Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)

1994-08-14 / 223. szám

Mákvirág és narkó biznisz Lengyelországban ezekben a hetekben veszi kezdetét a máka­ratás. E fontos esemény kap­csán a kábítószerélvezők egész hada kerekedik fel, hogy az or­szág dél-keleti szegletében ta­lálható úgynevezett „Arany-há­romszögbe,, utazzék. Itt talál­ható ugyanis a legtöbb olyan ül­tetvény, ahol a gazdák az ópium alapanyagául szolgáló mákot termesztik. A többnyire szakál­lat és kopott farmernadrágot vi­selő narkósok itt szerzik be az általuk „kompéinak” nevezett kábítószer alapanyagát, a mák szalmáját. A termelőknek ugyanis, csak a mákgubókat kell kötelezően beszolgáltatniuk, a növény szára hulladék marad. Ezt a hulladékot azonban jó áron értékesíteni lehet, s az üz­lettel tulajdonképpen vevő és eladó egyaránt jól jár. Egy zsák szalmához már félmillió zlo­tyért (2500 forint) is hozzá lehet jutni, amibő! viszont több befőt- tesüvegnyi, jókora haszonnal eladható „lengyel-heroinnak” is becézett bódítóital nyerhető. Mint a fentiekből is kitűnik, Lengyelország a kábítószer- ke­reskedelemben nem csupán a tranzitország szerepét tölti be, hanem maga is a gyártók és az exportőrök között található. Nyugati szakértők értékelése szerint a szintetikus narkotiku­mok előállítása terén az előkelő második helyet foglalja el a vi­lágranglistán. Az amfeta- min-származékok mellett azon­ban az ópium előállítás sem le­becsülendő. Az „Arany-három­szögben” az engedéllyel ren­delkező máktermelők mellett ugyanis szép számmal vannak illegális ültetvények is. Ezek ál­talában határosak a hivatalos mákföldekkel, lévén így megle­hetősen nehéz a felismerésük. A helybéliek ugyan pontosan is­merik ezeket a helyeket, ám ki­nek állna szándékában feljelen­teni a saját szomszédját. Lengyelországban különben is meglehetősen enyhék a kábí­tószer ellenes jogszabályok. A narkotikumok birtoklásáért nem szabnak ki büntetést, a jelenlegi rendeletek csupán a kereskedő­ket szankcionálják. A szigorí­tást követelők mellett az utóbbi hetekben megjelentek a további liberalizációt támogató hangok is. Szerintük bizonyos kábító­szereket szigorú ellenőrzés mel­lett a gyógyszertárakban kellene árusítani, hiszen a bűnözőkkel szemben csak akkor lehet eredményt elérni, ha az állam, megtörve a maffia monopóliu­mát, tönkreteszi az üzlet jöve­delmezőségét. McCartney szőrsztrájkol „Szakállas hírt” sejtető cso­mag érkezett a minap a Gilette cég címére: egy borotva, két bo­rotvahabos spray, tucatnyi penge, arcszesz, egyszóval komplett borotválkozó felszere­lés. A Gilette cég mondhatni visszakapta kicsit önmagát, mi­vel minden termék Gilette már­kájú volt. A feladó, Paul McCartney visszakövetelte a vételárat. No nem azért, mert ennyire rosszul menne neki, nem is azért, mert rosszak a Gilette-gyártmányok, hanem mert mélységesen felhá­borította, amikor megtudta, hogy a Gilette cég rendszeresen állatokon próbálja ki legújabb termékeit. A volt Beatles tagja pár sort is^ mellékelt küldeményéhez: „Állatbarátként nem csak elé­gedetlen vagyok, hanem dühös is. Kérem, küldjék vissza ter­mékeik árát - amint ezt reklá­mozzák -, hogy a pénzből olyan embereket támogathassak, akik az állatokkal való etikus bá­násmódért küzdenek.” McCartney a sajtóval kö­zölte, inkább szakállt növeszt, de Gilette borotvát többé nem vesz a kezébe. A Gilette azonnal reagált McCartney szőrsztrájkjára: „Ez a cég úgy véli, kötelessége, hogy vásárlóinak biztonságos termékekkel szolgáljon, evégett viszont szükség esetén továbbra is igénybe fogja venni állatok segítségét a laboratóriumok­ban.,, A cég szóvivője nem ját­szotta ki azt az ütőkártyát, hogy ha McCartney többé nem vásá­rol a Gilette-től, akkor a Gilette vezetősége sem fütyörészik McCartney-tól. Még borotvál­kozás közben sem. Filmkomponista halála Kilencvennyolc éves korában elhunyt a bécsi születésű ameri­kai filmkomponista, Hans Sal­ter, aki számos Hollywoodban készült filmhez szerzett zenét. A zeneszerzők, írók és kiadók amerikai társaságának (AS- CAP) csütörtöki közleménye szerint Salter múlt szombaton hunyt el a Kalifornia állambeli Studio Cityben lévő otthoná­ban. Mint az ASCAP közlemé­nye emlékeztet, Saltert négy Oscar-díjjal tüntették ki az ál­tala komponált filmmuzsikáért. Hans Salter szülővárosában, Bécsben végezte a zeneakadé­miát és a diploma megszerzése után kezdetben operetteket diri­gált. Emellett némafilmekhez kísérőzenét szerzett és azokat maga vezényelte. 1929-ben, a hangosfilm megjelenésekor Berlinbe települt át és zenei­gazgató lett az UFÁ-nál. A hit­leristák hatalomra jutása után Hollywoodba költözött, ahol 1938-ban az Universal Pictures alkalmazta őt. Egy negyedszá­zadon át megmaradt ebben az állásában. 1942 és 1945 között négy film zenéjéért tüntették ki Oscar-díjjal, köztük elsőnek az „It started with Eve” (Évával kezdődött) című film megzené­sítéséért. Egy elviselhető pillanat a nyári kánikulában Ahol olcsón lehet férj jelöltet venni A Minnesota állambeli Her­man községben olcsón lehet nőt­len fiatalembereket venni. Átla­gosan 120 dollárért kapható egy féijjelölt árverésen. A 400 lakosú település nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Európában is ismert az effajta árverésekről. Herman az amerikai kö­zép-nyugati mezőségek kellős közepén fekszik. A legközelebbi mozi 35 kilométerre található. A faluban egy bár, egy étterem, egy szálloda, egy szupermarket van és^ több tehén, mint amennyi lakos. Találhatók kétségbeesett fiatal­emberek is, mint például a szőke Dan Ellison, aki kezdeményezte az akciót. A községi tanácsnak Ellison azt javasolta, hogy teremtsen munkahelyet a nők számára, mert a 25 középiskolás közül az érett­ségi után egy sem kíván a köz­ségben maradni. Egy újság kö­zölte Ellison panaszát, egy helyi rádióállomás átvette a témát, ame­lyet azután egy, egész Ameriká­ban nézhető tv-műsor is sugár­zott. Ezután megindult a özön: új­ságírók érkeztek az Egyesült Ál­lamok minden részéről, sőt a brit BBC is közölte a Herman köz­ségbeli eseményeket. A nagy érdeklődés eredménye azt lett, hogy asszonyok ezrei ér­keztek Hermanba, azzal a kíván­sággal, hogy boldog családi életet éljenek a községben. Az egyetlen bárt a féijhez menni kívánó nők megostromolták, és a helyi újság először közölte olyan hölgyek hirdetését, akik férj után vágyód­tak. Ezek után került sor a hagyo­mányos vásárra, a szokásos hot dog- és hamburger-árusítással, traktorversennyel és szarvas­marha-árveréssel. A megszokott 12 ezer látogató helyett ezúttal 40 ezren érkeztek a vásárra. 120 ki­lométeres körzetben minden szál­lodaszobát kiadtak, s egy utazási iroda külön utat szervezett Her­manba. i A fiatalembereket elárverezték. Dan Ellison is egy fiatal nő birto­kába került. Titkosügynök volt-e a német „irodalmi pápa?” A gólyafészkekben az idén jelentős volt a szaporulat. Nem ritka, hogy 3-4 fiókáról is gondoskodik a gólyamama Titkosügynök volt-e Marcel Reich-Ranicki, a német „iro­dalmi pápa”? A vitát annak ide­jén az ARD televízió „Kultur- weltspiegel” („Kulturális világ­tükör”) című műsora indította el, majd Reich-Ranicki nyilat­kozott az ügyben. A közvetlen előzmény a Zycie Warszawy című lengyel újság közlése volt. Az érintett erre reagált.-A háború utáni első évek­ben együttműködtem a lengyel titkosszolgálattal - erősítette meg a Frankfurter Allgemeine Zeitung című napilapnak köz­lésre átadott nyilatkozatában. Reich-Ranicki esszék, bírála­tok közlésével, antológiák kia­dásával éveken át mértékadóan befolyásolta az NSZK irodal­mát és irodalomkritikai kultúrá­ját; tagja volt a Gruppe 47 nevű legendás hírű irodalmi csopor­tosulásnak, 1960 és 1973 között a Die Zeit című hetilap iroda­lomkritikusa, 1973-tól 1988-ig a Frankfurter Allgemeine Zei­tung irodalmi rovatát vezette, s e nagy hagyományú lapban nap­jainkban is sokat publikál. Máig szerkeszt külön versrovatot. 1974-től a tübingeni egyetem előadója. Manapság az ARD vetélytár- sánál, a ZDF-nél lép fel har­madmagával a mainzi televíziós állomás „Irodalmi kvartett” című rendkívül népszerű műso­rában. Könyvújdonságokról be­szélnek, könyveket ismertetnek, illetve szednek ízekre. Ilyenkor a megtárgyalt könyv biztos si­ker; másnap a könyvesboltok kirakataiban virítanak az előző este ledorongolt művek. A mű­sorban a „koponya” és a rész­vevők korelnöke Reich-Ra­nicki, a szemüveges, kopasz öregúr. Mondhat bárki bármit, az utolsó szó, a verdikt - nagy tekintélye folytán - mindig az övé. Reich-Ranickiról az említett tévéműsorban azt állította Til- man Jens, az irodalmár és aka­démiai elnök Walter Jens fia, hogy londoni konzul korában lengyel emigránsokat beszélt rá a hazautazásra; otthon börtön várt rájuk. Reich-Ranicki 1920-ban Lengyelországban zsidó csa­ládban született; 1929-től csa­ládjával Berlinben élt. 1938-ban kitoloncolták Lengyelországba; 1940-től a varsói gettóban élt. 1943-ban feleségével, Teofilá- val megszökött. Életét egy nagyszerű lengyel embernek és a szovjet hadseregnek köszön­hette. Reich-Ranicki eddig sem ta­gadta, hogy a túlélés élményétől megmámorosodva 1945-től 1950-ig kommunista volt. 1958-ban került ki Nyugat-Né- metországba. A pártból - KB-határozatban - „ideológiai elidegenedés” címén kizárták. Előzőleg a külügyminisztéri­umból elbocsátották, és két hé­tig még őrizetben is volt. A „Kulturweltspiegel” mű­sora után természetesnek ne­vezte, hogy a negyvenes évek végén, londoni konzul korában kontaktusoknak kellett létez­niük közte és a titkosszolgálat között, az ellenkezőjét csak operettszínházi naivák hihetik - mondta. Reich-Ranicki most azt mondja, hogy kapcsolata a tit­kosszolgálattal 1950-ben lezá­rult. „Attól kezdve nem volt vele dolgom, ami egyébként nem nagy hőstett, én sem érde­keltem őket”. Továbbra is ta­gadja - és e vádakat légből ka­pottnak minősíti -, hogy bárkit is valaha besétáltatott volna lengyel börtönökbe. Ilyen eset­ről soha nem hallottam - olvas­ható nyilatkozatában, amelyben azt is hangsúlyozza: Semmit sem bánok, amit akkor tettem, és semmi okom a mentegető­zésre. Az epés kedvű öregúron, Fontane, Storm, Heinrich Mann és Hermann Hesse lengyelor­szági megismertetőjén most egynémely ellensége igyekszik elverni a port. Egyebek között dogmatikusnak minősítik, mert az ötvenes években Fontanéről olyasmit írt le, mintegy elma­rasztalásként, hogy Marx egyet­len művét sem ismerte - ami mellesleg igaz: Fontanét nem érdekelte Marx. Sarkadi Kovács Ferenc Egy nagy apa árnyékában „Köszönd meg Istennek, hogy nem híres apának vagy a fia! így örömet lelhetsz abban, amit alkotsz, legyen az jelentős vagy jelentéktelen dolog. Jogod van hozzá.” Ezeket írta egy ba­rátjának Franz Xaver Mozart, a nagy zeneköltő legkisebb fia, aki 55 éves korában, 1844. jú­lius 29-én hunyt el Karlsbad- ban, a mai Karlovy Varyban. Egész életén végigkísérte a keserűség amiatt, hogy a kortár­sak nem akarták őt önálló sze­mélyiségnek tekinteni, még a nevén sem nevezték, csupán úgy, hogy Wolfgang Amadeus fia. És makacsul nem vettek tu­domást róla, hogy ő is zene­szerző és művész volt. A legjobb bizonyíték erre, hogy amikor a gyászszertartást tartották a bécsi Ágoston temp­lomban, a korabeli lapok akkor is csak arról az „alkalomról” ír­tak, amely lehetőséget adott arra, hogy Mozart Requiemje, „ez a ritkán hallott mestermű” felcsendülhessen. Míg a két fel­serdült fiú közül az idősebb, Carl meg sem kísérelte, hogy híres apjának nyomdokaiba lép­jen, addig Franz Xaver feltűnő tehetséget árult el. Franz Xaver 1808-ban el­hagyta Bécset és Galíciában te­lepedett le, főként azért, hogy megmeneküljön az apjával való állandó összehasonlítástól. Mint zenetanár és „szabadúszó” mű­vész tíz nyugodt esztendőt töl­tött Galíciában, majd hangver- senykörútra indult, amelynek során fellépett Oroszországban, Lengyelországban, Poroszor­szágban és Dániában, de bejárta Felső-Itáliát és Svájcot is. De akár Bécsben hangverse­nyezett, akár Prágában, Graz­ban vagy Ljubljanában, nem mint zongoraművész, még ke­vésbé mint komponista hívta fel magára a figyelmet - mindenütt mint egy híres apa fiát csodál­ták. 1822-ben ismét Galíciában telepedett le, és kórust alapított Lembergben. Az azonban nem volt hosszú életű, és Franz Xa­ver végül is Bécsbe költözött. A komponálással már 1827-ben teljesen felhagyott, többnyire csak magánházaknál muzsikált. Utolsó nyilvános fellépése 1842-ben volt abból az alka­lomból, hogy Salzburgban le­leplezték apja emlékművét. A zenetörténet mai értékelése szerint Franz Xaver önálló al­kotó egyéniség volt. Ami stílu­sát illeti, apja és Schubert közé tehető. Otto Biba bécsi zenetör­ténész szerint „ez a zeneszerző, akiről nem akartak tudomást venni, megtalálta volna helyét a zenetörténetben, ha nem nehe­zedett volna rá egy nagy név vi­selésének terhe”. Ne csókold a hívők köldökét! A malajziai Johor városban letartóztattak egy önjelölt isz­lám prédikátort, mert megcsó­kolta női hívőinek köldökét. A prédikátor szerint ez hozzátar­tozott a vallási rituáléhoz. A dél-malajziai vallásügyi ható­ság azonban nem osztotta ezt a véleményt és őrizetbe vétette az indonéz nemzetiségű álprédiká­tort. A dologra úgy jöttek rá, hogy egy férj feljelentést tett, elmondván, hogy felesége min­den pénzét a köldökcsókoló ál­papnak adta. Kiderült - írja a Reuter brit hírügynökség -, hogy legalább 40 hívő fizetett nagy összegeket a különös szer­tartásért. A hölgyek nem voltak hajlandók terhelő vallomást tenni. „Úgy tűnik, valamilyen varázslat alatt állnak az asszo­nyok” - jelentette ki a vallásü­gyi hatóság vezetője. 8 Új VDN 1994. AUGUSZTUS 14., VASÁRNAP

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom