Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)

1994-06-20 / 168. szám

1994. június 20., hétfő Városaink új Dunántúli napló 7 Pécsváradi körkép T estvérkapcsolat Pécsvárad német testvérváro­sába, Külsheimbe látogat e hé­ten Kakas Sándor polgármester vezetésével a képviselők egy csoportja. Velük utazik a frank­földi városkába a pécsváradi német klub negyvenkét tagja is. A két település között két éve létesült a hivatalos kapcsolat, melynek keretében idén a pécs- váradiak látogatása van soron. A vendégek a helyi zenekar centenáriumi ünnepségein és baráti találkozókon vesznek részt, s az önkormányzat tagjai találkoznak kinti kollégáikkal. A városi TV műsora Gazdag eseménysorozatról tudósít a hónap utolsó hétfőjén este a pécsváradi televízió hír­műsora: az események élén a Mott János címzetes pécsváradi apát aranymiséjéről készült fel­vétel áll, de képes beszámolót közölnek a magazin készítői az elsőáldozásról, a tanévzárókról, a Kihívás napjáról, a pécsváradi várban tartott Alpok-Adria -borversenyről, a hausmannstät- teni zeneiskola vendégszereplé­séről és Gáts Balázs festőmű­vész kiállításáról is. Erzsébet telefonja A földalatti vezetékeket fek­teti jelenleg Erzsébet községben a TELEPLUS Kft, és ezzel a nyáron távhívással lesz elérhető az eddig meglévő 10 erzsébeti telefonkészülék. A helyi foga­dóállomásra való bekötéssel az év végéig további 40 telefont helyeznek üzembe. A falu köz­ponti pályázaton nyerte el a te­lefonhálózat kiépítéséhez szük­séges összeget. A földká­bel-fektetést a járdák felújítása fogja követni Erzsébeten. Alkotótelep Nyári alkotótáborukat kezd­ték meg Pécsváradon második alkalommal a Pécsi Művészeti Szakközépiskola növendékei Valkó László festőművész irá­nyításával. Pécsvárad önkor­mányzata támogatja a tábort, s ennek fejében a diákok évente egy-esy képet adnak a város­nak. ősszel kiállításon mutatják be az idei termést. Hirdetésfelvétel az Új Dunántúli Naplóba Pécsváradon a Fülep Lajos Művelődési Központban Kossuth L. u. 31. Telefon és fax: (72) 465-123 Díszpolgári cím a pécsváradi apátnak Mintegy ezren töltötték meg a Nagyboldogasszony templo­mot Mott János címzetes pécs­váradi apát aranymiséjén, me­lyen megjelent Mayer Mihály, pécsi megyéspüspök és az egy­házmegye 40 lelkipásztora. Bors László komlói kerületi es­peres és a hívek köszöntője után Bajtai Zsigmond véméndi és Sándor László berkesdi plébá­nos vezette az ünnepi szertar­tást. Közreműködött Székely Miklós orgonaművész, a Pécs­váradi Zeneiskola gyermekkó­rusa valamint tanárai, Naszva- diné Podányi Eszter és Papp Gyuláné. Kakas Sándor pol­gármester köszöntötte Mott Já­nos apátot, majd a átnyújtotta számára a "Pécsvárad díszpol­gára" címet tanúsító okiratot. A helyi református gyülekezet kö­szöntését Szabóné Kiss Mária lelkész tolmácsolta, majd a pécsváradi apát áldásával ért véget a jubileumi szertartás. A lovagkirály emlékét is őrzi e vidék Püspökszentlászló kies völ­gyében bölényre vadászott egy­kor Szent László király. Vihar kerekedett, és ő kíséretével az itteni remetéknél talált menedé­ket. Hálából templomot alapí­tott számukra - tartja a hagyo­mány a Zengő vidékén, ahol számos hely őrzi első királyaink emlékét. Szent László egyházát a pécsváradi bencések fiókmo- nostoraként^említik a középkori oklevelek. Elén a perjel állt, aki különböző megbízatásokat ka­pott a pécsváradi káptalantól il­letve az apáttól. A pápa búcsút engedélyezett az ide zarándok­lóknak. Szent László emlékét pedig nemcsak a mondák őrzik. A pécsváradi alapítólevél szerint több birtokot adott az anyamo­nostornak, ahol oltárt is alapí­tott. Valószínűleg 1091-es hor­vátországi hadjárata alkalmá­val, amikor Ilona húga segítsé­gére sietett. Az év őszén alapí­totta a somogyvári apátságot, s ekkor vadászgathatott a Zengő erdeiben - 900 évvel ezelőtt. Már csaknem készen áll a felújított, püspökszentlászlói épület a hétvégi avatásra Fotó: Läufer L. Az Ifjúsági Eletrendezés Háza A Pécs környéki fiatalokat várják elsősorban Mit kínál az Ifjúsági Életren­dezés Háza Püspökszentlájzlón a mai fiatalságnak - kérdeztük Vácz Jenőtől, a helyi egyházi szociális otthon lelkipásztorá­tól. Tizenkét éve teljesít szolgá­latot itt a 80 esztendős jezsuita atya. Tíz éve fogad fiatalokat lelkigyakorlatra a park remete­lakában, sátorokban, tehát csak nyáron. Tavaly húsvétkor vet­ték meg a falu közepén álló Hopp-házat. Tulajdonosai en­gedtek az árból, mikor megtud­ták, milyen célra kell.- Önismeretet ad a lelkigya­korlat - mondja Vácz atya. - Felfedezteti, milyen képessé­gekből vagyunk formálva. Az élethez szükséges képességekre derít fényt, amelyek mindenki­ben megvannak, de amelyeket fel kell fedezni és fejleszteni. A szeretet nagy törvénye áll min­dennek középpontjában.- Kik jönnek el, kiket várnak a lelkigyakorlatokra?-Általában azok a fiatalok, akikben megmozdul az igény egy magasabb rendű élet iránt. Fiúk és lányok egyaránt. Ne­kem, a lelkipásztornak az a dol­gom, hogy mint az edző a spor­tolót, megadjam az indítást. A beszélgetések, az egyéni elmél­kedés, a liturgia mellett napi egy óra fizikai munka is szere­pel a programon: kaszálnak, fát vágnak, a parkban dolgozhat­nak, túrázhatnak a környéken. Az ebédet a hosszúhetényi Deák Lajos vendéglős szállítja ide, akinek nagyon sokat kö­szönhetünk, reggeli-vacsoráról ki-ki maga gondoskodik, s maga a részvétel ingyenes. Azt szeretném, ha először a hosszúhetényi fiatalok jönné­nek, egyébként elsősorban a pé­csi, Pécs környéki ifjúság ré­szére készült ez a ház. Minden egyetemi város közelében jó volna egy ilyen bázis, ahova a fiatalok visszavonulhatnak, hogy lassan, csendben megkap­ják az életükhöz szükséges fel­ismeréseket, igazságokat. Vácz atya első levelére 800 ezer fo­rint érkezett 500 helyről, főként régebbi lelkigyakorlatosoktól. Közülük került ki a tervező, Sándor Zsolt, és Balaton Zoltán vállalkozó, aki a régi házat le­bontotta. Két vajdasági magyar kőműves húzta fel a falakat, a faanyagot a pécsi püspökség adta, s került ki ebből a nagyte­rem igen szép tetőszerkezete. Egy hónapnyi munkát végzett egy hét alatt a „világszolgálat” 36 tagú holland csoportja. A nyáron az Építő Barátok Közös­ségét várják, belga, holland, flamand, osztrák csoportokat több turnusban. Az ő munká­jukból készülhet el a második szárny, 16 kis szoba. Maga a ház az itteni parasztporták stílu­sát őrzi. Nagyterme előadó, nappali és a kápolna is egyben. Mellette teakonyha, tisztálko­dási helyiségek és a lelkiatya szobája készült el mostanra Püspökszentlászlón. A mester kertjét is saját alkotások díszítik Fotó: Läufer L. Freund János fafaragó népi iparművész Iparoselődök tudását összegzi A Freund-családot, a régi iparosdinasztiát jól ismerik Pécsvárad környékén. Freund János fafaragó-esztergályos, aki alkotásaival jó két évtizede tovább öregbíti e név jó hírét, a Népi Iparművészeti Tanács döntése értelmében most el­nyerte a népi iparművész címet. A Freund-maiom nevezetes volt 25 pécsváradi társa sorá­ban: gyapjút fontak a vízi erővel meghajtott gépeken. János ti­zenegyedik fiúgyermeknek szü­letett. Tizenketten voltak testvé­rek, részt kellett venniük a gyapjúfonásban, a mezei mun­kában. A legendás malom azóta sajnos az enyészeté lett, de en- lékét ma is felemlegetik. Freund János, aki áprilisban volt 60 éves, vasesztergályos­nak ment, a vassal dolgozott egész életében, és szinte vélet­lenül, a méhészkedés kapcsán került kapcsolatba a fával, húsz évvel ezelőtt.- A pécsváradi Művelődési Központ indított egy tanfolya­mot - mondja -, ide vittem be az első munkáimat. Ők irányí­tottak 1981-ben Nyíregyházára az V. Országos Népművészeti Kiállításra. Szakkönyveket vet­tem, készítettem egy faesz- terga-padot, néhány szerszámot és dolgoztam. Sokat beszélget­tem Kígyós Sándorral, már va­sas koromban is. Ő nyitotta meg az első kiállításomat a Dunán­túli Napló klubjában. Fontos dolgokat mondott el: például azt, mi az előnye annak, hogy valaki érett fővel kezd el egy pályát. így egyszerűbben rálel­het a saját stílusára.- Az itteni németség faeszter­gályos hagyománya mennyire befolyásolta munkáját?- Élmentem a régi mesterek­hez, ellestem néhány fogást, de amit ők tanultak meg egy éle­ten, sőt nemzedékeken át, én így nem szerezhettem meg. « Szeretem ezt a hagyományt, de úgy érzem, nem ezt kell másol­nom. Bele kell vinnem egy újabb formakultúrát. Egyre ke­vesebb díszítéssel, semmi lak­kozással, mind egyszerűbb formákkal használati tárgyakat készítek.-Alapító tagja 1982 óta a Kerényi Gábor vezette Baranya Megyei Fafaragóműhelynek. Ez mit jelent önnek?- Nagyon értékes szakmai és baráti közösséget. Havonta együtt vagyunk az orfűi tábor­ban, s nyaranta együtt dolgo­zunk néhány hétig. Szakmai ve­zetőnktől, Hajda Gy. Zsigmond­iéi tanultam a legtöbbet a fa megmunkálásáról. A nyolcvanas évek során Freund János munkái ott voltak a nyíregyházi kiállításokon, az orfűi műhely bemutatkozásain, a mesterségek budavári szem­léin, a pécsi borünnepen, a bog- lárlellei id. Kapoli Antal Orszá­gos Fafaragó Pályázaton, ahol két évvel ezelőtt III. díjban ré­szesült. Szépséges tárgyai, melyek­hez jól illenek felesége, Júlia hímzései, sejtetik az alkotó szí­nes egyéniségét. Ismerősei, ba­rátai tudják azt is, milyen ked­ves, jóhumorú ember Freund János, aki szívén viseli szülőhe­lye közügyéit is. A megújult zeneiskola Az önkormányzat brigádja újította fel az elmúlt hetekben a Pécsváradi Zeneiskola homlok­zatát. A főutcán álló értékes középületet, timpanonjában a magyar címerrel, a két háború között emelték járási adóhivatal céljára. Akkor élt és dolgozott itt Dombay János régész, aki­nek emléktáblát kívánnak állí­tani a pécsváradiak. Az épü­letbe költözött később a pártbi­zottság, 1966-ban a tanács. Mi­után a Polgármesteri Hivatal újra elfoglalta a Városháza épü­letét, a képviselőtestület itt he­lyezte el a Zeneiskolát. Tavaly nyáron belső felújítással alakí­tották ki a zeneszobákat és egy 60 főt befogadó kamaratermet. A homlokzat felújítása után a belső udvart szeretnék kiké­pezni nyári hangversenyek cél­jára. A püspök­szentlászlói búcsú Püspökszentlászló búcsúján, június 26-án, vasárnap délelőtt 10 órakor Dr. Nemesszeghy Er­vin S. J. tartományfőnök fel­szenteli az Ifjúsági Életrendezés Házát, majd 11 órakor szabad­téri szentmise kezdődik. Meg­koszorúzzák Szent László szob­rát, majd védőszentje tisztele­tére a Misina határvadász szá­zad haditechnikai bemutatót tart. A Zengő Asszonya kápol­nához 14.30-kor indul a körme­net. Délután 4 órától Hosszúhe- tény együttesei, az ifjúsági ze­nekar, a gyermektánccsoport, a népiegyüttes, a népdalkor, a ci­gányklub zenekara és a bábcso­port ad műsort. Egész nap tart a kézműves kirakodóvásár, este utcabál lesz és a Deák Galéria is egész nap várja látogatóit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom