Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-17 / 226. szám
8 uj Dunántúli napló Külföld 1994. augusztus 17., szerda A második partraszállás Franciaországban: 1944. augusztus 14-15. „Overlord” után Dragoon Svéd szuperkém a csomagtartóban Visszaküldték az oroszok? Mit csinált Budapesten? Francia és amerikai zászlók St. Raphaelban augusztus 15-én Miközben 1943 telétől a szövetségesek egyetértettek abban, hogy feltétlenül szükséges egy második front megnyitása a kontinensen, az amerikai és brit hadvezetés sokáig versengett egymással annak meghatározásában, hogy az európai partok melyik része legyen a „Dragoon” hadművelet, a normandiai partraszállás „mellékhadműveletének” szánt akció színtere. Eredetileg a Dragoon-had- művelet fedőneve „Anvil” (Üllő) volt és a normandiai Overlord hadművelettel egy időben kezdődött volna, amely induláskor szintén más fedőnévre hallgatott - a katonai tervezők ugyanis „Hammer”-re (Kalapácsra) keresztelték. A „Kalapács” azonban végül is nem úgy, és nem akkor sújtott le az „Üllőre” ahogy azt eredetileg a szövetségesek hadvezetése tervezte. A náci erőknek az egyidejű két hadművelet, az „Üllő” és a „Kalapács” között kellett volna szétmorzsolódniuk. Ezt a forgatókönyvet azonban végül is megvalósíthatatlannak ítélték a partra szállító eszközök nem megfelelő száma, valamint amiatt, hogy az Olaszországban harcoló csapatokból semmiképpen sem lehetett egységeket átdobni a térségbe Róma bevétele előtt. A két hadművelet ettől kezdve külön életet élt. Az „Anvil” azonban továbbra is gyakori éles „vita” tárgya volt a szövetségesek között. Végül is, a hadművelet helyéről - Provence - javára a szövetséges erők legfőbb parancsnoka, Dwight Eisenhower tábornok döntött. Mikor 1943. december 6-án, a teheráni konferencián Roosevelt és Churchill Sztálin nyomásának engedve elviekben beleegyezett a második front megnyitásába, a gyakorlati megvalósítás terén az amerikai elnök és a brit kormányfő még egyáltalán nem jutott közös nevezőre. Churchill egy az adriai partokon megvalósítandó hadműveletet álmodott meg. A szigetországi stratégák egy nagy harapófogót képzeltek el, amely a lehető legnagyobb számú ellenséges erőt Toppantja majd össze. Egy adriai partra szállást javasoltak - ahogy fogalmaztak - a „krokodil lágy alhasa felől”. Churchillt erősen nyugtalanította a Vör8s Hadsereg látványos talpra állása és attól tartott: Sztálin kihasználja az alkalmat, hogy kiteijessze birodalmának határait a Balkán felé. Ennek ellenszere számára a szovjet csapatok megelőzése volt, hogy előttük érjen Bécsbe, mi több Budapestre.- Az amerikaiak „nem fantá- ziáltak” a háború utáni status quo alakulásáról, hanem pragmatikus módon közvetlen céljukra összpontosítottak. Lépésről lépésre, óráról órára akartak előrehaladni, felszabadítva Franciaországot és a Rajna mögé visszaszorítani a Wehrmacht erőit. Eisenhowerrel egyetértésben Roosevelt amerikai elnök ezért az expedíciós hadtest egy idejű partra dobásának híve volt Franciaország nyugati és déli részén. így Churchillnek engednie kellett. Eisenhower katonai téren arra számított, hogy Dél-Franciaországon keresztül könnyebben eljuttathatja az európai hadszíntérre az Egyesült Államokban bevetésre váró amerikai egységeket, mint a Normandiá- ban létesített kikötőkön keresztül. Egy ideig azonban ő is ingadozott, hogy a Rhone torkolatától nyugatra vagy keletre szálljanak-e partra. Áz előbbi megoldás az első időkben csak Sete-hez juttatta volna a partra szállókat, míg az utóbbi a két