Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)

1994-06-05 / 153. szám

2. Balaton Fesztivál televíziós fórum A Közép-Európai Kezdeményezés rendezvényére június 20-25. között kerül sor A Közép-Európai Kezdemé­nyezés 2. Balaton Fesztiválját az idén június 20-25. között rendezik meg Keszthelyen. A hat kategóriában lezajló televíziós fórum versenyébe 71 produkciót neveztek - tájékoz­tatta az újságírókat Dömölky János, a Magyar Televízió Fesztiválirodájának igazgatója. Öt kategóriába - tévéjáték, ak­tuális dokumentum, kulturális dokumentum, szórakoztató műsor, kísérleti mű .— csak a kezdeményezéshez tartozó or­szágok (az osztrák, a cseh, a horvát, a lengyel, az olasz, a szlovák, a szlovén és a ma­gyar) közszolgálati televíziók küldhették be versenyfilmjei­ket. A hatodik, a kortárs zenei interpretáció kategóriába bár­mely televízió nevezhetett. Ezeket a műveket külön zsűri értékeli. A Magyar Televízió alkotói, illetve stúdiói összesen 123 művet nyújtottak be. Ebből, a többi társasághoz hasonlóan kategóriánként két-két produk­ció került a versenyprogramba: Felvidéki Judit Pá, drágám; Sú­ly i Péter Itt a Földön is (tévéjá­ték); Uborka - Szilágyi András szerkesztő; Pesti légionárius Bánki Iván rendező (szórakoz­tató produkció); Novobáczky Sándor Mesélő cégtáblák-Ger­beaud; Forgách Péter Egy úrinő notesza (kulturális do­kumentum); B. Révész László Családsirató; Wonke Rezső Re­quiem egy székely faluért (ak­tuális dokumentum); El Eini Sonja Haladok; Rhönig Géza Mrozek-levélkék (kísérleti mű); Molnár György Beke­rítve; Gém György Viliik (kor­társ zene). A zsűri - amelynek tagjai el­ismert televíziós szakemberek, akik nem a felsorolt országok­ból érkeznek - kategóriánként egy-egy Balaton Díjat és egy Fesztivál Díjat ítél oda. Keszthely város díját a kö­zönségszavazatok döntik el. A Festetics kastély pedig alkotói díjat adományoz. Kiosztják a magyar újságírók és magyar rendezők elismerését is. A tévéfilmfesztivál ideje alatt Keszthelyen szakmai kon­ferenciákat és különböző mű­fajú kulturális eseményeket rendeznek. Egyebek mellett bemutatják Krzysztof Zanussi néhány alkotását. A lengyel rendező egyébként vendége lesz a nemzetközi eseménynek. A sajtótájékoztatón bejelen­tették, hogy a Magyar Televí­zió gyermekprodukcióinak szemléjét is megrendezik jú­lius 11-16. között Balatonal­mádiban. Békacsempész kínaiak Bardot költözik Sanghaj városában olyany- nyira fellendült a finom húsú bé­kák iránti kereslet, hogy a város- vezetés kénytelen volt felvenni a szigorúan védett állatok listájára a békafajokat - jelentette egy he­lyi újság nyomán a Reuter. Mi­vel azonban a lakosság kiapad­hatatlan étvágyúnak bizonyult a kecskebékacomb iránt, a város­ban csaknem egy időben ezzel virágzásnak indult a kis kétél­tűek feketepiaca. A hatóságok április 20-tól egy hónapon át rendszeresen razziáztak a béka­csempészek körében. Ez alatt az idő alatt 445 kilogrammnyi bé­kát foglaltak le, miközben tavaly egész évben 1,2 tonnányit sike­rült. A vezetés ebből a törvényte­len forgalom megsokszorozódá­sának veszélyére következtetett. Brigitte Bardot az elmúlt hé­ten bejelentette azt a szándékát, hogy elköltözik Saint-Tropez- ból, ahol immár 36 esztendeje él a filmvilágtól visszavonultan és állatvédelemmel foglalkozik. A hajdani filmcsillag elhatá­rozását ugyancsak állatbarát­sága motiválta, mert elköltözé­sét tiltakozásnak szánja az el­len, hogy június negyedikén a híres fürdőhelyen tartják a me­gye vadásztársaságai elnökei­nek kongresszusát. „Elhagyom Saint-Tropezt és nem áll szándékomban továbbra is itt élni mindaddig, amíg a konzervatív Jean-Michel Couve a városka polgármestere” - mondotta Bardot