Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)
1994-07-11 / 189. szám
1994. július 11., hétfő A mai nap üj Dunántúli napló 3 * Fiatal pécsi vállalkozók sikere Különdíjat érdemelt a jól összeállított üzleti terv Szép pécsi siker született a Shell Magyarország és az Ezredforduló Alapítvány által támogatott vállalkozói vetélkedő, az Életpálya Alapítvány első hazai fordulóján. A beérkezett 80 pályamunka közül a szakmai zsűri a döntőbe is behívta, majd különdíjjal jutalmazta a pécsi ARGÓ Bt. fiatal vállalkozóit. Az ARGÓ Bt-t két fiatal pécsi közgazdászhallgató, Tóth Gergely és Madarász László alapította alig másfél évvel ezelőtt. A vállalkozásban, amelynek profilja üzleti tolmácsolás, illetve szakfordítás, munkatársként helyet kaptak Lekics Valéria és Szentesi Andrea is. A siker történetét közülük Tóth Gergely mesélte el:- A Pécsi Kisvállalkozás-fejlesztési Központ közvetítésével jutott el hozzánk a felhívás. A központtól később is komoly szakmai és technikai segítséget kaptunk, ilyen módon az egyetemi tanulmányaink és gyakorlati tapasztalataink bevonásával sikerült jól megoldanunk a feladatot: egy sikerrel kecsegtető üzleti terv összeállítását. A fiatal hazai vállalkozókat megmozgató komoly szakmai vetélkedőn jobbnál jobb ötletek születtek, többségük - mint a pécsi is - már gyakorlatban is bizonyította életképességét.- Valóban erős mezőny, és számos jó ötlet gyűlt össze a döntőre, roppant szerteágazó profilban. Vállalkozásunk különlegességét az adta, hogy mi szellemi produktumot igyekszünk értékesíteni. Szolgáltatásunk azért bizonyulhatott érdekesnek, mert nemcsak egyszerű fordítást, tolmácsolást végzünk, értjük is, hogy miről van szó. A végeredmény, a szigorú szakmai zsűri véleménye a verseny különdíját, egy értékes másológépet hozott az ARGÓ Bt. tagjai számára.- Mondanunk sem kell, hogy nagyon jól tudjuk hasznosítani a díjat, ám ezen túlmenően is őszintén örültünk a kezdeményezésnek. A verseny során sokat tanulhattunk, és a vetélkedő egyben komoly szakmai megmérettetést is hozott számunkra. K. E. Tóth Gergelyék nagy hasznát vehetik vállalkozásukban az értékes kUlöndíjnak Fotó: Löffler Hamburger helyett pizza Pizza Hot vendéglő nyílik ősszel a bezárt pécsi Dairy Queen helyén Babaruha-Börze Pécsett! A Kismama Magazin és az Új Dunántúli Napló szervezi Egész nyáron nélkülözni kénytelenek a pécsi fiatalok korábbi kedvenc találkozóhelyüket, a Konzum áruház alatti Dairy Queen gyorsétkezdét. Az olasz bérlő, valószínűleg üzleti okok miatt, egyik pillanatról a másikra szüntette be tevékenységét, nemcsak Pécsett, hanem Budapesten is. Az üzlethelyiséget bérbe adó Konzum Rt. képviselőjétől tudtuk meg, hogy szeptemberig várniuk kell a népszerű belvárosi étkezde kedvelőinek, amikor is új bérlővel és új kínálattal áll a vendégek rendelkezésére. Bővebb hírekkel az új bérlő, a Pizza System Kft. ügyvezető igazgatója, Dobóczky András szolgált:- Cégünk az 1957 óta világszerte ismerté vált Pizza Hot hálózat magyarországi üzemeltetője. Hat budapesti éttermünk Legalább egy évig nem lehet megtekinteni a szigetvári plébániatemplomban lévő Dorfmeister freskót. A hosszú ideig tartó látogatási szünet a jövőt szolgálja: restaurálják a templom török kupolájában lévő freskót. A Zrínyi téren lévő templom fő része a dzsámi, amelyet 1588-89-ben Ali pasa, Szigetvár török városparancsnoka építtetett. Csaknem kétszáz évvel később barokk templommá alakították át az épületet. Ekkor épült a torony, a kórus, a sátortető a kupola fölé, s 1789-ben - II. József császár megrendelésére, a törökök kiűzésének centenáriumára, - festette Dorfmeister István a freskót. Az alkotás Zrínyi és Szulejmán halálát, a vár elestét, illetve a visszafoglalásának eseményeit örökíti meg. Az elmúlt napokban felállványozták a kupolát, hogy a szakHálaadó szentmisével ért véget szombaton az esztergomi bazilikában az Esztergom-Bu- dapest Főegyházmegye egyhetes zsinata, más szóval szinó- dusa. A szentmise elején átnyújtották azt a munkadokumentumot Paskai László bíboros-prí- más-érseknek, amely a zsinat csaknem 200 résztvevőjének a keresztény egyház magyarországi megújítására vonatkozó javaslatait tartalmazza. Paskai után az első vidéki vendéglőnket Győrben nyitottuk a közelmúltban. Ezt rövidesen követi a szegedi egységünk megnyitása, míg Pécsett szeptember 20-tól várjuk vendégeinket a Pizza Hot kínálatával. Hogy ez mit is jelent? Ahogy a nevünkben is benne van, természetesen elsősorban pizzaféleségeket, azokból is a vendégeink körében oly népszerű serpenyős készítményeket. Ezen kívül olasz tésztaféléket, desszerteket, fagylaltokat kínálunk Pécsett is, és nagyon reméljük, hogy üzletünk a nyitástól ismét vonzerőt jelent majd a város fiataljai számára. Októberben indítjuk a többi egységünknél jól bevált házhoz szállítási futárszolgálatunkat, ami az étterem személyzetével együtt 50-60 új munkahely megteremtésével is együtt jár majd Pécsett. K. E. emberek közelről vizsgálhassák meg a restaurálásra váró freskót. A Pécsi Egyházmegye és az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség ugyanis pályázatot írt ki a felújítására. A pályázatokat július 20-ig lehet benyújtani a püspökség gazdasági hivatalába.- Az ország számos helyéről érkeztek már szakemberek, akik azt vizsgálják, hogy milyen a freskó állapota, s milyen munkálatok szükségesek ahhoz, hogy megmaradjon a jövőnek - mondja Csorna Dezső plébános. - Nem csak a freskót szeretnénk rendbe hozatni, hanem újra kellene színezni a török kori sima falakat és meg kell újítani a XIX. századi díszítő festést. Ezek a munkák időigényesek, így minden bizonnyal eltelik egy esztendő, amíg újra megtekinthetjük Dorfmeister István alkotását. T. É. László kijelentette: a javaslatokra építve ötéves főpásztori tervet állít össze, s azt az ősz folyamán hozzák nyilvánosságra. A zsinaton részt vettek más egyházmegyék és felekezetek tagjai, a határon túli katolikus magyarok, valamint a Vatikán képviselői is. A szentmise után Paskai László megáldotta a Bazilika tavaly leégett, de azóta eredeti szépségében újjáépített tetőszerkezetét. A kinőtt gyermekholmik továbbadása régi és nagyon hasznos gyakorlat rokonok, barátok, ismerősök között. Sokszor zsákszámra gyűjtik és viszik egymásnak a szinte újnak számító ruhákat. A legtöbb darab két-három kisgyermeket is kiszolgál. Sokan vannak olyanok is, akik viszont nem tudják kinek adni a feleslegessé vált darabokat, illetve olyanok, akik nagyon szeretnének kapni. Rájuk is gondolva szélesítette ki és rendszeresítette a havonta megjelenő Kismama Magazin, amely kezdő és gyakorló szülők kedvelt lapja a rokonok, barátok, ismerősök közötti csere-bere jól bevált gyakorlatát.- Immár harmadik éve adunk lehetőséget olvasóinknak, azaz a kisgyermekes családoknak arra, hogy a kinőtt, de még jó állapotban lévő babaholmikat és játékokat kultúrált körülmények között cserélhessék, vagy eladhassák - mondja Czollner Katalin, a magazin főszerkesztője. - Az ötletünk Budapesten sikeresnek bizonyult. A legutóbbi börzét, amelyet az Olimpiai Csarnokban rendeztünk meg, közel négyezer látogató kereste fel, vagyis a börze beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Azóta is kapjuk a leveleket, amelyekben arról kérdeznek bennünket, hogy mikor lesz a következő, és lesz-e már városban is börze. Ilyen érdeklődő levelek Pécsről is érkeztek. Ezen felbuzdulva, az őszi, budapesti börze után - amelyet október 2-án megint az Olimpiai Csarnokban tartunk - Pécsett is szeretnénk megrendezni, az Új Dunántúli Naplóval közösen. A babaruha és játék börze, illetve vásár előkészületei hamarosan elkezdődnek. Bár október ma még egy kicsit távolabbi időpontnak tűnik, már most érdemes elkezdeni a készülődést: félre tenni azokat a holmikat, amelyeket szívesen továbbadnának, vagy eladnának. A családok egymásközti csereberéje és vásárlása mellett cégeket is meghívunk a börzére, azaz nem csak használt holmikat lehet majd kapni. Olyan cégek jönnek, amelyek a kisgyermekek ellátásához, gondozásához szükséges különböző termékeket gyártanak. Akciós áron kínálják majd az áruféleségeiket, például pelenkát, játékokat, babaápolási cikkeket babakocsikat, járókákat. Természetesen nem csak a pécsi, hanem a megye más településein lakókat is szívesen látjuk majd a találkozón. T. E. Európai Eszperantó Fesztivál Százhalombattán A mindenfajta diszkrimináció elleni harc egyik eszköze az eszperantó nyelv, amelynek művelői vasárnaptól egy héten át Százhalombattán tanácskoznak az Európai Eszperantó Fesztivál keretében. A 25 országból összesereglett 300 résztvevő elsősorban a kisebbségek és a nyelv kérdéseit vitatja meg, nézőpontjuk szerint ugyanis az egyes országokon belüli kisebbségek egymástól gyakran eltérő nyelvhasználata helyett az eszperantó - mint közvetítő nyelv - elsajátításával legalább is részben mérséklődhetnének a feszültségek, a közösen használt nyelv közelebb hozhatja az embereket. Ma egyébként tizenöte- zer-féle nyelven beszélnek a földkerekség öt világrészének lakói, s közöttük 3 ezer olyan nyelv használatos, amelyet egyenként csupán egy-kétmil- lióan beszélnek. E 20 százalék számára különösen előnyös lehetne az eszperantó. Jelenleg e nyelvet 5-6 millióan ismerik, s ötven országban működik eszperantó szövetség. Közöttük van Magyarország, ahol két-há- rom ezren mondhatják, hogy képesek kifejezni magukat e nyelven. Amíg a kelet-európai országok lakói elzártan voltak kénytelen élni a fejlett nyugati világtól, addig lendületesen terjedt az eszperantó, a rendszer- változások után azonban némi megtorpanás tapasztalható, sokan inkább a világnyelvek felé fordultak, ám - amint a tanácskozáson is leszögezték - az eszperantó nyelv így is életképes és egyre többen sajátítják majd el. A fesztivál előadásai után naponta kulturális programra is sor kerül, amelyeknek keretében bolgár, ukrán és lengyel színházi együttesek adnak elő műveket eszperantó nyelven. Cseh-nap Göncön Göncön szombaton a Huszita házban az idén másodszor rendezték meg az Amicus egyesület és a Cseh Kulturális Centrum által tavaly kezdeményezett „cseh napot”. Az ünnepségen beszédet mondott Jozej Kollár követségi titkár. Hangsúlyozta: örülünk, hogy itt Göncön így tisztelik a cseh történelmet. Meskó Zoltán polgár- mester kifejezte reményét, hogy a régió huszita emlékeire építve széles körű társadalmi kapcsolatokat teremthetnek a cseh értelmiség és közélet képviselőivel. Az ünnepség alkalmából tárlat nyílt a városházán a III. Gönci Nyári művésztelep alkotásaiból és régmúlt idők cseh térképgyűjteményéből. A bel- sőséges ünnepség végén az európai hírű strakonicei Dudás zenekar adott szabadtéri koncertet az egybegyűlt közönségnek. Óvott óvodák Komlón A városban megnyugtató a helyzeti A harmincezres városnak 12 óvodája van, és a várható létszámra vonatkozó, napokban elkészített statisztika szerint egy-két intézmény kivételével a következő iskolaévben sem lesznek túlzsúfoltak. Erre az évre normalizálódott a létszám - tájékoztatott Kollai Istvánná, az óvodavezetők városi munkaközösségének vezetője - és ez azt jelenti, hogy megfelel az utóbbi években kialakult átlagnak. Hagyományosan sokan járnak ugyan a belvárosiba, de enyhült a Sallai utcai és a felső-szilvási óvoda zsúfoltsága. Nem volt szükség csoportok összevonására, óvodák megszüntetésére, és más, intézményeket átszervező munkára, az összességében 952 helyet kínáló intézményhálózat ősztől 1173 kisgyereket fogad majd. Köztük a legnagyobb létszámmal a legújabb, a körtvé- lyesi működik, több mint 200 kicsivel, - itt várhatóan még az év vége előtt főzőkonyhát is kialakítanak. Felújítás előtt áll a Gagarin utcai nagy központi étterem és konyha is, amit a Mecsekvi- déki Vendéglátó Vállalat üzemeltet. Egyébként az utóbbi év eredményei közé tartozik az is, hogy a vállalattal folytatott tárgyalások és személycsere következtében jelentősen javult az ételek minősége. Természetesen akadnak olyan óvodák, ahol csak a működtetésre, a fenntartásra és a bérekre jut pénz. Ezekben nyilvánvalóan az említett költségek pénzügyi számításai alapján kellene emelni az ellátmányt. Szakképzett óvónőkben nincs nagyobb hiány - egy-két állás betöltetlen csak. Ennek az egyik fő oka az, hogy a most végzett óvónők jórésze a biztosabb elhelyezkedés reményében először a tanítói képesítést is megszerzi, mielőtt állást vállalna. Komlónak, immár hagyományosan, három német nemzetiségi óvodája is van, és valamennyi intézménybe számosán járnak cigánygyerekek. Ami az iskolára is előkészítő éveket illeti, ebben a cigányszülők is partnerek, és sokat jelent, hogy az önkormányzat a gyámügy közvetítésével minden rászoruló kisgyerek étkezési díját fele részben, vagy teljes egészében kifizeti. B. R. Már beállványozták a kupolát Restaurálják a szigetvári Dorfmeister freskót Befejeződött az esztergomi zsinat