Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)
1994-06-23 / 171. szám
4 aj Dunántúli napló Események - Programok 1994. június 23., csütörtök MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ZOLTÁN nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 4.43, nyugszik 20.49 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 410-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JÁNOS Ma 9-12 óráig panaszügyekben fogad, a 410-046-os számon hívható: HETÉNYIJÁNOSNÉ Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 415-000-es számon: NAGY ISTVÁN Autóink Az elszállítást kilátásba helyező, a parkolást tiltó táblák jelentek meg a belvárosban a „Játék határok nélkül” rendezvény miatt. Ezzel végképp szorult helyzetbe kerültek a környékbeli autótulajdonosok. Az ő nevükben fordult szerkesztőségünkhöz Litter Józsefné, az Apáca utcából, miután hiába telefonált a Városgondnokságnak és az Önkormányzatnak ezügy- ben. Panaszosunk, nyugati mintára hivatkozva, azzal az ötlettel állt elő, miért ne lehetne ebben az átmeneti időszakban néhány napra megnyitni a Leőwey Gimnázium udvarát, hogy éjszakára ott helyezhessék el járműveiket a szomszédos utcák lakói. A javaslat ésszerűnek tűnik, hátha gazdára talál. Az idő szorít. Rezes — Legyünk újra egy nagy család! jelszó szellemében a Pécsi Nyomdászegylet június 24-én 16 órakor János-ünne- pélyt rendez a Tettye-vendéglőben. Érdeklődés Rajczy Lajosnál, a Mátyás király u. 12-ben. Időjárás Folytatódik az évszaknak megfelelő időjárás. Néhol megnövekszik a felhőzet, de csak éjszaka várható zápor, zivatar. Napos, száraz idő lesz. Vízállások: Mohács 406 cm apadó, vízhó 18.7 fok, Őrtilos 12 cm apadó, 16.0 fok, Barcs 74 cm változatlan, 16.5 fok, Drá- vaszabolcs 172 cm áradó, 18.6 fok. Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el Pécs és Baranya megye területéről. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet: POTE I. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Traumatológiai Önálló Osztálya. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvéteMegdobálják, üldözik a vakokat segítő kutyákat A fejedelem A Zoltán ősmagyar név. Szókincsünkbe a bolgár-török népekkel történt érintkezés során került. Alapszava az arab-török eredetű szultán, aminek fejedelem a jelentése. A múlt században Jókai Mór és Petőfi Sándor támasztotta fel ezt a nevet. További mai névnapok például: Agrippina, Arszlán, Edua, Szi- dóna, Zolna. — Utak. A Megyei Közgyűlés által létrehozott Megyei Útalap segítségével Bicsérd három utcája 2 200 méter hosszban aszfaltszőnyeg-borítást kapott. Kivitelező a Pécsi Építő Kft. volt. Somogyhatvan útfej lesz- tési törekvését is támogatja a Közgyűlés 3 millió forinttal. A községben a nyártól három utcát bitumeneznek.-Mi tudjuk igazán, hogy a kutya a leghűségesebb társ, a barátunk és védelmezőnk - mondta a minap M. E. vak asszony Pécsett, amikor már nem bírta tovább hallgatni a kutyaüldözésekről szóló, dicsekvő, hihetetlen történeteket. Tény, hogy sok bosszúságot okoznak az ebek. Ám az igazi bűnösök a felelőtlen kutyatartók. Csak hát a „tehetetlen” emberek a „neveletlen” négy- lábúakon töltik ki bosszújukat. A vakokat segítő kutyák is áldozatul esnek. Gazdáik biztonságáért ezek a sok emberi gyarlóságot méltósággal eltűrő állatok sokszor többet tesznek, mint a rendeletek. És mégis...- Nekem a kutya jelenti az életet. Vakságom mellett szívbeteg is vagyok, és sokszor a kutyám hívta fel a szomszédok figyelmét a bajra. Igaz, hogy csak spániel méretű keverék állat, de mi összetartozunk. Sokszor ért már bánat miatta - panaszolta a három gyereket felnevelt, vak édesanya.- A gyermekeim úgy nőttek fel, hogy a kutya vigyázott rájuk. Gyakran hallom, amint felnőttek biztatására rúgják, ütlegelik, dobálják az állatot. Sokan nem tudják, hogy a nyakörvet és bilétát viselő eb be van oltva. Mégis üldözik. Az ellenszenvre nevelt gyerekek már nem tesznek különbséget, hogy kivel szemben gyakorolják az erőszakot. Szomorú, hogy a vakokat segítő kutyákat is bántalmazzák, csupán kutyamivoltuk miatt. Már-már félnek és kerülik az embert. A napokban a szerkesztőségünk előtt is többen füttyögetve hívták egy vak asszonytól elcsavargott segítőtársát, pedig hónapok óta járta megszokott útját. A Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének megyei szervezetétől, Szigeti Györgytől megtudtuk, hogy a szövetségtől kiadott, hivatalos vakvezető kutyák közül kettő dolgozik Pécsett - ahol sok járókelő ismeri egy vak házaspár Csinszka nevű kutyáját -, míg egy-egy Dencsházán, Szigetváron és Csányoszrón.- Az országban 35 ezer vak ember él, de a szövetségnek csak 19 ezer, Baranyában 900 tagja van. A vakvezető kutyákat kutyaiskolában képezik ki. Mindenhová bemehetnek, ahol a feladatukat teljesítik. A többi nem kiképzett és nem nyilvántartott, de vakokat segítő kutya, akikre gazdájuknak nagy szükségük van. Védelmükre nincs speciális jogszabály. Az állatvédelmi előírások akkor is érvényesek, de elszomorító, hogy a vak embereket segítő kutyákat sem kímélik az ebgyűlölők. Rtozvány Gy. — Felvidéki vendégszereplésre utazott a Pécsi Gyermek- és Ifjúsági Fúvószenekar, valamint a Mazsorett-csoport. A pécsi előadók fellépnek Diószegen, Nyitrán és Érsekújvárban. Hazafelé jövet Siófokon is bemutatkoznak. — Felújítani már nem lehet, annyira tönkretették Gárdos István Térplasztika 1-es elnevezésű köztéri alkotását a pécsi Barbakán-kertben. Teljesen összetörték az ipari porcelán-alkotóelemeket. — Teljes szélességű útlezárás van érvényben ma reggel 8-tól június 29-én 22 óráig Pécsett, az ANK szervízútján a Sportcsarnok és az Uszoda bejárati út kereszteződésétől, mert a Pécsi Expo alatt a fenti részen pavilonok állnak, nagy lesz a gyalogos-forgalom. Itt naponta átlag 2 000 érdeklődővel számolnak a rendőrségi közlekedési szakértők. — A filmvers. Pécsett is játsszák az Elbaltázott nászéjszaka c. filmet, aminek filmversét le lehet fordítani, s ezzel pályázhat a versenyző kedvű néző. Érdeklődés az Intercom Pécsi Irodájában. — Ismét szerveznek számítógépes tanfolyamot a Somo- gyapáti Művelődési Házban. Érdeklődés Gönczör Zoltánné igazgatónál. — A Gyár rockzenéje. A Pécsi Gyár Rock-sörözőben ma a Tengs-Lengs zenekar muzsikál, a holnapi vendég a Barbaró, majd Pékó rock-diszkó következik. A meccs-napokon a góltotó buckmakere Bozó Sándor (Sanyiié) csapos. — Elmarad. A Szigetvári- Művelődési Ház későbbi időpontban szervezi meg a gyógynövény gyűjtő-túrát. A Pécsi Nyugdíjasok Egyesülete közli, hogy a július 20-ra tervezett sepsiszentgyörgyi cserekirándulás elmarad, mert nem jelentkeztek elegen. — Az autó takarásában. Súlyosan megsérült az az idős gyalogos, aki kedden figyelmetlenül, az autó takarásából lépett egy személygépkocsi elé féktávolságon belül Pécsett, a Petőfi és a Garay utca kereszteződésében. — Újságégető. Kedden eléggé szokatlan tűzesethez riasztották a tűzoltókat Pécsett, a Fagyöngy utca 6-ba, ahol a levélszekrényben elhelyezett újságokat gyújtotta be valaki. Az is lehet, hogy égő csikket dobtak a tárolóba. — Anyakoca a gödörben. Kedden Szalántán mély gödörbe esett egy anyakoca. Gazdája nem tudta kiemelni a bajbajutott állatot, végül a pécsi tűzoltók segítettek. A koca sérülés nélkül megúszta, korai disznóvágásra nem került sor. — Horgászversenyek. Mecsekpölöske 94 címmel nyílt horgászversenyt rendez a Komlói Bányász HE július 2-án a Mecsekpölöskei-tavon. Nevezés a Favorit-boltban, Hovorka Bélánénál. Az Ormánsági Dolgozók HE június 25-én nyílt versenyt szervez a Hegyszent- mártoni-taván. Egyik szervező Csille József Görcsönyben. — Csak kétszer van napéjegyenlőség egy esztendőben, amikor 12 órát süt a Nap, illetve ugyaneddig tart az éjszakai sötétség. A természeti jelenség március 21-én és szeptember 23-án észlelhető az évszak-váltáskor. Június 21-én az év legrövidebb éjszakája volt. A szerdai Beköszöntött a csillagászati nyár c. hírünkhöz az alap-információt félreérthetően kaptuk a Pécsi Meteorológiai Főállomás egyik munkatársától. — Fesztiváli jegyek. Pécs nemzetközi rendezvényére, a Játék Határok Nélkül c. televíziós játékra megkezdték a jegyek árusítását Pécsett, a Családi Intézetben, a MAHIR Kft-nél és a Mecsek Tourist (Tourinform) irodájában. • — A Határőrség Napja alkalmából június 24-én a Pécsi Határőr Igazgatóságon megkoszorúzzák a hősi halottak emlékművét, és azokra is emlékeznek, akik például határsértőkkel vívott harcban haltak meg. 25-én a siklósi határőrök ünnepelnek. Lesz horgász-, lő- és ügyességi verseny, kutya-, önvédelmi, fegyvertechnikai, vegyi és modellező bemutató. 26-án Püspökszentlászlón folytatódik a program. — A Szabadiskola előadói. A Köröshegyi Zenei Esték keretében holnap 20 órakor a Köröshegyi Katolikus templomban fellépnek a Pécsi Művészeti Szabadiskola előadóművészei, így Szabó Emilia (ének), Ud- vardy Gizella (oboa), Baráth László (klarinét), Apagyi Mária (orgona). Az orgona felújítására adományokat fogadnak el. — Ölre mentek a kiskertgazdák és a kutyatulajdonosok minap Pécsett, a Keszűi út menti kiskertekben, ugyanis az elszabaduló ebek kárt tettek a terményben. Az egyik kiskerttulajdonos vasvillát is ragadott, és ez a látvány hirtelen kijózanított mindenkit. A helyszínről villámgyorsan távoztak a tusako- dók. — Gyere ki a fényre! címmel holnap 18 órakor a pécsi Szabadtéri Színpadon a HIT Gyülekezete Pécsi Közössége ingyenes fesztivált rendez. Fellép: a Fruit zenekar, Szakács Róbert, Balogh Mihály (gitár-ének), a Gyülekezet Pantomim-csoportja. — A bölcsesség. Mahaj ana Das szerzetes, a Hare Krisna-fi- lozófia követője holnap 17 órakor a Pécsi MÁV-szállón előadást tart. Értelmezi a Bhaga- vad-Gita elnevezésű, filozófiai verseket tartalmazó könyvet, tolmácsolja Srila Prabhupada magyarázatait is. — A gyors sörivók. Kedden a somogyhatvani Kisivóban 15 személy részvételével területi sörivó-versenyt rendezett Bálint József tulajdonos. A férfiak között 1.: a hoboli Pulek István, aki 7 másodperc alatt, két nyeléssel megitta az 1 liter italt. Az eddigi országos rekord 7,6 mp a szervező szerint. A női legjobb, a szigetvári Pálfi Gyuláné 14 mp alatt fogyasztotta el az előírt mennyiséget, de sok nyeléssel. Akinek a szája szélén egy csepp is kicsordult, az kiesett a versenyből, de kancsóját ő is fenékig kiihatta. Egyhetes edzőtábort szervezett sorköteles fiataloknak a Pécsi Ejtőernyős Klub. A 19 fiatal, akik a közeljövőben kezdik meg sorkatonai szolgálatukat, a pogányi repülőtéri táborban a gyakorlat ideje alatt 11 ejtőernyős ugrást hajtott végre Sikeresen Fotó: Müller Andrea Egészségügyi szolgálat lét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Munkácsy M. u.) Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. (400 ágyas Klinika). Felnőtt fül— orr-gégészet: POTE Fül-Orr- Gégeklinika. (Munkácsy u.) ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 414-347. Fogászati ügyelet minden este 7-től reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőintézetben, gyermekek részére is. Telefon: 414-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 310-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Zsolnay gyógyszertár, Pécs, Lánc u. 20., Arany Sas gyógyszertár, Pécs, Széchenyi tér 2. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 412-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A MMSz ingyenes orvosi és tanácsadó szolgálata beutaló nélkül Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. 13-16-ig belgyógyászat, 16- 18-ig nőgyógyászat, 18-19-ig bőrgyógyászat. Jogi tanácsadás naponta 17- 19 óráig. Ma nyugdíjügyek. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécs, Konzum Irodaház. Tel.: 72-312-277/17. Ifj. pszichológiai tanácsadás június, július és augusztus hónapokban szünetel. ÉK.: Választások után Választások után, a Parlament megalakulása előtt címmel ma 20 órakor fórumot tart a Pécs-Baranyai Értelmiségi Klub a Vasutas Művelődési Házban. Résztvevők: Bretter Zoltán (SZDSZ), Páva Zoltán (MSZP), Dr. Toller László (MSZP), Dr. Trombitás Zoltán (FIDESZ), Dr. Wéber János (MDF). Taggyűlés, fogadóóra Az MSZP Pécsi Szervezete ma 17 órakor összevont taggyűlést rendez a párt Tüzér utcai Székházában. (Ugyanitt ma 16-18 óráig Dr. Szili Katalin jogsegéllyel egybekötött képviselői fogadóórára vátja a polgárokat. Szabadföldi bemutató A KITE Rt., az NTÁ-Pécs, a Palotabozsoki Mg.Sz.Szöv. és a Béke Őre Mg.Sz. a Palotabozsoki Faluházban ma 10 órától Szántóföldi növényvédelem, hatás és költség címmel, szabadföldi bemutatóval egybekötött rendezvényt szervez. Szak- tanácsadás is igényelhető. Székelyek és csángók Szombaton 15 órakor az Egyházaskozári Polgármesteri Hivatalban a Lakatos Demeter Egyesület, a helyi Domokos Pál Péter Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Szövetség, a Székely Szövetség, a fővárosban tanuló csángó diákok közössége megemlékezik a nemrég elhunyt néprajztudósról, Domokos Pál Péterről, akinek munkásságát a nyílt rendezvényen Halász Péter néprajztudós, a Magyar Művelődési Intézet igazgatója méltatja. Vasárnap a szentmise után megkoszorúzzák az elhunyt csángó népművészek sírját a temetőben. Áz Ifjúsági Klubban Kerner József fafaragó tárlata nyílik. Házi könyvtár Pedagógusok mesélték, pedig igaz történet, egészen mai, tipikus, de megtörténhet másutt is, gyárban, üzemben és sok-sok iskolában. A könyv életünk társa, a szellemi élet ékszere. Elmaradhatatlan. Megvenni viszont egyre nehezebb. Egyik szebb, mint a másik, de némelyik csillagászati összegbe kerül. A könyvtárak elszegényedtek, megcsappantak. Az emberek a megoldást keresik, ki-ki a maga útján. A történet szerint 10 pedagógus két éve havi 100 Ft-ot szán a közös „házi könyvtár” részére, amiből 2-3 sikerkönyvet vehetnek meg havonta. Egymás közt döntik el, hogy melyiket. A kikölcsönzés pedig füzetbeni bejegyzéssel történik, így mindannyian olvashatják kedvenc bestsellerüket. Ma már mintegy száz könyv alkotja kis könyvtárukat. Ezen kívül beadják a „közösbe” a saját, már kiolvasott köteteket is, hogy mások is hozzájuthassanak. Megoldás? Talán tartósan, talán átmenetileg, ahogy a pénzügyi helyzetük engedi. R. Gy.