Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)
1994-07-12 / 190. szám
4 aj Dunántúli napló Események - Programok 1994. július 12., kedd MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából IZABELLA, DALMA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 4.56, nyugszik 20.43 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 410-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JÁNOS Ma 9-12 óráig panaszügyekben fogad, a 410-046-os számon hívható: HETÉNYI JÁNOSNÉ Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 415-000-es számon: NAGY ISTVÁN — Megemelték az elektromos vezetékek magasságát Pécs határában, a faiskola és a Keszűi út szomszédságában, ugyanis a Pécs-Pellérd úttól Rácváros, Kovács-telep irányában egy új bekötőút épül majd a későbbiekben. A tervezett nyomsáv mentén a kiskerttulajdonosokat már figyelmeztették, hogy készüljenek fel a kisajátításra. — Félbemaradt a faluház megmentése Cegléd-pusztán. A szép küllemű létesítményt német vándorácsok építettek évekkel ezelőtt. Sikerült kiirtani a gombákat, de a további felújítási munkákra már nincs önkormányzati pénz. így most üresen és persze programok nélkül árválkodik az egykor szép reményekkel indult művelődési létesítmény. — Faluvédő őrjárat működik Palkonyán. A nagy számú és önkéntesekből álló járőr-csapat öntevékeny munkájával, állandó járőrszolgálatával szeretné elérni, hogy a település közbiztonsága javuljon. Időjárás A többnyire napos időt főként délután zavarja meg gomyolfelhő-képződés. Elszórtan futózápor kialakulhat. Az élénk északi szelet időnként erős lökések kísérek. Vízállás: Mohács 342 cm, áradó, vízhő 21,8 fok, őrtilos - 47 cm, apadó, 17,0, Barcs 34 cm, apadó, 18,5, Drávaszabolcs 159 cm, apadó, 21,7. Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el; Pécs és Baranya megye egész területéről érkező betegek részére. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat: Megyei Kórház I. sz. belgyógyászata, sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: POTE Traumatológia Önálló Osztálya. Koponya- és agysérülések: Hiányos telefonkönyv mellett tudatlan tudakozó Istent imádó Az Izabella nevünk héber alapszavának jelentése: Istent imádó. Először spanyol földön használták már a 13. században. A spanyol, francia és olasz nyelvben értelme: szép is. A Dalma Vörösmarty Mihály alkotása, miként a Tünde, Hajna és a Csilla. További mai névnapok például: Abony, Félix, Fortunát, Klarissza, valamint Paulina. — Repülős emlékeim címmel nyitott foglalkozást szervezett tegnap a pécsi HEK-ben a Magyar Veterán Repülő Egyesület. Videovetítéssel egybekötött előadáson emlékezett a 69 éves pécsi Bodajki Lajos sportrepülő, aki 1960-ig szállt fel rendszeresen például a Tücsök, Vöcsök, Ifjúság nevű gépeken. — Új színpadi függönyt avattak nemrégen a Nagy haj- mási Művelődési Házban pécsi színészek jelenlétében, akik az ünnepi esemény alkalmából előadták Unger Pálma Fű- ben-fában szerelem című darabját. Az esemény egyik szervezője az Ibafáról elszármazott és most Kurdon népművelőként dolgozó Bognár-Papp Irén volt. — A madarak megmentő- jeként emlegetik Erdős Lászlót, a pécsi Biotop-szaküzlet vezetőjét, akihez lehet vinni sérült madarakat, s ő igyekszik azokat meggyógyítani. Munkáját segíti Szalay István, a Hérosz megyei ifjúsági titkára, aki elkóborolt, sebesült és beteg állatok, főként kutyák, macskák ügyében intézkedik. Lakásán teljesít telefonos szolgálatot, a szám: 441-703. — Bezár egy magánmúzeum Pécsett, a Törekvés utcában július 20-án egy évi működés után. Kiss Attila festőművész csaknem száz alkotása addig is naponta 10-től 18 óráig megtekinthető. — Felújítják az ebédlőt a Sellyei Általános Iskolában, miután az intézmény minisztériumi pályázaton 800 000 forintot nyert. A helyiségben parketta helyett hidegburkolat lesz, vásárolnak lila színű székeket, asztalokat, függönytartókat. Hamarosan sor kerül a konyhaeszközök vételére is. — Hamvasztásos kolumbá- riumot alakítottak ki Belvárd- gyula köztemetőjében. A tervet Kassai Jenő készítette, kivitelező a Komépker Kft. volt. Az önkormányzat több mint félmillió forintot költött az építésre. Kolumbárium Pécsen kívül - faluban - csak itt található megyénkben. — Túlzottan megnyesték a juharfákat Pécsett, az Endresz György utcában. A látvány elszomorító. A zöldterületért felelős szakemberek elmondták, hogy az erős felmetszéstől még nem károsodnak a növények. A szemnek csúnya nyesésre azért került sor, hogy a majd kezdődő útfelújítás idején az erőgépek jól elférhessenek a fák alatt. Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Munkácsy M. u.) Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Kli- nika.(400 ágyas Klinika.) ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai A jelenleg használatos telefonkönyvet két esztendőre, 1993/94-re készítették, éppen abban az időben, amikor Pécsett és Baranyában rengeteg új telefonállomást létesítettek. A vastag könyv hiányos és sok esetben használhatatlan. Az időközben bekövetkezett változások miatt szükséges lett volna kiegészítő füzetet kiadni, mellékelni a könyvhöz. Pécsett új állomásokat kötöttek be, és több települést kapcsoltak be. az automatikus távbeszélő központokba, mint Pécsvára- dot. A keresett szám nehezen található, vagy nem is szerepel benne. A 4-es és 3-as előtétszámok sem mindig egyeznek. — A gyilkos gombák ellen. Az amatőr gombaszedés minden esztendőben számtalan áldozatot követel. Rózsafán Késmárki Zoltán szakértő várja a gombaszedőket ingyenes gombavizsgálatra. — Nyugdíjas bányászok. A nemrég megalakult Bányászok Nyugdíjas Alapszervezete minden kedden és csütörtökön 17-19 óráig fogadóórát tart Pécsett, a Németh László út 16-ban. — Pécsi táncosok Szegeden. „Az emlékezet állandósága” címmel tartja új bemutatóját a Szegedi Kamaraszínházban július 16-án a pécsi Art Kísérleti Stúdió. Az est koreográfiáit Szalay Tamás, a stúdió vezetője készítette. — Hálaadó szentmisére, majd •azt követően az ideiglenes rendház megáldására invitálják a hívőket a Miasszonyunk Kanonokrend pécsi nővérei július 16-án 10.30-kor Pécsett, a Szent István tér 6. sz. alá. A szentmisét dr. Bán Endre püspöki általános hely- nök, szemináriumi rektor mutatja be. rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 414-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, gyermekek részrée is. Telefon: 414-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 410-938. Nem szerepelnek a telefonkönyvben a magánvállalkozások, kft-k, bt-k, ha azok lakás- telefont használnak. Iskolák is csak az utca címe alapján találhatók meg. Üzleteket, boltokat pedig nehéz kiböngészni, ha az ember nem tudja, melyik cég üzemelteti. A magánboltokat egyenesen lehetetlen kinyomozni. Hát így állunk a tájékoztatással. A tudakozó sokszor tudatlanságot árul el, amikor válaszul azt kapjuk, hogy a keresett szám nem létezik vagy ezen a néven nincs bejelentve. Ha egyszer a telefonállomás használója nem jelenti be a MA- TÁV-nak, akkor ők sem tudják Természetgyógyász Klub tart foglalkozást július 13-án 18 órakor Szigetváron, a Tinódi Művelődési Központban. Ingyenes jogsegélyszolgálatra várja a Munkáspárt pécsi szervezete a rászorulókat július 15-én 16 órától Pécsett, a Szabadság út 40-ben. „Kimerjük a Balatont” címmel a Magyar Műhely háromnapos összejövetele kezdődik július 15-én a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központban. A tanácskozás központi témája a hangköltészet lesz. Iskolára hangoló programokat szervez augusztus 23-tól 31-ig a pécsi Szivárvány Gyermekház. A jelentkezéseket július 18-ig várják a gyermekházban. — A „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” című mű koncertváltozatát tekinthetik meg az érdeklődők július 14-én 21 órakor a pécsi Szabadtéri Táncszínen. Az előadás előtt a Klán és a Géniusz együttesek szórakoztatják a közönséget. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Zsolnay patika, Pécs, Lánc u. 20., Mozsonyi gyógyszertár, Pécs, Bajcsy Zsilinszky u. 23. SÓS-ELET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 312-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A MMSz pécsi csoportja orvosi rendelései. Helye: Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. alatt: 12-13-ig pszichiátria, belgyógyászat, 13-14-ig bőrgyógyászat, 15-17-ig belgyógyászat, 17-18-ig sebészet. 18-19-ig rheumatológia. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécsi Iroda Pécs, Konzum Irodaház. Tel.: 72-312-277/17 m. Félfogadás naponta 11-13 óráig. megmondani. Tévedés ne essék, nem a titkosokról van szó. Ez egy kissé különös. Miért kell külön bejelentkezni a telefonkönyvbe vagy a tudakozóhoz? A MATÁV szereli be és helyezi üzembe a távbeszélő állomást, ad neki számot. Minden felszerelt állomás és ügyfél náluk nyilvántartásban van. Egy kézben van, és mégsem azt adják át a tudakozónak. Probléma van a sok-sok kisvállalkozással. Legtöbbjük telefonon utólérhetetlen. Ä tudakozó a vállalkozás nevén nem tartja őket számon az állítólagos naprakész, számítógépes listán. Ig.y ismeretlenek maradnak (a MATÁV előtt is). A hét végén a drávaszabolcsi szeméttelep több ponton kigyulladt. A tűzoltóknak még az éjszakai órákban is akadt dolguk. A hét végén Nagyárpádon, a Vigadó utcában melléképület tűzoltása közben felismerhetet- lenül összeégett holttestet találtak a tűzoltók. Vasárnap a tűzoltók Óbányán fának ütközött Trabantból sérült személyt szabadítottak ki. Vasárnap Pécsett, a Péksor utcában két nagyméretű szemetes konténer fogott tüzet. Pécsi egység akadályozta meg a lángok tovaterjedését. — Micsoda gazdagság! Tegnap Pécsett, az Uitz Béla 1-3. számú 10 emeletes lakóépület előtti kuka mellé 20 liter zacskós tejet tett ki valaki. Micsoda gazdagság, vagy inkább pazarlás, hisz aludttejként is lehetett volna hasznosítani a konyhai „mellékterméket”. — Jég és zápor. Vasárnap a pécsi Árpádtetőn Gajdon László magán meteorológiai állomásának mérőműszere szerint 15 perc alatt 17 milliméter eső hullt. A közeli Hősök terén bor- sószem-nagyságú jég is esett perceken át. Ezzel egyidőben ugyancsak a megyeszékhelyen, de a Keszűi út menti kiskertekben kisebb-nagyobb záporok váltogatták egymást. — Megszépült a festett mennyezetkazettás református templom Tótszentgyörgyön: belsejét kifestették. Segítettek adományaikkal a hívek is. Hamarosan felújítják a templomkerítést. — Gyógyászati segédeszközüzemet épít Mezőfalván a Sauer-Pócs Kft. A mozgássérült emberek vizelési és székelési nehézségeit enyhítő betétek gyártását az Európa több mint húsz országában jelen lévő német Sauer Cég kezdeményezte. Hazánkban itt készülnek majd először ilyen jellegű termékek. Gond, mert a lakástelefont kö- zületként használják megtakarítva a létesítési díjkülönbözetet -, igaz, növelik a forgalmat. A merev jogszabály lám mégis kijátszható. Ki fog és mikor rendet csinálni a pontos tájékoztatás végett? A szolgáltató feladata a tájékoztatás is. Ehhez hozzátartozik a telefonszám, a telefonkönyv és a tudakozó is. Hamarosan, július 17-én megjelenik az új, javított telefonkönyv a TELE-DATA kiadásában. A Melódiák diák- szervezet fogja kézbesíteni az előfizetőknek, míg a készpénzes árusítás az ügyfélszolgálati irodákban történik. R. Gy. A nyílt társadalom A pécsi Liberális Klub által szervezett A nyílt társadalom és barátai című nyári egyetemen, Pécsett, a JPTE BTK Szántó Kovács János utcai Kollégiumában ma 14 órakor Kis János Szabadság és egyenlőség címmel tart előadást. Füszért-áruház A Balaton Füszért Kereskedelmi Rt. a Kaposvári Raktárház mellett ma megnyitja új Háztartási Cikkek Áruházát. Az rt.-nek ez a negyedik kaposvári kereskedelmi egysége. A most átadott létesítménynek az alapterülete csaknem ezer négyzet- méter. Másvilág Tamás Gáspár Miklós Másvilág című könyvét mutatják be holnap 16 órakor az érdeklődőknek a Mária utcai (volt Déryné utca) Pécsi Nemzetközi Angol Központban, a Café Jazz-helyiségben. A helyszínen a szerző dedikál. Az Árpád-híd új sávja Pécsett, a Siklósi úti felüljáró, az Árpád-híd felújításának első üteme tegnapra befejeződött. így mától ismét közlekedhetnek járművek a Mártírok útja felőli, eddig lezárt felhajtóágon. Ugyancsak mától a híd forgalma a keleti oldalról a nyugatira terelődik át. A második ütem kivitelezésének tervezett befejezési határideje szeptember 30. Ingyenkonyha A Hit Gyülekezete ingyenkonyhát és ruhaosztást szervezett tegnap Pécsett, a Diana téren, valamint a Mecsek-áruház- nál. A nagy érdeklődésre való tekintettel csütörtökön ugyanezeken a helyszíneken megismétlik a karitatív rendezvényt, minek támogatói az Evangéliumi Keresztény Kulturális Alapítvány (EKKA), a More Bt., a Paper Trade Kft. és a Rubinszki Reklám Stúdió. Védőhídbontás A Bavtrans Mélyépítő Kft. a 6. sz. főközlekedési úton, a pécsi A/l. sz. laktanyánál lévő egykori szénszállító kötélpálya védőhídjának bontási munkáit a tervek szerint július 17-én, vasárnap 22 órakor megkezdi. A bontás előreláthatóan hétfő reggel 6 óráig tart. Emiatt a fenti időben részleges, illetve időnként teljes útlezárás lesz a jelzett szakaszon. Életszituációk Július 18-án megkezdődik a Dianetika Központ szervezésében Pécsett, a Sepessy Ignác utcában a Lite Angol Nyelviskola első nyelvkurzusa. A hallgatók nem elsősorban teszteket töltenek ki. A résztvevők inkább beszélnek, valós életszituációkat játszanak el. Az órák kétharmadát beszélgetéssel töltik el, kiejtésük sokat javul. Egészségügyi szolgálat A pár fokos enyhülés a turistáknak kedvez: szalkszentmártoni országjáró diákok ismerkednek Baranya és a megyeszékhely nevezetességeivel. Felvételünk Pécsett, a Zsolnay-kútnál készült. Fotó Löffler Gábor Közlemények Q4 _ Q5 - 07