanánk, ha erre való hivatkozással elveszítenénk a jogot államosított épületeink visszaadásához, vagy intézményeink újraindítása érdekében a kárpótláshoz. 6. Az egyházakat érintő törvények előkészítésében kéijük a hivatalos egyházi vezetők véleményének és javaslatának kellő időben és illetékes személy útján való meghallgatását. Mindezeket Miniszterelnök Úr szíves jóindulatába ajánlom. Köszönöm, hogy meghallgatta összefoglalásomat. A zengővárkonyi tájházban található régi bútorok ma is a múlt hangulatát idézik Fotó: Müller lövőjüktől félő emberekkel nem lehet sikerre számítani Országot építeni jó kedvvel Az emberiség olyan korhoz érkezett el, amikor a jó politika eredményeként, ha nem is mindenkinek, de a többségnek jobbak a kilátásai, a politikusok mindig a jobbat ígérték. Ezt pedig kétféle módon tették. A demagógok azt találták ki, hogy bátran kell ígérni a nép megnyerése érdekében. Ezért kerülhettek hatalomra a diktatúrák. Aztán nehéz volt megszabadulni tőlük, mert felszámolták a demokratikus választás lehetőségét. A becsületes politikusok azzal álltak elő, hogy most néhány évig még nőnek a nehézségek, de jön a jobb világ. Ezek a következő választáson megbuktak. A gyakorlatban a két módszer keveredett. Ennek a klasszikus példái az ötéves tervek voltak, amikor azt ígérték, hogy az első években még meg kell ugyan húzni a nadrágszíjat, de aztán minden jó lesz. Ezt még akkor is hirdették, amikor a sokadik ötéves tervben már mindenki tudta, soha sem lesz jobb. Arra azonban sehol nem volt példa, hogy a tehetetlenség nyílt bevallása mellett talpra lehetett volna állítani egy országot. Miért? Azért, mert a modern világ abban is különbözik a múlttól, hogy takarékoskodással nem lehet kilábalni a nehézségekből. Ebben csak a több és jobb munka segít. Gyermekkorom falujában erkölcsi kötelesség volt a beteges takarékosság. Mégsem ismertem senkit, aki ebből meggazdagodott volna. Ma még sokkal inkább így van ez. Nem azok élnek jól, akik életük során a legkevesebbet költötték, hanem azok, akik inkább több munkát és erőfeszítést vállaltak, de nem voltak hajlandóak lemondani arról, amit el akartak érni. Nemcsak az egyének életében van ez így, hanem sokkal inkább az országok esetében. Az ugyan nem lesz gazdag, aki nem nézi meg, mire költi a pénzét, de az még kevésbé, aki nem azon töri a fejét, hogy hogyan kereshet többet, hanem azon töpreng, hogy miképpen költhet kevesebbet. A jelenkori világban sokkal inkább a hozzálláson múlik a gazdasági teljesítmény, mintsem a kiadások minimalizálásán. Ezt a vállalkozók, a tőkések előbb észrevették mint a politikusok. Ők már évtizedek óta tudják, hogy csak ott számíthatnak profitra, hosszútávú gazdasági sikerre, ahol jól megfizetik a munkásokat. Neki többe kerül, ha nem érzi jól magát a munkás nála, mint az, hogy mennyi a fizetése. Minden tény azt igazolja, hogy ott nagyobb és biztosabb a profit, ahol magasabbak a bérek. A sikeres tőkés tehát nem a bérrel takarékoskodik, hanem azon töri a fejét, hogyan lehet korszerűbbet, divatosabbat előállítani. így alakulhatott ki, hogy abban az országban termelnek a legolcsóbban, ahol a bérek a legdrágábbak. A tőkés számára a biztos bukást jelenti az, ha a bérek színvonalát akarja minimalizálni. De ha ezt igazolja a tőkések gyakorlata, miért ragaszkodnak a régi úthoz a politikusok? Miért nem látják be a gazdaságpolitika kidolgozói, hogy a társadalom célja a minél nagyobb lakossági jövedelem, hogy csak a jól élőkkel lehet gazdasági sikereket elérni? Nyilván, elsősorban azért, mert a politikus nem a saját zsebére dolgozik. Ha a politikusok fizetése attól függne, milyen jól élnek az emberek, már régen rájöttek volna arra, hogy gazdasági siker csak az emberek többségének jobb kedvén, optimizmusán, igényességén alapulhat. Mindez demagógiának tűnik. De mutassanak nekem egyetlen gazdasági csodát is, amit nem az emberek jövőbe vetett hite, optimizmusa, hanem az állami takarékoskodás szült! A század legnagyobb európai gazdasági és társadalmi csodáját a skandinávok produkálták, akiknél ma a legmagasabb az életszínvonal, pedig a század elején Európában ott volt ez a legalacsonyabb. Ezt a csodát azzal érték el, hogy relatíve a legnagyobb költségvetéssel dolgoztak, szociális célokra a legtöbbet fordítottak. Azaz nem a költségvetésen takarékoskodtak. A sikerük alapja, hogy a társadalom magának érezte a gazdasági és szociális célokat. Mikor látják be a mi gazdaságpolitikusaink, hogy megijesztett, a jövőjüktől félő emberekkel nem lehet sikerre számítani? Az én optimizmusom azon alapul, hogy ennek a népnek az elmúlt évtizedek egyetlen kormánya sem tudta tartósan elvenni a kedvét, az optimizmusát. Kopátsy Sándor