jelentős francia kikötő, Marseille és Toulon megszerzésével kecsegtetett. Végül a második megoldás mellett tették le a garast. Tizenöt nappal a „Dragoon” hadművelet kezdete előtt az angolok még egyszer megpróbálkoztak, hogy keresztül vigyék elképzeléseiket, és egy Bordeaux-nál való partraszállást javasoltak. Mint Eisenhower később megírta, a brit kormányfő szokásához híven akkor is a kivitelezés pillanatáig győzködte vitapartnereit. A hadműveletben részt vevő egységek így elég későn, augusztus 9-én kapták meg a parancsot a provence-i partra szállásra. Szerencsére a vezérkarok előrelátók voltak, kidolgozott tervekkel rendelkeztek valamennyi eshetőségre. A hadműveletben részt vevő 400 ezer fős expedíciós erő háromnegyedét a franciák adták, köztük sokan Franciaország egykori gyarmatairól érkeztek. Többek között marokkóiak, szenegáliak, algériaiak harcoltak Lattre de Tas- signy tábornok parancsnoksága alatt az úgy nevezett „B” hadsereg élén. A partraszállásban kétezer hajó és ugyanennyi repülőgép vett részt. Augusztus 14-15-én éjjel a német vonalak mögé a part stratégiai jelentőségű pontjain amerikai és angol ejtőernyős kommandókat dobtak le Muy térségében. így az első felszabadított francia település La Motte lett, a Marseille-t és Nizzát összekötő stratégiai fontosságú útvonal mentén. A németek jelentős ellenállást fejtettek ki, s Hitler kiadta a parancsot: a két kikötőt, Marseille-t és Toulont az utolsó töltényig védeniük kell. A partra szállók súlyos veszteségek árán, a francia ellenállás támogatásával azonban gyorsan haladtak előre, és terveldiez képest harminc nappal korábban elérték a kitűzött hadicélokat. Pap Zsófia A történteket percnyi pontossággal feljegyezték. 1987. október 6-án, Stockholm észak-nyugati kerületében a biztonsági szolgálat - a SAPO - embereinek figyelme kicsit lankadni kezdett. A házban ugyanis, amelyet körülvettek, eloltották a villanyt: lakója, Stig Bergling édes kettesben maradt feleségével. Jól ismerték a férfit, hiszen korábban kollégájuk volt, de 1979-ben leleplezték, majd életfogytiglani börtönre ítélték, mert a Szovjetunió javára kémkedett. Bergling nem akárki volt. Elvégezte a rendőrakadémiát, dolgozott a közbiztonságiaknál, tisztként szolgált Cipruson az ENSZ-erőknél, majd a SAPO-hoz került vezető beosztásban. Nem akadt titkos dokumentum, amelybe ne tekinthetett volna bele; a megszerzett információkat pedig azonnal továbbította Moszkvába. Ráadásul nem is a svéd nyomozó hatóságok zsenialitása, hanem inkább elhagyott meny- nyasszonyának bosszúja okozta a vesztét. Az első években szigorú elszigeteltségben tartották, azután időnként eltávozást engedtek számára, főként külön engedéllyel kötött házassága után. Azon a bizonyos októberi napon sem gondoltak semmi rosszra, például arra, hogy egy háznak titkos kijárata is lehet. Pedig azon át hagyta el félj, feleség külön-külön a figyelés alatt tartott épületet; az asszony bérelt kocsin, a mesterkém taxin, és meg sem álltak Finnországig. Miközben egész Skandinávia utánuk kutatott, négy napot Helsinkiben, a szovjet nagykövetség biztonságos vendégszobájában töltöttek, majd egy diplomáciai kocsi csomagA motorizáció fejlődése Lengyelországban különleges, ugyanis sehol a világon nincs példa arra, hogy a forgalomba hozott új autók fele 30 évesnél öregebb típusú legyen. A szerző szavai szerint efféle „autó-skanzennel” még a legszegényebb ázsiai és latin-amerikai országok sem rendelkeznek. A lengyel utakon futó j ártartójában csempészték át őket a határon. A svéd hatóságok többször próbáltak felvilágosítást kapni a szökevényről először a szovjet, majd az orosz vezetésnél, de Moszkvában senki sem akart tudni semmit. S most bekövetkezett a nagy fordulat: a kém hazatért és önként jelentkezett a svéd elhárításnál. Stockholmban közölték, hogy megkezdte büntetése letöltésének folytatását, de mindenekelőtt kihallgatták. Meglehetősen közlékenynek bizonyult, méghozzá bennünket magyarokat is emlegetett. A részletek nem ismeretesek, ám annyi bizonyos, hogy Moszkvába érkezve, részt vett a katonai felderítés továbbképzésén, majd' 1988 szeptemberében fontos feladatok elvégzésére Budapestre küldték, s a magyar fővárost csak 1990 végén hagyta el. A svéd biztonsági szolgálat főnöke, Anders Eriksson szerint az eltelt két évnek vannak homályos pontjai, Bergling állításait még ellenőrizni kell. Annyi mindenesetre nyilvánvaló, hogy újabb továbbképzést kapott Moszkvában, majd bejrúti megbízatás következett. Innen tért vissza Stockholmba, s talán egyszer majd arra is fény derül, milyen vész fenyegette, amelyhez képest a kisebbik rossz az életfogytiglani börtön. A Bergling-ügy fejleményei miatt mélypontra süllyedtek a svéd-orosz kapcsolatok. A miniszterelnök, Carl Bildt fel van háborodva, mert „nem elég, hogy az ország felségvizeit időnként megsértik az orosz tengeralattjárók, a kémkedés is változatlanul folyik”. A tiltakozás jeleként az új orosz katonai attasé nem kapott beutazási engedélyt. Réti Ervin műveknek több, mint fele az FSM, illetve az FSO üzemeiből kerül ki, s valószínűleg így lesz ez a jövőben is. Bár a Fiat által alapvetően az 50-es években tervezett „kis- polszki” ma már semmilyen európai normának sem felel meg, gyártását mindaddig nem kívánják beszüntetni amíg lesz rá kereslet. A Foch repülőgép-anyahajó Mitterrand elnökkel a fedélzetén, és testvérhajója, a Clemanceau a frejusi tengeri parádén augusztus 14-én Dél-Franciaország felszabadulásának 50. évfordulóján „Autó-skanzen” Carlos, a Sakál A rendőrségi autó - hátsó ülésén Illich Ramirez-Sanchez-zel - begördül a Sante börtön udvarára A világ egyik leghírhedtebb terroristája, aki 1976-tól napjainkig szerepelt az Interpol körözési listáinak élén, Illich Ramirez Sanchez néven 1949. október 19-én született az 1000 méter magasan fekvő San Cristobal venezuelai városkában. Apja gazdag ügyvéd volt, jó barátja egy venezuelai kommunista vezetőnek. Bár milliókat keresett különböző ingatlanügyletekkel, politikai meggyőződését úgy juttatta kifejezésre, hogy fiainak a világforradalom vezetőjének neveit adta. így lett a három fiú közül az első Illich, a második Lenin, a harmadik Vladimir. A későbbi Carlos kozmopolita nevelést kapott, egész Amerikát beutazta, és egy nyáron Kuba szigetén kis úttörőként magával Fidel Castróval is kezet szoríthatott. A vándorévek alatt megtanult angolul, jelentős előrehaladást tett a matematika és a vegyészet terén. 19 évesen aztán apja a londoni kapitalista fertőből Moszkvába, a Lumumba egyetemre küldte. Az itt töltött rövid idő alatt Carlos botrányt botrányra halmoz, kispolgári módon tivornyákat szervez, lányokat visz szobájába, majd bejelentés nélkül fél évre eltűnik, hogy Jordániában a palesztin ügyet szolgálja. 1970-ben aztán kicsapják az egyetemről és felszólítják, hagyja el az országot. (Ez persze csak jelképes lépés volt, hisz a már neves terroristát később számtalanszor fogadta a KGB.) Carlos ezek után a Közel-Keletre utazott, ahol terrorista kiképzést kapott. Egy ideig London, Párizs és Bejrút között működött összekötőként, majd 1973-ban egy kisebb szervezet irányítását veszi át. 1974-től egyre komolyabb akciók szervezésébe fog, kommandó élén terroristákat szabadít ki, repülőgépeket próbál felrobbantani. 1975-ben érkezik el a fordulóponthoz, amikor három őt letartóztatni akaró francia rendőrrel végez. Innen már nincs visz- szaút: Carlos, azaz a Sakál „alámeiül”, nyomában üldözőivel Algériába, majd Irakba menekül. 1975. december 2l-én végrehajtja azt az akciót, amely megalapozta mítoszát: Bécsben elfoglalja az OPEC székházát, foglyul ejti az ott tanácskozó minisztereket, feltételeket diktál a hatóságoknak, végül túszaival együtt egy DC 9-es repülőgépen távozik. Megbízói azonban elégedetlenek, a miniszterek ugyanis életben maradtak. Carlos - noha a terroristák között hőssé vált - munka nélkül marad, és úgy dönt, önállósítja magát. Az idealista forradalmár helyébe a számító terrorista lép, aki pénzért, megbízásból dolgozik. Líbiai olajjal kereskedik, fegyvereket ad el, merényleteket szervez és hajt végre. Fő támaszpontja Dél-Jemenben volt, de hamar nekilátott, hogy kiépítse kelet-európai hálózatát. 1979-ben Budapesten is berendezkedett, és kapcsolatba került a keletnémet Stasival, a szovjet KGB-vel, a román, a bolgár és a cseh titkosszolgálattal is. Egy darabig biztonságban érezhette magát, hiszen hiába körözte az Interpol, a szocialista országok nem voltak tagjai ezen szervezetnek, Carlos segítését pedig politikai ügyként, a felszabadító mozgalmak támogatásaként könyvelték el. Carlos 1981-ben megpróbálta felrobbantani a Szabad Európa Rádió müncheni székházát, 1982-ben egy párizsi arab lap irodája ellen hajtott végre merényletet, és felrobbantotta a Párizs-Toulouse közt közlekedő vonat egyik kocsiját. 1983-ban Nyugat-Berlinben a francia konzulátus épülete ellen hajtott végre merényletet. Ezzel azonban a Stasi haragját hívta ki maga ellen, így 1984-ben távoznia kellett az NDK-ból, aztán 1985-ben Magyarországról, majd hamarosan Csehszlovákiából is. Az enyhülés nyomán végül Moszkvában is persona non grata lett. Ezután Carlos lassan kikopott a szakmából; állítólag 100 millió dollárért hajlandó lett volna meggyilkolni az amerikai elnököt, de Kadhafi sokallta az árat. Személyesen senki sem látta, életjelet nem adott, több ízben halálhíre is lábra kapott. A köztudatból csak azért nem tűnt el teljesen, mert jilakja több írót is megihletett, regények tucatjaiban bukkant fel neve, az így született művek pedig a mítoszt erősítették tovább. Sokan tudni vélték, hogy Damaszkuszban békés családapaként él szintén terrorista feleségével, a Vörös Hadsereg Frakció volt tagjával és leánygyermekükkel. A világsajtó hasábjain neve csak akkor bukkant fel, amikor Budapesten a rendszerváltozás utáni első kormány nyilvánosságra hozta a Carlos és a kommunista titkosz- szolgálatok kapcsolatát bizonyító dokumentumokat. 1991-ben aztán a közel-keleti rendezési folyamat megindulásakor Szíria, hogy lemossa magáról a terrorizmus támogatásának bélyegét, kiutasította Car- lost. Damaszkuszból Tripoliba toloncolták, onnan vissza Szíriába, végül jemeni diplomata-útlevéllel ismeretlen helyre távozott. 1992. június 1-jén távollétében egy francia bíróság életfogytiglani börtönre ítélte az 1975-ös rendőrgyilkosságok miatt. Mostanában állítólag végleg visszavonult, és Skóciában egy kis faluban emlékiratain kezdett dolgozni. Hogy a hír igaz-e, nem tudni, de ha valóban rács mögé kerül a Sakál, előbb-utóbb megszületnek a memoárok. Vladár Tamás
