Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)
1994-07-03 / 181. szám
Minden színésznő vágya, hogy egyszer Hollywoodban szerepeljen Bánfalvi Agnes hazatért Hollywoodból Bánfalvi Ágnesre még jól emlékezik a magyar közönség. Ha máshonnan nem, akkor az Abigél című filmből, amit 1977-ben mutattak be a televízióban. De szerepelt többek között A Kenguru (1975), a Kísértet Lublón (1976), A néma dosszié) 1977), a Ki látott engem?) 1977), a Katonák (1977), a Krétakör (1978), a Naftalin (1978), az Egyszeregy (1978), a Szabadíts meg a gonosztól! (1978), az Éjen az egyenlőség, a Csontváry (1979) a Jegor Buli- csov és a többiek (1980), az Anya és leánya (1981), és a Mephisto (1981) című filmekben is. „Befutott” színésznő volt, amikor elhatározta, hogy kipróbálja magát és a szerencséjét az Amerikai Egyesült Államokban is. 1982 óta az USA-ban, Beverly Hillsben él. A Mephisto Oscar-díja után utazott ki Magyarországról.-Nem sikerült rögtön kijutnom Amerikába. A vízumkényszer miatt nyolc hónapot Franciaországban töltöttem. Szerencsémre az, hogy Oscar-díjas filmben játszottam, jó reklámnak bizonyult. Voltak munkám. Jean-Luc Goddard Passion című filmjében szerepeltem.- Ön sikeres filmszínésznő volt, amikor kiment. Hogyan szánta rá magát, hogy maga mögött hagyjon mindent?- Akkor kell menni, amikor az ember csúcson van, nem? Egyébként minden színésznő vágya, hogy egyszer Hollywoodban szerepeljen.-A francia és az amerikai filmeken is a saját hangján szerepel. Tudott már előzőleg is ezeken a nyelveken?- Nem, angolul másfél évig tanultam Amerikában. Franciául sem tudtam, de úgy ítélték meg, elég jó a kiejtésem.-Amerikában milyen szerepeket kapott?-Ott a színészek nem csinálhatnak egyszerre több dolgot, nem rohangászhatnak mindenféle munka után. Mindegyikük szakosodik. Vannak színházi színészek, filmszínészek és olyanok, akik csak a reklámműsorokban szerepelnek. Persze, nincsenek is rászorulva arra, hogy mindennap csináljanak valamit, tévébe, rádióba, színházba jáijanak a filmezés mellett. Amit keresnek, abból két forgatás között meg tudnak élni. Még az adott területen belül is specializálódnak. Engem például főként drámai filmszerepekre hívtak.-Láthattuk már itthon is amerikaifilmen?- Ä Vihar és bánat című filmet, amelyben szerepeltem, úgy tudom, Magyarországon is vetítették. Kinti filmjeim a Big „O”, a Hallgass figyelmesen, a Pletyka, a Csönd, a Júlia kisasszony. De nemcsak filmeztem. Mellette színdarabot is rendeztem. Shakespeare Vízkeresztjét állítottam színpadra. Ezt kétszer annyiszor játszották Los Angelesben, az Arena színházban, mint ahogy eredetileg tervezték. Mindig telt házzal ment.- Miért döntött úgy, hogy hazatér?-Nagyon szép oka van. Kisfiam született, és szeretnék vele itthon is lenni. Úgy éreztem, a pihenés is rám fér.- Ha jól tudom, azért itthon is dolgozik.- Igen. Nyáron András Ferenc rendező új filmjének a forgatásán vettem részt. Ä budapesti Játékszínben pedig a Furcsa pár című darabban lépek majd fel Garas Dezső és Darvas Iván mellett. Most, hogy visszajöttem, nagyon jól esik látnom, mennyien megismernek. Hálás vagyok nekik, hogy megtartottak emlékezetükben és a szívükben. U. G. Az egyik szerző, Nagy Mónika. Távol az otthontól ritkán jön mosoly az arcára. Fotó: Szundi A hazatérést álmodom minden éjjel Pagodai estek F onyódon Elhunyt Csapiáros professzor Hosszú betegség után 84 esztendős korában június 29-én Varsóban elhunyt Csapiáros István professzor, a Varsói Egyetem nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanára. Csapiáros István 1910-ben Baján született. Pécs tudományegyetemén szerzett francia-német-angol tanári diplomát, ott kezdte pályáját is, mint irodalomtörténész tanársegéd. 1939 nyarán a lengyel tengerparton járt, ott érte meg a II. világháború kitörését, lengyel menekültekkel együtt tért vissza Magyarországra, itthon pedig őket segítette. A háború után, 1948-tól 1955-ig a Varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója, később, 1961-ig tanácsadója volt, közben az egyetemen a magyar nyelvi lektor feladatát is ellátta. A 70-es években a Varsói Egyetem magyar nyelv és irodalom tanszékét vezette, innen ment nyugdíjba 1980-ban. Azóta tudományos kutatásainak, könyveinek élt. Csapiáros professzort egy éve még könyvének terveiről hallgatták a lengyel fővárosban élő magyarok. A kötet hamarosan megjelenik Magyarországon, de a Tanár Úr már nem veheti kézbe. Ezen a beszélgetésen nem felejtette el megemlíteni kedvenc városát Nyíregyházát, ahol még nem is oly rég, lengyel feleségével együtt nyaranként üdült. Nyaranta törzsvendége volt a Tanárképző Főiskolának, a vendégszobában lakott, sétált a sóstói fák között, és élményekkel telve tért meg Varsóba, ahol 1948 óta élt. Búcsúztatása és temetése július 6-án lesz a varsói Wola sírkertjében. Most augusztus 14-én lesz a harmadik éve, hogy a herceg- szőllősi Nad (Nagy) család az ebédet az asztalon hagyva gyorsan az autóba ült. A tankok már a szomszéd utcából lőttek a laktanya felé. Hercegszőllős - Knezevi Vi- nogradi. Egy rajz a mohácsi albérlet falán, ahol együtt él a négytagú magyar-horvát család. Menekültek. Á szó igazi értelmében, múlt időben is, jelen időben is. S hogy még meddig kell idegen országban élniük, azt senki sem tudja. A tizennégy éves, gimnáziumba készülő Monika Nad már a harmadik bizonyítványát kapta a menekültek számára létrehozott mohácsi horvát iskolából. (A pecsét odaátról érkezett.) Kitűnő tanuló. Annak idején a valaha Jugoszláviájában országos kémiaverseny győztese volt Korcsula szigetén, s ma is a kedvenc tantárgya a kémia. Fogorvosnak készül. A hazatérést álmodom minden éjjel címmel, a héten kiadott könyvben sok-sok hozzá hasonló, a Baranya háromszögből való fiatal szólal meg, vers- ben-prózában. Még nem felejtve az otthont, még nem felejtve a gyökereket. (Bár számukra a magyarországi tartózkodás minden örömével és gyötrelmével együtt eleinte feltehetően érdekes kalandszámba ment, s most, hogy lassan felnőtté érnek, döbbennek rá a valóságra. A várakozás kínjaira. A szegénységre. A jövő bizonytalanságára. Odahaza szép, emeletes házuk volt, jómódban éltek, nem szűkölködtek. Mónika felhőtlen gyermekkora is ott volt, ott maradt. Őszintén mondja: ha nem is minden éjjel, de gyakorta álmodja az otthont. Főleg a falucska utcáit, az ottani iskolát és a régen nem látott barátokat. így fogalmaz: Ugrottatok-e lónyerítésre ébredve a nagymama jól fölrázott derékaljáról, és rohantatok-e nagyapa után kocsikázni? Vagy megálltatok a harmatos búzakéve mellett és próbáltatok nedvesen és remegve kötelet fonni a friss reggelben?.. Azt kérdezem tőletek, hol az én fiatalságom? Mert nekem nincs négy levelű lucernamezőm, nekem nincs kék búzavirágom, nincsenek földútjaim a szőlőkben és valahol ott szomorkodik nagyapám, engem keresve tekintetével. .. K. F. Mára Fonyód egyik kulturális központjává nőtte ki magát az 1991-ben a helyi Városszépítő Egyesület kezdeményezésére megépült zenepagoda a hajóállomás közelében a tóparti részen. A városvezetés a helyi zeneiskolával és kollégiummal karöltve tavaly szervezett itt először több héten át tartó fűvósest-sorozatot. Az ötlet bevált, idén megismétlésre került. Nyolc héten át nyolc csoportot fogad a város június 25. és augusztus 21. között.-Az országba nagyon sok zeneiskolába küldtük szét meghívóinkat - mondja Kovács Ti- bomé, a helyi zeneiskola gazdasági vezetője. -Idén budapesti, kisteleki, siklósi, karcagi, hajdúböszörményi fúvós, illetve vonzós csoportok fognak érkezni. Baranyai lévén kis szív- fájdalmam, hogy onnan csak egy csoport vállait szereplést. A helyieket, kömyékbeleik vissza kellett utasítanunk, hisz ők máskor is élvezhetik a Bala- ton-partot, míg a többeknek ez egyúttal nyaralás is. Esténként egy órát játszanak az együttesek a pagodában a környék éttermeinek, sétálóinak örömére. Zenélésüket csak a pagoda harangjának ötperces, óránként felcsendülő játéka szakítja meg. Egyébként a kollégium látja a csoportokat vendégül, ahol az egyik hűs helyiségében zavartalanul próbálhatnak is fiatal muzsikusok. A pagodabeli zeneesték azért is hasznosak Fonyódon, mert mint a helyi művelődési ház munkatársa elmondta, benti rendezvény szervezésére kicsi a házuk, így vagy bérelnek helyet vagy szabadtéren rendeznek. A tóparti galéria kiállítássorozata mellett a fonyódligeti, bélate- lepi és a fonyódi napok jelentenek majd színes eseményt a parti nyaralók számára. Sz. A. Az Újpesti Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara a fonyódi zenepagoda színpadán Fotó: Szundi György Rádió mellett... Vannak olyan tévé- és rá- dió-hírszerkesztőségek - nyugaton természetesen -, amelyek a hírek közlésen kívül mellőznek mindenféle kommentárt, csak a szigorú tényeket ismertetik a nézővel-hallga- tóval. Aztán majd a közönség dönti el, hogy a hallottak alapján lelkesedjen-e vagy éppen dühöngjön. A módszer nem rossz, ajánlanám is hazai viszonylatban, mondjuk... mondjuk kedvenc időjárás-jósomnak, Aigner Szilárdnak, aki a tévé Napkelte műsorában reggelente és ismételten már évek óta, szüntelenül halálra dühít. Na jó, rosszul mondom: csak nyáron. Mert nehezen bírom a nyarakat. Fönnállásom óta - ides-tova hatvanhét esztendeje - merőben megváltozott viszonyom az évszakokhoz. Gyermekkoromban akár végigszaladhattam volna a Szaharán, kutyabajom nem történt volna, nyáron, egyszál klottnadrág- ban, mezítláb, nagyszerűen bírtam a perzselő 35-37 fokos for- róságot, úszkáltam gondtalanul a Dunán, Rábán, Marcalon, felnőtt éveimben is viszonylag jól elbírtam a napfényt, legföljebb bemenekültem a hűs fák alá, ahol sörözgetéssel töltötte el az ember az idejét. Meg a szabadságát. Hanem aztán az utóbbi tíz évben már rettegek a nyaraktól. Korral jár, tudom, de még néhány esztendeje is csak megmosolyogtam az „öregek” nya- fogását, hogy milyen érzékenyek a hideg- vagy a melegfrontokra. .. És most én nyafogok, de ismétlődő rosszullétek közepette. A frontok változása megviseli a szervezetemet, kiver a veríték, légszomjam van, de gyakran olyan mértékben, hogy már-már megfulladok, a szemem elhomályosul, halálfélelem fog el, legyengülök, nem érzem az amúgy sem létező erőt a karjaimban. Persze, vannak gyógyszereim meg gyógyhatású szereim, (drága doktorom jóvoltából), és így valahogy átvészelem a félelmetes perceket, tíz-húsz perceket. De örökké rettegek a huszonöt fölé emelkedő hőmérséklettől, mert tudom, hogy nem áll meg - a még számomra elviselhető 28 foknál - fölszalad harmincra, harmincötre és még afölé - és akkor már kész vagyok. Csak úgy, mint minden más ember, aki korosztályomba tartozik. És akkor jön a Szilárd. A napokban a reggeli műsorvezető, mintegy „bevezetésként” megemlíti, hogy most Aigner Szilárd következik, aki már adás előtt a folyosón azt mondta neki sugárzó arccal: „Ma tökjó minden.. . ! És a térképnél mutatta, és elmondotta, hogy ma nagyon jó, igazi nyári kánikula lesz, elérheti a 36 fokot is. Válaszul mondtam neki valamit, csak úgy magamban, s amit persze, ide nem írok le, mert nem lenne illő, és főként nem akarom sértegetni a kitűnő meteorológust. Csak az jutott eszembe, hogy ezen - és szinte minden reggel - hányán szidják szegényt. Számolhatunk is akár. Magyarországon él; mondjuk, két és félmillió nyugdíjas. Vagyis hatvan éven felüli állampolgár. Ha csak minden második nyugdíjas érzékeny a pokoli meleg napokra, frontváltozásokra, az is egy komoly tömeg. De a középkorúak között is akadnak szép számmal olyanok, akiket rosszullét kerülget ilyenkor, ha csak nem a strandon vagy esetleg otthon, a hűs szobában vészelik át ezt az állapotot. Akik mondjuk, dolgoznak üzemben, irodákban vagy - uramisten - kint a földeken, nem hinném, hogy a vicces Szilárd őket is jókedvre deríti. Mert igaz ugyan, hogy teljesen mindegy, hogyan vázolja a várható napi időjárást a meteorológus és a hallgató hogyan reagál rá, a várható időjáráson mindez nem változtat. Olyan lesz, amilyen lesz. De mégis csak könnyebben nézek a válható rossz elé, ha - egy másik időjárás-jós szavaival élve - idézem, ezt hallom: „Holnap még tart a kánikula, és ez minden bizonnyal örömet szerez a szabadságukat víz mellett töltő embereknek, fiataloknak, de sajnos, kellemetlen órák várnak a dolgozókra és az idősekre. Készüljenek fel rá... ” Ennyi. És máris kellemesebben érzem magam. Mert valaki, a tévében vagy a rádióban együttérzett velem. Nyári nyafogások 4 Új VDN 1994. JÚLIUS 3., VASÁRNAP
