Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)

1994-07-25 / 203. szám

2 aj Dunántúli napló 1994. július 25., hétfő 24 óra a nagyvilágban Európai közigazgatás Mostarban Szombaton az Európai Unió hivatalosan át­vette a hercegovinai Mostar közigazgatását. A romváros kormányzója két évre Hans Koschnik, volt brémai polgármester lett, munkáját kétszáz, EU-katona segíti. Mostar körzetében tilos az egyéb katonai egyenruha viselete, nem közlekedhetnek katonai járművek. A demilitarizálását a horvát-muzulmán föderáció jövője zálogának tekintik. Mostarban az ENSZ-békefenntartók hiába próbálkoztak a békítéssel, ez amerikai közvetítéssel csak az év elején sikerült, amikor a Wasshingtonban létre jött horvát-muzulmán egyezmény kimondta Mostar helyzetének rendezését. Ennek alapján kerül az Európai Unió irányítása alá, míg Szara­jevóban ENSZ-közigazgatás valósult meg. Képünkön a Mostarba érkezett politikusok a Neretva hídján) MTI TELEFOTÓ 2500 éves hajót találtak „Playboy”-rendőrnő Továbbra is őrködhet a köz­rend felett az a Névé York-i rendőrnő, aki a Playboy maga­zin augusztusi számában köz­szemlére tette meztelen testét. A 24 éves Carol Shaja állását ta­lán azért tarthatta meg, mert a munkahely végül is nem külön­bözik: a legősibb mesterséget is lehet az utcán űzni. Carol azon­ban mégsem „ússza meg” bün­tetés. nélkül: engedély nélküli uniformis-használatért - az egyik fotón ugyanis egyenruhá­jának egy darabja is látszik. Régészek az Égei-tenger egyik kis szigete mellett egy ra­komány bort találtak egy elsüly- lyedt hajóban. A jármű a Krisztus előtti V. században süllyedt el, abban az időben, amikor Athénban fel­épült az Akropolisz. A lelet a legrégebbi azok közül, amelyek az úgynevezett „klasszikus” korból, az athéni demokrácia csúcspontjának korszakából származnak. Mint a görög kulturális mi­nisztérium szóvivője az AP amerikai hírügynökség tudósí­tójának elmondta, a rakomány mintegy 800 lepecsételt agyag­korsóból áll. A korsóban Mende városból származó bor volt. Természete­sen nem számítanak arra, hogy még valamennyi bort is találja­nak a korsókban - vélte Dimit- risz Kazianisz, a minisztérium régiségtani osztályának veze­tője. Az agyag áteresztőképessége miatt ez teljességgel kizárt 2500 év után. V Vestel 900. A GSM mobiltelefon rend­szer. Sokak élete már elképzelhetetlen nélküle. Mert a Westel 900 a szabadsá­got, a biztonságot és a minőségi szolgál­tatásokat jelenti az Eurofon-tulajdono- soknak. Westel 900. A leggyorsabb hálózatfej­lesztés Magyarországon és kapcsolat- teremtés külföldön. Hazánkban egyre több az olyan hely, amelyet már bekap­csoltak a rendszerbe, s egymás után jön­nek létre más országokkal is a baran­golási szerződések. A Westel 900 most örömmel tudatja, hogy megyeszékhelyén, illetve környékén már Ön is egyszerűen és gyorsan hozzájuthat GSM készülékéhez, az Eurofon kártyához és szolgáltatásainkhoz. Westel Rádiótelefon Kft. üzlet: Pécs, Rákóczi u. 19., Tel.: (06-60) 527-900 Ofotért üzlet: Pécs, Király u. 5., Tel.: (06-72) 510-692 Fotex üzlet: Pécs, Bem u. 45., Tel.: (06-72) 556-197 Budapest 1 *** 1 |iíí:.°| ;i M°: mm 8 ÜV'w Hétfőn megkezdődik a Mátyás templom felújítása A budapesti Mátyás templom­ban elkövetett robbantással összefüggésbe hozható személy leírása: kb. 185-190 cm magas 35 év körüli sovány, inas testal­katú, sötétbarna, egyenes, hát­rafésült, nyakbalógó, kicsit zsí­ros hajú, sötétbarna szabályo­san nyírt, sűrű bajusz, arca so­vány. Ruházata: középkék apró mintás ing, feltűnően élénk színű mintás nyakkendő, szürke, közepes tónusú öltönynadrág, fűzős félcipő. Kérik, aki bármi­lyen információval rendelkezik, értesítse a rendőrséget. (Folytatás az 1. oldalról) nem kellett lezárni, és várha­tóan a felújítás időszaka alatt is látogathatják majd a hívők és a turisták. Fábián János elmondta: a robbanás nyomait már kívül-be- lül eltakarították, s vasárnap rendben, nagy látogatottság mellett megtartották a miséket. Hétfőn a biztosító és a Műem­lékfelügyelőség szakemberei felmérik a károkat, s a felújítási munkálatokat valószínűleg az Esztergom-Budapest Főegy­házmegye gazdasági osztályára bízzák. Egyelőre nem lehet megálla­pítani, meddig tart az épület rendbehozása, amely a megron­gálódott kőfaragások pótlását és a tönkrement négy ólomüveg ablak restaurálását jelenti. A helyreállítási munkálatok alatt be kell állványozni a temp­lom egy részét, ezért külön gondot fordítanak majd az épü­let őrzésére. Fábián János megemlítette, hogy felhívásukra már megér­keztek az első adományok a felújításra. Az adakozni szándékozók postautalványon is eljuttathat­ják felajánlásukat. A befizetés­hez szükséges csekk a Mátyás templomban beszerezhető. Az adomány összege levon­ható a személyi jövedelemadó­ból. Még a biciklitolvaj is megkerül Sikeres évek a vajszlói rendőrségen 1990-ben döntött úgy a Ba­ranya megyei Rendőr-főkapi­tányság, hogy az addig közbiz­tonsági szempontból elmaradt területeket fejlesztésnek in­dítja. E program keretében alakult meg Vajszlón egy közrendvé­delmi csoport, mely a követ­kező évben már rendőrállo­másként kezdte meg munkáját. A gyors átalakulás, amely or­szágos szinten is kivételes, si­keresnek bizonyult. A körzeti megbízottakból verbuválódott újdonsült rend­őrállomás, melyhez több mint 40 község tartozik, megbirkó­zott a feladattal, sőt a megye egyik legeredményesebb kör­zetévé vált. Pásztor Ferenc, vajszlói rendőrhadnagy sikerességük okát elsősorban abban látja, hogy az állomány valamennyi tagja a körzethez tartozó fal­vakban él, így állandó jelenlé­tükkel, miután ismerik az ott élőket, azonnal információhoz tudják juttatni az éppen szolgá­latos járőröket. Már 1991-92-ben is csök­kent a térségben a bűncselek­mények száma, 93-ban pedig újabb 38%-os javulást mutat a statisztika az előző évhez ké­pest. Felszereltségükkel elégedet­tek, s a helyi és a környező ön- kormányzatokkal való jó vi­szony, valamint az ennek kö­szönhető anyagi támogatás is a fejlesztést szolgálja. A napokban elkészülő előál­lító helyiség felépítésében is jelentős szerepet vállaltak. Gondot jelent azonban, ahogy a környék falvaiban mindenütt, a crossbar-vonalas telefonhá­lózat hiánya. Postazárás után csak a Siklósi Rendőrkapitány­ság ügyeletén keresztül kaphat­ják meg a bejelentéseket, ami nyilvánvalóan hátráltatja az azonnali intézkedést. A félév „nagy fogásának” számított egy betöréssorozat felgöngyölítése, melynek kár­vallottjai közé tartozott többek között a vajszlói Tavasz Presz- szó és a Prémium Söröző is. A kilenc elkövető főleg fia­talkorú. Kölcsönösen ismerve egymást, rendszerint ket- ten-hárman hajtották végre a betöréseket. A felderítés során egy egy évvel ezelőtti bűn­ténynek is megkerült a „gaz­dája”. Arra a kérdésünkre, hogy a szenzációnak számító esetek mellett a kisebbekre is figyel­met tudnak-e fordítani Pásztor Ferenc a következőket mondta:- Nálunk nincs elveszett ügy. Ha csak egy pici esélye van annak, hogy a nyomozás ered­ményes lehet, rögtön munká­hoz, látunk. Épp az elmúlt hetekben fü­lelték le a környék biciklitolva­jait, sőt még egy tyúklopás-kí­sérletnek a gyanúsítottja is kézre került Vejtiben. A „kicsiben utazók” se érez­hetik hát biztonságban magu­kat Vajszlón és környékén, s remélhetőleg ebben nem is lesz változás. Velősy G. Mezőgazdasági delegáció Belgiumban Némi visszaesés után ismét fellendülhet a magyar-belga mezőgazdasági árucsere - jelen­tette ki Kis László, a Földműve­lésügyi Minisztérium politikai államtitkára, aki vasárnap érke­zett haza Belgiumból. A minisz­térium vezető tisztségviselője küldöttség élén járt a 60. libra- monti mezőgazdasági és erdé­szeti vásáron. Az előzetes tájé­kozódás szerint főként a húské­szítmények és a borok számít­hatnak nagyobb keresletre a nyugat-európai országban. Ugyanakkor hazánkba Belgium­ból genetikai állományjavító szaporítóanyagot lehetne be­hozni, valamint hasznos lenne a kék belga szarvasmarha importja is, mivel igen jó a hús minősége. A vásárt - amelynek hazánk díszvendége volt - megtekintette a belga uralkodó kisebbik fia, Lauren herceg. Jetski baleset a Tisza-tavon A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapiptányság- tól vasárnap kapott információ szerint tagikus baleset történt pénteken este fél 7-kor Abádsza- lóknál a Tisza-tavon. M. R. 15 éves budapesti lakos egy bérelt jetski motorral a tavon szabályta­lanul közlekedett és összeütkö­zött a J. G. német állampolgár ál­tal vezetett vízijárművel. M. R. a kórházba szállítás közben meg­halt. A német állampolgár nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Ausztria Lottó Az Ausztria Lottó 29. heti nyerőszámai: 16, 32, 33, 36, 43, 45. A Pótszám: 17. A Joker­szám: 254120. Krónikus külügyi deficit (Folytatás az 1. oldalról) Márpedig nincs szakember, aki meg tudná mondani előre, hogy például hány török utazik majd át Magyarországon. Mi­több, ezek a bevételek sem egyenletesen érkeznek. Az idén például a tervezett bevételeknek eddig csupán 20 százaléka folyt be a tárcához. Török vízumok­ból pedig az év első öt hónapjá­ban - az átutazások szezonális jellege miatt - jóformán egyál­talán nem volt bevétel. A költ­ségvetési támogatást ellenben hónapra lebontva, ütemezetten kapja meg a tárca, így az átme­neti deficit erősíti a likviditási problémákat. A bázisalapú költ­ségvetési tervezés jelenlegi rendszerének másik fő problé­mája, hogy a támogatás nem veszi figyelembe a forint leérté­kelését, ami meglehetősen sú­lyosan érinti a Külügyminiszté­riumot. A tárca összes kiadásai­nak oroszlánrészét, mintegy 95 százalékát a külképviseletek fenntartása viszi el; márpedig ezeket a költségeket devizában kell fizetnie a külügynek költ­ségvetési forintjaiból. A leértékelés minden egyes százalékpontja 62-63 millió fo­rintos többletköltséget okoz a tárcának. Ezzel kapcsolatban Vörös Zoltán elmondta, hogy a Külügy tartalékai hozzávetőleg évi öt százalékos leértékelés „kivédésére” elegendőek. Bár tavaly még éppen rendezni tud­ták a likviditási problémákat, a nagymérvű leértékelés kimerí­tette a tartalékot, így az idén már nem maradt pénz a további árfolyamkompenzációra. Ehhez járul még, hogy a külügynek kell állnia a külhoni infláció költségnövelő hatását is. Ösz- szességében tehát a külügy gaz­dasági vezetése úgy látja, hogy az idén a bevételi terv teljes összegének, illetve a költségve­tési támogatásnak az együttes summája sem lesz elegendő a tárca kiadásainak fedezésére, még a legszigorúbb takarékos- sági intézkedések mellett sem. A szükségessé váló pótköltség­vetés összegét Vörös Zoltán 1,2 milliárd forintra becsüli. A gaz­dálkodási főosztályvezető sze­rint azonban hosszabb távon - a különféle költségcsökkentő in­tézkedésekkel együtt is - csak a költségvetési támogatási rend­szer felülvizsgálata jelenthet megoldást. Vörös Zoltán szerint célszerű lenne, ha a Külügymi­nisztérium a bázisszemléletű büdzsé helyett mindig várható feladatainak függvényében ál­líthatná össze költségvetési igé­nyét. Gondoskodni kell arról is, hogy a forint leértékelését va­lamilyen formában automatiku­san kompenzálja a költségvetés a tárcának.

Next

/
Oldalképek
Tartalom