Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)

1994-06-23 / 171. szám

1994. június 23., csütörtök Városaink uj Dunántúli! napló 7 Pécsi Körkép Vizes tantusz A múlt század végén Oscar Wilde írta Dorian Gray arcképe című regényében, hogy az em­ber nem lehet elég óvatos ellen­ségeinek megválogatásában. Alighanem ez a fátum sújt, amikor a legutóbbi vízdíj-csata nyomán Pécs Közgyűléséről megkockáztatom azt állítani: cinikusnak aligha minősíthető. Ezzel pécsiek ezreit haragí­tottam magamra, akik most a közgyűlést mint testületet hi­báztatják, hogy legutóbbi ülé­sén elpasszolta a vízdíjuk állami támogatását. Viszont ez utóbbi beállítás átvételével magamra , haragíthatom a képviselők túl­nyomó - bár ebben elégtelen­nek bizonyult - többségét is. Ők- a közvetlen ok-okozat össze­függésében nem is alaptalanul - mossák a kezüket (a drága víz­ben): nem rajtuk múlott. Potenciális ellenségeimnek szól, hogy a fenti „nem” minő­sítést az első idézet vonzataként egy híres Oscar Wilde-i értel­mezés szerint használtam: „A cinikus ember mindennek tudja az árát, de semminek sem tudja az értékét". Már pedig Pécs Közgyűlése nem tudja, illetve egy hete még nem tudta ivóvi­zünk árát. (Lehet, hogy az érté­két sem, de az annál messzebb vezető probléma, mint a ciniz­mus meghatározása.) Ami meglep: milyen sokára esett le ez a „vizes tantusz”! A VTV közvetített az ülésről, la­punkban másnap első oldalon jelent meg róla tudósítás, ám a háborgásának jelei csak hétfőn mutatkoztak. Persze ugyanilyen meglepő késleltetett reakció - sokára leeső tantusz - az is, hogy három év oda nem figye­lés után pont ilyen támogatást vesztő pillanatban ébredt fel néhány képviselő: rá kellene már nézni, mitől olyan magas a vízdíj nálunk s ehhez képest hogyan is működik a vízmű? Az is megeshetett, hogy más­féle tantuszok is leestek múlt csütörtökön. Netán a most kár­hoztatott kisebbségnek feltűnt: már megint a legutolsó pilla­natra tálalták fel a döntést. S et­től lettek dacosak. (Más, de jo­gos kérdés, hogy kinyilváníthat­ták volna ezt a város és polgárai számára olcsóbban is.) Továbbá az is leeső tantusz lehetett: hiába kap támogatást a lakosság által ténylegesen fize­tendő tarifa, ha a díjemelés megjelenik majd más termékek és szolgáltatások árában. Felvillanhatott, hogy az aktu­sok sorrendjével is valami gu­banc van: a nászéjszaka majd­hogynem megelőzte az esküvőt. Mert akár így is értelmezhető, hogy csak a következő ülésre tervezik a vízmű privatizáció­jára vonatkozó francia ajánlat tárgyalását. Márpedig óriási tétként sok fura tünetnek, takti­kai húzásnak ez áll a hátterében, s feltehetően hosszú távra beha­tárolhatja - profitérdekeltség!?- a Wzdíj-esélyeinket. Ám alighanem ezzel is csak a jéghegy csúcsát látjuk: az üt­köző - elvi és gazdasági - ér­dekszövevények csak sej lenek a víz(díj) alól. Mint az önkor­mányzatiság jogosultjainak, ér­demes tehát erre az ügyre majd nagyon odafigyelnünk. Elvégre az ember nem lehet elég óvatos, ha helyette és a ne­vében válogatnak. Dunai Imre 1­Az első lakáshoz jutók kamatmentes kölcs öne Összesen mintegy 213 millió forint 350 családnak Több éve élő rendszer már, hogy Pécs Önkormányzata az állami költségvetésből juttatott, de kötetlenül felhasználható ke­retet mindig maradéktalanul az első lakáshoz jutók támogatá­sára különíti el saját költségve­tésében. Ugyanilyen hagyomány sze­rint előbb pályázati felhívással méri fel az igényeket, s csak azok ismeretében pontosítja, hogy adott évben milyen körben és milyen feltételekkel ad ka­matmentes kölcsönt az első la­káshoz jutók támogatásaként. Az idei igénylők számára az erről szóló rendeletet a leg­utóbbi ülésén fogadta el a köz­gyűlés. A mostani szabályozás­nak, illetve az idei lehetőségek­nek számos újdonsága, sajátos­Olvashattunk a Balokány- fürdő szomorú bizonytalan je­lenéről: esetleg megnyithat júli­usban. A hangsúly az esetlegen van. És ha nem? És jövőre? És azután? (Csak zárójelben mint a témához kissé távolabbról tar­tozót: : a Nagy Lajos uszoda sem nyílt meg az előre beígért határidőre.) A Balokányfürdő évek óta szinte csak szívességből műkö­dik, rég megérett már a felújí­tásra. Talán azóta, hogy az egyik medence ki tudja már mi­óta üresen bámulja a vendége­ket. A Balokány közönsége más fürdők felé kacsintgat. De ha csak kacsintgatna. A legnagyobb pécsi strand, a Hullám, az új szociális épület révén sokat fiatalodott, de ettől még mit sem változott a parkte­rülete. A több vendég nagyobb zsúfoltságra számíthat. Vajon szükségszerűen-e? Dr. Molnár Zoltántól, Pécs utolsó előtti tanácselnökétől tudjuk, hogy még az ő idejében felmerült a gondolat: a Hul­lámmal szomszédos, a József Attila út és az akkori munkás- őr-székház (a mostani KSH-igazgatóság) közötti terü­letet átmenetileg - hangsúlyo­zottan nem véglegesen! - a für­dőhöz kellene csatolni. Ezáltal lényegesen csökkenthető lenne a strand zsúfoltsága. A már érle­lődő változások véget vetettek ennek a „spekulációnak”. sága van a korábbiakhoz képest. Esőként mindjárt az támoga­tásra fordítható összeg: közel 213 millió forint. Ennek nem is a mértéke - bár jóval nagyobb összeg, mint az előző években volt -, hanem az összetétele a legérdekesebb: 141,5 millió érkezett az állami költségvetésből, 46,2 millió fo­rint a tavalyi - a pályázók által fel nem használt - maradvány és 25,3 millió forint az a summa, amely már a korábban folyósí­tott kölcsönök törlesztése. A május 15-i határidőre 837 kérelmező jelentkezett támoga­tásért. A feltételrendszert az önkormányzat a rendelkezésre Solti Dezső, a Pécsi Vízmű igazgatója helyesbít: akkor még nem történt semmi végleges az ügyben, hiszen ők később elő­vették a tervezetet és az önkor­mányzat elé vitték, ám az kör­nyezetvédelmi és egyéb okok­ból elvetette azt. Pedig a Hul­lámfürdőt üzemeltető Pécsi Vízmű akkor is vállalta - és most még inkább teszi ezt - a terület teljeskörű védelmét.- Nagyon fontos lenne a szó- banforgó terület átmeneti átvé­tele - állítja Solti Dezső -, mert ezáltal mintegy napi 800 fővel álló összeg figyelembevételével úgy alakította ki, hogy mintegy 350 család részesülhet lakás vá­sárlása esetén maximum 500 ezer, építkezés esetén maxi­mum 800 ezer forint kamatmen­tes kölcsönben, amit 10 év alatt kell visszafizetni. Támogatásban részesülhet­nek egyszeri alkalommal és egyfajta jogcímen azok, akik május 15-ig benyújtották a pá­lyázatukat, legalább 1993. ja­nuár 1-jétől folyamatosan beje­lentett a pécsi lakcímük, önálló lakással, illetve pécsi önkor­mányzati tulajdonú lakásra ha­tározatlan idejű bérleti (bérlő­társi) jogviszonnyal, vagy 1994. lenne növelhető a Hullám befo­gadóképessége, ami nem lebe­csülendő. Annál is inkább nem, mert a Balokány több évre szóló kie­sése csaknem biztosra vehető. A fürdőnek a műemlékvé­delmi szempontokat is figye­lembe vevő felújítása már nem soká halogatható, az azonban nem állítható, hogy volna is erre pénz. Ez pedig meglehetősen elbizonytalanítja az akciót. És pont ott, ahol pedig egyébként tekintélyes méretű park áll a strandolok rendelkezésére. január 1. előtt szerzett lakástu­lajdonnal nem rendelkeznek. További feltétel, hogy a tá­mogatást első lakásuk megszer­zéséhez igénylő kérelmezők le­galább 300 ezer forint saját erőt tudjanak igazolni, s ezt már a pályázatukban is jelezték. Ä kölcsön Pécs közigazgatási területén létesülő maximum 4 szobás lakás építéséhez, tető­térbeépítéshez, valamint eme­letráépítéshez, illetve kétmillió forintot meg nem haladó vétel­árú lakás vásárlásához folyósít­ható. Építési telék, valamint ön- kormányzati tulajdonú lakásnak a bent lakó bérlő, illetve arra jo­gosult családtagja által történő Ezért a Pécsi Vízmű - mint ahogy említettük már - válto­zatlanul vállalja azt, amit az át­meneti terület bővítéséért az első pillanattól kezdve felaján­lott: a terület védelmén kívül a kerítés átépítését is. De vajon ki-é is ez említett területet, s vajon miként véle­kedik erről most, a változott kö­rülmények közepette, az ön­kormányzat? Úgy véljük, a pár évvel ez­előtti álláspont feltétlenül felül­vizsgálatra szorul. Hársfai István kedvezménye s megvásárlásá­hoz viszont mem. Mindezeken felül az önkor­mányzati ren (Jelet e feltételek fennállta esetére megszabja tá­mogatásban részesíthetők kivá­lasztásának sorrendjét is: eltar­tott gyermeket (gyermekeket) nevelő családok; eltartott gyer­meküket e gyedül nevelők; gyermektelen házaspárok; olyan családok, illetve személyek, akik munkaképtele:n rokkant vagy ér­telmi fogyatékos hozzátartozó­juk eltartásáról gondoskodnak; s legvégül - ;a visszalépésektől függően - a legrégebbi lakás­igényléssel re:ndelkező egyedül­állók a szociális és foglalkozta­tási, valamint a jogi és ügyrendi bizottság együttes döntése alap­ján. D. I. Alagutunk Annak idején nagy vita dúlt, hogy híd vagy alagút le­gyen- e a Kálvária utcában, amikor a belvárosi elkerülő út létesítéséről volt szó. Győ­zött az alagút, s már jó ideje azon át közlekedünk, ha az Aradi Vértanúk útjától el akarunk jutni a Zsolnay Vil­mos útig. Mos t már csak az a kérdés: az Ágoston tér és környéke mikor kerül olyan állapotba, hogy ez a útvonal a célnak megfelelő, vagyis teljes és végleges legyen. De vajon tényleg csak ez a kérdés? Az alagút és kör­nyéke máig tartó rendezet­lenségéről számos jel árul­kodik. Ezek felfedezéséhez nem kell műszaki képzettség. Ha a Kálvária utcai épület elhanyagolt külsejű tűzfalát, ha az alagút falának eső­víz-patakjait, a környék ga­zos, törmelékes területét vesszük szemügyre - aligha hihetjük, hogy az ezredvég pécsi műszaki színvonaláról kedvező kép alakulhat ki a város polgáraiban és vendé­geiben. dr. Vargha Dezső A Mecsek kilátói A Mecsek Egyesület hagyo­mányos „ötórai beszélgetés” programsorozatának a témája a Mecsek kilátói lesznek. A ren­dezvényre - amelynek előadója Búzás Endre földmérő lesz - jövő szerdán,, június 29-én 17 órától kerül sor a Baranya Me­gyei Levéltár Rét utca 9. szám alatti épületében. A programso­rozat ezt követően szeptember 28-ig nyári szünetet tart. Közterületi javítások, felújítások Elkészült .a Pécsbáhyatelepi út 31-33 szám között a földút, a vasasi Csósi út és a Magtár utca zúzalékos javítása, az Edison utcában a padka, a Hársfa utcá­ban a padka és az árok rende­zése, a Táltos utcában és a Mo­hácsi út 63. szám előtt a járda, a Zsolnay Mauzóleum előtt a lép­cső és a támfal, a Bártfa utca 28-34. szám között az útsze­gély javítása, valamint a Koksz utca felújítása a 6-os főúttól a Bor utcáig. A Névtelen utcai szennyvízgyűjtő pályázati esélyei Az önkormányzat által be­nyújtott céltámogatásos pályá­zatok közül a Belügyminiszté­rium csak módosított formában, nem főgyűjtőként hajlandó tá­mogatni a Névtelen utcába ter­vezett szennyvízgyűjtő építését. Ebben az esetben viszont az ál­lami támogatás aránya nem 50, hanem csak 30 százalékos lesz. A közmű megvalósulása érde­kében az közgyűlés vállalta az önkormányzati forrásrész növe­lését a beruházás összköltségén belül. így most a 8,6 milliónak nem a fele, hanem több, mint 6 millió forint jiut a városra. Közlekedést veszélyeztető gallyak A Városgondnokság a közúti közlekedést veszélyeztető ágak, gallyak, bokrok megnye- sésére hívja fel az alább felso­rolt utak mentén lévő ingatla­nok tulajdonosait: Ürögi hatá­rút, Cserebogár-dűlő, Kis- mélyvölgy-hegyhát, Középde- indol-hegyhát, Sas-dűlő, Gó­lya- dűlő, Vércse-dűlő, Makár­dűlő, Felsőmakár utca, Kö- zépmakár utca, Jakabhegyi út, Csurgó-tető, Köves-köz, Daru­dűlő, Mária-dűlő, Mecsek- szentkúti út, Szarvas-dűlő, Er­dész utca, Holló-dűlő, Víztá- rozó-dülő. A közlekedés biztonságát szolgáló munkák elvégzésének határideje július L! Komputerek a fogászati ellátáshoz A Népjóléti Minisztérium és az Országos Egészségbiztosí­tási Pénztár támogatásával szá­mítógépeket vásárol az önkor­mányzat a fogászati ellátás adatszolgáltatásához az Egyesí­tett Egészségügyi Intézmé­nyeknek. Az intézmény fogászata a vá­roskörnyékkel együtt 240 ezer lakos egészségügyi ellátásáért felelős: az adatszolgáltatás számítógépes korszerűsítését önmagában már ez a tény is in­dokolja. A minisztérium és az OEP támogatása révén az ön- kormányzatnak a beszerzési ár 60 százalékát - összesen mint­egy 3,9 millió forintot - kell ki­fizetnie és ráadásul az adatszol- gálatás számítógépes program­ját is ingyen kapja. Városkép-album , Jogilag szenvedhet kárt egy épület, de külsőleg nem” - mondta dr. Vas László, a Collegium Seraphicum rektora. Kezdemé­nyezésére nagyszabású külső-belső tatarozás indult meg, bár a Ferencesek utcai intézmény még nem került vissza teljesen az egy­ház tulajdonába. A külső felújítás Framó János építési vállalkozó (volt ferences rendi diák) munkáját dicséri, a kollégium belső arculatát az 506-os Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulói alakították ki. Müller Andrea felvételei Újból a Hullámfürdő területbővítéséről Lehet(ne) naponta 800 fővel több? A Hullámfürdőben a meleg napokon már délelőtt megtelnek a medencék Fotó: Vincze Barbara k 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom