Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)

1994-07-28 / 206. szám

Labdarúgás Paks - PMSC-Fordan 0-2 (0-1) Sportlövészet A milánói sportlövő világ- bajnokságon a pécsiek is képvi­seltették magukat, ahol a sza­badpisztoly lövésben 4. helyen végzett magyar válogatott tagja volt Szabadkai Károly, a 60 lö- véses fekvőben Szabó Zoltán a csapatban 4, az egyéniben pedig a 9. lett. Ribli Zoltán nyert 1986-ban! Lékó Péter győzelemmel fe­jezte be szereplését a 22. alka­lommal megrendezett Dort- mundi Sakknapokon, de utolsó lett. A holland Jeroen Piket vég­zett az élen. A dpa német hír- ügynökség jelentése szerint ez volt 1982 óta az első nem orosz (szovjet) elsőség ezen a verse­nyen. Ribli Zoltán nagymester kö­zölte az MTI-vel: a hír nem egészen pontos, hiszen ő ezen időszakon belül, pontosan 1986-ban megnyerte ezt a tor­nát. Úszás Serdülő országos úszóbaj­nokságon szerepelt hatfős ANK-csapat egy arany-, egy ezüst- és két bronzérmet nyert. A legeredményesebb versenyző Sebestyén Eszter volt, aki 50 há­ton bajnoki címet szerzett, 50 pillangóban második, 50 gyor­son pedig harmadik lett. A női váltó 4x200-as gyorson (Zare Gabriella, Kálóczy Zsu­zsa, Szekeres Lívia, Sebestyén Eszter) a Dunaferr és a Bp. Honvéd mögött bronzérmet szerzett, míg a 4x100-os a váltó 7. lett. További egyéni helyezé­sek. 800 gyorson: 6. Kálóczy, 400 gyorson, a B-döntő győz­tese, 800 gyorson pedig: 7. Sze­keres. Paks, 500 néző. V. Solthy. Paks: Zele (Mausz) - Jenei, Jé- ger, Nagyfalusi - Bozsér (Do­monkos) Kovács B., Neudl (Borsi), Fejes (Radics), Kulcsár (Magyari) - Kádár (Vayer), Horváth (Babati). Edző: Miha- lecz István. PMSC: Csabán (Regős) - Már­ton (Braun) - Mikler, Dienes, Musztafa, Virág (Fehér) - Jäkl (Tolocskó), Lengyel, (Szent- mártoni), Dárdai - Azoitei (Ta­pos), Tököli (Rózsavölgyi). Edző: Eich László. Az első támadást a hazaiak vezették, de Bozsér lövését védte Csabán, ellentámadás so­rán felfutó Márton 16 méteres lövése került el a paksiak kapu­ját. A 18. percben Bozsér balol­dali szögletét Fejes centiméte­rekkel fejelte léc fölé. A 24. percben Dárdai lövését majd öt perccel később Virág szabadrú­gás tette ártalmatlanná a paksi kapus. A 38. percben Neudl ka­pott jó labdát, de a kifutó Csa­bán mellett kapu fölé emelt. Egy perccel később Kádár kiug­rott a védők közül, de ismét ki­Minden igazán tehetséges labdarúgónak az az álma, hogy egyszer az olasz bajnokságban, a Calcióban játszhasson. A vi­lágbajnokság után ezért fel­pezsdült a ,játékospiac” Itáliá­ban. A vb-n szerephez jutott játé­kosokat sorra környékezik meg az ügynökök, zsebükben jobb­nál jobb ajánlatokkal. A Reuter hírügynökség rövid összeállí­tásban számol be a futbal­lista-mozgásokról. Ez igazán aktuális a bajnoki idény rajtja közeledtével. Az AS Roma vezetői nem panaszkodhatnak. Az olasz liga által engedélyezett három kül­földi játékosuk mind nagy te­hetség. Az újonnan igazolt Da­niel Fonseca (uruguayi) és Jo­nas Them (svéd) jól „kiegé­szíti” majd az argentin Abel Balbo játékát. Az AC Milan vezetői szeren­csésnek mondhatják magukat, ugyanis a korábban a Sampdo- riába távozott holland Ruud Gullit visszatért egykori csapa­tához. Az SSC Napoli sem töltötte tétlenül az időt. Az argentin Di­futó Csabánban akadt el a labda. A 45. percben Dárdai át­adását Musztafa 5 méterről fe­jelte a kapuba. (0-1). Az 51. percben a pécsiek szabadrúgáshoz jutottak a pak­siak 16-os vonala előtt. A csele­sen végrehajtott szabadrúgást Musztafa 5 méterről a léc alá lőtte. (0-2). A 66. percben Ra­dics jól ugratta ki Magyarít a jobb szélen, de a csatár lövése elsuhant a jobb kapufa mellett. A 73. percben Babati lefutotta a pécsi védelmet, de 15 méterre leadott lövését Regős haárította. Az első félidő kiegyenlített játékkal telt el, ekkor még nem látszot meg az osztálykü­lönbség. Szünet után a jobb cseresorral rendelkező ven­dégek bebiztosították győze- müket. Zerza József * Beremend - Komlói Bá­nyász 3-1 (0-1). Beremend, 250 néző. V.: Illés. Beremend: Ha- tala - Macsi, Óbert, Visinka, Müller G.,(Müller K.) - Borsos ego Maradona egykori csapata a kolumbiai Freddy Rinconnál és a francia Alain Boghossian- nal erősített. A Brescia sem sokat kesereg Gheorghe Hagi (román) távo­zása miatt. Hagit valószínűleg a spanyol FC Barcelona veszi meg. Helyette a szintén román Ilié Dumitrescut kívánják szer­ződtetni az olaszok. A Genoa a német Jürgen KlinsmannaX tárgyal esetleges szerződtetéséről, amely akkor jöhet csak szóba, ha a cseh Skuhravy megegyezik az angol Leeds United vezetőivel, és el­megy Genovából. Roberto Baggio csapatának, a Juventusnak a vezetői is a to­vábbi erősítés mellett döntöttek. A középpályára a portugál Pa­olo Sousát igazolták le. A kisebb klubok is megtesz­nek minden tőlük telhetőt. A Padova az amerikai Alexi Lalast szeretné megkaparintani, ha a svéd Joachim Björklundda1 folytatott tárgyalások kudarcba fulladnak. A Fiorentina a portu­gál Rui Costát, a Reggiana pe­dig a nigériai Oliseh-et csalta el hazájából. (Kirchner), Fülöp, Weinert (Il­lés), Valkai - Szabó (Lajtai), Berecz. Nagyon fáradt csapat benyomását keltő hazaiak az utolsó 12 percben tudták meg­fordítani a mérkőzést. G.: Be­recz 2, Fülöp (1 l-esből), ill. Bé­res. Július 30-án, szombaton a Beremend előkészületi mérkő­zést játszik 16.00 órakor a DDGAZ-zal Beremenden. * Itt kel elmondanunk - még a bajnokság őszi idényének bein­dulása előtt: NAGYON SZÉ­PEN KÖSZÖNJÜK! tudósí­tónknak, információt adóink­nak, hogy nem vittek minket a ,jégre”, de nagyon szépen kér­jük informátarionkat arra, hogy ott, ahol kettő, vagy több bara­nyai egyesület versenyzője van, a jelen a versenytársak eredmé­nyét, összeállítását is - mivel erre techikailag nincs erőnk - közöljék velünk, ellenkező esetben nem közöljük a verse­nyeken elért eredményeiket. Jasin-díj Preud ’ homme-nak A különféle díjak sorában idén először ítélték oda a néhai szovjet kapus, Lev Jasin emlé­két felidéző trófeát, amelyet a XV. vb-döntő legjobb „háló­őre” vehet át majd rendszeresen a következő világbajnokságo­kon. A kitüntető Jasin-díj 1994-ben a belga kapusé, Mi­chel Preud'homme-é. A Reuter közölte a góllövő­lista végeredményét is, de most már adatokkal kiegészítve. E „versenyben” a góllövők három pontot szerezhettek, a gólt megelőző átadásokért pe­dig egy „segédpont” járt. Ilyen tekintetben is éllovas a 6-6 gólt lőtt orosz Oleg Szalenko és bol­gár Hriszto Sztoicskov: mind­ketten 19-19 ponttal végeztek az élen. Ez azt jelenti, hogy a hat góljuk mellett egy átadással, gólt megelőző passzzal iratkoz­tak fel a rangos névsorba. A harmadik helyezett holt­versenyben (öt góllal, három gólpasszal) a brazil Romário, aki - mint tudott - „mellesleg” a torna legjobb futballistája is egy másik szavazás eredmé­nyeként. „Idegenek” Olaszországban Még két év van hátra az atlantai olimpiáig A bajnok halála A kenyaiak egykori olimpiai bajnok ökölvívója, Robert Wangila belehalt fejsérüléseibe. A 26 éves sportoló az ameri­kai David Gonzales elleni csa­tában szenvedett súlyos fejsérü­léseket. A találkozó kilencedik menetében a vezetőbíró lelép­tette a sérült kenyait, aki még a saját lábán hagyta el a szorítót. Fél órával a mérkőzés befeje­zése után összeesett. Azonnal kórházba szállították, ahol az orvosok mindent megtettek Wangila életének megmentésé­ért, de sikertelenül. A kenyai elvesztette élete legfontosabb párharcát... Az elhunyt ökölvívó 1988-ban Szöulban a 67 kilós kategóriában szerzett olimpiai bajnoki címet. Mai sportműsor TENISZ. Magyar szatellit körverseny, Balokányliget, 13.00. Úgy tűnik, a tervek szerint haladnak az 1996-os atlantai nyári ötkarikás játékok előké­születei. Bár a pénzügyi kere­tekkel egyelőre nincs baj, mégis félő, nemsokára elfogy minden tartalék. Az olimpia szervező- bizottsága (ACOG) ezért újabb szponzor után nézett. Nem kellett sokáig keresgél­nie, hamar jelentkezett az Egye­sült Államok egyik legnagyobb légitársasága, a Delta Air Lines. Az óriáscég vezetői aláírásuk­kal vállalták, hogy a jövőben 40 millió dollárnak megfelelő ösz- szegű támogatást nyújtanak a szervezőknek. A vállalkozó Delta Air Lines mindössze 10 millió dollárt fi­zet majd ki készpénzben. A fennmaradó összeget szolgálta­tással (utaztatás, fuvarozás) „egészíti ki”.- A Delta cég már a kezde­tektől fogva biztosított bennün­ket a támogatásáról, de csak most sikerült tető alá hoznunk a megállapodást - nyilatkozta Billy Payne, az ACOG elnöke, aki elismerte: még így is sok pénz hiányzik a kissé túlmére­tezett, 1,58 milliárd dolláros költségvetésből. A szervezők szerencsétlen­ségére egyre gyakrabban vádol­ják meg őket azzal, hogy az ACOG nem képes tartani az ál­tala vállalt építési határidőket.- Egészséges izgalom kezd úrrá lenni Atlantán. Nyoma sincs a kapkodásnak és sietség­nek. Úgy, mint ezelőtt, a jövő­ben is tartani fogjuk a határidő­ket -jelentette ki Billy Payne. Ezt bizonyítandó Payne be­számolt az építkezések állapotá­ról. Ezek szerint néhány hete már megkezdődött az uszoda, a lovagló-stadion és a gyep­labda-pályák építése. Még eb­ben az évben hozzálátnak az íjászat, a kosárlabda, az evezés és a kerékpározás versenyszín­helyeinek kialakításához. Az olimpiai stadion és falu építése egy éve elkezdődött. A szervezők véleménye sze­rint a költségvetés egy kis gyorssegélyben részesülhet, ha a jegyeladások során kellő mennyiségű belépő elfogy. A tervek szerint a jegyek átlagára 40 dollár; az árusítás jövőre kezdődik. Az egyetlen, de az atlantai szervezőknek a legnagyobb fej­fájást okozó gond megoldása még mindig várat magára. A nagyváros közlétesítményeinek (utak, hidak, közlekedési esz­közök) állapota siralmas. A fel­újításhoz szükséges 149 millió dollárt a város vezetői máig képtelenek előteremteni. aj Dunántúli napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: GÁRDONYI TAMÁS, MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-415-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-436-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, félévre 2250 forint. ISSN 0865-9133 Tenisz KHB körverseny, Pécs A nagy hőség ellenére jók a mérkőzések a Balokányligetben A szlovák rangadón Hercz I. elcsúszott, ezért ül a földön, kín­jában nevet az eseten Szundi György felvétele A nagy hőség ellenére jó mérkőzések vannak a pécsi Ba­lokányligetben, ahol a Kereske­delmi és Hitel Bank férfi satel­lite körverseny első - 25 ezer dollár összdíjazású - viadala zajlik az Amstel támogatásával. A selejtezőkön és a második fordulón már túl van a mezőny. Meglepetések vannak jócskán. A pécsiek közül Petrovits egyéniben már kiesett, miután 6-3, 7-6-ra kikapott a másik El- richtől, Eyaltól (az egyiket, Jo­nathans aki szintén izraeli szí­nekben indult, korábban le­győzte, most a testvérével nem bírt). Petrovits az ugyancsak pécsi illetőségű Nagy Z.-vel pá­rosban még versenyben van, mert túljutottak egy auszt­rál-holland duón. ők a legjobb 8 között ma lépnek pályára. Játszott a szlovák rangadón a PVTC OB I-es csapatából isme­rős Hercz I. is, aki három játsz­mában vereséget szenvedett honfitársától, Borbélytól. Ez azért is érdekes, mert Hercz I. korábban, az első fordulóban nyert a tavalyi balokányligeti győztes, a német Joachim ellen. Az adidas-cég vb-sikerei A világhírű sportszergyártó cég, az adidas számára hatalmas anyagi sikereket hozott a XV. labdarúgó világbajnokság. Ők „öltöztették fel” a jól sze­repelt amerikai, bolgár, svéd, román és német válogatottat - többek mellett. Szintén az adi­das terméke, gyártmánya a hi­vatalos vb-labda, a Questra nevű, valamint az új labda­rúgó-cipő, a Predator is. A futball-labdából eddig már több mint 2 milliót adtak el. Ez duplája a négy évvel ezelőtti hi­vatalos játékszer, az Etrusco el­adási mutatójának.- Az új labda fantasztikus volt. Gyorsabb, mint a régeb­biek, így a kapusok dolga meg­nehezedett, mivel a reakcióide­jük lecsökkent - formált véle­ményt a Questráról az Egyesült Államok szövetségi kapitánya, Bora Milutinovic. Hasonlóan elégedetten nyi­latkoztak a játékosok, újságírók és további szakvezetők is. Szinte egybehangzóan úgy vé­lekedtek: az új labdának ko­moly szerepe volt a mérkőzé­senkénti gólátlag jelentős növe­kedésében (1990-ben 2,21, idén 2,75 gól volt a találkozónkéntj átlag - a szerk.). Szintén remekül sikerült az új futballcipő, a Predator bemutat­kozása. Ä forradalmian új mód­szerekkel készült sportlábbelit többek között a holland Ronald Koeman és Gaston Taument, az amerikai Thomas Dooley, a bolgár Piámén Nikolov és a ni­gériai Augustine Okocha „tesz­telte” a világbajnokság ideje alatt. Valamennyi játékos elé­gedetten nyilatkozott a Predator minőségéről. Az új cipő nemcsak a labda­rúgók, de a vásárlók körében is jelentős népszerűségnek ör­vend. A terméket június elején dobták piacra, és azóta rekord- mennyiségben kelt el. Totótippek aula Telesport Sp.Plusz Új DN 1. Békéscsaba - Odense 1 1 1 2. Budejovice - Vác-Samsung xl x2 2x 3. Hamburg - Inter Bratislava lx lx lx 4. Rapid Wien - Dresden 12 lx X 5. Silkeborg - Lok. Szófia xl X 2x 6. Young Boys - Craiova 1 lx 12 7. Rotterdam - Stockholm lx xl x2 8. Lausanne - Leverkusen 1 lx lx 9. Admira-Wacker - Slavia Praha lx 1 lx 10. Bröndby - Slovan Brat. xl x2 lx 11. Grasshoppers - Dunajska Stred. 1 lx 2x 12. Aalborg - Trelleborg xl 1 2x 13. Austria Wien - Tilburg +1 1 1 lx 14. Norrköping - Lyngby x2 X 21 INK-JET UNTAK TONER MODULOK LÉZER- ÉS MÁSOLÓGÉPEKHEZ ÍRÓGÉP-NYOMTATÓKAZETTÁK Carbon Irodatechnika 7621 PÉCS, Rét u. 25. Tel./Fax: (72) 328-519

Next

/
Oldalképek
Tartalom