Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-13 / 222. szám
6 aj Dunántúli napló Oktatás - Kultúra 1994. augusztus 13., szombat „Senkinek nem ártani, mindenkinek használni’ A Miasszonyunk rend napja tozó iskola működött. A hírük eljutott Mária Teréziához is, aki csakhamar letelepítette a rend szerzeteseit, hogy a főúri leányok ott nevelődjenek. Az első magyarországi rendet és iskolát is ő telepítette Pozsonyban, 1747-ben. A második rendház Pécsett alakult meg 1851-ben azzal a 12 apáújabb szárnyat építettek hozzá. A miasszonyunk rend különösen ismert lett a magas színvonalú képzése miatt. Generációk sokasága szerzett itt olyan tárgyi tudást, amivel bárhol meg- állták a helyüket. A tandíj nem volt kevés, de a tanulók jelentős része részesülhetett tandíj- kedvezményben, vagy teljes zett) de nem sokáig dolgozott ott, ugyanis egy alkalommal ávós tisztek jelentek meg a munkahelyén, s azt mondták: menjen velük el egy órára, négyszemközt szeretnénk beszélni vele. Az egy órából 27 hónap börtön lett, az egy órás beszélgetés helyett negyvenegyszer hallgatták ki, és több A Szent István téri zárdatemplom oltára, a Mária mennybemenetele c. freskóval Fotó: Müller Van-e védelem? A lassan gördülő gépkocsiból hirtelen lövések dördültek el: a belfasti utcán sétáló két protestáns lelkész holtan rogyott össze. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az ír Köztársasági Hadsereg hétfőn bejelentett öt pokolgépes merényletterve vaklármának bizonyult. Iránban azonban tűzharcban tudták csak elfogni azt, akit a Meshed város szentélyében júniusban végrehajtott, 26 áldozatot követelő robbantással gyanúsítanak. A Buenos Ai- res-i terrormerénylet ügyében pedig még mindig tart á vád- és cáfolatsorozat, mint ahogyan a zsidó intézmények elleni támadások, s a nyomukban bevezetett biztonsági intézkedések is változatlanul izgalomban tartják a brit fővárost - és a világot. Meg lehet persze, mostanában azért vagyunk érzékenyebbek mi, magyarok is az erőszak, az értelmetlen pusztítás ilyen és hasonló ügyeire, mert a közelmúlt emlékezetes esetei, a szegedi, a parlamenti és a Mátyás-templomi detonációk miatt magunknak is szembesülnünk kellett a terror hazai megjelenésével. Lehet-e egyáltalán tenni valamit? Elvégre (Interpol ide, titkosszolgálati együttműködés oda) pusztán rendőri módszerekkel sem a vallási, sem a politikai fanatikusok kezét nem lehet lefogni, szélsőségesek, az erőszak taktikáját választók mindig voltak, s lesznek is. A terror okait, mozgatórugóit kell hát felszámolni - hangzik a jó szándékú javaslat, ám a realitások azt mutatják: az esetek nagy részében ez sem köny- nyebb feladat. Mindez aligha ad felmentést a biztonságért felelős szakértőknek. Az esélyek, lehetőségek nem ígérnek túl sokat, még sincs más kiút, mint a nemzetközi kooperáció, az erők összefogása - igaz, megtorlás helyett inkább a megelőzésre, felderítésre helyezve a hangsúlyt. Belenyugodni a támadásokba? Megkísérelni együtt élni a politikai terrorral? Ez lenne a legveszélyesebb és a legdrágább a világ számára. Számunkra is. Sz. G. Augusztus 15-e, Nagy- Boldogasszony napja a pécsi Miasszonyunk rend ünnepe. Ezen a napon már reggel 8 órakor ünnepi szentmisével és az oltári szentség kitételével kezdik a napot a Szent István téri zárda templomban. Délután 4 óráig egész nap szentségimádással, 4 órakor litániával, fél 5 órakor ismét szentmisével áldoznak az ünnepnek. Ezen a napon történik a rend tagjainak fogadalom újítása is. Ez tulajdonképpen formai szertartás, amit minden évben megismételnek, hiszen a rendtagok a belépéskor örök fogadalmat tettek. 1851 óta Pécsett Talán a mostani ünnepnap kicsit más, örömtelibb lesz, az elmúlt 40 évi ünnepekhez képest. Hiszen az idén a volt Nevelők Házát visszakapták, s a ma még élő Miasszonyunk apácák újra megnyithatták itt a rendházukat. Jelenleg 12-en élnek itt a régiek közül, de örvendetes, hogy több fiatal jelentkező is van már, akik közül egy a közeljövőben már be is vonul a rendbe. A Miasszonyunk rend - női tanítórend. A pécsi rendházé volt a mai Leőwey - korábban Szent Erzsébet - gimnázium, ezenkívül rendelkeztek óvodával, elemi iskolával, polgárival, felső leányiskolával, tanítónőképzővel és líceummal. A rendet Fourier Szent Péter alapította Franciaországban, 1597-ben. Fourier Péter plébánosként dolgozott az akkori lotharingiai vidéken, s azt tapasztalta, hogy a vidéki tizenéves leányok tanításával, lelki nevelésével senki nem törődik. A kor szelleméhez képest roppant felvilágosultan gondolkodó plébános tudta, hogy ebben a fogékony korban kell a keresztény szeretet szellemét elhinteni s létrehozta a Notre Dame - Miasszonyunk - rendet. Tagjainak hitvallása: „Senkinek nem ártani, mindenkinek használni.” Az első iskola 1598-ban indult. Működésük híre csakhamar elterjedt, egymás után létesítettek újabb és újabb iskolákat Franciaországban. 100 évvel a rendalapító halála után már 79 kolostoruk és a hozzájuk tárcával, akik Pozsonyból érkeztek Pécsre, ők magukkal hoztak Pozsonyból egy képet, amely a Szűzanyát ábrázolja a Kisjézussal. Festőjéről semmit nem tudnak, de a korát 200 évesnél régebbire becsülik. A képet ma is a Zárda templom szentélyében őrzik. Az apácák Pécsre érkezése után csakhamar felépült a templomuk. Az oltárképe híres. A Mária mennybemenetelét ábrázoló kép Kupelwieser Lipót bécsi festőművész alkotása 1853-ból. (Magyarországon csak három helyen található meg a mester munkája: Kalocsán, az Esztergomi Bazilikában és itt Pécsett.) A nevelőmunka már 1851-ben elkezdődött. Az általuk vezetett iskola tanulólétszáma gyorsan növekedett, az elemi iskola és a 4 osztályos polgári iskola után sorra indult be a tanítónőképző, a gimnázium és a líceum. Az épület is fokozatosan bővült, újabb és mentességben, ha a gyerek tehetséges, jó tanuló volt, de a szülők anyagilag nem bírták volna az iskoláztatását. S fizették tovább A rend töretlenül fejlődve és egyre magasabb színvonalon működött, évtizedeken át meghatározó jelentősége és szerepe volt Pécs életében, egészen 1950-ig. Maróti Jolán, rendi nevén Assumpta nővér rendtag, ma a Prohászka katolikus szeretetotthon ügyeinek intézője. 1950-ben a rendfőnöknő mellett rendi gondnoknő volt. Ő mesélte, hogy egy éjszaka megállt az ÁVH-sok teherautója a rendház előtt, valamennyiüket felpakolták, és Vácra szállították, internáló táborba. 3 hónap után a legtöbbjüket elengedték, köztük Assumpta nővért is, aki a Baranya Megyei gyógyszertári központban kapott munkát, (matematika, fizika, kémia szakos tanári diplomával rendelkebírósági tárgyalást kellett végigcsinálnia. A vád ellene: államrend elleni felforgatás és illegális egyházi tevékenység.(Ő még viszonylag könnyen megúszta. Voltak akiket sokkal hosszabb ideig tartottak benn, s voltak, akik a börtönben, vagy a szabadulás után meghaltak.) A mai új rendház története: a volt Nevelők Háza épülete dr. Erreth Lajos tulajdonában volt eredetileg. Amikor meghalt, özvegyétől vette meg a teijesz- kedő rendház úgy, hogy az özvegy élete végéig életjáradék fizetésre kötelezték magukat. Ez nem sokkal a háború előtt történt. Amikor államosították az épületeket, kéréssel fordultak az akkori tanácshoz, hogy az épület tulajdonjogával vegyék át a járadékfizetési kötelezettséget is, mivel a rend megszűnt, nincs miből fizessenek. Természetesen elutasító választ kaptak. Mivel eleget akartak tenni a megállapodásuknak, a megmaradt nővérek munkát vállaltak, s A kiknek a diákok nem adnak melléknevet, az nem is igazi tanár. Légár Győző a legigazabbak közé tartozott minden szempontból. Melléknevét pillanatok alatt megszerezte, mondhatnám a diákokkal való találkozásának első hetében. Katonásan rendezkedett, utasított, s a végén a nyomaték kedvéért mindig így fejezte be: „Stimmel fiúk, stimmel?” S mi egyhangúan rávágtuk: „Stimmel, tanár úr!” Amilyen gyorsan elkereszteltük, ugyanolyan gyorsan megszerettük, mert rögtön megérez- tük rajta, hogy ő is szeret bennünket. Az idő is kedvezett a bensőségesebb emberi kapcsolatoknak, hisz a háború a maga szenvedéseivel, nélkülözéseivel egymás felé terelt bennünket. Győző bátyánk sem gazdagon érkezett meg a frontról. Ruházatának legnagyobb értéke egy pár birgeri (lábszárvédő bak- kancs) volt, s e nélkül személyét el sem tudtuk képzelni. Míg egy napon nagy szomorúan bejelentette osztályunknak, hogy el kell adnia, mert kell a pénz élelemre - leginkább krumplira. Ezt mi is megértettük, hisz a mi táplálékunk is krumpliból, disznózsírból állt, s kávénkban cukor helyett melaszt keverget- tünk. Másnap az osztályokban a táblákon öles hirdetéseken közölték a névtelen szerkesztők: „Krumplit birgeriért.” Cím: Stimmel Győző. Pius Klausura. (Mert egy ideig ott lakott.) Oda kellett mennünk minden olyan sportszerért, amelyet féltettünk. Ott tartotta szobájában a labdákat is. Ennek oka egyszerű volt. A német katonák után orosz katonákkal éltünk társbérletben, akik minden bőmeműt elvittek. Megnyúzták a lovat, a svéd- szekrényt, a zsámolyokat, így ezek a tornaszerek jó ideig ott „meztelenkedtek”. A labdák kincset értek, melyeket ő maga varrogatott, ha elszakadtak. Természetesen egy testnevelő tanár minden sportághoz ért, de Győző bátyánk egészen magas szinten sportolt is, oktatott is, s ami a leglényegesebb; megszerettette bármelyik sportágat. ő maga kiváló négyszázas futó volt. Oktatta a vívást, kosárlabdát, edzősködött a Pé- csújhegyi Bányász labdarúgó csapatánál, ő honosította meg Pécsett a kézilabdát (Dobay József tanárunkkal együtt), s ami személyemben érint; ő kedvel- tette meg velünk a kosárlabdát és tanított meg úgy, hogy a PEAC-nak és a PVSK-nak öt NB I-es diákot nevelt ki. Különösen mi kosarasok ragaszkodtunk hozzá. Szinte minden szabadidőnkben kosaraztunk, ezért érintkezésünk bizalmasabb volt egy szokványos tanár-diák kapcsolatnál. így történt, hogy egyszer egy edzésen arra kért négyünket (Fonyó, Szittya, Elekes, Szalai), hogy segítsünk lefogni egyetlen süldő malackáját, amelyet az állatorvos mis- károlni szándékozik. Hát hogyne mentünk volna! Rögtön megéreztük, hogy itt valami rendkívüli balhé lehetősége kínálkozik. Akkoriban a tanár úr a Pacsirta utcában lakott albérletben egy kertes házban (tele virágágyakkal). Nem sokat teketóriáztunk, rögtön elkezdtük hajkurászni a süldőt. Hol megfogtuk, hol elengedtük. Hol itt fogtuk, hol ott. Össze-vissza hemperegtünk a virágágyásokon. Túl sokan voltunk erre a feladatra és a sok kéz, kar, láb között a főszereplő néha teljesen eltűnt, vagy ha valamelyik része véletlenül kilátszott, az soha nem az volt, amelyikkel a szerencsétlen állatorvosnak tennivalója lett volna. Ott hadonászott a bicskájával, Győző bátyánk pedig mint egy hadvezér számos utasítást adott ki. Fuldokoltunk a nevetéstől, remekül éreztük magunkat (a malacot kivéve). Az eseménynek természetesen híre ment (gondoskodtunk róla) és osztályunk koszorús költői ezt meg is énekelték. Ha a vers nem is tartozott a magyar líra gyöngyszemei közé, mindenki elégedett volt vele, s a „Kispiricsi faluvégén” című ugyancsak mélyértelmű nóta dallamára el is lehetett énekelni. Erre hamarosan sor került. Az első tornaórán szokás szerint meneteltünk körbe-körbe, amikor is tanár úr azt mondta: nóta! Hát legyen. Elkezdtük énekelni a remekművet. Cin, cin, cillá- rom .. Az utolsó szónál már levegőt sem kaptunk a nevetéstől, és egymás lábán botladoztunk. Mit tesz erre egy jó tanár, egy diákságot szerető igazi pedagógus? - Győző bátyám elmosolyodott és így szólt: - Hadd halljam a második versszakot! - Meghökkentünk. - Tanár úr, azt már nem lehet elénekelni, - mondta Fonyó. De azért elénekeltette. Érdeklődő mosollyal hallgatta a naturalista részletekre utaló leheletfinom célzásokat. - Nagy csibészek vagytok, - nyugtázta a művészi produkciót. ttől kezdve még szorosabb viszony alakult ki közöttünk. Mindent megtettünk, amit kért és az ő irányításával megnyertük a középiskolások számára alapított Lo- sonczy Kupát, melyet a sportot kedvelő neves jogász professzor alapított. Több sportág összesítéséből született meg a jó eredmény. A tablóképen Gill tartja a kupát, előtte ülnek Páter Rector és Director mellett a siker kovácsai: Dobay, Jakab, s természetesen Légár Győző, magabiztosan, elégedetten. Ha most jelentést kéme, a jelentéstevő azt mondaná: „Hiányoznak: Orsovszky, Elekes, Fonyó, Nádor, Toller, Gill, P. Hemm, P. Pethő. Mi, NB I-es kosárlabdázók minden sportágban szerepeltünk a szertorna kivételével. Szertomázni csak Kőhegyi Imre tudott. Életemben nem álltam sem fejen, sem kézen. De ezt nekünk Győző bátyánk elnézte, beszámítva minden irányú igyekezetünket és jelest adott a négy kosarasnak. Természetesen szertornából is volt bemutató, de mi azt csak néztük. Mígnem Szittya Imre barátunk azt nem mondta, hogy ő korláton bemutat egy gyakorlatot. Próbáltuk lebeszélni, hisz soha nem volt ő még korláton, de ő hajthatatlan maradt. Már a felmenetele is különleges volt, mert a rögzítő csavarokra lépve mászott fel. Ott az- * tán a fejét lehajtotta a karfák közé, egyik lábát átdugta a karfa fölött, a másikat alá, kettő közé az egyik kaiját (még leírni is nehéz). Egyszóval rövid idő múlva Imre barátunk valami lehetetlen pózban karjaival, lábaival össze-visszakeveredve fejjel lefelé lógott, s fogalmam sem volt, hogy tud ebből kikeveredni. Lassan lilulni kezdett a feje és szemei kissé kigúvadtak.- Mit csinálsz te szerencsétlen? - így Győző bátyánk. De Imrénk még válaszolni sem tudott. - Szedjétek le, hisz már kékül, - utasított bennünket a tanár úr. - Hadd maradjon fenn még egy kicsit, tanár úr, - vélekedett Borsóthy - legalább van egy kis színe. - Na elég a hü- lyéskedéből, - még utóbb itt hal Stimmel Győző kis keresetükből fizettek tovább az özvegynek. Amikor Assumpta nővért arról faggattam, hogyan sikerült elérni, hogy olyan magas színvonalon tudták tanítani a fiatalokat, elmondta, az egyik ok, hogy megkövetelték a rend tanárnőitől, hogy a legmagasabb képzettséget szerezzék meg. ő például 28 éves koráig tanult, Elvégezte a Pázmány Péter egyetemet, a szegedi Apponyi akadémiát, s nyelvtanulásra is kötelezték valamennyiüket. (Ebben a nyugati testvér rendházak is segítették őket.) A maiak elismerése A másik ok, hogy nem volt más dolguk, csak a tanítás, s az órákra való felkészülés. Elmondta, megérti és sajnálja a mai tanárnőket, hiszen családi és háztartási gondok, második és harmadik műszak mellett nem lehet akkora energiát fordítani a tanításra, mint ahogyan azt ők tehették. Épp ezért különösen elismerésre méltó, ha valaki emellett is képes magából és a tanítványaiból kihozni a lehetséges maximumot. Nemcsak magas tudást sajátítottak el a tanítványok, de szigorú fegyelmet is. Mégsem voltak elviselhetetlenek ezek az iskolai évek, hiszen az apácák gondoskodtak szórakozásról, s az egészséges testi nevelésről is. Az iskola rendelkezett az első hangos filmvetítővel a városban, gyönyörű színháztermük volt, ahol színdarabokat adtak elő. Rendszeresek voltak a kirándulások, országjáró túrák, teniszpályákkal rendelkeztek, ahol télen korcsolyáztak. Újra indul a rend Most a rend újraindulását a külföldi rendházak is segítik? A rendavatásra Hagenből kaptak egy új elektromos orgonát a régi, ma már értékes műemléknek számító orgona helyett. (Jóval az Angster orgonaépítő dinasztia előtti időből származik.) Vajon feléled-e a rend valaha is úgy, hogy betölthetné ugyanazt a hivatást, amit a háború előttig ? Lesznek-e ismét olyan apácák, akik azt a magas színvonalú oktatást, nevelést tudnák nyújtani, mint elődeik? Ki tudja. Mindenesetre értékrendjét vesztett világunkban a felnövekvő ifjúság számára jó lenne. Sarok Zsuzsa meg, - szólt a tanár úr, azzal ő maga kezdte Imrénk vitézkötésbe bonyolódott végtagjait szétszedni. Mi segédkeztünk kissé sunyin, és itt-ott visszadugtuk kezét, lábát. Végre szétszedtük az osztály nagy sajnálatára. - Ezért a gyakorlatáért az olimpián 10 pontot kapott volna, - tűnődött tovább Borsóthy. - Majd jól nyakonváglak, az is megér 10 pontot, - így Győző bátyánk, aztán Szittyához fordult. - Te meg mit sze- rencsétlenkedtél ezen a szeren? Ki a fene küldött fel, hisz úgy is tudod, hogy megkapod a jelest! Hát ilyen családias volt a hangulat. Eltelt néhány év. Légár Győző is azon sokezer ember közé tartozott, akinek tisztességes, szakértő munkáját, csupa szív emberi magatartását korántsem értékelték érdeme szerint. Mi, hajdani diákjai igyekeztünk találkozásaink alkalmával keserűségét mérsékelni. Újabb évtized múlott el. Viszonyunk Győző bátyám - Pista öcsémmé alakult. S mire mások számára én is Pista bátyám lettem, ő már elköltözött az égi tornaterembe. Bizonyára ott is dirigál, rendezkedik, utasít. Sorba állítgatja az angyalokat és parancsai végén így szól hozzájuk: „Stimmel fiúk, stimmel?” (mert ugyebár az angyalok mindig férfineműek!) Mire ők egyhangúan válaszolnak: „Igen tanár úr, stimmel!” S azzal szép sorjában elkezdenek repülni körbe-körbe... Dr. Szalai István
