Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)

1994-07-15 / 193. szám

védelmi miniszter Kilenc országot érintő bal­káni, illetve dél-európai kör­útra indul szombaton William Boszniai csapatok törtek be Horvátországba OV iSkr»' Perry amerikai védelmi mi­niszter - jelentette be csütörtö­kön Washingtonban a Penta­gon szóvivője. Az egyhetes, zsúfolt prog­ram során Perry felkeresi Ro­mániát, Boszniát, Bulgáriát, Macedóniát, Albániát és Hor- , vátországot, továbbá ellátogat három szövetséges NATO-tag- államba is: Görögországba, Törökországba és Olaszor­szágba. Az utazásának a célja, hogy a helyszínen, személyesen tá­jékozódjon a boszniai helyzet­ről, bátorítsa a NATO béke­partnerségi programjának tá­mogatását és fokozza az együttműködést Washington és NATO-szövetségesei között - közölte a szóvivő. A boszniai kormánycsapa­tok a bihaci muzulmán beéke­lődés körüli harcok során csü­törtökön első ízben betörtek Horvátország területére és ott összecsaptak a felkelő krajinai szerbekkel, egy idő múltán azonban visszavonultak bosz­niai területre - közölte egy ENSZ-szóvivő. A Reuter em­lékeztetett arra, hogy a krajinai szerbek az utóbbi egy hónap­ban több ízben is tűz alá vették a határ túloldalán állomásozó bosnyák kormányerők egysé­geit. A kormánycsapatok Bihac környékén a szeparatista mu­zulmán vezető, Fikret Abdic csapataival állnak harcban. Abdic egységeit támogatják a krajinai szerbek, akik saját te­rületükről több ízben tüzet nyi­tottak a kormánycsapatokra. A felkelő szerbek 1991-ben kerí­tették hatalmukba a horvát te­rületen lévő Krajinát, s elül­döztek onnan csaknem ne­gyedmillió horvátot. Csütörtökön egyébként Zág­rábban első ízben tárgyalt Ha­ris Silajdzic, a boszniai mu- zulmán-horvát föderáció és Nikica Valentic, a Horvát Köz­társaság kormányfője a terve­zett konföderációról. A csütörtöki zágrábi kor­mányfői megbeszélés közép­pontjában a vámok, adók, ví­zumok, közlekedés és a táv­közlés kérdései álltak. Konkrét megállapodások nem születtek, ezek előkészítésére munkabi­zottságokat állítottak fel. A nézőtér bontása már az utolsó fázishoz érkezett. (Tudósítás az 5. oldalon) Fotó: Löffler KEK-csúcs Triesztben Horn Gyula vezeti a delegációt Horn Gyula, az újonnan hi­vatalba lépő kormányfő vezeti a magyar delegációt a Kö­zép-európai Kezdeményezés (KEK) hétvégi trieszti csúcs- találkozóján. A KEK-csúccsal kapcsolatban az MTI-nek a Külügyminisztériumban el­mondták: a trieszti konferen­cia nyitónapján, pénteken a magyar szakmai küldöttség vesz részt. A Hóm Gyula mi­niszterelnökből és Kovács László külügyminiszterből álló politikai delegáció szom­baton kapcsolódik be a ta­nácskozás munkájába, miután az új kormánykoalíció pénte­ken leteszi a hivatali esküt az Országgyűlés előtt. A trieszti KEK-csúcs ér­demi munkája a Társulási Ta­nács konzultációjával kezdő­dik. Ez a testület ad fórumot a Közép-európai Kezdeménye­zés 10 tagállama, illetve a tár­sult országok, Belarusz, Bul­gária, Románia és Ukrajna miniszterelnökei tanácskozá­sainak. A mintegy háromne­gyedórásra tervezett eszme­csere után a 10 tagállam kor­mányfőinek körében folytató­dik a konferencia. Ez alka­lommal nem határoztak meg kötött napirendet. Minden résztvevő kormányfő szaba­don kifejtheti nézeteit. Külügyi források szerint Hóm Gyula várhatóan szól majd a frissen hivatalba lépő kormány programjáról, a re­gionális együttműködés jelen­tőségéről, illetve a KEK jövő­beni szerepéről. A plenáris konzultációk végeztével Hóm Gyula számos kétoldalú talál­kozót tart. így a tervek szerint eszmecserét folytat Vranitzky osztrák kancellárral, Klaus cseh, Moravcík szlovák, Vd- caroiu román és Pawlak len­gyel kormányfővel. Kishajmás határában aratják a búzát Fotó: LÖffler Gábor Aratási félidő Sásdon A sárguló kalászos-táblák csak a szakember szemével lát­tatják az igazi eredményt, hisz a laikus számára a frissen illatozó kenyér még csak nem is sejteti azt a fáradságos munkát, amely az aratásban testesül meg. Nincs ez másként a Sásdi Me­zőgazdasági Szövetkezetnél sem, ahol az aratás félidejénél járva már észlelhető az anyagi­akban ínséges tavalyi esztendő hatása a termésre. A kép a búzatábla szélén mégis idillinek tűnik. Kérdés persze, hogy annak látja-e al­kalmi kísérőm, Nyári Gyula szövetkezeti elnök is.- Ha magánembereként kér­dezne, igennel kellene vála­szolnom, itt legalább béke és nyugalom van. De az aratást és a terméshozamot illetően már kicsit borúsabb a kép. Bár a szövetkezet vezetősége nem is számított a jelenleginél na­gyobb terméseredményre - őszi árpából 4 tonna, őszi búzából 4.8 tonna hektáronként - hisz tisztában voltunk már az év ele­jén azzal, hogy a termőföldek ilyen mértékű kizsákmányolá­sával egyenes arányban csök­ken majd a hozam is. Pénz híján nem tudtunk tavaly ősszel ele­gendő műtrágyát vásárolni, így aztán csodát nem várhattunk. Ezen előzmények után pedig a trópusi kánikula újabb 10 száza­lékkal csökkentette a termést. Viszont elvégeztettük az első laboratóriumi minősítésünket, amely alapján kenyérgaboná­nak minősül az idei búzánk. A 12 éves, békebeli, NDK-ban gyártott kombájn ve­zetője, Csordás Sándor a 27. nyáron vesz részt a betakarítás­ban. Már sötétben is eltalálna az egyik táblából a másikba. Ami­kor gépéről kérdezem, viccesen így válaszol: „Lassan abba a korba kerül, hogy magáznom kell!”. Megyeri Tiborné Magyar Műhely-találkozó Keszthelyen A kortárs modem zene, köl­tészet és hangköltészet együtté­lése, kölcsönhatása áll a Ma­gyar Műhely ötödik találkozója bemutatóinak és előadásainak középpontjában, amely csütör­tökön kora este nyílt meg Keszthelyen. A Párizsban, Bécsben és Budapesten is meg­jelenő avantgárd folyóirat két és fél napos programjára nyolc eu­rópai és tengerentúli országból, illetve hazánkból csaknem 100 író, performance-alkotó, illetve zenész érkezett. A találkozó kezdetén adták át az idei Kassák-díjat Kelényi Béla budapesti költőnek. Este Szabados György hangverse­nyére került sor, aki perforált zongorával adott elő rögtönzé­seket. A további nyilvános ren­dezvények keretében többek között az új kortárs zenei irány­zatok bemutatására, valamint vitákra kerül sor. Amerika várja a magyar termékeket Tájékoztató előadás a baranyai vállalkozóknak Hétfőn ülést tart Baranya Közgyűlése Ülést tart Baranya Megye Közgyűlése július 18-án hétfőn 9 órakor Pécsett, a Rákóczi út 34. szám alatti Megyeházán. A napirendi pontok között szere­pel: beszámoló a megye köz­rendjéről, a nemzetközi kap­csolatok helyzetéről és hatásá­sáról a megye társadalmi és gazdasági életére, az intézmé­nyi támogatások felülvizsgála­táról, a Csontváry múzeumi ki­állítótermek felújításával kap­csolatos kérdésekről. A testület pályázati felhívást tesz közzé községi szennyvíztelep építé­sére, kuratóriumi tagokat vá­laszt a Gyermek és Ifjúsági Közalapítványba, s tájékozta­tót hallgat meg az Ouver- ture-Ecos program keretében benyújtott, a helyi közlekedés fejlesztését célzó project eredményeiről. Európai körúton az amerikai Amerikában nagyok az üzleti lehetőségek, rendkívül igényes viszont a piac - mondotta teg­nap a Nemzetközi Angol Köz­pontban megtartott tájékoztatón Vadászy István, a kaliforniai magyar konzulátus kereske­delmi tanácsosa. A Baranya Megyei Vállalkozói Központ, a regionális gazdasági kamara, valamint a Magyar Közgazda- sági Társaság megyei szerve­zete által megrendezett tájékoz­tatón a gazdasági diplomata mindehhez azt is hozzátette, a közép- és kelet-európai orszá­gok az USA piacán nem számí­tanak jelentős beszállítónak, termékeikkel csak a választékot bővítik, viszont a jó minőségű termékek szinte korlátlan mennyiségben eladhatók. A magyarok leginkább élelmiszer- ipari termékek piacán verseny- képesek, de Vadászy István arra is figyelmeztetett, az amerika­iak vevők mindenre, amelyben profitlehetőséget látnak. Az amerikai piacra jutást nagyban elősegíthetik az Egye­sült Államokban működő ma­gyar kereskedelmi kirendeltsé­gek, a piacszervező cégek, de információival a megyei vállal­kozói központ is. A kereske­delmi tanácsos végezetül meg­jegyezte, sok kiaknázatlan lehe­tőség van a testvérvárosi kap­csolatokban, Arizona például minden bizonnyal szívesen venné pécsi üzletemberek je­lentkezését. B. G. Kiegyezés, jólét, békesség A kormányprogram az Országgyűlés előtt Az Országgyűlés rendkívüli ülésszaka csütörtökön 9 órakor folytatta munkáját. A Ház első­ként igazolta Földesi Zoltán szocialista képviselő mandátu­mát, aki a lemondott Hideg Gá­bor megüresedett helyét foglalta el. A Parlament ezután sürgős­séggel tárgyalásba vette a ma­gyar-brit közös kiképzésről és gyakorlatról szóló országgyű­lési határozati javaslatot. Ugyancsak megszavazták a sürgősséget Nagy Sándor és Kovács Pál szocialista párti képviselő önálló indítványának a nyugdíjak emeléséről. Az elő­terjesztés lényege, hogy két ütemben kívánja megvalósítani a nyugdíjbiztosítási önkor­mányzat szeptembertől ajánlott 8 százalékos visszamenőleges hatályú nyugdíjemelését. Esze­rint szeptembertől már a meg­emelt nyugdíjat folyósítanák. A visszamenőleges hatályú nyug­díjemelésre azonban csak ké­emelésről szóló előterjesztés megtárgyalására és a határozat- hozatalra a pénteki ülésnapon nem kerül sor, akkor hétfőn, esetleg kedden új ülésnap beik­tatásával folytatja munkáját a Parlament. Ezután a miniszterelnök-je­lölt, Horn Gyula megkezdte a hivatalba lépő kormány prog­ramjának ismertetését.- A mai nap legyen egy új ki­egyezés kezdete, egy olyan kie­gyezésé, amelyből fejlődés, jó­lét és békesség fakad - jelen­tette ki Horn Gyula miniszterel­nök-jelölt az Országgyűlés plé­numa előtt, a kormányprogra­mot előterjesztő expozéjában. A kormányalakítással megbízott szocialista pártelnök hangsú­lyozta: remndkívüli jelentősé­get tulajdonít annak, hogy a magyar történelem első szociál- liberális kormánya alakul most meg. Mint mondotta: sokakban él a remény, hogy a szocialisták (Folytatás a 2. oldalon) Horn Gyula expozéját mond­ja MTI FOTÓ sőbb, októberben dönt a Ház, a lehetőségek függvényében. A házelnök, Gál Zoltán jelezte, hogy amennyiben a nyugdíj­Minden penteken R unantuu apio MAGAZIN 1994. július 18- július 24. így élünk és halunk Demográfiai tükör (11. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP U] Dunántúli napló V. évfolyam, 193. szám 1994. július 15., péntek Ára: 16,30 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom