Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)

1994-08-24 / 233. szám

1994. augusztus 24., szerda A mai nap üj Dunántúli napló 3 Meggyógyulnak-e a gesztenyefák? Természetvédő tábor Zengővárkonyban Már második alkalommal végzik „tűzoltó” munkájukat a Pécsvárad és Zengővárkony határában fekvő természetvé­delmi terület szelídgesztenyé­sében a Rockenbauer Pál Ter­mészetvédő és Sportegyesület aktivistái. Pámer László egyesületi tit­kár elmondta, hogy az augusz­tus 22-én kezdődött egy hetes tábor résztvevői - általános-, középiskolások és egyetemis­ták - bozótot irtanak, így ké­szítve elő a terepet a tavaszi gesztenyefa ültetéshez. Az idén már több mint száz csemetét ül­tettek el. Terveik szerint né­hány év alatt olyan fiatal állo­mányt tudnak létrehozni, amely a későbbi védelmi kísér­letek alapja lehet. Magyarországon ugyanis az elmúlt évtizedekben rohamo­san pusztulnak a szelídgeszte­nyések. Vonatkozik ez az ülte­tett és a természetszerű elegyes állományokra és a kiskerti fákra is. A Keleti-Mecsekben elsősorban a Endothia parasi­tica nevű gomba pusztítja a fá­kat, de a hanyag kezelés is hozzájárult a mai már-már ka­tasztrofális állapotokhoz. Ezt voltak kénytelenek észrevenni névadójuk sírjához zarándo­kolva a három éve megalakított RPTSE természetvédői, és tet­tek az elmúlt két évben számos erőfeszítést az okok feltárására és a rohamos pusztulás feltar­tóztatására. A fizikai munkán túl augusz­tus 24-én 18.30-ra fórumot is szerveztek a zengővárkonyi is­kolába „A geszetenyebetegsé- gek okai és azok orvoslási lehe­tőségei” címmel. A bevezető előadást Radócz László, a Deb­receni Agrártudományi Egye­tem kutatója tartja, aki a hazai szakemberek közül talán a legmesszebbre jutott a gomba­betegség vizsgálatában. Ezután pedig közös gondolkodásra váiják azokat az erdészeket, természetvédőket és gesztenye­termesztőket, akik szeremének megoldást találni a fák sorsára. Z. E. Névadójuk sírját és az azt övező területet tisztították meg és hozták rendbe elsőként a termé­szetvédők Müller Andrea felvétele Pécsi énekszó német templomokban A lassan ötéves múltra visz- szatekintő pécsi kertvárosi kato­likus templom ifjúsági kamara­kórusa a napokban indult immár negyedik alkalommal külföldi útjára. Tavaly Ausztriában, a Salzburg melletti Admontban töltöttek el egy hetet. A város­széli bencés gimnázium tanulói gondoskodtak a magyar vendé­gekről és kolostorukban adtak szállást. Európában, az olaszor­szági Monte Casino kolostora után ez a második legnagyobb kolostor, és itt található a világ legnagyobb, épségben fennma­radt barokk könyvtára is. Idén, a júniusban Pécsre lá­togató német diákok magyar családoknál laktak. A német kó­rus 1988-ban alakult és tagjai egykorúak a pécsi gimnazista, egyetemista kóristákkal. Most a Bodeni-tó közelében fekvő Isny város Szent György templomá­nak kórusa viszonozza a haza­iak vendégszeretetét. Köcsky Tibor, a pécsi kórus vezetője és a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola zenetanára elmondta, hogy nemcsak Isnyben, hanem Ulm- ban, Biberachban, valamint Re- uteben is előadják több mint egyórás műsorukat a városok templomaiban. Repertoárjuk­ban egyházi művek és XX. szá­zadi spirituálék is szerepelnek. A „My Lord what a moming” című spirituálé dallamát Köcsky Tibor dolgozta át több­szólamú kórusművé. Az öt fia­talból álló kamarazenekar ad egyes darabokhoz zenei aláfes­tést, de az együttes önállóan is fellép a koncerteken. A kertvárosi katolikus temp­lom kórusa a legfiatalabb egy­házi kórus Pécsett, amely segít­ség nélkül tartja fenn magát. Négy évvel ezelőtt a Családi In­tézet felkérésére, anyák-napjára videofelvételt készítettek a kór­házban „várakozó” kismamák részére, amit a pécsi Városi TV is közvetített. Egy évvel később a Pécsre látogató finn polgár- mestereket fogadták énekükkel, de szívesen dalolnak együtt vi­lági kórusokkal is, mint például 1992-ben a Mecsek-kórussal. Ebben az évben húsvétkor je­lent meg első műsoros kazettá­juk. A kórus 1994-től tagja a Baranya Megyei Kórus és Ze­nekari Szövetségnek. Ötéves fennállásuk alkalmából a máso­dik kazettájuk kiadását tervezik karácsonyra. Az utazás után to­vább folynak a próbák, hiszen októberben már megkezdődnek a felvételek. Eddig egy támoga­tót találtak, de örömmel vennék, ha mások is hozzájárulnának a kiadáshoz szükséges költségeik fedezéséhez. Sas Viviána Budapesti Nemzetközi Borfesztivál Az idén 4-4,2 millió hektoli­ter borra lehet számítani a ter­mésbecslés alapján - mondta Manniger Sándor, a Földműve­lésügyi Minisztérium helyettes államtitkára azon a keddi buda­pesti sajtótájékoztatón, ahol a szervezők bejelentették, hogy a III. Budapesti Nemzetközi Bor- fesztivált szeptember 6. és 11. között rendezik meg. Az állam­titkár elmondotta: a kánikulai időjárás a szőlőültetvényeket több helyen igen megviselte, s jelentős aszálykárokat okozott egyes körzetekben. Ezen ugyan még némileg segíthet egy ked­vező szeptemberi időjárás. A hazai borfogyasztást 3-3,5 mil­lió hektoliter körülire becsülte, míg a kivitel elérheti a 800 ezer hektolitert. A pécsi egyetemen jogot hallgatott a stockholmi rákkutató Interjú Klein György professzorral A napokban Budapesten töltött egy hetet Klein György pro­fesszor, a Svédországban élő, világhírű, magyar származású rákkutató. 1925-ben született Budapesten, a pécsi, szegedi, bu­dapesti, majd a stockholmi egyetemen tanult. 1957 óta a stock­holmi Karolinska Institute professzora, a Tumorbiológiai Osz­tály vezetője. Tagja a Királyi Svéd Tudományos Akadémiának, külföldi választott tagja az USA Nemzeti Tudományos Akadé­miájának és az MTA tiszteletbeli tagja. Több, mint 800 tudo­mányos publikációja jelent meg, 1957 és 1987 között az orvosi Nobel-díj bizottságnak is tagja volt. Interjút készítettünk vele.- Milyen kapcsolat fűzte Pécshez?- 1943-ban érettségiztem Budapesten, a Berzsenyi Gim­náziumban, ami után jelentkez­tem Pécsre, éppen a jogi karra. Nem akartam jogász lenni, de zsidó származásom miatt ide vi­szonylag egyszerűbb volt beke­rülni. Ez afféle „mezei jogász- ság” volt, így hívták akkori­ban. Előadásokra nem volt köte­lező bejárni, csak a vizsgákat kellett letenni. Két félévet töltöttem ott. Em­lékszem, római jogból még vizsgáztam is Óriás Nándor professzornál. 1945-ben Sze­gedre kerültem, majd hamaro­san Budapestre.- Hogyan került Svédor­szágba?- 1947-ben, még hallgató­ként kaptam ösztöndíjra lehető­séget, majd ennek folytatása­ként már Stockholmban meg­szereztem a doktori címet. Az általam művelt szakterületen ez volt a maximum, amit elérhet­tem. Szerencsémre azonban va­lamivel később a Karolinska In­tézet és néhány más szervezet - valószínűleg addig tevékenysé­gem és cikkeim alapján - java­solta, hogy létesítsenek szá­momra professzori állást, ami 1957-ben meg is történt.- Életrajzából tudjuk, hogy 1950-ben először járt tanul­mányúton Amerikában, ami nagy hatással volt önre.- Ez az első amerikai ”üt rop­pant fontos volt számomra. A tudomány szempontjából nézve is óriási különbség volt azon or­szágok között, ahol addig dol­goztam. Magyarországon ebből a szempontból teljesen feudális körülmények uralkodtak, ak­kora tekintélye volt a profesz- szomak. Ehhez képest a svédor­szági helyzet félfeudálisnak volt mondható, Amerikában pedig az az elv uralkodott, hogy „az vagy, amit csinálsz”, itt egyen­rangú félként kezeltek. A ma­gam választotta utat járhattam.-Nagyon jól ismerte Szilárd Leót, ahogy ezt Szentágothai professzor úrtól megtudtam. Milyen volt a kapcsolatuk, mi­lyen embernek ismerte meg őt?- Vele 1955-ben Amerikában egy partyn találkoztam először, ahol megígérte, hogy majd meglátogat a stockholmi labora­tóriumomban. Ezt persze nem vettem komolyan. O akkoriban már nem foglalkozott fizikával, áttért a biológiára és a politi­kára. Úgy éreztem, mintha nála ez valamiféle vezeklés lett volna az atombombával kapcso­latos szerepéért. Azonban egy napon, teljesen váratlanul, min­den bejelentés nélkül megjelent. Feltett néhány kutatásommal kapcsolatos kérdést, a válaszo­Képernyő előtt Visszajönnek-e az ünnepek? Hosszasabb pontosítások nélkül túlságosan is praktikus, hétköz­napi kérdés. Mintha egy hiszté­riás, önmagában nem bízó le­ányt kellene fölöltöztetni az első báljára. Amikor a televízió elé leülünk, nem csinosítjuk ki asszonyainkat, mi magunk nem öltünk sötét öltönyt, nem kö­tünk nyakkendőt, nem kulcsol­juk össze a kezünket az ölünk­ben. Nincsenek izzadó homlo­kok, könnyes zsebkendők, kör­menet, búcsúzás, nincs temető, nincs a templom égrenyíló csendje. Diadalmámor sincs harcmezőkről érkező maradék harcosokkal. Van viszont ková­szos uborka a hűtőben, Dózsa- Vasas meccs még a múlt hétről, meg egy kis hideg szalonna is, hacsak nem jártunk úgy, mint H. Richárdné 39 éves, egyedü­lálló négygyermekes munka- nélküli az Üllői útról, aki most Visszajönnek-e az ünnepek? ország-világ előtt lopja a vil­lanyt, mint azt A HÉT-ben lát­hattuk. Ma már ünnepen is hét­köznap van, hacsak nem toppan be valami régi, kedves, évek óta nem látott barát az istentelen magány gyűrődéseivel az arcán és nem mosolyog ránk, moso­lyát egyedül nekünk őrizgetve. Mert ha betoppan, és már haza vagyunk kéredzkedve a fekete munkából, akkor az utolsó üveg szürkebarátot is előbányásszuk rejtekéből, megsütjük a jövő hétre félretett oldalast és az egész üveg kovászosuborkát odazöttyentjük az asztal köze­pére büszkén, hogy először asz- szonyunk megsemmisítő pillan­tásával dacolva, később zava­runkban egy rövid nyelű villá­val döfködni kezdjük az uborka üvegfalnak feszülő, méregzöld héját. Szélsőséges esetekben kézzel nyúlkálunk a lében, ami persze annakidején - akár cser­késztábori, akár a Hanság-beli együttlét során - egyezményes módszer volt. Ez esetben alig tudunk figyelni olyan ünnepi párbeszédre, amely e jeles na­pon jeles személyektől a főmű­sorban tudakolja, hogy is állunk az államalapítás, az új kenyér ünnepével. Mindenekelőtt messziről jött barátunkra fi­gyelnénk, hacsak nem éreznénk úgy, hogy ujjaink egy végte- lennnek tetsző pillanatra az uborkásüveg foglyaivá váltak, de azért sem tudunk teljes fi­gyelmünkkel a képernyőre ta­padni, mert kenyerünk szé­gyellni valóan másnapos és a je­les személyek közül egyedül a papnak vannak ünnepi élmé­nyei, ki falujában a templom mellett nőtt fel. A kérdezett öregek szerint zaklatottak a né­pek, nem tud ünnepelni az iste­nadta. A tűzijáték volna még, mitől kissé felemelkedne, fölra­kat gondosan lejegyezte, majd távozott. Ettől kezdve aztán gyakran útba ejtette az intézetet, hiszen mintegy „utazó bioló­gusként” járta a világot. Rend­szerint számtalan ötlettel és ja­vaslattal állt elő, aminek a fele teljesen rossz volt, a másik fele azonban fantasztikusan eredeti és briliáns meglátás volt. A mo­lekuláris biológia egyik jelentős kutatójává vált. Az 50-es évek végén nagyon sok publikáció­ban lábjegyzetek jelentek meg: „Szilárd Leó ötlete alapján, Sz. L. javaslata szerint” stb.- És mint ember?-Nagyon érdekes volt. Pél­dául egyáltalán nem érdekelték a különböző díjak, elismerések. Jó példa erre, hogy az előbb em­lített publikációnál felajánlották neki, hogy ő is írja alá őket, neki azonban ez nem volt fon­tos. Nagyon eredeti humora volt, az irodalomban rengeteg „Szilárd-izmus” olvasható, amiket ő érdekes módon nem humornak szánt. Los Alamos- ban például fel volt írva a labo­ratórium falára, hogy „Not eno­ugh to be Hungarian”, vagyis - „Magyarnak lenni nem elég”. Jellemző még rá, hogy nem sze­rette a felesleges udvariasko­dást, emiatt persze sokan nem szerették. De egyszerűen és könnyen lehetett vele beszél­getni, ha olyan témát hoztak, ami őt is érdekelte.- Mi a véleménye Teller Ede professzorról?- Teller Edével a 70-es évek elején találkoztam személyesen Izraelben, amikor egyszerre kaptunk Harvey-díjat. Nagyon okos ember volt, mindenre, amit mond, érdemes figyelni. Vele kapcsolatban is van egy megható élményem: Szilárd Leóval jó barátok voltak, annak ellenére, hogy politikai nézeteik gyökeresen különböztek egy­mástól. Ez azonban barátsá­gukra nem vetett árnyékot, és Teller híres „Better a shield than a Sword” (Jobb a pajzs, mint a kard) című könyvét Szi­lárd Leó emlékének ajánlotta. Nagyon nemes gesztus.-Más téma, de ön területé­hez kapcsolódó kérdés. Milyen esélyeket lát az AIDS-szel vívott harcban?- Hatalmas erőfeszítéseket tesznek világszerte a kutatók, és én bízom benne, hogy az elkö­vetkező 10 éven belül sikerül megtalálni az ellenszerét. De meg kell mondanom, hogy minden vírus „nagyon okos”, okosabb, mint bármely viroló- gus. • Fehér Péter Janus Pannonius Tudományegyetem gyogna majd hulltában elpihen­hetne a lélek, de a csillageső képét épp olyan váratlanul, ahogyan fölgyúlik, elkapcsol­gatják - vissza a stúdióba. Az új kenyér ünnepét Rózsa György Top-Show-ja, Bródy „Miért nem hagysz már békibe?” című, nyelvünket is ápoló dala teljesíti ki; jó, ha a szürkebarát akkorra már mind elfogy, s ha „fölszí­vódik, nincs harag”. „Az ünnep az áldozat napja. A közösség kezdete, mikor az emberben felébred a tudat: nem vagyok egyedül, és minden em­ber sorsával elszámolni tarto­zom. A közösség megvalósu­lása, amikor az áldozat az utat az isteni létbe szabaddá tette. írja Hamvas Béla az Ünnep és közösségben. Ha barátunk ün­nepien távozott vagy elringatta a bor, mi viszont még ünnepel­nénk, olvassuk el az egészet. Érdemes. Bóka Róbert MEGRENDELŐLAP Alulírott megrendelem az Új Dunántúli Naplót 1994. szeptember 1-jétől Vállalom, hogy az esedékes előfizetési díjat a kézbesítőnek készpénzben, számla ellenében kifizetem. név lakcím (ir. szám) ..............év......................hó .... ..........nap aláírás Előfizethető: 1 hónapra 375 Ft 2 hónapra 750 Ft 3 hónapra 1125 Ft A megrendelőlapot zárt borítékban, bélyeg felragasztása nélkül küldje a kiadó címére. (7623 Pécs, Rákóczi út 34.) Augusztus 30-áig

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom