Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-16 / 225. szám
8 aj Dunántúli napló Magazin 1994. augusztus 16., kedd 150 éve született az MTI alapítója A hivatásos hírverő Akikről a világ beszél Önkormányzó önkormányzatok Novemberben? A jogalkotás berkeiben gőzerővel folyik az önkormányzati törvény előkészítése, a politikai és szakmai egyeztetés. A szakértői szinten véglegesnek tartott tervezetet az augusztus 18-i kormányülés elé kell terjeszteni, hogy a javaslat a hónap végén már a parlament elé kerülhessen. Ha ugyanis még az idén meg akarják tartani a választásokat - s ezt tervezik -, akkor legkésőbb szeptember végére ki kellene hirdetni az új törvényt, hogy az előkészületekre megmaradjon a kiírást követő hatvan nap. Nem volna-e célszerű elhalasztani a választásokat és egy kiérleltebb, megfontoltabb törvényt alkotni, amely talán hosszabb távon is betöltheti funkcióját? Sokak szerint kétségtelenül ésszerűnek látszana az országgyűlési és a helyhatósági választásokat időben is jobban eltávolítani egymástól. De a megvalósítás módján még azok is vitáznak egymással, akik ezt vallják. A szociál-liberális koalíció például a következő ciklus mandátumának meghosszabbításával jutna el erre az eredményre, míg az országgyűlési választásokból meglehetősen megtépázva, zilált sorokkal kikerült ellenzék most szeretne lélegzethez jutni. A jogalkotók is pártolnák a halasztást, arra hivatkozva, hogy így több idő maradna a jogszabályok összehangolására. De tudomásul kell venni: vannak döntések, amelyek kapcsán nem csak a ráció az érv, hanem a politikai érdekek is alaposan beleszólhatnak. De mindenki meg- érti-e ezt? Mint ahogyan vannak, akik abban kételkednek: várható-e, hogy már most „ön- kormányzóbbakká” lesznek az önkormányzatok? Pedig a tervezett törvénymódosításokról kiszivárgott hírek alapján - minden bizonnyal várható. A módosított törvény tisztázza a jegyzők és a polgármesterek viszonyát, meghatározza mikor, milyen feltételekkel válhat önkormányzóvá egy-egy település, s rendezi a megyék és köztársasági megbízottak feladat- és hatáskörét is. Úgy tűnik, a viták, a fenntartások ellenére is novemberben nyugodt szívvel állhat a választok elé mind az ellenzék, mind a kormányzó pártok csaknem 100 ezer jelöltje. Egyesy Géza újságíró Kassán látta meg a napvilágot 1844. augusztus 14-én. Szülővárosában, majd Egerben tanult, eredetileg orvosnak készült. Hamarosan azonban elragadta az újságírás: először is megtanult gyors írni. A „Hon” munkatársa volt, de már 1867-től az ország- gyűlési sajtóirodában is dolgozott. A magyar sajtó története ezt úja: ,,Az országgyűlés ülésein mindig megtelt a hírlapírók karzata, akik inkább sebesírással, semmint gyorsírással jegyezték a szónokokat. Mivel nem tudtak gyors írni, s a szónok gyakran tőlük távol beszélt, feljegyzéseiket csak segédeszközként használhatták, annak alapján az elhangzottakból csak kivonatot tudtak adni. A gyors és pontos tájékoztatás céljára 1866-től Maszák Hugó és Egyesy Géza parlamenti gyorsírók létrehozták a (nem hivatalos) Ország- gyűlési Értesítőt.” Akkoriban a sajtó a bécsi K. u. K. Telegraphen-Korrespon- denz-Bureau, a hivatalos osztrák hírügynökség útján juthatott hozzá a világ (alaposan megszűrt) híreihez, így érthető, hogy többen versengtek egy önálló magyar hírszolgálati irodára szóló engedély megszerzéséért. Dr. Tarr László: A Magyar Távirati Iroda című művében igen sok részletet közöl, az mégsem világos, hogy miért éppen Maszák és Egyesy jutott eredményre. Fennmaradt azonban az 1880 december 28-i minisztertanácsi jegyzőkönyv, amelynek idevonatkozó része e szerint így szól: „A miniszterelnök úr bemutatta Maszák Hugó és Egyesi Géza kérvényét, melyben az általuk falállítandó tervezett magyar távirati iroda számára a magyar korona országain belül a kérvényben előadott korlátozásokkal táviratozási díjmentességet kémek. Minthogy országos érdek kívánja, hogy a vidéki közönség a közügyekre vonatkozólag történtekről a valóságnak megfelelő, lehetőleg objektiven szerzett tudósításokból értesüljön, a minisztertanács a szóban lévő vállalatot azon feltétel mellett, hogy a fentebb jelzett kívánalomnak megfelel, pártolandónak, s számára a kért táviratozási díjmentességet egyelőre egy évre megadandónak találta. »» Gondolom, a táviratok hosz- szának megszabását felesleges lenne idemásolni. Lényeges az irat vége: „Ezen jegyzőkönyv tartalmát tudomásul vettem. Kelt: Bécsben, 1881. évi január hó 26-án. Ferenc József sk.” Hivatalosan tehát e naptól tekinthetjük létezőnek az MTI-t. Ezt bizonyítja az ugyanakkor létesített budapesti telefonhálózat, amelynek első előfizetői közt már szerepel a Magyar Távirati Iroda. Munkáját A Hon így határozta meg: „Ezen vállalat célja az országgyűlési tárgyalásokról, továbbá az ország fővárosában történő politikai, közgazdasági, pénzügyi és keÉrkeznek az MTI anyagok reskedelmi eseményekről távirati tudósítást közölni a vidéki hírlapokkal és viszont: Az ország legjelentékenyebb pontjain előforduló fontosabb közérdekű mozgalmakról táviratilag értesíteni a Budapesten megjelenő hírlapokat.” Nagyon érdekes mondatot fűz hozzá A Sajtó című szaklap meg nem jelölt cikkírója, aki szerint a díjkedvezményt azzal a feltétellel biztosították az MTI számára, „hogy távirati tudósításaikat, mellőzve minden pártérdeket és párt- vagy más érdekből való színezést, teljesen tárgyilagosan fogják megszerkeszteni és a tudósítások megküldésénél a különféle pártszínezetű lapok között különbséget nem fognak tenni.” A Magyar Távirati Iroda tehát élt és dolgozott, de csak belföldi hatáskörrel. Hosszú meggyőzés után 1882 június elejével adta meg a kormány az irodának a félhivatalos jelleget és felhatalmazta nemzetközi szerződések megkötésére is. Ennek az engedélynek a birtokában (és Tisza Kálmán miniszterelnök meleghangú ajánlólevelével) utazott Egyesy Bécsbe tárgyalni. Az osztrák hírügynökség azonban nem akarta megszüntetni pesti fiókját és hagyni az MTI önálló működését: inkább felajánlották Egyesynek busás fizetéssel a pesti fiók főnöki állását. Egyesy nem állt kötélnek: Tisza ajánlólevelét felhasználva kihallgatást kért Eduard Taaffe osztrák miniszterelnöktől. Egyesy előadta: ha nem sikerül megegyeznie a bécsi távirati irodával, kénytelen lesz közvetlen összeköttetésbe lépni a külföldi irodákkal - a megegyezés viszont mindkét félnek előnyös: a magyaroknak lesz saját távirati irodájuk, az osztrákok pedig megtakaríthatják a ráfizetéssel dolgozó pesti fiók költségeit. A miniszterelnök utasítására jött létre a szerződés. Igaz, hogy az MTI külföldi kapcsolatai szerény keretek közt indultak, de jelentős eredménynek számított, hogy néhány hónap múlva a londoni Reuter-iroda már közvetlenül az MTI-től rendelt tudósítást. 1890-ben lejárt a magyar és a bécsi távirati irodák szerződése, Egyesy és Maszák Bécsben új szerződést írtak alá, amelynek egyik pontja szerint a bécsi iroda teljes híranyagát a Magyar Távirati Iroda rendelkezésére bocsájtja. Emellett az MTI megtartotta azt a jogát, hogy a magyar kormány nyilatkozatait és más fontos híreket, amelyek terjesztésére a magyar kormány súlyt helyez, egyenesen továbbíthassa azoknak a távirati irodáknak, amelyekkel a bécsi iroda szerződéses kapcsolatban van. Tapie üres falai A francia politika botrányhőse és fenegyereke, az 51 éves Bernard Tapie életének egyik legkeserűbb napjára ébredhetett - a szó szoros értelmében üres falak között. A pénzügyi csődbe került multimilliomos, az Adidas cég volt tulajdonosa, Mitte- rand barátja, hajdani szocialista miniszter, bukott futballkirály - és legutóbb az Európa parlamentbe választott képviselő - kénytelen volt végignézni, amint a Párizs szívében levő villáját végrehajtók hada szállja meg. Rendőrségi segédlettel tíz hatalmas teherautóba rakták stílbútorait, képeit, fali szőnyegeit és minden mozgatható értéket. A Credit Lionnais, az egyik legnagyobb francia bank kérésére történt a felvonulás, miután Tapie 21 milliárd forintnak megfelelő összeggel tartozott a pénzintézetnek, valamint az ahhoz tartozó vállalatoknak. Tény: az üzletember már hónapokkal ezelőtt kijelentette, hogy „rossz üzleti passzban” van. De senki sem tudta, tréfál-e vagy őszinte önvallomást tesz, amikor bánatosan sorolja, hogy házát és jachtját jelzáloghitel terheli, híres Rubens-képét eladta. ,,A börtönt ugyan sikerült eddig elkerülnöm, de a csődöt nem.” Most kiderült, hogy mindez nem tréfa, sőt Tapie inkább szépített a helyzetértékelésen. így hát a bank parancsára kirámolták Rue des Saint-Pe- res-ben levő épületet, amit fénykorában Tapie csillagászati összegekért vásárolt meg Gi- venchy-től, a divatkirálytól. Az érvényes törvényeknek megfelelően azonban otthagytak a lakásban mindenki számára egy-egy fekhelyet, néhány asztalt székekkel, konyhafelszerelést és maradhatott egy tévékészülék is. A lord megint talpra állt Jeffrey Archert a jelek szerint nehéz leírni a brit hírességek világából. A Lord annak idején kitüntetéssel végezte az egyetemet Oxfordban, s közben a száz méteres síkfutás főiskolai bajnoka volt. Iskolái után hamar bekapcsolódott a közéletbe: huszonöt éves korában a konzervatívok jelöltjeként beválasztották a parlamentbe. Tündöklése azonban mindössze öt évig tartott. Sorozatos kétes pénzügyei, elhibázott befektetései miatt nemcsak hogy csődbe jutott, de anyagi természetű botrányai annyira kikezdték hírnevét, hogy kénytelen volt lemondani képviselőségéről. Imi kezdett, s „Nem minden arany, ami fénylik” című regénye bestseller lett. Egyik kötet a másikat követte: ma már több százmillió forintnak megfelelő tiszteletdíjat vehet fel egy-egy művéért. Lassan visszatért a politika mezejére is, jelentős ösz- szegekkel támogatta a torykat, és kitűnő szervezőnek bizonyult. 1985-ben a párt főtitkár- helyettese lett. Barátjának, Major miniszterelnöknek az előterjesztésére pedig tavalyelőtt már a felsőház tagja lett, mint újdonsült lord. Néhány hete - éppen akkor, amikor a konzervatív párt főtitkárává akarták jelölni - újabb botrányba keveredett, amely több évi börtönnel fenyegette. Azzal vádolták meg, hogy „bennfentességét” a saját hasznára akarta kamatoztatni a tőzsdén, ami nem bocsánatos bűn Britanniában. Ezt meg is írta az egész világsajtó. Most viszont kiderült, hogy Archer ártatlan, s a hamisnak bizonyult vád a Lord riválisának, Heseltine kereskedelmi miniszternek a környezetéből indult ki. A „mérkőzés” ezzel aligha ért véget: s az 54 esztendős lordnak mindenképpen van új regény témája. Albert király vidám király Emlékünnepségen méltatták Belgium volt királyának, az egy évvel ezelőtt spanyolországi nyaralójában elhunyt I. Bald- vin-nek az uralkodását a brüsszeli Szépművészeti Múzeumban. Felelevenítették a Szomorú Királynak nevezett felség tépe- lődéseit, komolyságát, felelősségtudatát, s újra felvetődött a javaslat, hogy kéijék boldoggá avatását az egyháztól. Öccse, II. Albert nem könnyű helyzetben követte a trónon, és eléggé kínosan hatott parlamenti eskütételén Jean Pierre van Rossum-nak, a képviselőház anarchista fenegyerekének bekiabálása: „Sokáig éljen a köztársaság!” Az új királynét, Paolát is sokan bírálták korábbi féktelenségeiért. Ám egy év alatt sok minden megváltozott, s jóllehet Albert más utat jár, mint fivére, mindinkább megnyeri a belgák szívét. Már kilenc tartományban tett hosszabb látogatást: egyaránt meghallgatja a flamandokat és vallonokat. Jó szónok, szeretik beszédeit, mert nem riad vissza a politizálástól, sőt - uram bocsá’ - a tréfálkozástól sem. A kormány és a parlament többsége kiáll mellette. „Amióta Albert a király - írta a brüsszeli Le Soir - nemcsak szo- morkodnak, hanem nevetnek is a Palotában.” Vádirat a veszprémi rendőrgyilkosság ügyében Gyilkosság a Club-66-ban Kovács Károly rendőr főhadnagyot, Veszprém város rendőrkapitányának 36 éves bűnügyi helyettesét január 2-án három fiatalember agyonverte a megyeszékhely híres-hírhedt mulatójában, a Club-66-ban. Kovács este fél hat körül váratlanul elment gyulafirátóti otthonából. Feleségének csak annyit mondott, hogy mindjárt visszajön. Beugrott a közeli bisztróba, ahol az üzletvezetővel beszélgetett, közben felhajtott jó néhány pohár szeszesitalt. Váratlanul elővette rugós kését, amelynek kipattintotta pengéjét, majd visszacsukva zsebre vágta. Á főhadnagy ezen az estén idegesnek, feszültnek tűnt a vendéglős szemében, noha amikor eljött a lakásából, felesége szerint teljesen kiegyensúlyozott volt. * Kovácsot a helybeli T. Tamás vitte be Veszprémbe. A Betérő vendéglőben a tulajdonost, V. Bélát kereste, majd a Club 66-ban is tudakozódott utána. V. Béla a gazdája mindkét szórakozóhelynek... A főhadnagy személyesen nem ismerte őt, ennek ellenére felhívatta telefonon, s kábítószert ajánlott fel neki megvételre. A beszélgetés végén italát a pulton hagyta, majd fizetés nélkül - kezében a hordozható telefonnal! - sietősen távozott. A veszprémi rendőrkapitányságra vitette magát, ahol felhívatta az ügyeletessel főnökét, akinek elmondta, hogy tíz kiló heroint kínált fel az üzletvezetőnek. Alkalmi ismerősével éjjel fél tizenkettő tájban érkezett vissza a Club 66-ba. A városszerte kemény legénynek ismert Farkas János (23) portás indulatosan felelősségre vonta a főhadnagyot, hogy miért vitte el a telefont, s miért nem fizette ki a számlát: Ezután azt firtatta - előtte beszélt főnökével, V. Bélával -, hogy miféle kábítószerről volt szó?! A vitát dulakodás követte, amelybe bekapcsolódott Gárdonyi Balázs (22) és Varga Krisztián (20). A földön fekvő rendőr lábbal próbálta magától távol tartani támadóit, akik előbb kézzel, majd különböző eszközökkel, gumibottal, farúddal, fanyéllel bántalmazták, majd többször belerúgtak. A távozóban lévő vacsoravendégek kérték az erős fiúkat, hogy ne bántsák a már magatehetetlen férfit, de az indulatoknak már nem lehetett parancsolni. Kovács az előzőleg eldőlt ruhafogassal hadonászott maga előtt, azt remélte, hogy így távol tudja magától tartani támadóit. Ez idő alatt T. Tamásnak sikerült kimenekülnie az utcára, de Farkas visszahozta, s néhány pofon kíséretében lefektette a földre Kovács mellé. Rövidesen megékezett az üzletvezető, V. Béla, aki mindkét férfit felsegítette a földről, s leült velük beszélgetni az asztalhoz, ő is lehordta az általa ismeretlen vendégeket, mondván, miért zagyváltak mindenfélét össze a kábítószerről, majd miután igazoltatta őket, értesítette a rendőrséget. * Eközben Kovács saját lábán kiment a mellékhelyiségbe. A megérkező járőröket a tulajdonos fogadta. A rendőrök anélkül, hogy bementek volna az épületbe, sarkon fordultak, s a kapitányságon jelentették a hallottakat. Közel tíz perc múlva megérkezett a városi kapitány, aki beosztottját kitámogatta a mosdóból. Külsérelmi nyomokat nem látott az ittas főhadnagyon, mindenesetre értesítette a mentőket. A mentőautóban derült ki, hogy megverték. Kovács Károlyt a kórház belgyógyászatára vitték, ahol hirtelen leállt a légzése. Január 3-án fél kettőkor belehalt sérüléseibe. Az orvosszakértő megállapítása szerint a 40 (!) sérülést szenvedett rendőrtiszt halálának közvetlen oka heveny bal szívfél elégedetlenség volt. A szakértői vélemény szerint, ha időben érkezik az orvosi segítség, nagy valószínűséggel megmenthették volna az életét. A közvéleményt akkoriban élénken foglalkoztatta a kérdés: vajon tudták-e az erős fiúk, hogy rendőrrel állnak szemben? Az ORFK nyomozati anyagából az derül ki, hogy nem ismerték a civilben megjelent tisztet. Pedig Kovács maga is számos alkalommal vezetett éjszaka razziát, így bizonyára megfordult a Club 66-ban is. Arról nem is beszélve, hogy a kuverosokat, hol egyik, hol másik mulatóban alkalmazták, azaz cserélték őket. Ha valahol kitelt a becsületük, vitték őket másik helyre. Az is elgondolkodtató, hogy rá se szóltak, amikor elvitte a drága hordozható telefont. Ezt aligha tehetné meg bárki a kigyúrt izmú ajtó- nállók mellett. Értetlenül fogadták a főhadnagy szűkebb ismeretségi köréhez tartozók azt is, hogy azon az éjszakán Kovács igencsak felöntött a garatra. A Kertészeti Egyetemen végzett, termetes férfiról évfolyamtársai azt mesélték, hogy ritkán ivott, de soha nem látszott meg rajta a poháremelgetés. Hányszor, de hányszor hívták kollégái egy-egy névnapi koccintásra! Ritkán fogadta el a meghívást, mindig sietett haza családjához. Otthonülős ember volt, felesége a megmondhatója, milyen nehezen lehetett kimozdítani. . . Az energikus rendőrtiszt mind feljebb vitte a ranglétrán. Kollégái szerették emberi erényei miatt, s tisztelték szakmai felkészültségét, holott csak hat éve volt a pályán. Alaposan ismerte a megyeszékhelyen és környékén az alvilág lakóit. Ahogy ő szokta mondani tréfásan, a .játékosokat”. Nagyméretű füzetet vezetett róluk, amelyből pillanatok alatt kiderült, kinek mi van a füle mögött, mikor sittelték le utoljára, illetve mikor szabadul. És persze az illetőről a jellemző tulajdonságok, adatok, baráti köre. A fajsúlyosabb egyének életrajzát kívülről tudta. Információit, ismereteit a sírba vitte. A mackós termetű, jó kedélyű családapát szülőfalujában, Bakonyaszentlászlón temették el. A két apró fiú is ott állt a sír- gödörnél, a kilencéves Péter és a négyéves Ákos. A Éejér Megyei Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a három férfi ellen, akiknek az ügyét ősszel Veszprém megyében tárgyalják. Mátételki András
