Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)

1994-07-02 / 180. szám

2 aj Dunámon napló 1994. július 2., szombat 24 óra a nagyvilágban Nyárba fulladt a közgyűlés Pécsett (Folytatás a 1. oldalról) Nos, a lottóhasonlatnál ma­radva: ha telitalálatot nem is ért el, de egy „négyest” összeho­zott jóslatával. A prognózis túl­nyomó hányadának beteljesülé­sét az elnöklő dr. Páva Zsolt al­polgármester konstatálta tegnap délben a testület határozatképte­lenségének kimondásával. Pedig ünnepélyes aktussal indult az ülés: Pákolitz István, a városi választási bizottság el­nöke átadta a képviselői mandá­tumot az MSZP-hez tartozó Soó Lászlónak, aki július 1-jétől pártjának listájáról az ország- gyűlési képviselővé választott dr. Toller László helyébe lépett az önkormányzati testületben. (Dr. Szili Katalin önkormány­zati mandátumának teljes idejét kitölti.) Ami ez után jött, az a félév dicstelen megkoronázása lett. A csőd magját már annak az eljá­rási metódusnak az elfogadásá­val elültették, hogy a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bér­leti díjáról szóló rendelet-terve­zettel együtt tárgyaltak egy ha­tározat-módosítási javaslatot is. Ezt a gazdasági és vállalkozási bizottság nyújtotta be azért, hogy összhangba kerüljenek a Vagyonkezelő Kft. tulajdoná­ban, illetve a közvetlenül az ön- kormányzat tulajdonában álló nem lakás célú ingatlanok érté­kesítésének feltételei. A témáról gazdagon árnyalt elvi vita fejlődött ki, ám napi­rendi pontok számához képest elképesztő terjedelemben. Lé­nyegében és leginkább dr. Mi­kes Éva alpolgármester és Papp Béla, az SZDSZ frakcióveze­tője, illetve az FKgP-t és a gaz­dasági és vállalkozási szakbi­zottságot egyaránt képviselő Galbáts András vitázott arról, hogy mennyire jelent a vállal­kozóknak adott fizetési ked­vezmény szociális jellegű segít­séget; indokolt-e ez annyira, ahogy a vállalkozói érdekképvi­seletek ezt beállítják. Továbbá: mi szolgálja jobban az önkor­mányzat érdekeit hosszú távon? Az üzleti érdek és a költségve­tést megtámogató bevételek szorgalmazása, vagy a vállalko­zói réteg erősítése egy majdani magasabb iparűzési adójövede­lem reményében? Mindez persze nem lett volna önmagában gond, hiszen elvi egyetértés mutatkozott az azo­nos feltételek kialakítására s el is kezdték ezeket megszavaz­gatni a bizottság javaslata alap­ján. A tárgyalási formából azonban itt ütközött ki, hogy mennyi félreértésnek lehet a forrása. Hovatovább senki, vagy esetenként nagyon keve­sen tudták, hogy miről és mibe szavaztak: a határozati javaslat elemei kerülnek-e a rendeletbe, vagy fordítva? Ráadásként az is kiderült, hogy a kedvezmények beiktatása felborítja a tegnap­előtt elfogadott költségve­tés-módosítást. A rendelet-tervezetet végülis elvetették. Ezután Dr. Mikes Éva javaslatára - mentve a menthetőt - egyhangúlag elfo­gadták a rendelet-tervezetnek egyáltalán nem kifogásolt ré­szeit: tehát a garázsok értékesí­tésére, illetve az üzlethelyisé­gek bérletére vonatkozókat. Ám az így megcsonkult rendelet magmaradt elemeit sem merhet­jük kapásból felidézni: ennek a szerkezeti összetákolására aligha mi vagyunk hivatottak. Különben is: a tegnapi ülés végére szinte már semmi sem volt biztos. Az sem, hogy amit megszavaztak, azt milyen cél­ból és milyen minőségében sza­vazták meg: mindenki egyaránt azonosan értett-e mindent? Galbáts András és még né­hány ellenzéki képviselő úgy ér­tékelte, hogy az ennek tisztását is szolgáló újabb szavazás in­dítványa - amely a gazdasági bizottság módosító javaslatának elvetésére irányult - egy már megszavazott döntés megvál­toztatását jelenti. Ezért nem szavazásukkal határozatképte­lenné tették a testületet. A nyári szünetben - még sze­rencse, hogy erről előbb hatá­roztak - a Jogi és Ügyrendi Bi­zottság helyettesíti a testületet. Persze korlátozott hatáskörrel, így a visszamaradt témák egy részében eleve nem is dönthet. Éljen a vakáció! D. I. Szomszéd országok elnökeinek találkozója Alpbachban O Pozsony: A pozsonyi kül­ügyminisztérium pénteken cá­folta, hogy Szlovákia nagy ösz- szegű fegyvereladási szerződést kötött volna Szíriával. - Szlo­vákia nem írt alá ilyen megálla­podást - mondta Vera Visku- pova, a külügyminisztérium szóvivője. - A hír hamis. Az asz-Szafír című szélsőbaloldali, Szíria-barát libanoni újság csü­törtökön számolt be arról, hogy Szlovákia nemrégiben 250 da­rab T-72-es harckocsi eladásá­ról állapodott meg Szíriával. Az újság meg nem nevezett nyugati diplomatákra hivatkozva kö­zölte, hogy a szerződést Eduard Kukán szlovák külügyminiszter írta alá június végén, szíriai lá­togatása alatt. OBrüsszel: Jean-Luc Dehaene kormányfő pénteken a belga parlament alsóházában minimá­lisnak nevezte esélyeit arra, hogy végül is őt jelöljék a brüs­szeli EK-bizottság élére. Ennek ellenére közölte, hogy jelöltsé­gét nem vonja vissza, mivel ez nem lenne helyes viselkedés azon tizenegy országgal szem­ben, amelynek vezetői Korfun támogatták az ő nevezését. A belga miniszterelnök úgy vélte egyúttal, hogy a mindenkori bi­zottsági elnökök kijelölési fo­lyamatát felül kell vizsgálni. Nyolc szomszédos ország ál­lamfője, közöttük Göncz Árpád találkozik augusztus 21-én a ti- roli Alpbachban. Az alkalom, amely Thomas Klestil államfőt a nyolcas elnöki csúcstalálkozó megrendezésére késztette, az Alpbachi Európa Fórum 50. év­fordulója: az Innsbbruck köze­lében fekvő település 1945-ben adott először otthont a szimpó­ziumnak, amelyen évről évre más súlyponttal európai együttműködési kérdéseket vi­tatnak meg. A Hofburg pénteki közlése szerint a meghívottak - Ma­gyarország, Szlovákia, Csehor­szág, Németország, Olaszor­szág és Svájc államfője, vala­mint Liechtenstein hercege - már visszaigazolta részvételét. A tanácskozás középpontjában a szomszédság kérdései állnak, azok összefüggései az Európai Unió kibővítésével és jövőjével. Klestil államfő hasonló, ám fele ennyi résztvevőre korláto­zott csúcstalálkozót rendezett tavaly a salzburgi fesztivál al­kalmával. Az államfői megbe­szélést közvetlenül követi az ünnepi, jubileumi fórum. Az idén a különböző szak­ágazatok szempontjából cso­portosított téma összegező címe : „Kor és Igazság”, s a hagyo­mányoknak megfelelően kap­csolódik hozzá a nyári akadé­mia is. A „klasszikus” alpbachi gaz­dasági szimpózium az integrá­ció és szabadkereskedelem új kihívásait vizsgálja, a technoló­giai konferencia a közös Európa infrastruktúráját választotta té­mául. Ausztria politikai és tár­sadalmi elitje - Vranitzky kan­cellártól Franz König bíborosig - széles körben képviselteti magát a tíznapos eseménysoro­zaton. Alois Mock külügyminiszter nyitja meg az Európa Hetet, amelynek mottója: Európai táv­latok - Európa távlatban. Kül­földi egyetemi tanárok, politi­kusok és gazdasági vezetők is jelen lesznek, a médiával fog­lalkozó munkacsoportban neves osztrák újságírók sajtójogi kér­déseket vitatnak meg, és a tíz nap alatt az osztrák társadalmi élet központi és érdekes szemé­lyiségei is ellátogatnak a tiroli rendezvényre. Bukarest óvatosabb Az MTI tudósítójának ismé­telt kérdésére óvatosabban nyi­latkoztak pénteken a budapesti Zsidó Múzeum kincseivel kap­csolatos magyar sajtóértesülé­sekről a román illetékesek. Ga- liceanu alezredes, a belügymi­nisztérium szóvivője pénteken, miután előző napi, cáfolattal felérő nyilatkozata után - mi­szerint a Népszabadság értesü­lésének nincs valós alapja - újabb információk jelentek meg a magyar sajtóban arról, hogy a decemberben a múzeumból el­rabolt kincseket román és a ma­gyar, valamint izraeli közremű­ködéssel lefolytatott nyomozás eredményeként megtalálták egy bukaresti raktárban, pénteken kijelentette: mondanivalója csak annyi, hogy a sajtóértesü­léseket „nem erősítheti meg”. A bukaresti rendőr-főkapi­tányság információs főnöke így nyilatkozott:- Egyelőre csak annyit mondhatok, mint a miniszté­rium, vagyis a sajtóértesülése­ket se megcáfolni, se megerősí­teni nem tudom, nincsen elég adatom arra, hogy kijelentsem, úgy állnak a dolgok, ahogy a budapesti lap írta, sem arra, hogy más változatról tájékoz­tassam. KÖNYVRE 25%-os engedmény § július 17-ig Seneca Könyvesbolt Pécs, Rákóczi u. 39/a. Alexandra Könyvesbolt Mohács Zrínyi Könyvesbolt Szigetvár Barátságok a könyvesboltban is köttetnek. Arafat palesztin földön Palesztin földre lépett péntek délután, huszonhét év óta elő­ször, Jasszer Arafat PFSZ-el- nök. Egyiptomból Rafah hatá­rállomáson át érkezett törté­nelmi látogatására az önkor­mányzattal felruházott Gáza-övezetbe, vagy - miként előzőleg kairói sajtóértekezle­tén mondta - az első felszabadí­tott palesztin területre. Helybeliek ezrei várták Ara- fatot a Rafahtól Gázáig - a kör­zet székhelyéig - vezető út mentén, hogy üdvözöljék, de útközben ízelítőt kapott az izra­eli telepesek ellenséges indula­taiból is: egy az útról látható gázai telep lakói látogatása el­leni tiltakozásul izraeli zászló­kat és távozását követelő jel­szavakkal transzparenseket függesztettek fel. A palesztin vezető Tuniszból Kairó érinté­sével érkezett palesztin terü­letre, előzőleg Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel tanácsko­zott. Mubarak a találkozó után repülőgépen a sinai-félszigeti El-Arisba kísérte őt. Semmelweis Ignác születésének 176. és halálának 129. évfordu­lóján a „Baranya Megyei Közgyűlés Elnökének kitüntető díjá”-t dr. Kálózdi Tamás, a Harkányi Gyógyfürdő Kórház osztályvezető főorvosa, dr. Pados Éva, a Drog Központ megbí­zott vezető főorvosa és dr. Papp Zsuzsanna, a Baranya Megyei Kórház osztályvezető főorvosa vehette át. Képünkön balról dr. Papp Zsuzsanna, dr. Kálózdi Tamás, dr. Pados Éva és dr. Szűcs József, a megyei közgyűlés elnöke Fotó: Löffler Holocaust Pécsett Kiállítások az 50. évfordulón Az ötven esztendővel ezelőtt . Pécsről elhurcolt négyezer zsidó mártír emlékére, tizenki­lenc pécsi képzőművész munká­iból rendezett kiállítás nyílt meg tegnap a Pécsi Kisgalériában. Dr. Stark András, a pécsi Iz­raelita Hitközség alelnöke meg­nyitó beszédében elmondta, hogy a kiállítás a háromnapos megemlékezés-sorozat nyitó rendezvénye. Pincehelyi Sán­dorral, a Galéria igazgatójával együtt felhívást tettek közzé pé­csi és baranyai képzőművé­szeknek az évforduló alkalmá­ból. A kiállítás összeállt, egye­dülálló jelenségként az ország­ban, hiszen sehol sem rendeztek ehhez hasonló tárlatot. Szólt az emlékezés köveiről, amelyeket majd szombaton dél­után a Mártírok Emlékművénél fognak lerakni, amelyek jelké­pezik azt a sokszínűséget, gaz­dagságot és különbözőséget, amelyet a kiállított művek is jelképeznek, mintegy emlékkő­ként állítva a pécsi zsidóság mártírjai számára, hogy a meg­emlékezés méltó és felemelő lehessen. A Művészetek Házában foly­tatódott a megemlékezés hely- történeti és fotódokumentum kiállítássalr amely a Magyar Auschwitz Alapítvány Holoca­ust Dokumentációs Központ gyűjteményi anyagából, a pécsi Izraelita Hitközség és magán- személyek dokumentumaiból, valamint a Janus Pannonius Múzeum Újkori és Legújabb- kori Osztálya gyűjteményéből állt össze Radnóti Ilona rende­zésében. A kiállítás olyan emberekre emlékezik, akik elszenvedték az embertelenségeket, azokra, akik emberségükkel igyekeztek menteni a menthetőket, vagy el­lensúlyozni az embertelensége­ket. Mindezt azokkal a fellel­hető szerény tárgyi emlékek se­gítségével próbálták felidézni, amelyek fennmaradtak ebből az időszakból. Róbert László megnyitójában szólt arról, hogy ma elsősorban azokról kell beszélni, akik nem zsidók lévén emberként visel­kedtek abban a jéghideg kor­szakban. Elmondta, hogy Pé­csett született, itt járt iskolába, épp a kiállítás megnyitásának napján lenne az ötvenéves érett­ségi találkozójuk. Megemléke­zett azokról az osztálytársairól és tanárairól, akik miatt a Szé­chenyi Gimnázium nyolc éve alatt jóformán soha nem érezte, hogy más volna, mint a többiek. Előttük is, és mindenek előtt Petrovics Ede nevű latin tanára előtt emeli meg képzeletbeli ka­lapját. Hogy miért, az elolvas­ható a Zsidónak születni című könyvében, mondta, amelyet a megnyitó után dedikált. Tegnap, Pécs Város Önkor­mányzata és a Pécsi Izraelita Hitközség meghívására Pécsre érkezett Jakov Reich, az izraeli Alsó-Galilea vallásügyi veze­tője, aki hivatalosan képviseli a Péccsel testvérkapcsolatban lévő Alsó-Galileát a holocaust 50. évfordulója alkalmából ren­dezett gyászünnepségen. Dél­előtt hivatalos látogatást tett a Hitközségben, ahol Klein Fe­renc elnök és az elöljáróság tag­jai fogadták. Jakov Reich átadta a testvér régió ajándékát, a Je- ruzsálemi Holocaust Múzeum gyertyatartóját, amelynek hat ága a hatmillió elpusztított ál­dozatot jelképezi. Cseri László Művészet a barátságért Nemzetközi alkotótábor az Ormánságban „A természet, ha megértjük, a legcsodálatosabb alkotómes­ter!”- vallják Kleist-tel, a köl­tővel együtt az I. ormánsági nemzetközi plein air művész­telep szervezői.Az alkotótábor július 4—12-ig Sellyén kerül megrendezésre. Létrehozója és fő támogatója a pécsi SMAP Galéria, valamint az Ormán­sági Művészeti Központ ala­pítvány. A részletes programot a sajtótájékoztatón Seid Ha- dziselimovic, a SMAP Galéria igazgatója, valamint Szatyor Győző, az alapítvány kuratóri­umi elnöke ismertették. Művészek érkeznek Hor­vátországból, Szlovéniából, Bosznia Hercegovinából, Szerbiából és hazánkból. A megnyitón többek között jelen lesz Smajl Festic, a maribori LM Galéria igazgatója, a főbb szponzorok. A művésztelepre érkező alkotók megismerked­nek az Ormánság nevezetes­ségeivel, a festett kazettás templomokkal, a Dráva árte­rével, a környező tájjal. Hi­szen a plein air festészet lé­nyege a táj, az alkotó termé­szet leképezése, ábrázolása. A művészeket vendégül látják Drávasztárán, Felsőszentmár- tonban, Villánykövesden, hogy találkozhassanak az itt élő horvát nemzetiségű lakos­sággal is. A hagyományte­remtő tábor célja a szomszéd­ságunkban élő népekkel való barátság elmélyítése, ezért jövőre Ausztriából, Olaszor­szágból is hívnak ide alkotó- művészeket. A képeket az újonan megnyíló Órmánság Galériában mutatják be Sely- lyén. S. É.

Next

/
Oldalképek
Tartalom