Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)
1994-07-24 / 202. szám
Magyar mundérban külföldön Még idén bevetésre indulnak a magyar ENSZ-katonák Február végén írták alá a Magyar Honvédség Békefenntartó Erők Kiképző Központjának alapító okiratát, július elején pedig megkezdődött a 168 fős század kiképzése Budapesten, az átalakított Zách utcai objektumban. Hatalmas lelkesedéssel és örömmel dolgoznak az alapkiképzésen az „újoncok”, szívesen teljesítik a parancsokat, egyrészt azért, mert az ötszörös túljelentkezés ellenére sikerült bejutniuk a békefenntartó alakulatba, másrészt pedig ezt a munkát végre igazán kemény, katonás kiképzésnek érzik, amely megdolgoztatja az embereket. Sok fiatalt csábított a kalandvágy, a kemény testedző munka, illetve nem utolsó sorban a kiemelt fizetés. A kiképzés idejére az alapfizetésen felül különböző pótlékokat kapnak, amelyek együttes értéke meghaladja a 30 ezer forintot, illetve bevetés idején havi 2-3 ezer dolláros ellátmányt biztosít az ENSZ. Széles Ernő ezredes, a Honvéd Vezérkar Nemzetközi Információs Osztályának vezetője elmondta, a négy hónapig tartó általános alapkiképzés után, várhatóan november 1 -jé- től kapnak felkérést a magyar békefenntartó erők különböző feladatok elvégzésére. Jelenleg alaki foglalkozásokon vesznek részt, nemzetközi hadijogot, konvoj kísérést, egészségügyi, híradó és vegyvédelmi ismereteket, menekültek kezelésével, ellenőrző pont felállításával kapcsolatos tudnivalókat, illetve angol nyelvet tanulnak. A gyakorlati foglalkozások közül lövészeten, műszaki kiképzésen és megnövelt számú testnevelés órán vesznek részt, elsajátítják a járművezetés különleges fogásait. Amint megkapja a század a felkérést, megtudják mely ország(ok) területén kell tevékenykedniük, akkor kezdődhet a 3 hetes speciális kiképzés a helyszíni ismeretekkel kapcsolatban. Amint a század elindul a bevetésre, meghirdetik az újabb egység felállítását - várhatóan novemberben -, hogy a hat hónapos szolgálat után legyen kikkel felváltani az első század katonáit. A szolgálatot rövid pihenő követi, majd kezdődhet a második féléves bevetés. Hajdú Zs. Az általános alapkiképzés négy hónapig tart Belga táncosok Izményben Tegnap este érkeztek a Tolna megyei Izménybe - most már másodszor - a belgiumi kisváros, Zedelgen táncosai. A helyi együttes meghívására adják elő műsorukat, ma este Izményben, hétfőn Tolnán, kedden Cikón. A negyven tagú csoport egyhetes itt tartózkodása alatt ellátogat Pécsre, Bajára és a fővárosba is. Gombakiállítás Barcson A barcsi Dráva-múzeum évről évre különös kiállításaival is felhívja magára figyelmet. Ezekben a hetekben gombatárlat látható: a különböző fajtákkal ismerkedhetnek a látogatók. A bemutató megrendezésének a kulcsa az úgynevezett szárítva fagyasztás: e technológia révén eredeti állapotukban látható mintegy 100 féle gomba. A hasznos kiállítás augusztus elejéig lesz nyitva. Még gyerekcipőben jár Magyarországon a bankkártyás fizetés Elfogadni? Letiltani? A nagyobb áruházakban elfogadják a bankkártyát, de az emberek még nem ismerik eléggé az előnyeit Fotó. Löffler Magyarországon is megjelentek a készpénz helyettesítő csekkek, bankkártyák. Ha valamelyik bankban elhelyezett pénzünkhöz könnyebben akarunk hozzájutni kártyát használhatunk a pénzintézetek pénzkiadó automatáinál. Viszont sok helyen továbbra is csak készpénzt fogadnak el, mert előfordultak visszaélések. A fedezetlen, esetleg lopott kártyákat fekete listán tartják nyilván. Az IBUSZ Bank által forgalomba hozott új kártyaleolvasó rendszer tizenötféle kártya ellenőrzésére alkalmas, hat számítógépes központtal képes egy időben kapcsolatot tartani. Ezzel várhatóan nő a kártyát elfogadó kereskedők, szállodák, vendéglátóipari és idegenforgalmi cégek biztonsága, a kártyatulajdonosok pedig néhány perc alatt rendezhetik számlájukat. Remélhetően minél több helyen. VISA, American Express, JCB Cards, Diners Club International, Eurocard és Mastercard hitelkártyák vannak jelenleg forgalomban. Az utolsó kettővel az országban több ezer kereskedelmi egységben lehet fizetni. Az ezeket elfogadó helyeken EC/MC emblémát helyeztek ki a boltokra. Pécsett a Palatínus Szállodában több fajta kártyával is kiegyenlíthető a számla. Mint megtudtuk a kártyát kibocsátó pénzintézetek rendszeresen megküldik a letiltó listájukat. Minden egyes kártyának megvan az elfogadó helyi limitje. Van amelyikről 20 000, másról 50 000, de van olyan amelyikről akár 100 000 forint is lehívható banki engedély nélkül. A valutaalapú kártyáknál is hasonló a helyzet. A Palatínus Szállodában is egyre többen fizetnek hitelkártyával, de azért ez inkább a külföldiekre jellemző. Szigetváron a Domolos Kastélyszállóban is elfogadnak csekket, kártyát is. Itt is egyre többen használják. Hetente ők is megkapják a tiltó listát, és ha lopott, vagy fedezetlen kártyát találnak, jutalmat kapnak érte. Idén már egyre több a kártyával fizető külföldi és hazai vendégük. A Csemege Meinl üzleteiben a Dunabank hitelkártyái használhatók. A Jó és friss áruházakban nem fogadnak el kártyát, annak ellenére, hogy osztrák tulajdonban van a hálózat, és Nyugat-Európában már elterjedt ez a*fizetési mód. A tulajdonos nem engedi, mert az élelmiszerboltokban kint sem jellemző a használata. Vannak üzletek, ahol lehet kártyával fizetni. Többen a kártyát ma még nem vásárláshoz, hanem pénzfelvételre használják itthon és külföldön. Magyarországon még gyerekcipőben jár ez a fajta fizetési módszer. Nem ismerik eléggé az emberek, pedig nagyon sok az előnye. Többek között telefonon 24 óra alatt letiltható, ha elveszik, vagy ellopják. Előfordult már olyan eset is, hogy valaki használni szerette volna olyan helyen, ahol az ajtón szerepelt a kártyájának emblémája, de hoppon maradt. Sz. K. Laktanya-hasznosítás magyar módra Kemény harc a hivatalokkal a szovjet tiszti lakások hasznosításáért a költözés, mert nem értékesíthetők a lakások. Hiányzik a használatba vételi engedély és az önkormányzat nem járult hozzá a telekkönyvezéshez.-Hirdetés nélkül is 106 jelentkező van már a 60 lakásra, annak ellenére, hogy a pénzügyminiszter nem járult hozzá a szociálpolitikai kedvezmények megadásához, viszont az OTP biztosít kamatozó hitelt a vásárláshoz. A 2 szobás, összkomfortos lakások ára, 900 ezer forint. Dunaföldváron egy helyi vállalkozó tárgyal a Kincstári Vagyonkezelő Szervezettel a volt szovjet laktanya hasznosításáról, illetve jelenleg is több bérlő kapott helyet az objektumban. Általában raktározásra hasznosítják az épületeket, a lakások használhatatlanok, szinte minden közművezetéket tönkre tettek bennük. Dombóváron megoldott a lakatanya területének őrzés-védelme, itt is több vállalkozó és kereskedő bérli az épületeket, a legnagyobb probléma, hogy nincs rendezve a tulajdonjog kérdése. Baján szerződés rögzíti, hogy a város és a honvédség közös tulajdonában van a laktanya területe. Nemrég adták át az 55-ös út elkerülő szakaszát, amely a laktanyaudvar szélén húzódik. A minap elfogadott részletes rendezési terv szerint a kikötő fejlesztését szolgálná ez a terület, a kikötői háttéripar idetelepítésével. Különböző kereskedelmi egységek, illetve parkolók épülnének a jövőben. Hajdú Zs. (Folytatás az 1■ oldalról) Ezt követően a Középdunántúli Környezetvédelmi Mérőállomáshoz fordultunk, hogy vizsgálja meg a területet. Néhány héttel ezelőtt (másfél év telt el) kaptuk meg az állomás válaszát, hogy a korábbi 30 helyett, mindössze a laktanya két pontján találtak enyhe mértékű szennyeződést. Közben tavaly megvettük a tiszti lakásokat, a konyhát és egyéb épületeket. A lapos tetős panel épület beázott, ezért minél előbb szerettük volna elvégezni az állagmegóvási munkát, sátortetőt építeni a felső szint fölé. Ezt kérvényeztük a polgármesteri hivataltól, azonban nem adták ki az építési engedélyt, mert akkor még hiányzott a környezetvédelmi hatóság szakvéleménye. Ennek ellenére megépítették a tetőt, ekkor építés-rendészeti bírságot róttak ki a kft-re. Fellebbeztek a köztársasági megbízotthoz, aki lényegében jóváhagyta az első határozatot.- A 60 lakásos panel épület megfelel a Magyar Szabványnak, annak idején a Tolna Megyei Epítőiprai Vállalat építette, ezen kívül még többet is a városban. Ezt lakásként szeretnénk értékesíteni, azonban a polgármesteri hivatal az épület elkészültekor, 17 évvel ezelőtt kiadott használatba vételi engedélyt kéri tőlünk. Ugyanakkor javasolta a hivatal, hogy adjuk be a belterületté nyilvánítási kérelmet, azonban ezt végül is elutasította a testület. Érthetetlen, hogy miért, amikor a város utolsó lakóházai a kerítés mellett húzódnak. Heteken belül elkészül a felújítás, kiépítették a szennyvíz- vezetéket, saját kutakból megoldható a lakótelep vízellátása, külön trafó biztosítja az áramot, elkészült a műszaki leírás, ennek ellenére mégis bizonytalan Tamásiban hatvan lakásba költözhetnek majd be a leendő lakók 1994. JÚLIUS 24., VASÁRNAP Gazdag hétvége Szántódpusztán A jövő hét vége változatos programoktól lesz zsúfolt Szántódpusztán. Már pénteken elkezdődik és vasárnap délutánig tart a IX. Nemzetközi kettősfogathajtó verseny, amelyre hat országból 30 induló nevezett. A díj a Pannon Kupa, a magyarokon kívül indulnak elnyeréséért osztrák, cseh, olasz, szlovák és román hajtok is. Pénteken délelőtt 10-től lesz a díjhajtás, szombaton ugyanekkor kezdődik a maratonhajtás, vasárnap két futamban bonyolítják le az akadályhajtást. Ugyancsak vasárnapi kikapcsolódást ígér az Idegenforgalmi és Kulturális Centrumban a Szent Kristóf-napi mise és autószentelés. Az utazók védőszentjéről elnevezett kápolnában dr. Szemes József balaton- keresztúri apátplébános celebrálja a misét, ezt követően szentelik a 70-esről bekötő út mentén az autókat. Július 31-dikén immár 15. éve rendezik meg Szántódpusztán a Jakab-napi vásárt, amelyen számos kézműves - az ötvöstől a fafaragóig - állítja maid ki munkáit. M. A. Nagyüzem a konzervgyárakban Gondosan válogatják az uborkát a Limpex Konzervgyár Rt. nagyatádi gyárában Fotó: Kovács Tibor A Dél-Dunántúl konzervgyáraiban Szigetváron, Pakson és Nagyatádon felpezsdült az élet. Folyik a zöldség, gyümölcs feldolgozás. A gyárak dolgozói mellé idénymunkásokat is felvettek, de találnak ilyenkor ott munkát a diákok is. Pakson jelenleg az uborka, a meggy, a sárgabarack feldolgozása folyik. Három műszakban, de szükség esetén hétvégéken is több, mint 420 ember készíti a konzerveket. Bérmunkában a budapesti Sigma-Ex kft-nek termelnek. A nyersanyagokat a hagyományos rendszer szerint vásárolják fel, nemcsak a környékbeli termelőktől, hanem az ország legkülönbözőbb pontjairól, ahol olcsóbban kínálják a zöldséget, gyümölcsöt. Hoznak árut a Nyírségből ugyanúgy, mint Győr-Sopron-Moson megyéből. A gyár már csak a paksi telephelyre szűkült le. 1994. áprilisában a konzervgyár kft. lett. A privatizációja folyik. A vagyonértékelés elkészült, az ÁVÜ kiírta a pályázatot. Nagyatádon folyik a termelés, a Limpex Konzervgyár kft vette meg, ami száz százalékban magyar tulajdonban van. A konzervgyár július 1-től ilyen néven működik. A termeléshez megfelelő mennyiségű és minőségű nyersanyag áll rendelkezésre. Már befejeződött a zöldborsó, a meggy és a cseresznye feldolgozása. A gyártósorokon már az uborka, a zöldbab, valamint az őszibarack feldolgozása folyik befőttnek, lekvárnak. A nagyon kedvelt magozott meggyből mellett különleges ízesítésű uborkát is készítenek. Jelentős mennyiségű uborka érkezett a környékbeli kistermelőktől, és elegendő zöldbab a nagy gazdaságokból, arftelyekkel szerződéses viszonyban állnak. A termékeiket nemcsak belföldön, hanem a nyugat-európai piacokon - német, osztrák, belga, holland - is értékesítik. Dániába nemrég a tavalyi készletükből csemege kukoricát szállítottak. Jelenleg 500-an dolgoznak a gyárban. Szigetváron a Konzervgyárban ugyan megkezdődött a felszámolási eljárás, de termelnek. Bérbe adták az üzemet a szigetvári Szigfood kft-nek. Jelenleg az uborka feldolgozása folyik német exportra. Meggyel szerettek volna kezdeni, de kifutottak az időből. Az uborka után különféle gyümölcsök feldolgozására kerül sor. Hazai nyersanyagból termelnek német piacra. Százötven idénymunkást is foglalkoztatnak. Sz. K. Új VDN 3