az AFP tudósí­tójának, tiltakozva a vadásztár­saságok 400 elnökének szom­batra tervezett találkozója ellen. - „Ilyen provokáció láttán - tette hozzá - nincs más válasz­tásom, mint hogy távozzam. A polgármesternek tiszteletben kellett volna tartania elkötele­zettségemet az állatvédelem iránt, s javasolnia kellett volna, hogy tartsák másutt a találko­zót”. Megszigorították az erotikus lapok árusítását Moszkvában A moszkvai hatóságok megtiltották az erotikus ma­gazinok utcai árusítását, ne­hogy gyerekek kezébe kerül­jenek pornográf lapok. Vla­gyimir Petuhov, a moszkvai városi sajtóbizottság vezető­helyettese közölte, hogy a hét végétől csak külön üzletekben kaphatók az ilyen kiadványok. A Reuternek telefonon adott interjúban kihangsúlyozta, hogy szó sincs betiltásról, csupán a terjesztést ellenőr­zik, ahogy azt teszik más or­szágokban is a világon. 64 m2 Rókus utcai, 1. emeleti, parkettás, telefonos, 2,5 szo­bás öröklakás 1995-ös beköl­tözéssel eladó. 331-716 (15334) _______________ K odály Z. u. 9-ben eladó sürgősen 2 szoba + ebédlős, panorámás, téglaépületi la­kás luxus kivitelben igé­nyesnek készpénz fizetés­sel. Irányár: 3,2 millió. Érdeklődni: 321-395 az esti órákban. (15926)________ El cserélném pécsi 2 szo­bás, önkormányzati lakáso­mat sellyei családi házra. Érd.: Sellye, Petőfi u. 37. Bíróék (13989)_________ R ózsadombi, I. emeleti, 3 szobás lakás garázzsal el­adó. Érd.: Pellérd, Dózsa u. 16.(10770) Háromszobás, 64 m2 öröklakás Pécs, Rókus ut­cában eladó, valamint Cserkúton 886 m2 szőlő és gyümölcsös lakható 2 szo­bás házzal, pincével eladó. Érdeklődni: 69-368-239 egész nap, 72-310-760 es­te. (11278) INGATLAN Hosszúhetényben telefo­nos családi ház eladó. Érd.: 14 óra után Obert János Hosszúhetény, Zrínyi u. 33. (15340) ________________ A baligeten gyönyörű pa­norámával, szép környezet­ben nyaraló eladó. Érd.: 73/311-065(14000) Balatonmáriafürdő, Bajcsy 61. különálló nyara­ló eladó. Érd.: Pécs, Dobó u. 86. Duga (14997) Eladó kisebb parasztház Ócsárd, Kossuth u. 61. Érd.: Szabadszentkirály, Petőfi u. 105.(15897)____________ Eladó Patacson, zártkert­ben 370 D-öl szőlő-gyü­mölcsös, 2 szintes tégla présházzal, kúttal, vil­lannyal 900 E Ft (este) 72/331-716(10792) BÉREL-KIAD Irodának, orvosi rendelő­nek alkalmas földszinti, összkomfortos lakás tele­fonnal kiadó. Pécs, Eszter- gár L. u. 3. (Mecsek Áru­házzal szemben) Telefon: 72/321-352 (54342) Vegyesbolt berendezve bérbe adó vagy eladó. Kp + részlet ihegegyezés szerint. 327-153(12148) Tízezrekkel olcsóbban a Pingvin Diszkontban: hű­tők (vitrines), mosógépek, más márkás használt né­met termékek. Pécs, Me­gyeri út 67. a Garancia Au­tószövetkezet udvarában. Tel.: 333-933 (42) Trabantot vennék 72/318-219 (11361)________________ Minden típusú gépjármű villamos javítását vállalom a hét minden napján. Pel­lérd, Arany J. u. 27. Tel.: 373-024 (43) VEGYES Minden ami ablakára való (napellenzők, szúnyogháló, függönyök...) Pécs, Jókai u. 1. Tel.: 72/323-903 (12441) Villanyszerelés, bojleijaví- tás 24 órán belül. 341-655. (T/1332) _______________ H OMOK, KŐ, SÓDER 444-444 Légvár eladó és rendezvé­nyekre bérelhető. 72/326-592 (15314) ÁLLÁST KÍNÁL Orfű-Tekeresen 300 D-öl telek gyümölcsössel eladó. Érd.: Pécs, Dagály u. 4. (16297)________________ Hosszúhetényi, Bakonya dűlői telek olcsón eladó. Tel.: 332-933 munkaidő­ben. (16299) ,__________ Z óki zártkertben eladó 600 □-öl szőlő, gyümölcsös, szántó lakható emeletes épülettel, kút, pince van, teljes felszereléssel. Érd.: esti órákban 321-672 (15954) ADÁS-VÉTEL 2 db hőtárolós kályha el­adó. Tel.: 72/318-219 (11360)________________ A z Olcsó Német Bútorok Boltjában kaphatók: háló 64.000, Ifjúsági garnitúra 39.800, gépesített konyha 75.000, étkező 16.500, szekrény 9.800 Ft, olcsó asztalok stb. Cím: Pécs, Avaru. 22/4.(11331) Régiségvétel 72-443-623 (15066) SZEGEDI székhelyű rt telefondíj-számláló rend­szer forgalmazásához ügynököket keres. Jelent­kezni lehet a (62) 432-374- es telefonszámon. (3171) KERESÜNK 1994.06-tól féléves idó'tartamra an­golul jól beszélő techni­kus (magasépítőt) épí­tészt. Tel.: 327-706 (16270) ÜGYVÉDI IRODÁT NYITOTTAM Harkány, Kölcsey tér 26. sz. alatt (Tel.: 72/380-069) Tanácsadás - Okirat szerkesztés - Képviselet Dr. Milosevits Gyula ügyvéd Földügyi és mezőgazdasági jogi szakértő (54363) Bronzkori magyar régészeti kiállítás Belgiumban Magyarország teljes területé­ről származó bronzkori régé­szeti gyűjtemény kiállítása nyílt meg a belgiumi Marie- mont-ban. A gazdag anyagot felölelő, „A bronzkor szépsé­gei " című bemutatót a Nemzeti Múzeum és a budapesti ELTE - több más magyar intézménnyel karöltve, valamint a Mont-Buv­ray-i régészeti központ segítsé­gével - állította össze. A kiállí­tás megnyitására a Magyaror­szág és Belgium között tavaly decemberben megújított, három évre szóló kétoldalú kulturális program részeként került sor (a bemutató egyik támogatója a Francia Közösség Kulturális Minisztériuma). Villámcsapta disznó Dicstelen véget ért Texas ál­lam legismertebb disznaja - vil­lám csapta agyon. A „Jeffrey Jerome” névre hallgató kandisznó, amelyet 1988-ban „általános részvét” mellett hivatalosan kiutasítottak az államból, néhány héttel 7. születésnapja előtt San Marcos- ban egy farmon villámcsapás következtében kimúlt. Egyéb­ként mindig félt zivatarok ide­jén - nyilatkozta Ada Davis, a farm tulajdonosa. Az asszony gondozásba vette át az állatot a houstoni (Texas állam) Victoria Herbertától, mivel a hatóságok megtiltották a sertéstartást a városban. Egy texasi képviselő kísérlete, hogy rendkívüli törvény keresztülvi­telével biztosítsa az állat Hous­tonban maradását, kudarcot val­lott. A kandisznó anyja, Priscilla is „hírességnek” számított Ho­ustonban. 1984-ben ugyanis kimentett a vízből egy fuldokló kisfiút és akkor nevezték el „úszó disznónak”. Tokió: irány a Tokiót egy hat űrhajós befo­gadására alkalmas holdállomás ambiciózus terve foglalkoz­tatja, amely 2024-ig, harminc évre szól, és ha „zöld utat” kap, nem kevesebb 28 milliárd dol­lárt emésztene fel. A „Föld és Hold társaság” , amely a japán ipar húsz legna­gyobb vállalatcsoportját tömö­ríti és űrkutatási szakértők is helyet foglalnak benne, a nagyszabású elképzelést tar­talmazó tervezetet már átadta a szigetország világűrbeli tevé­kenységét irányító kormánybi­zottságnak, ahol máris kedvező fogadtatásban részesült. Az ambiciózus, ámbár még távoli tervről a Japan Times című an­gol nyelvű lap számolt be nem­rég. Az első lépésként 2005-ig öt H-2 típusú rakétát bocsátaná- nak fel, amelyeknek a feladata lenne egy, a holdállomás szá­mára alkalmas hely kiszeme­lése. A rakéták segítségével pá­lyára állítanának egy műholdat is a Hold körül, valamint két automata űrszondát is az égi­testre küldenének. A második szakasz 2016-ig tartana és ek­kor épülne robotok segítségé­vel egy oxigénelőállításra, va­lamint fémek begyűjtésére al­kalmas berendezés. Ezzel a céllal a H-2 rakéta tizenkét tö­kéletesített változatát bocsáta- nák fel. A harmadik és egyben utolsó szakaszban nem keve­sebb mint 72 rakétát juttatná­nak Földünk hűséges kísérő­jére és ezek révén befejeződne a holdállomás építése. A program kitalálói úgy gondolják, hogy Japán rendel­kezik a valóra váltásához szük­séges valamennyi technológiá­val, ennek ellenére külföldi partnerek részvételét is kez­deményezték. Mindezt egyedül is képesek vagyunk megvalósí­tani, de jobban szeretnénk, ha ez egy nemzetközi projekt ré­sze lenne, mégpedig az Egye­sült Államoknak a nemzetközi űrállomás felépítésére előter­jesztett programja alapján. E programhoz azóta Európa, Ja­pán és Kanada is csatlakozott.- Mindez nem utópia ­Clinton Vatikánban Bili Clinton, az Egyesült Államok elnöke a héten a Vatikánban járt. Az érkezési ceremónián a svájci gárda két tagja fogta közre az elnököt és feleségét, ezúttal nem azért, hogy őrizzék őket, hanem csupán a ceremónia kedvéért. Hillary így most az egyszer takarásba került, ami pedig a gárdistákat illeti, ők ép­pen hátraarc előtt vannak. MTI Telefotó Csaknem egymillió börtönlakó Legtöbben a drogkereskedők vannak Rekord számú, 948 881 la­kója volt az amerikai börtö­nöknek a tavalyi év végén, vagyis háromszor annyi, mint 1980-ban. Ez derül ki a was­hingtoni igazságügyi miniszté­rium legfrissebb statisztikai adataiból. Az adatok részletezéséből kitűnik, hogy az egy évnél hosszabb időre elítéltek száma 1993 végén minden százezer lakosból 351 volt. A miniszté­rium indoklása szerint ezek a számok a kábítószer-kereske­delem elleni harc fokozódását jelzik. „A börtönlakók száma meg­négyszereződött az utóbbi 20 esztendőben, de nem ismerek Hold vette védelmébe a grandiózus tervet a japán űrkutatási ügy­nökség egy korábbi vezetője, aki azonban ma is igen jól érte­sült a témában.- A program képes nagy jö­vőt garantálni a H-2 japán ra­kétának, amey sokra képes, de túl drága ahhoz, hogy jelentős konkurense lehetne a többinek - véli egy nyugati szakértő. Mint mondja, első látásra a ja­pán elképzelés nem irreális, bár technológia-igényessége és igen költséges volta miatt ne­héz megítélni tényleges meg­valósíthatóságát. Japán febru­árban sikerrel bocsátotta fel az első H-2-t, az első teljes egé­szében japán építésű hordozó- eszközt, amelynek teljesítőké­pessége bátran összehasonlít­ható az európai együttműkö­déssel épült Arian-IV rakétá­val. Tokió 2000-ig Hope néven akar felbocsátani egy automata űrállomást a H-2 hordozóra­kéta egy tökéletesített változa­tával. Japán első műholdját Muses-A néven már 1990-ben elindította a Holdra. senkit, aki ma nagyobb bizton­ságban érezné magát ettől” - jelentette ki Marc Mauer, a bebörtönzés helyett más meg­oldásokat kereső társadalmi szervezet helyettes igazgatója. Egyébként a kábítószerekkel kapcsolatos bűntények hihetet­len nagyméretű elszaporodását bizonyítja, hogy - a miniszté­rium adatai szerint - 1993-ban a börtönlakók egyharmadát drogkereskedésért ítélték el, szemben az 1980 évi hét száza­lékkal. Szakemberek szerint a börtönlakók számának növe­kedéséhez hozzájárul a szigo­rúbb ítéletek meghozatala és a szabadlábra helyezés feltétele­inek megszigorítása is. A Plútó titkai Amerikai és orosz tudósok meg akarják vizsgálni a Nap­rendszer legkevésbé ismert bolygóját, a Plútót, valamint holdját, a Charont. A Hubble-teleszkóppal sikerült az eddigi legjobb képeket ké­szíteni a távoli bolygóról. A tudósok azt remélik, hogy a fényképek segítségével sok mindent megtudhatnak a Plútó felszínéről. Mivel a Plútó rendkívül nagy távol­ságra helyezkedik el a Föl­dtől, a Hubble-teleszkóp munkába állítása előtt ez le­hetetlen volt. A 2280 kilomé­ter átmérőjű Plútó és feleak­kora holdja, a Charon átlago­san 5,9 milliárd kilométer tá­volságra van a Naptól és 248 év alatt kerüli meg azt. A tu­dósok azt is tervezik, hogy robotszondákat küldenek a bolygó közelébe. A kalifor­niai Pasadena laboratóriumá­ban már dolgoznak két, egyenként 120 kilogramm súlyú szonda előállításán. 1994. JÚNIUS 5., VASÁRNAP Új VDN 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom