Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)

1994-06-03 / 151. szám

1994. június 3., péntek Háttér uj Dunántúli napló 11 A kampány idegőrlő volt Mire szól a mandátum? Politikai kislexikon Új olasz Ki kicsoda? Európai Parlament Az Európai Unió tizenkét országának választói június 9. és 12. között megválaszt­ják az Európai Parlament 567 tagját. A testület az egyetlen szabadon választott szerv az Európai Unióban, és mind fontosabb szerepet játszik a kontinens politikájának alakí­tásában. Sok jel arra mutat azon­ban, hogy a választások az egyes országok különleges problémáira is hatással lesz­nek. Minden tagország meg­határozott számú képviselőt küld az Európa Parlamentbe, Luxemburg hat küldöttétől Németország 99 küldöttéig. A választókat azonban más dolgok is izgatják az egyes országokban. Nagy-Britanniában pél­dául a választást úgy tekintik mint bizalmi, vagy bizalmat­lansági szavazást John Major kormánya mellett, vagy el­lene. Görögországban a vá­lasztást próbatételnek tartják Papandreu szocialista kor­mányának valódi erejéről. Ír­országban a választás meg­mutatja, népszerű-e még a kormány, miközben az or­szágban a munkanélküliek aránya 16 százalék. A né­metországi szavazókat is ag­gasztja a munkanélküliek magas száma és az újraegye­sítésből fakadó terhek nagy­sága. Belgiumban a kampány szintén megmutatja majd, mekkora a hatalma a balkö­zép koalíciónak. A tizenkét tagállam szava­zói mindennek ellenére olyan testületet választanak, amelynek mind komolyabb szava lesz az új Európa kör­vonalainak kialakításában. A parlament már megkezdte izmainak megfeszítését. Az év elején például azzal fe­nyegetett, hogy megakadá­lyozza Svédország, Norvé­gia, Finnország és Ausztria felvételét, ha bizonyos köve­teléseket nem teljesítenek. S nemsokára újabb csatára ké­szül a parlament, amikor ar­ról lesz szó, kiket küldjenek az Európai Bizottságba, az Unió legfontosabb szervébe januárban. A parlamentnek joga van visszautasítani az egyes jelölteket, sőt az egész bizottságot is. Most - a Reu­ter szerint - arra készülnek, hogy a bizottsági tagokat ki­nevezésük előtt ugyanúgy meghallgassák, mint ahogyan az amerikai kongresszus teszi a legfontosabb állami tiszt­ségviselőkkel. A parlament tagjainak többsége több nőt is szeretne beiktatni a bizott­ságba. A szakértők azt vár­ják, hogy a parlament nem­sokára jogot kap törvényalko­tásra is, s ezáltal Európa egyik legfontosabb testüle­tévé válik. Koalíciós kormány még se­hol sincs, de sajnos máris repe­dezik ... Repedezik a kor­mánypárton belül is, meg az egymással szemező partnerek közt is. Az első törésvonalak a gazdasági és persze azok hátte­rében a személyi problémák mentén húzódnak. Nagy Sándor azt mondja, egy szocialista kormánynak nem lehet liberális gazdaságpolitikája. Pető Iván azt mondja, egy szociál-liberá- lis kormánynak csak liberális gazdaságpolitikája lehet. Horn Gyula pedig azt mondja, hogy ő a párt által elfogadott Békési féle liberális gazdasági prog­ramhoz tartja magát, de nem kí­ván ujjat húzni a szakszerveze­tekkel sem, amelyek gyors elő­renyomulást követelnek többek között a nyugdíj és a lakásfron­ton, vagyis olyan dolgokat, amelyeknek semmi köze a libe­ralizmushoz. Magyarország modernizálása Mindez nem volna baj, ha lenne idő egyeztetni az állás­pontokat és tisztázni a félreérté­seket. De úgylátszik nincs. így Békési sértődötten (?) távol ma­rad saját pártja győzelmi ünnep­ségeitől, miközben Pető azzal vádolja Hornt, hogy dobta a Békesi-koncepciót, s fenyege­tőzik, hogy akkor pedig nincs koalíció. A választópolgár pe­dig már másnap nem egészen biztos abban, hogy erre szava­zott. A kampány idegőrlő volt. Horn emberfeletti erőfeszítéssel próbál eleget tenni olyan felada­toknak, melyek e pillanatban nyilvánvalóan meghaladják fi­zikai erejét. A koalíciós tárgya­lások rossz hangulatban kez­dődnek. Az ország modernizá­lásához szükséges harmónikus és dinamikus kormányzás törté­nelmi lehetősége halványodni kezd, mielőtt igazán felragyog­hatott volna. Magyarország modernizálása nem szocialistákat, nem liberá­lisokat és nem nép nemzetieket kíván, hanem szakértelmet, ön­bizalmat és merészséget. Csak a három együtt adhat annyi tett­erőt az új koalíciónak, ami ah­hoz szükséges, hogy a követ­kező két-három évben végre­hajtsa a félbeszakadt gazdasági rendszerváltást. A gazdasági koncepciók lár­más ütközése láttán a megfi­gyelő elbizonytalanodik. Van-e elég kurázsi ebben a „csapat­ban” ahhoz, hogy szembenéz­zen azokkal a kérdésekkel, ame­lyek az előző kormányt vissza­hökkentették? A kormány sú­lyos és felelős döntések soka­sága előtt áll. Például: lehet, hogy az inflációt nem fékezni kell, hanem minél gyorsabban kifuttatni és megszüntetni, ha a cél valóban az ország bekapcso­lása a világgazdasági vérkerin­gésbe. Lehet, hogy a kánaán el­jövetele előtt vállalni kell a 120 forintos kenyérárakat, amelyek lehetővé teszik a mezőgazda- sági munka - és a föld - értéké­nek visszanyerését. Lehet, hogy a nyugdíjak értékállóvá tétele, a fiatalok lakáshoz juttatása csak a biztosítási ágazat és a jelzá­loghitel-rendszer kifejlesztésé­vel oldható meg. Lehet, hogy ha szociális piacgazdaságból most nem a szociálisra kell helyezni a hangsúlyt, mert akkor se szociá­lis nem lesz, se piacgazdaság nem lesz. Ezek ugyanazok a kérdések, amelyeket az SZDSZ tesz fel az MSZP-nek, Békési Hornnak, Horn pedig Nagy Sándornak. Ugyanazok a kérdések, melyek őszinte megválaszolása nélkül nincs kibontakozás, s amelyek megválaszolására csakis egy erős koalíciós kormány képes. A feltételek kedvezőek A feltételek kedvezőknek tűnnek. A mezőgazdaságban épp az idén szakadhat vége a hét szűk esztendőnek. Az ipar túljutott a mélyponton. A nem­zeti össztermék tíz százalékos csökkenése kisebb katasztrófa, mint amit némely szomszédok éltek át. A privatizálási játék- szabályok javíthatók, a kárpót­lás következményei már nem sokáig mérgezik a gazdaságot, a tulajdonosváltás viszont jóté­kony folyamatok elindítója lesz. A fejlettebb tőkés világban fel­lendülés kezdődött. Ha • az új kormány valóban vissza akarja nyerni a keleti piacokat, s ha el­lát az Uralon, sőt az Amuron túlra, a legjobb „keleti piaco­kig”, milliárdokkal javíthatja a nemzetgazdaság mérlegét. Minderre a most létrejövő kormányzatnak megvan a felha­talmazása, csak meglegyen a bátorsága is. Bátorságra minde­nütt szüksége lesz. A külgazda­ságban is, különösen, amint szembetalálja magát az évente legalább kétszer kiújuló adós­ság-fekéllyel. Itt ahhoz is kurá­zsi kell, hogy tovább növelje az adósságállományt, ha tőkehiány akadályozza a gazdasági motor begyújtását, meg ahhoz is, hogy megszabaduljon a pártállami idők egyik legnagyobb dogmá­jától, miszerint a jó adós státusz kizárólagos feltétele a pontos fizetés. Az adóterhektől való szabadulás technikáját másutt már művészetté fejlesztették. A The Wall Street Journal ar­ról számolt be, hogy George Soros, akinek neve talán az ol­vasók többségének nem isme­retlen, még a választások előtt felülvizsgálta álláspontját a ke­let-európai befektésekkel kap­csolatban. Eddig csak ott fekte­tett be, ahol nem működtek So­ros Alapítványok. Lehet, hogy Soros nem következetes, de ha egy Soros nagyságrendű befek­tető elindul Kelet-Európa felé, s főleg ha erről első oldalon szá­mol be az amerikai pénzügyi körök vezető lapja, akkor a bal- raforduló Kelet-Európának csak egy dologtól kell fénie: attól, hogy megint nem fog tudni mit kezdeni a tőkebeáramlással, mint az első befektetési hullám idején, amikor az érdeklődők többség nem tudta hova tenni a pénzét, a megvalósult befekte­tések egy része pedig egész ha­zai iparágak kihalásához veze­tett. A tőke, mint ismeretes, poli­tikailag színvak, viszont ideo­lógiai megfontolások nélkül vonzódik a profit és a stabilitás szférái felé. De szép is lenne ... Bokor Pál Itália tizenkettedik parla­mentjét és félszázadik kormá­nyát nyűvi a második világhá­ború befejezése óta. Változó kabinetek tehát nem jelentenek különösebb újdonságot Rómá­ban, de eddig „helycserés táma­dásokkal” ugyanazok a pártok és nevek ismétlődtek. Akadt po­litikus, aki hatszor ült a minisz­terelnöki székben, nem szólva más kormányfunkciókról, s most történhet meg először, hogy nem kereszténydemokrata miniszter áll a belügyi tárca élén. A jelenlegi hármas koalí­ció új pártokat és új neveket ál­lított előtérbe. SILVIO BERLUSCONI. A változások 57 esztendős „cso­dagyermeke.” Tehetséges fia­talemberként, biztos családi hátr térrel már gazdasági és jogi ta­nulmányai alatt sikerre viszi első vállalkozásait. Az építő­iparban és a szupermarket-lán­colatoknál kezdi, majd média­cár lesz, a televízió sikerem­bere. 1986 óta a foci királya is, az immár európai rangelső AC Milan elnöke és tulajdonosa. „Hajrá Itália” elnevezésű párt­jával hónapok alatt betör a poli­tikai életbe, hiszen az emberek azt látják benne, aki mindig nyer. Majd kiderül, így lesz-e most is ... ADRIANA POLI BÖR­TÖNE. Az egyetlen nő a 26 tagú kormányban. Ötvenegy esztendős és latin irodalmat ta­nít Lecce egyetemén. Az akkor még neofasisztának nevezett párt képviselőjeként került a ve­lencei tanácsba. Jelenleg föl­dművelésügyi miniszter a szél­sőjobboldali AN (Nemzeti Szö­vetség) színeiben. DOMENICO FISI­CHELLE. A mindig jólöltö­zött, 59 éves római politológia tanár, aki házassága révén az egykori uralkodó házzal is ro­konságba került, meggyőződé- ses monarchista, s ilyen szel­lemben írta feltűnést keltő cik­keit az II Tempo hasábjain. Az AN azért indította listáján és je­lölte miniszternek, hogy soraiba vonzza a jelenleg igazi önálló párttal nem rendelkező monar- chistákat. A kulturális tárca az övé, de a közoktatás, valamint a művelődésügyből a film és a színház nem tartozik hozzá, vi­szont ő felügyeli a múzeumokat és régészeti feltárásokat. ROBERTO MA RÓNI. A Bobo-nak becézett varese-i jo­Nem igaz, hogy válni készü­lünk, nem igaz nagybátyám le­tartóztatásának híre, és nem igaz, hogy nem megyek Arafat­tal Jerikóba - jelentette ki Szuha Arafat, a PFSZ VB elnökének felesége az Al-Haját című arab lapnak. A két éve egybekelt pár válási szándékáról szóló hírek azután kaptak lábra Tuniszban, gász, aki sokáig a District 51 rockbanda elektronikus orgo­nistája volt, harminckilenc évé­vel a legfiatalabb, s az első nem kereszténydemokrata belügy­miniszter. Néhány évvel ezelőtt még maga írta fel spray-vel a „Lombardia a lombardoké!” jelszót éjszakánként a falakra, most viszont, Itália egységének biztosítása mellett érvel. ANTONIO MARTINO. Az 52 éves külügyminiszter világ­szerte elismert jogász és gazda­sági szakember, a pénzügyek szakértője, Margaret Thatcher bizalmas barátja. Itália egyik legjobban öltözködő politiku­sának tartják, de nemcsak a külső jegyekkel, hanem intelli­genciájával is nagy hatást tesz partnereire. IRENE PIVETTI. Apja rendező, anyja színésznő s a 31 éves újságírónő még nehezebb szerepet vállalt. A Liga Jeanne d’Arc-jaként ő a képviselőház elnöke. Rendkívül erős kötelé­kek fűzik az egyházhoz, oly­annyira, hogy a milánói érseket is megbírálta, mert nem tartotta elég harcos fellépésűnek. Ami­kor képviselővé választották, kampányának fő jelszava így hangzott: „A lélek Istené, a voks a Ligáé”. CARLO SCOGMANIG- LIO. A szenátus elnöke, akit 162:161 arányban, tehát csupán egy szavazat többséggel válasz­tottak meg a felsőházban, ahol a koalíciónak nincs többsége. A 49 éves közgazdaságtan pro­fesszor, aki angliai és amerikai tanulmányai után az olasz ipar­ban, valamint a motorcsónak sportban ért el sikereket, koráb­ban a Liberális Pártot képviselte a parlamentben, de Berlusconi hívó szavára, röviddel a válasz­tások előtt átigazolt. GIUSEPPE TATARELLA. Miniszterelnök-helyettes, egy­ben postaügyi miniszter s így hozzátartozik a média-infrast­ruktúra, mármint a rádió és te­levízió vonatkozásában. Az 59 éves apuliai egyetemi tanár ja­vaslata volt, hogy a túlságosan kompromittált neofasiszta MSI, az Ólasz Szociális Mozgalom helyett alapítsanak egy olyan Nemzeti Szövetséget, amely gyűjtőpártja lehet a hagyomá­nyos jobboldaltól jobbra állók­nak. Az új cégérrel valóban könnyebben juthattak be a kor­mánypozíciókba .. . Réti Ervin hogy kitudódott: Arafat utasítá­sára Tuniszban letartóztatták, és csak öt nap múltán engedték el Georges Hava Londonban élő palesztin üzletembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy kenőpénzt fogadott el, amikor a PFSZ ja­vára kötendő üzleteken dolgo­zott. Hava Arafat feleségének, Szuha Taviinak nagybátyja. Horn Gyula, az MSZP elnöke bejelenti pártja győzelmét Nem igaz . . . Kínai-orosz kapcsolatok A fegyverüzletek tényét nem titkolják a felek Csemomirgyin orosz kor­mányfő azt mondta a minap be­fejeződött kínai látogatásán, hogy nagy reményeket fűz a két ország együttműködéséhez. A gazdasági kapcsolatok jelenlegi szintje aligha indokolja derűlá­tását; maga is úgy fogalmazott, hogy az orosz-kínai gazdasági együttműködés még „gyerekci­pőben jár”. Noha a tavalyi ke­reskedelmi forgalom 7,68 milli­árd dolláros értéke nagyobb volt, mint valaha is a szovjet időkben, ez mégsem valami sok a két ország méreteihez képest. Ráadásul a forgalom közel het­ven százalékát barterügyletek tették ki. Az idei esztendő első negyedében még vissza is esett a forgalom, hivatalos adat sze­rint 40, nem hivatalos becslések szerint 70 Százalékkal. Az orosz kormányfő szeme előtt tehát a jövő (valóságos vagy vélt) lehetőségei lebegnek. Mint elmondta kínai tárgyaló- partnereinek, azt szeretné, ha orosz vállalatok is kapnának nagy összegű megrendeléseket kínai beruházásokban. Különö­sen a Jangce-folyón épülő gi­gantikus vízierőmű építésében kapott konkrét ígéreteket. Az orosz esélyek latolgatásakor bi­zony figyelembe kell venni, hogy rendkívül éles nemzetközi verseny folyik a kínai befekte­tési lehetőségekért, s a kínai ha­tóságok előnyben részesítik az élenjáró technológiákkal felvo­nuló cégeket. Jóhírű nyugati vállalatok is gyakran hoppon maradnak ebben a versengés­ben. Nagyobb esély kínálkozik orosz részvételre az egykor szovjet közreműködéssel épített kínai üzemek rekonstrukciójá­ban. Orosz részről legtöbb esélye a hadiiparnak van a kínai pia­con. Eddig csak 26 darab Szu- hoj 27-es harci repülőgép el­adása jutott nyilvánosságra, de megannyi jel szerint sokkal na­gyobb mérvű üzletekről van szó a kulisszák mögött. A felek tö­kéletesen egymásra találtak e tekintetben, mert mindkettő azt tudja nyújtani, amire a másik igényt tart. Az oroszok a világ­piaci árakhoz képest olcsó és mégis korszerű fegyvereket tudnak szállítani az ambiciózus haderőfejlesztési programot végrehajtó Kínának, Kína pedig keményvalutával fizet az arra kiéhezett Oroszországnak. A fegyverügyletek tényét nem titkolják a felek, de részle­tekbe nem bocsátkoznak. A ter­vezett üzletkötések mértékét sejtetni engedi a Roszvooruzse- nyije nevű orosz fegyverkon- szem vezérigazgatójának nyi­latkozata. Mint mondta, reális esélyt lát arra, hogy az ország a tavalyi kétmilliárd dollárról az idén húszmilliárdra növelje fegyverexpoiját. A legjobb ve­vők között megemlítette Kínát. Valószínűleg az sem lesz nagy akadálya a katonai együttmű­ködésnek, ha Kína kész fegyve­rek helyett inkább korszerű fegyvergyártási technológiákat akar vásárolni. A gazdasági és a katonai kapcsolatok jövője persze azon is múlik, hogyan alakul a politi­kai viszony Moszkva és Peking között. A Szovjetunió felbom­lása óta élénkek a két állam kapcsolatai, és mindkét oldalon szívélyesek az államférfiak nyi­latkozatai. A nyilvánosság előtt mindkét fél tagadja, hogy ha­talmi rivalizálás és bizalmatlan­ság lenne közöttük. Mindazon­által kínai kormánykörökben könnyen kitapintható az Orosz­ország iránti bizalmatlanság, s megfigyelők szerint Moszkvá­ban is féltékenyen tekintenek Peking növekvő ázsiai befolyá­sára, különösen a közép-ázsiai volt szovjetköztársaságok fel­etti gyámkodására. Vlagyimir Zsirinovszkij orosz nacionalista politikus, akitől nem idegenek a sarkított megfogalmazások, a „sárga ve­szedelemmel” riogatta képvise­lőtársait, amikor le akarta be­szélni az Állami Duma küldött­ségét pekingi látogatásáról, amelyre azért persze mégiscsak sor került május közepén. Kor­mánykörökben bizonyára nem osztják Zsirinovszkijnak azt a véleményét, hogy Kína az egyik legnagyobb veszély, mely Oroszországra leselkedik, de aligha olyan felhőtlen a vi­szony, amilyennek az államfér­fiúi nyilatkozatokból tűnik. A közös határ kijelölése néhány szakaszon még várat magára, és e helyeken hírek szerint feszült a helyzet. A Dalai Láma május­ban tett moszkvai látogatása sem erősítette a két állam barát­ságát. A kínai vezetők különö­sen rossz néven vették, hogy az általuk „Kína területi épségére törő szakadámak” nevezett ti­beti vezető egyik meghívója és vendéglátója az Állami Duma volt. Rengeteg problémát vetnek fel az egyszerű állampolgárok közötti kapcsolatok is. A kína­iak nagy része barátságtalanul méregette tavaly a városaikat elözönlő orosz batyuzó keres­kedőket, s hírek szerint Orosz­országban sem örültek a kínai szerencselovagok korlátlan beá­ramlásának. A Kínában próbál­kozó orosz munkavállalók né­melyike valóságos rémtörténe­teket mesél megpróbáltatásai­ról. A kormányok a kölcsönös vízumkényszertől várják a tö­megek közti súrlódások csök­kenését. Barta György 1 í ú

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom