Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)

1994-08-24 / 233. szám

10 aj Dunántúli napló Politikai vitafórum 1994. augusztus 24., szerda Tartós szövetség, hacsak ... Sokak várakozásával ellen­tétben az MSZP-SZDSZ szö­vetség nem alkalmi összefogás, hanem tartósnak ígérkező szo­ros kapcsolat. A szociál-liberá- lis címszó csak első hallásra lát­szik feloldhatatlan összefüg­gésnek. Ahhoz, hogy jól lássuk a két párt rugóit, vissza kell néznünk a 70-es években elin­dult folyamatokra, az úgyneve­zett Aczél-korszakra. Nálunk ettől kezdve oldódott a Nyugat­tól való irtózás és kezdődött el egy Nyugat felé tekintés, előbb kíváncsiságból, majd valódi ér­deklődésből. Végül az amerikai életforma, gondolkodás elfo­gadható modell lett azokban a körökben, melyeknek tagjai le­hetőséget kaptak az ottani tájé­kozódásra. Az Aczél György által meg­bízhatónak tartott értelmiségiek egyre többen juthattak át a vas­függönyön és láthatták meg azt, amiben sok gondolkodó amúgy sem kételkedett, hogy az élet ott jobb. Az egyetemekre kijutó fi­atalok megismerkedtek a nem marxista gazdaság-elméletekkel és hatásukkal. Itthon ezek a kedvezményezettek lettek az er­jedés elindítói, akik lázasan kezdték egyeztetni a sérthetet­len szocialista tanokat a kinti eszmékkel. Elkezdődött a mar­xizmus megújítására tett kísér­let. Ehhez némi alapot adott Lukács György tanulmányo­zása. A 80-as évekre sok fiatal filozófus dolgozott a tárgykö­rön. Az a lázadás, ami lassan ki­bontakozott a 20-25 év előtti fiatalok között, szigorúan az ortodox tanok megújítását hir­dette, ám a tényleges cél a régi vezető gárda leváltása volt. A 80-as évek KISZ-titkárai lázad­tak fel a 70-es évek KISZ titká­rai ellen, hiszen ők már nyugati egyetemeken szereztek diplo­mát és szélesebb látókört, mint elődeiknek volt. őket támogatta a fiatal értelmiség egy része is és egyre szélesebb alapon folyt a támadás a „képzetlen dogma- tikusok-ellen. Természetes etjedés indult a párton belül is, hiszen Aczél György, mint a legfőbb szel­lemi vezetők egyike híve volt a nyitásnak és támogatta, míg az ő helyzetét nem veszélyeztette. Az események azonban a ké­sőbb erősen romló gazdasági helyzettől is támogatva túlnőt­tek rajta és elsodorták. De szel­leme megmaradt és ma is hat annyiban, hogy megmaradtak az elfogadott elvek (nemzetek feletti gondolkodás, teljesen li­beralizált gazdálkodás) mellett tilalmas elvek is (a nemzeti, tör­ténelmi hagyományok ápolása, és a népiség) csak mára az ad­minisztratív intézkedések he­lyett az írott és sugárzott sajtó az eszköz a tömegek befolyáso­lására. A két párt vezetői együtt tud­nak működni, mert mára azono­sak a céljaik. Hajthatatlansá- gukban is azonosak, csak a stí­lusuk különbözik. Az SZDSZ még tárgyalgatni kíván az el­döntött dolgokról, az MSZP pe­dig a döntés után cselekszik (Ez történt a TV-, rádió-elnököknek kinevezésekor). A szociális demagógiába - szavakban - be­lefeledkezett MSZP vezetői tud­ják, hogy az eredeti gazdasági kísérletük 1989-ben végleg megbukott (ezt akkor is tudták). Németh Miklós és társai már teljesen nyitottak voltak a „ka­pitalizmus” elfogadására és olyan reformokat támogattak, amelyek szinte mindenben el­fértek a kommunista eszmé­nyektől. Ez vonatkozik a Békési László köré csoportosuló nagy­számú MSZP-funkcionáriusra is. A hatalom birtoklása szüksé­gessé teszi számukra, hogy az ortodox magot is támogassák, akik vállalják a népszerűtlen in­tézkedések ideológiai indoklá­sát (szocialista szellemben) és az erélyes cselekvést. Ha hatalmuk megszilárdul, félreállíthatják a közben kiöre­gedő „öreg harcosokat” és újra egység lesz az egyelőre két pártban eloszlott elvbarátok kö­zött. Hacsak a választók másként nem döntenek. Székely Sándor A MEASZ a megújulás útján Takarékosság, de kinek a zsebére? A Magyar Ellenállók Antifa­siszták Szövetsége 3. küldöttér­tekezletére készül. Az 1994. ok­tóber 18-án megtartandó ta­nácskozás előtt az Országos Bi­zottság állásfoglalást fogadott el. A dokumentumban hitet tesz a 40-es évek elején meghirdetett eszméi: a függetlenség, a sza­badság, a demokrácia mellett. Az elmúlt 4 évben a szövet­ségre irányult minden nyomán és politikai diszkrimináció elle­nére tagsága megtartotta antifa­siszta meggyőződését. Elköte­lezte magát, kész erejéhez mér­ten segíteni abban, hogy az or­szág mielőbb a felemelkedés út­jára lépjen. Kiveszi részét abból a küzde­lemből, amely a szélsőséges, fa­jüldöző, revansizta nézetek visszaszorításra irányul. A szövetség bízik abban, hogy az új országgyűlés helyre­állítja azok becsületét, akik az antifasiszta küzdelemben életü­ket tették kockára a haza sza­badságáért, az elnyomottak megmentéséért. Reményét fe­jezi ki, hogy az országgyűlés törvényben rögzíti az antifa­siszta tevékenység erkölcsi megbecsülését, megkönnyíti a még életben maradott idős har­cosok megélhetését, gyógyke­zelését, és megadja nekik a méltó végtisztességet. A szövetség ismételten ösz- szefogásra szólítja fel mindazo­kat, akik 1956-ban a barikád két oldalán ugyan, de egy jobb, demokratikusabb társadalom megteremtése érdekében és hi­tével cselekedtek. Kezet nyújt azoknak is, akik az elmúlt években eltávolodtak a szövet­ségtől, visszavárja őket, hogy együtt munkálkodhassanak ha­zánk felemelkedésén. A MEASZ Baranya Megyei Szervezete a helyi társadalmi szervekkel jó együttműködés­ben végzi munkáját. Programjai összeállítása és megvalósítása során arra törekszik, hogy szín­vonalas rendezvényeivel a kívü­lállók részére is vonzóvá tegye a szövetséget. A havi klubnap­jainkon olyan politikai, közéleti és kulturális, érdekvédelmi té­mákat szerepeltetünk, amelyek érdeklődésre tarthatnak számot fiatalok és idősebbek, nők és férfiak részéről egyaránt. A város kiválóságai: tudósok, történészek, orvosok, a kulturá­lis és művészeti élet kimagasló képviselői, köztiszteletben álló közéleti, egyházi személyiségek jönnek közénk. Előadásainkkal, élményt nyújtó kötetlen beszél­getéseikkel, új ismeretek nyúj­tásával nagy tetszést aratnak a hallgatóság körében. Egyre ör- vendetesebb, hogy ezeket a népszerűvé vált összejövetele­inket tagságunkon kívül a ve­lünk szimpatizáló , témáink iránt érdeklődő polgártársaink is látogatják. Nyílttá tesszük programjain­kat, tevékenységünkbe bétekin- tést biztosítunk mindazoknak, akik tiszteletben tartják szelle­miségünket, végzett munkán­kat. Sorainkba várjuk az irán­tunk érdeklődőket, összefogásra hívjuk mindazokat, akik készek közös célunk: a független, sza­bad, demokratikus magyaror- szág felvirágoztatásáért csele­kedni. MEASZ Bm-i Szervezete A Kádár-rendszer tájékozta­tás-politikájának egyik jól be­vált módszere az volt, hogy egyes központi intézkedéseket „kellő időben kiszivárogtattak”. Ez a kiszivárogtatós tájékozta­tás akkor működött hatásosan, amikor a lakosságot kellemetle­nül érintő döntéseket kívántak meghozni. Ilyen kellemetlen döntések voltak az áremelkedé­sek is. Megfigyelhető volt, hogy kiszivárogtatás mindig nagyobb arányról „tudott”, mint amit vé­gül is az illetékesek döntésként meghoztak. Az emberek meg örültek, hogy „mégsem mertek olyan nagy áremelést csinálni!” Mindenki elégedett volt! A jelenlegi hatalom vezető politikusai - többségük ezt ta­nulta - követik a régi tájékozta­tás-politika jól bevált módsze­reit. Elterjedt például, hogy a forintot 15-20%-os leértékelés fenyegeti, és így a „sokkterápi­ánál” is elviselhetetlenebb teher nehezedik a társadalomra. A va­lóság ezzel szemben 8%-os fo­rint-leértékelést hozott. Min­denki örül, hogy mégsem mer­tek olyan kemény intézkedést hozni. Látszatra úgy néz ki, hogy mindenki elégedett. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Vagyonadó A Köztársaság Párt vélemé­nye szerint a magyarországi privatizációban, a jelentősebb gazdasági tenderekben gyakran érzékelhető a külföldi tőke túl­forintleértékelés és az azt kö­vető benzináremelés egy előre nem látható árspirál kialakulij- sához fog vezetni. Azt hiszem, mindenki tudja, hogy ez a spirál nem lefelé, hanem nagyon me­redeken felfelé fog tekeredni. De nézzük, vannak-e még ki­szivárogtatások?- a kormány takarékossági politikája,- ÁFA-kulcsok módosítása,-az energiaárak 20-30%-os emelése.- stb., stb. Az említettek többsége jelen­tős termelési költség növeke­dést fog eredményezni, és - ahogy az lenni szokott - a ter­melő mindezt a fogyasztóra fogja terhelni. Nagyon úgy néz ki, hogy a jelenlegi kormány a gazdasági megújulást úgy kí­vánja megvalósítani, hogy a legrászorultabbakat sújtja leg­nagyobb mértékben. Vagyis a nyugdíjasok és a bérből és fize­tésből élők csinálhatnak még egy lyukat a nadrágszíjukon. A fentiek sokszor eszembe juttat­ják mostanában, hogy a hata­lomban lévő liberális barátaink mire gondoltak a „Csak jönne már!” választási szlogenjükben. Perényi József súlya, másképpen a hazai tőke hiánya. Éppen ezért olyan gaz­daságpolitikára van szüksé­günk, amely az évtizedes lema­radást csökkenti. A vagyoni tí­pusú adó, vagyonnövekedés adóztatása ezzel teljesen ellen­tétes hatású. „Anyám, én nem ilyen lovat akartam!” Az Antall-kormány elmaradt nagytakarítása meghagyta pozí­ciójában az összes volt politikai funkcionáriust. Ezek a szakem­berekké alakult szocialisták és liberálisok hálából ledöfték érte. Négy évig csak a kormány di­lettantizmusáról hallottunk. A szociál-liberálisok propagan­dája visszaélt a nép alapvető vágyával: a 40 év alatt megte­remtett létbiztonság érzésével. A nép teljes foglalkoztatásra, szociális biztonságra, ingyenes lakáshoz jutásra, olcsó fogyasz­tási és élelmiszer-cikkekre és egyenlősdire vágyott. Elfelej­tett«, hogy mind ezért cserébe: szájkosár volt a fizetség. A ke­nyér és a cirkusz mindig ele­gendő csereeszköz volt a sza­badságért. Még 100 nap sem telt el a második szabad választás óta, a nép még magához sem tért ,meggondolatlan csínytevésé- ből”, amikor rádöbbent: „Anyám, én nem ilyen lovat akartam!” ő szocializmust akart a rendszerváltással megszerzett szabadságjogokkal együtt. Még nem jutott el a tudatáig, hogy itt már kapitalizmus van, mégpedig „aki bírja, marja!” - vadkapitalizmus. A tisztességes ember általában itt is csak a szegénységét tudja újraterem­teni. Itt már nem a bolsik, ha­nem a gazdagok diktálnak, a pénz uralkodik. A kapitalizmus a pénz diktatúrája! Minél gaz­dagabb vagy, annál szabadabb; minél szegényebb, annál ki­szolgáltatottabb vagy. De a gazdagságot tisztességgel, be­csületes szorgalommal nehezen érheted el. Gazdaggá válni többnyire csak erkölcstelen úton, mások zsebeinek a kifor­gatásával lehet. Amíg mindez eljut a nép tudatához, addig tel­jessé válik a szociális polarizá­lódás: a társadalom kettéhasad szegényekre és újgazdagokra. Minden hatalmi ágnak, intéz­ménynek a feladata ennek az új rendnek, a gazdagoknak a vé­delme lesz. Az általános társadalmi elé­gedetlenség ellenére sem szá­míthatunk összefogásra. Ez el­len szól a demokratikusnak ki­kiáltott több ezer féle civil szer­veződés, a százon felüli párt, a sokféle, szétforgácsolódott ér­dekegyeztető szervezet, stb. Majdnem minden nap sokkol bennünket egy újabb áremelési vagy adóztatási hír; szociális és igazságérzetünket sértő intéz­kedés. A gazdagok állama csak a polgárainak megkopasztása révén állhat fenn. Persze, vala­mikor (1-2 emberöltő múltán) lesz nagyobb szociális bizton­ság és jólét, mert különben a gazdagokat kardélre hányná a tömeg. De nem sok vigasz ez annak, akinek az élete ráment a társadalmi kísérletekre. Az MSZP és az SZDSZ tag­jai már nem kommunisták, de nem is a Máltai Szeretetszolgá­lat tagjai. Nem akarnak ők kommunizmust, de szocializ­must sem. Nem naivak ők, hogy a megszerzett vagyonukat szét­osszák! Megelégszenek ők a szerzeményükkel. A hatalom pedig kizárólag ennek védelmét szolgálja. Nekünk kisembereknek, ma­rad a politikai propaganda: a sokkterápia szükségesnek elhi- tetése, az elherdált népvagyon tényének elfogadása, a teljes külföldi gazdasági függőségbe való beletörődés, pontos adós­ságfizetés teljesítése. Mind ezért cserébe a kommunizmus utópiájának ígérete helyett az Európa-házba jutás mézesma­dzagjának délibábját és a „Dal­las” TV-műsor nézését kapjuk. Nem kapott még elég pofont ez a nép! Vagy annyit kapott, hogy belefásult? Különben fél­retenne minden „párt-másság” elvet, s haladéktalanul össze­fognának az ellenzéki és a par­lamentbe be nem jutott kispár- tok a helyhatósági választások érdekében. Egységes nemzeti jobboldali frontba kell tömörülniök, hogy legalább a veszett fejsze nyelét megmenthessék. Sürget az idő, vagy végleg beledöngölnek bennünket a dagonyába. AMIÉP Baranya Megyei Szervezete Hol vagy István király... Ő si, a magyar középkorban a későbbi Boldogasszony anyánk kezdetű himnuszként is használt egyházi énekkel só­hajtottam fel én is, amikor az Új Dunántúli Napló idei Szent István napi ünnepi számában levő cikket elolvastam, illetve az aznapi ünnepi beszédeket hallottam. Keserűen gondol­tam az elmúlt évtizedek ma is érvényesülő történelemtanítá­sának hatásáról, és Babits sza­vai jutnak eszembe, amikor gonosz új iskolák neveltjeiről beszél, akik már gyakran a „nevét is felejtik annak, ami előttünk szent ma még”. Va­lamikor tanítványaimnak min­dig azt mondtam - és ezt ők néha kórusban ismételték: „Az emberiség történetének vannak olyan ismeretanyagai, amelyek tudása nem világnézet, hanem műveltség kérdése.” És éppen a történelem az, amelynek is­merete erőltetett világnézeti okokból (mondjam úgy, hogy semleges szellemű oktatás mi­att) nagyon hiányos. Mielőtt a lényegre térnék, először Takács Ilona: Meny­nyire vagyunk vallásosak? című cikkére térnék rá. Igen súlyos problémát vet fel a gyö­kereitől elszakított fiatalság erkölcsi problémáiról az isten­hit alapján. Megérdemelné, hogy a szerző külön tanul­mányban foglalkozzon ezzel. A cikk végén megállapítja, hogy egy felmérés szerint 1991-ben a megkérdezettek egynegyede nem tudott vála­szolni arra a kérdésre, hogy mi a Biblia, kétszer ennyien, akik nem tudták, mi az Újszövetség. Véleményem szerint a felmé­rés nagyon rózsaszínűén mu­tatja a tényleges helyzetet. Az én megfigyelésem szerint a kö­zépiskolát végzetteknek több mint fele nem tud semmit a Bibliáról, noha elvileg már évek óta kell ilyen alapismere­teket tanítani. De - ismerve az elmúlt évtizedek hatalmas kontraszelekcióját - hogyan tanítja az, aki maga sem is­meri. Ezért aztán néha egészen elképesztő irodalmi elemzések jelennek meg Adyról, vagy tel­jes tudatlanság a művészetek­ben. (roóz) aláírással Tűzijáték miért augusztus 20-án? című cikkel kezdtem a mérgelődést. Ezzel kapcsolatban elindult gondolatmenetem aztán az új­ság több cikkét is érinti. Nagyon hasznos lenne, ha az 1950 óta az addigi jog- és államtudományok helyett ál­lam- és jogtudományokat ta­nuló ifjak részére, akik idő­közben az állam vezetőivé idősödtek, valaki tanulmányt készítene a nép (nem tömeg!), a szokás, a jog és az állam ill. annak törvénye összefüggésé­ről. Nem akarok csipkelődni, a magam részéről erre a volt Er­zsébet Tud. Egyetem tudós professzorának, Molnár Kál­mánnak tanítványát: dr. Habs­burg Ottót kérném el legszíve­sebben, aki a Pécsi Orvostu­dományi Egyetemen díszdok­torrá avatása alkalmából ha­sonló témából hatalmas elő­adást tartott. Kevesebb alkot­mányjogi probléma lenne ta­lán, ha egyáltalán ismernék a magyar alkotmány- és jogtör­ténetet. De térjünk vissza Szent Istvánhoz. (rooz) cikkíró Kreuzer And­reától, a Hadtörténeti Múzeum kutatójától így tudja: „Az au­gusztus 20-i tűzijáték hagyo­mánya 1938-ra nyúlik vissza. Akkor volt a Szent István év és a 30-as törvénycikkben tették nemzeti ünneppé Szent István Napját. Augusztus 20 addig csak egyházi ünnep volt.” Most nem vitatom, mikor volt az első tűzijáték a Gellért­hegyen augusztus 20 alkalmá­ból, mert magam, mint harma­dikos gimnazista 1930 augusz­tus 20-án ott voltam a Szent Imre év alkalmából azon a körmeneten, amely a Szent Jobbal először haladt végig az Andrássy úton, este a Dunán hatalmas hajós körmenet volt, és gyönyörködtem a nagy tűzi­játékban. Ismétlem, ez 1930-ban volt. Hogy előtte mikor volt ilyen, azt nem tu­dom, de egy biztos, nem ez volt már akkor sem az első. 1938-ban, Szent István ha­lála 900 éves évfordulóján a magyar országgyűlés Székes­fehérvárott gyűlt össze, és megalkotta az 1938: XXXIII. tc-t. amelynek 2. szakasza va­lóban kimondja: „Az ország- gyűlés augusztus 20. napját Szent István király emlékeze­tére nemzeti ünnepnek nyilvá­nítja.” Csakhogy ez a törvény­cikk nem alkot újat, csak év­százados szokást - és jogsza­bályt - újít meg. „ Addig csak egyházi ünnep volt” kitétel is magyarázatot igényel. Ma­gyarországon éppen Szent Ist­ván működése és munkássága következtében az egyház és az állam szoros kapcsolatban volt, és így képtelenség különvá­lasztani gyakran az egyházi ill. állami rendelkezéseket. Egyébként is augusztus 20 Szent István király (a hangsúly a király szón van!) ünnepe, te­hát csakis magyar. Ez a nap a magyar országgyűlés által 1083-ban szentté nyilvánított magyar király ünnepe. A „szent” mivoltot az egyház majd csak később hagyja jóvá. István királyunk, mint az egy­ház szentje „hitvalló” (nem „király”) és Szent István hit­vallónak egyházi ünnepe szep­tember 2-án van. (A török ura­lom után a magyar egyház ké­relmére került erre a napra, mert ez Buda visszafoglalásá­nak napja.) Már Szent László decretu- mában elrendeli, hogy augusz­tus 20-a nyolcadában a király, vagy a nádor köteles széket vagyis törvénynapot tartani Fehérváron. Ennek megerősí­tése az 1222. évi I. törvény­cikk, amely szerint a Szent Ki­rály ünnepét esztendőről esz­tendőre meg kell tartani. Ere­detileg le a király jelenlétében Székesfehérvárott, majd ezt módosítják a gyakorlatban, és nem ragaszkodnak Székesfe­hérvárhoz. Egyébként az 1723: XXIX. te Szent István napját törvényszüneti napnak nyilvá­nítja, az 1891: XIII. te pedig munkaszüneti napnak teszi. Szent István ünnepe a nép akaratából, annak évszázados szokásából azonosul a nép jogi szemléletévé (minden jogot tőle eredeztetnek) és ez a jogi szemlélet jelenik meg állama­karatként törvényben. Ez a fo­lyamat indult meg Szent István halálával, és jelenik meg több törvényben, így az 1938-asban is. De nem attól kezdve állami ünnep, hanem egyházi köntös­ben is megjelenő nemzeti, ál­lami ünnep. Az ünnephez tar­tozik a Szent Jobb körmenet is, amely ugyancsak nem csak egyházi szokásként jelent meg, hanem Mária Terézia királynő - aki épp Szent István jogán veszi fel az „apostoli király” címet - rendeli el, és annak szigorú formáját is aláírja. így pl. a Szent Jobbot mindig az Irgalmas rendi szerzetesek vi­szik a vállukon. Jobboldalt Buda város tanácsa, baloldalt az egyetem tanácsa halad teljes díszben katonai kísérettel. És ezt mindig így tartották meg. A református Horthy Miklós mindig államfői minőségben vett rajta részt. S zent István működése kö­vetkeztében „virágos kert vala híres Panfnnonia”. Adja Isten, hogy minden akadály el­lenére újra az legyen. (És talán az utódaink egy kicsit jobban ismerjék a történelmet.) Dr. Rajczi Péter

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom