Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-08 / 217. szám
8 új Dunántúlt napló Riport 1994. augusztus 8., hétfő Megkezdődtek a média-béketárgyalások A rendszerváltás kezdete óta húzódó vitát készülnek lezárni a törvényesség és a szakmai, politikai szándékok kölcsönös egyeztetése alapján. A médiatörvényről van szó, a rádió és a televízió, a hírközlés működési feltételeit kijelölő törvényi háttérről. Az elmúlt évek unalomig ismételt, de meg nem oldott problémája, a médiaügy, úgy tűnik, az ősszel kikerülhet a szakmai viták és a közérzetet is mérgező szitok-átok jelenségek sorából. Megkezdődött az a több fordulóra tervezett előkészítő munka, amelynek a kormány szándéka szerint el kell vezetnie a törvény parlamenti elfogadásához. Útban a megegyezés felé Fotó: Szundi György Dekát mit is kell értenünk médiatörvényen, egyáltalán miért van rá szükség és hogyan érinti a tömegtájékoztatást? - kérdeztük Gellért Kis Gábor képviselőtől, az MSZP média- szakértőjétől.- Amikor médiatörvényről beszélünk, általában elfeledkezünk arról, hogy az alkotmánynak van egy ezt megelőző követelménye. Ez a sajtószabadságot érinti. Tehát mindaz, ami a média körül zajlott és zajlik, nem értelmezhető önmagában, csak úgy, hogy a sajtószabadságról szóló cikkelyt is figyelembe vesszük. Ugyanis minden demokratikus hatalmi működés legfontosabb kontrollja a nyilvánosság. Médiatörvényre azért is szükség van, mert állami pénzek - közvetve vagy közvetlenül - mindig is voltak és lesznek a rádióban és a tévében. Vagyis, ha másképpen nem, gazdasági úton elvileg befolyásolhatja ezeket a mindenkori kormányzat, aszerint, hogy ke-, vesebb, vagy több pénzt ad. S ez politikai megfontolásból is történhet. Számos példát láttunk erre az elmúlt években. Nos, miután ezek az intézmények költségvetésből is gazdálkodnak, a működésüket szabályozni kell, a vezetők kiválasztásának a módját meg kell határozni. Ezek voltaképpen az alkotmány rendelései, azzal függenek össze. Tehát még egyszer visszatérek a kiinduló ponthoz: az egész csak a sajtószabadság alapján, mint a demokrácia legfontosabb ellenőrzési mechanizmusán keresztül értelmezhető.- Hol tartunk e törvénynek az előkészítésében ? A kérdést már csak azért is fel kell tenni, mert a korábbi ciklusban is készült médiatörvény-javaslat. A koncepció vázlatát vitatják- Igyekszünk más nyomot vágni, nem elfelejtve természetesen a korábbi javaslatot. Nem akarunk azonban aszerint a gondolkodásmód szerint haladni, amelyben az létrejött. Egyszerűbbet, a politikailag meghatározott gyanakvásoktól elvonatkoztatott törvényt szeretnénk készíteni. Már a módszer is eltér a korábbitól. Akkor ugyanis, a törvényhozás rendjének megfelelően, kormány-elő- teijesztésben jelent meg a szó- banforgó törvény. Politikai egyeztetés az előkészítésben volt. Most úgy gondoljuk, hogy a jogi szakértők, illetőleg azok a szakértők, akik a média, a sajtó ügyeit ismerik, a politikusokkal együtt alakítsák ki a törvény koncepcióját. Olyan konzultációs mechanizmus kezd működni, amely reményeink szerint elvezet a hatpárti megegyezéshez.- Most melyik szakaszában van ez a munka?- Augusztus elsején kezdődött a sorozat. A szakemberek összeállították a tízegynéhány kérdésből és válaszból álló, a koncepciót felvázoló anyagot. Ennek a vitája zajlik. S ebben nemcsak a közszolgálati tévé és rádió képviselői, hanem a magánrádiók képviselői, továbbá jogászok, politikusok mondják el a véleményüket öt napon keresztül. Majd az elfogadott koncepciót megfogalmazó munka következik, politikai konzultációkkal. Reményeink szerint október első dekádjában be kellene nyújtani magát a törvényt.- Ami csak az'elektromos médiákra vonatkozik, vagy a teljes magyar palettát érinti?- Fontos kérdés. Döntés még nincs ezügyben. A sajtószabadság értelemszerűen nemcsak az elektromos médiára vonatkozik, hanem az írottra, a nyomtatottra is. Az MTI esetében például az a különös helyzet alakult ki, hogy technikai, műszaki értelemben elektromos médiának kell tekinteni, felhasználás szempontjából viszont az írott sajtóhoz kellene sorolni, hiszen a híreit nemcsak a rádióban és a televízióban használják. Sőt, markánsabb jelenléte inkább az újságokban van. Ez az egyik sajátosság. A másik, hogy állami intézmény, költségvetési intézményként gazdálkodik, nem is rosszul. Ha úgy tetszik vállalkozásként is jó. A politika számára ez feloldandó kettősség.- A lapokra miképpen vonatkozna a törvénytervezet? Lapengedély, lapbejegyzés- A 86-os sajtótörvény bizonyosan elavult. A Büntető, vagy a Polgári Törvénykönyvbe tartozó rendelkezések oda átirányíthatók. Ami az engedélyezést illeti, úgy gondoljuk, hogy nincs szükség külön eljárásra, csak bejelentési kötelezettség legyen. Ennek alapján a bejegyző meg tudja ítélni, hogy alkotmány szerinti e a tervezett működés. Egy további rész viszont közvetlenül kapcsolódik a médiatörvény sarkalatos fejezetéhez, a monopóliumellenes szabályozáshoz; ez a terjeszkedés kérdése. És itt mindjárt azzal a problémával kerülünk szembe, hogy magát a monopóliumot is értelmezni kell. Égy országos napilap tulajdonosa birtokolhat-e mondjuk egy országos, vagy regionális tévévagy rádiócsatornát?- Ezekre kitér a tervezet?- Most még nem. Kérdésként azonban már fölmerült. Én egyébként monopóliumellenes vagyok és nemcsak azért, mert a Magyar Szocialista Pártot képviselem az ügyben, hanem mert ismerem a sajtópiac természetét.-A felügyeletet hogyan érinti a tervezet? Pártatlan tájékoztatás reményében- A korábbi törvénytervezetben kettős ellenőrzés fogalmazódott meg. Úgy gondolom, hogy ez sok. Nem kell két kontrollcsoport. Elég egy, s ezt nevezzük felügyelő bizottságnak, vagy kuratóriumnak, ez teljesen mindegy. Azonban nem csupán a rádió és a tévé figyelemmel kísérése lenne a feladata, hanem a pártatlan tájékoztatásnak, az egész médiapiacnak a felügyeleti szerepét is megkapná, ide számítva a frekvenciaelosztást, a pályázatok elbírálását* is. A hatáskör, a tárgyalás mostani szakaszában még tisztázásra vár. Végtére is csak a szakemberek és a megfontolt politikusok együtt dönthetnek abban, hogy milyen jogosítványokat kívánnak a felügyelő bizottsághoz telepíteni.-Miniszter, vagy parlament által kinevezett testületről volna szó?-A parlamentről lehet szó. Hangsúlyozom, hogy a saját véleményemet mondom, s abban is, hogy ez a testület némiképpen a francia audiovizuális tanács mintája szerinti lenne, melynek tagjait a köztársasági elnök nevezi ki. Ott ez az elnöki rendszerből következik, de nálunk is a köztársasági elnökre kellene bízni a kinevezést. A közbülső szakaszokban a parlament szerepét emelném ki. A testület felállítása úgy történhetne, hogy az egyik tagja 2, a másik 3, a következő 4, az utolsó 7 évre kapna megbízást. Tehát ne a pártok delegáljanak, mint a korábbi esetben. Az ugyanis tovább éltetné a politikai gyanút. És minden olyan mechanizmus, amely politikai gyanakvásokat sugall, magát a médiaháborút élteti tovább.-Az a testület, amely most készíti elő a médiabékét, menynyire tudja mentesíteni magát az utóbbi időben kialakult állapotoktól?- Ezek az emberek jogászok, egyetemi tanárok, műszaki szakértők, akik képesek elvonatkoztatni a napi politikától. Ha úgy tetszik, technokraták a maguk területén, nem igazán érdekli őket, hogy mi zajlik a politika berkeiben. Nem pártérdekek összecsapása- Ön szerint, ha elkészül a médiatörvény, ha a parlament is jóváhagyja, le lehet zárni azt az áldatlan állapotot, ami az utóbbi időben a média körül kialakult?- Részben igen. Azonban nyilván eltelik még valamennyi idő, amíg megnyugszanak a kedélyek. Fél év, egy év kell, amíg összejönnek azok a tapasztalatok, amelyek igazolják, vagy cáfolják a törvényhozói szándékot. Én nagyon remélem, hogy igazolni fogják és akkor nyugalmas időszak következik. Olyan azonban nem lesz, erre kár is lenne számítani, hogy Csurkától Thürmerig mindenkit egyformáit kielégítsen a rádió és a televízió műsora. Erről szó nincsen. A sokoldalúság nem azt jelenti, hogy mindenkinek a kedvében járnak a törvény megalkotásában. Király Ernő Uránvárosi nosztalgia-séta (1.) A két ezrelék és az elmaradt szoboravatás Körösi Csorna Sándor szobra, Antal Károly alkotása Fotó: Szundi György Az ember, ha leél valahol húsznál több esztendőt, az már mindig az ún. szűkebb pátriának fog számítani, oda mindig más érzésekkel tér vissza, mint máshová. így vagyok az Uránvárossal, ami persze nincs számomra most sem a világ végén, elég csak felugrani egy buszra, és máris a jól ismert utcákat járom. Mindegyik emlékezetes valakiről, valamiről, így aztán elkerülhetetlen a nosztalgiázás. Az emlékek szorosan kötődnek a városrész formálódásához: megnyílt ez az üzlet.. még itt járt a busz .. felrobbantották a téglagyári kéményt... építik az első panelházakat... az iparvágány még egészen idáig, a mostani tizenhétemeletesig ért. .. az Olimpiából Gagarin lép ki ... És elfelejthető-e, amikor a gyerek - négyéves körül lehetett - addigi élete legjobb üzletének a megkötéséről lelkendezett: a homokozóban kis színes műanyagbillencsét cserélte el egy marék apróra vágott színes drótra... De most másokról nosztalgiázom. * Emlékszem, a Hajnóczy utcai házsortól a Szigeti útig - hol volt még a 6-os! - amolyan senkiföldje volt. Ide hordták kocsiszám a sittet, ettől kis halmocskák tömege tette járhatatlanná a mélyen fekvő területet, pedig de sokszor kellett ezen átbotladozva futni a Szigeti úti buszhoz, amikor az uránvárosi elment az ember orra előtt. Ebből aztán kijelöltek egy nagyobb részt, ami az uránvárosiak sok-sok társadalmi munkájával a Ho-Si Minh parkká lett. A fél Uránváros gyerekeinek játszótér-élménye ehhez kötődött, az enyémeké is. Érthető, hogy senki sem örült, amikor elkezdték szeletelni, de mire a töredékére zsugorodott, s ezzel a lepusztulása is megindult, sokan már érdektelenné is lettünk. Most meg látom: eltűnt Ho apó neve, Bóbita a park új neve, de ettől még nem igazán Bóbita. Sőt! Kiírták: kutyát tilos bevinni a parkba (régen is ott volt), de ahogy elnéztem, gyereket sem igen szabadna beengedni, annyira elhanyagolt hajdani gyerekparadicsom. Pedig van elég második generációs gyerek, illő volna gondolni rájuk a park megszépítésével, vonzóvátételével. ■sk Szobor, szobor, szobor... Valamikor volt egy olyan rendelkezés, ami szerint a beruházási költségek két ezrelékének a terhére képzőművészeti alkotásokat lehetett elhelyezni a lakóterületen. Hát ennek köszönheti Uránváros, hogy oly sok szobor, épületet díszítő dombormű található - no nem mindenfelé, hanem - főleg a városrész „belvárosában”. Összesen kilenc szobor látható, pl. Herényi Jenő Fekvő nőalakja, La- borcz Ferenc Játszó gyerekei, a közelmúltban elhunyt Antal Károly Körösi Csorna Sándora, Kálié Viktor Ércbányásza . . . Ezt 1965-ben állították fel az uránközpont előtt, ám a figura bányászkörökben eléggé kedvezőtlen fogadtatásra talált, főleg az aprócska fej miatt, s ez hamarosan kifejezett tiltakozásba csapott át, ami pedig azzal járt, hogy le kellett fújni az egy vasárnap délelőttre kitűzött leleplezési ünnepséget. Az első műalkotások egyébként még az 1958-ban elsőként megépült Hajnóczy utcai óvodák homlokzataira kerültek; Jálics Jenő és Tarr István két-két művéről van szó, de ezek utóbb az óvodabővítésnek estek áldozatul, nyomtalanul eltűntek, helyükön most ablakok vannak. 42 dombormű került számos „belvárosi” ház kapuja fölé, két iskola is megkapta a maga díszeit, jutott az Olimpiának, a rendelőintézetnek is .. Aztán eltörölték a két ezreléket - 1979-ben Amerigo Tot Komarov-emléke volt az utolsó -, és most meg lehet nézni pl. Kertvárost, ahová egy-két szerény térplasztikán kívül már semmi sem juthatott. Bár helyet lehetne ugyan találni néhány szobornak, de ilyesmi már aligha kerül valaha is ebbe a hatalmas városrészbe. Pedig de nagy szüksége volna rá! % Betévedtem a jobb napokat látott Mecsek Áruházba, ahol körülnézni, vásárolni sokáig uránvárosi családi esemény volt. Mikor is épült? Ha jól emlékszem, a 60-as évek közepe körül, de csak 1969 tavaszán nyílt meg áruházként, addig - sokunk számára érthetetlenül - építőipari raktárként szolgált. Nagy fényűzés volt ez! Azidő- tájt még az egyetlen Centrum jelentette Pécsett Az Áruházat, Uránvárosban meg éppenséggel csak kialakulóban volt még, tehát eléggé kezdetlegesnek volt mondható a kereskedelmi ellátás. Nem mondom, a napi cikkeket meg lehetett kapni, de minden egyébért be kellett menni a városba. A bejutás pedig, emlékezve a nehézkes közlekedési viszonyokra, nem volt valami lélekemelő dolog. Igazán elkelt volna Uránban megépülése után azonnal az új áruház, dehát akkor még nagy úr volt az építőipar, az érdeke fontosabb volt a lakosság érdekénél. Aztán csak bő két évtizedet bírt ki a Mecsek igazi áruházként. Igazából alig-alig tudott túllépni azon, hogy csakis a városrész áruháza legyen. így utólag úgy tűnik, mintha soha nem is lett volna meg a törekvés arra, hogy az egész város áruháza legyen, hogy igazi konkurenciát jelentsen előbb csak a Centrumnak, majd a Kon- zumnak is, vagyis hogy olyan speciális árukínálattal rendelkezzék, ami Pécs távolabbi részeiből is idevonzza a vásárlókat. Akkor talán a mostani nehéz időket is másként vészelte volna át. A Mecsek most lehangoló képet mutat kívül is, belül is, nem hasonlít önmaga egykori árnyékára sem. Mostanában a Mecsek új jövőjéről hallani harangozni. Vajon lesz-e ebből valami? Megfiatalodhat-e az áruház az egyre öregedő városrészben? Hársfai István
