Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)
1994-06-18 / 166. szám
1994. június 18., szombat Irodalom - Művészet uj Dunántúli napló 11 Mérlegre tett évek Beszélgetés a Martyn Ferenc-díjas Pákolitz Istvánnal Az ember állandóan reménykedik, és mindig csalódik. Mégis bizakodásra vagyunk ítélve ... Pákolitz István költő' pécsi otthonában. Müller Andrea felvétele A pécsi Rákóczi úti bérház belső udvarán egy virágba borult rózsabokor szerény pompája fogad. Otthonunk egyetlen ékessége, mondja Pákolitz István, amint elhaladunk mellette, majd felvezet a dolgozószobájába. Itt csend honol, a forgalom lármája nem hatol ide. Szemben velem egy Petőfi-portré függ a falon, Pákolitz tanítóképző-beli osztálytársának munkája, mellette Simon Béla erdélyi legénykéje, talán Ábel. Aztán Kelle Sándor festményére esik a tekintetem. „Az a címe: A faluból indult el. Akkor kaptam tőle, amikor József Attila-díjas lettem” - magyarázza vendéglátóm. „Az pedig - mutat rá egy megsárgult iratra -, édesapám kőművessegédi oklevele.” Ennek közelében, egy hatalmas, régimódi rádiókészülék tetején Paks város díszpolgári diplomája tanúskodik a költő szülővárosának megbecsüléséről, mellette Soltra Elemér Pá- kolitz-plakettje, hátoldalán e felirattal: „A jót, mint mindig, most is ki kell találni újra” - a művész a Zöldarany című kötetből választotta az idézetet. Balra Lantos Ferenc két munkáját látom, az ajtó közelében pedig az unokák „állandó kiállítása” varázsol kedves, családias hangulatot a becses emlékekkel teli dolgozószobába. A gyermekrajzokon virágok, fák, kutyák .. . Előttünk az asztalon a Martyn Ferenc-díj jelképe, egy bronzból formált hangya áll, mellette az oklevél, rajta a névadó szavai: „Talán minden művészi cél értelme annyi, hogy az emberek megismerjék és megbecsüljék egymást”. Pákolitz István életművéért kapta a rangos elismerést ez év április 11-én. - Mit jelent számodra ez a díj? - kérdezem.- Őszintén szólva kicsit meglepődtem, amikor hírét vettem a dolognak, minthogy ez nem irodalmi, hanem művészeti díj, amelyen osztoznak a múzsák. Legutóbb, két évvel ezelőtt, Eck Imre kapta. Átvételekor eszembe jutott, hogy annak idején, amikor e díjat Martyn Ferenc ajándékként felhozta a Jelenkor szerkesztőségébe, számomra igen emlékezetes megjegyzést fűzött e hangyához, ami, miként mondta, a legfőbb adományt jelképezi, amivel a sors egy művészt felruházhat: a szorgalmat. Mert a tehetség elsődleges és alapvető ugyan, ám ha ehhez nem társul akarat, igyekezet és kitartás, akkor a spiritusz bizony könnyen elpárolog. Jellemző, hogy Martyn Ferenc szerényen „mesterembernek” szokta volt magát nevezni, de ezt az epitetont az ő esetében csupa nagybetűvel kell írni.- Úgy tudom, két alkalommal is versre ihletett Martyn festészete.- Igen. Benjámin László, aki akkor a Tükör című hetilapot szerkesztette Csanádi Imrével, megkért, válasszak ki két festményt, s újak róluk lírai meditációt. így keletkezett A háború szörnyetege és a Kádárszerszámok, mindkét költemény egy-egy Martyn-kép címét viseli. Az utóbbi különösen közel áll hozzám, ott látható Kikerics című kötetem borítóján is. Tekintetem önkéntelenül a szemközti falra esik, ahol Pákolitz István Martyn Ferenc által készített portréja látható. A költő követi pillantásomat, s megjegyzi: „Arról azt mondta: A portré akkor jó, ha csak hasonlít, tehát nem másolat.” Majd eltűnődve hozzáfűzi:- Azt hiszem, a legjobb időben érkezett a díj formájában ez az elismerés, mert az utóbbi években egy kicsit úgy jártam, hogy egy másik hangyát is említsek, aki József Attila egyik versében egy könnycseppből ivott, „eltűnődve nézi benne arcát, és mostan nem tud dolgozni tőle.”- 1958-ban megjelent pályakezdő köteted, a Szüret nyitóverse, a Szeptember, ezekkel a szavakkal zárult: „Beérik lassan pirosló nyaram, /fut az idő, nem általom magam, / mérlegre teszem már az éveket: / vajon milyen gyümölcsöt érlelek?” Újabb verseid arról vallanak, s most az 1987-ben publikált Tűzbenéző utáni munkáidra gondolok, jelesül a Megváltat- lan című kötet darabjaira, hogy a gyümölcsök bizony fanyar ízűvé váltak, sőt megkeseredtek. Mielőtt című versedben „századvégi mérleghiány"-ról beszélsz, a Reszkető-ben pedig „keserűmagnak maradott” önmagadról írsz, s a Halotti be- széd-ef idézed. Segesvár című publikálatlan, kéziratos versed egy tébolyult Petőfit idéz meg a halál pillanatában, kinek „Hajdani lángtekintete tébultan meredt / a mellének szegezett dzsidára. ”- Az ember állandóan reménykedik, és mindig csalódik. Mégis bizakodásra vagyunk ítélve, bár erre nálam gyakran csupán a vers megírásának ténye utal, nem pedig annak tartalma. Próbálom elkerülni a végső kétségbeesést. A költészet felfogásom szerint társadalmi tett, amibe az is beletartozik, hogy diákkorom óta, amikor versírásra sarkallt egy árvíz élménye, mindig arról szólok, amit tapasztalok, ami körülvesz, s ez nem nagyon szívderítő. S mert így fogom fel a lírát, nagyon bánt, ha értetlenséget észlelek, vagy ha nem kapok visszajelzést. A kritika egyébként sohasem kényeztetett el.-A keserűség, a megváltaj- lanság-élmény új értékekkel is gazdagította költészetedet. Az utóbbi években kimunkáltál egy sajátos verstípust, a groteszk tónusú, fanyar hangú dalt. amelyben, s hozzáteszem, igen változatos formában, az önmegszólítás ismétlődő gesztusai ironikus színekkel árnyalták az önszemléletet. S bár mindig fontos volt számodra a gyermekkor élményvilága, mostanában mintha felerősödött volna ez a szólam.- Ez utóbbi az öregség velejárója. Hiszen, ahogy Petőfi írta: „Akitől nincs messze az élet határa, Nem előre szeret nézni, hanem hátra.” Ez a visz- szafele-nézés szinte minden kötetemben tettenérhető, de az „ártatlanság korának” ez a motívuma ma különösen jelentős számomra. Amennyiben ez a formai gazdagodás, amire utaltál, csakugyan kiolvasható a verseimből, abban ennek az ihletforrásnak meghatározó szerepe lehet. Nem tagadom, hogy a zárt, kötött formákat maga- sabbrendűeknek tartom, mint a szabad lüktetésű verset. Persze, a gondolat jellegétől, a hangulat természetétől is sok függ, hiszen a versformának ezt kell sugalmaznia.- E tekintetben perdöntő volt számomra az Ady-élmény. Tizennégy éves kamaszként találkoztam először a verseivel. Sohasem felejtem el, hogy magyartanárom egy alkalommal felolvasta nekünk Az eljátszott öregség-et. Ugye, képtelenségnek tűnik, mert mit is tudhat erről egy gyerek, ám a versforma varázsa, a sorok meg-megtörő, szomorú dallama megsejtette velünk azt a fájdalmat, amit az eszünk még nem fogott föl.- A versformával együtt a lírai beszédmód maga is szug- gesztív szerepű. Ahogy például a verseidben a hétköznapi, köznyelvi szókincsbe archaikus elemeket, sőt latinizmusokat keversz.- Nagy hatással volt rám Ily- lyés Gyula, aki több helyen él ezzel a lehetőséggel, így Menedék című versében, ahol latin, horatiusi textust rímeket magyar verssorral. Szeretem az ízes, népi fordulatokat is, amiket oly gyakran hallottam édesanyámtól, meg a régi magyar nyelv zamatát. A költőnek, ha vannak feladatai, hát az egyik legfontosabb az, hogy gazdagítsa a nyelvkincset. Különösen ma, amikor meglehetősen „leépült” a nyelvhasználat. A házigazda, mintegy bizonyítékul, vaskos irattartót tesz az asztalra, részben kiadatlan verseket vesz elő, s bele-beleol- vas szövegükbe. Észrevétlenül múlik az idő. Amikor búcsúzom, s kezet fogunk, Pákolitz István mögött azt a faliszőnyeget látom, amely a költő édesanyjának alakját ábrázolja, megelevenítve Anyám képére című versének e sorait: „Gáli- cos szőlőtőkék közt matatsz / s kékfestő kötényed / örök üzenetként libeg: / béke béke / A szüntelen tevés-vevés / ereje-hite rajtad a bélyeg ...” A szőnyeget Pákolitz István leánya tervezte, a veje rajzolta, és a felesége szőtte. Nagy Imre Rózsa Endre Egy szirten nőtt bokorra Felnőtt a fehér foltok közt kopár sziklapadmalyon szikesre, szikárra. • Mint szobor nő, hajol ki ablakába. Harmattal csillámlik a halk opál. Senki által nem illetett pohár. Mint Gyümölcsoltó Boldogasszony vágya a soha nem volt cseppeket ki vájj a - egy korty fakad; s színültig a bokály. Kristállyá váló szomj forr s megmered. Mi üt ki rajta, milyen erezet? Hűvös könnypersely, mily fényt sírdogál? Szívszakító az örök Nem lehet: magába szívja mind a színeket, halhatatlan a havasi gyopár! Csanády János Éj - nappal - éj Mintha évezredek múlnának el egyfolytában a házak rácsai közt, a szomszédos gyilkosok, s a „gyilkos, gyilkos!” sikoltásai; s amint fúrják a fura közfalat, mintha kukkolni fúrnának lyukat, s mintha hisztériájuk áradása diktálná a kenyérbolt ár-adását; mintha alant idegbajos kutyák mamák meg a sétáló gyermeket, s a bamba, állatimádó gazdikák adnának a vérebeknek jelet; úgy rohan rám fogcsattogtatva, és mar belém a város és az éj rémálmokat, lángpallost lobogtatva robbannak az olajkutak ölén; úgy hull a bamba bomba éjen át a csontbeton-agy-bunkerekbe - bent sem lelsz biztatást, na mondd hát bízhatsz-e még pőrén verő szívedbe? 1944. márciusában a ceglédi m.kir. 3. harckocsizó ezrednél főhadnagyként szolgáltam, az I. zászlóalj felderítő motoros szakaszának voltam parancsnoka. Még március 12-én gróf Bercsényi László ezredparancsnok, a kormányzó bizalmi embere volt, titokzatos üzenetet hozott az ezred tisztikarának magától az államfőtől: . . . Felelősségteljes idők előtt állunk ... olyan parancsokat is kaphatnak, melyeket egyesek érthetetleneknek vélhetnek ... Ne keressék az okokat, de kérem, hajtsák végre azokat. .. Ezt kívánja a titoktartás és akciónk sikere . .. Bizalmat kérek önöktől - fejeződött be a kormányzói üzenet. Még aznap behívtuk a szabadságon lévőket. 16-án mozgósították a teljes 2. páncélos hadosztályt Cegléd, Kecskemét, Kiskunhalas térségében. Ekkor kaptuk az első érthetetlen parancsot. Az I. zászlóalj felvonulási területe Budapesttől nyugatra(!) volt Bajna, Tokod térségében, vagyis Ceglédtől 120 kilóméterre. Március 22-ig el kellett volna foglalnunk ezt a területet. Magam egy csapatrésszel azonnal elvonultam, hogy előkészítsük a teljes zászlóaljnak az elhelyezését. Feladatom megoldása érdekében Cegléd és a felvonulási terület között többször pendliztem. Március 18-án pont Cegléden voltam, éjszaka a családomnál aludhattam. Alig múlhatott éjfél, mikor egyik motorosom dörömbölt az ablakon, hogy azonnal menjek a laktanyába, mert ott vannak a németek!- Na és, legfeljebb várnak egy kicsit! - Ódzkodtam a felkelés ellen. Azt hittem, valamilyen küldöttségük jött, holott a német páncélosok körülzárták mind a két páncélos laktanyánkat. Még mindig csupán valami kisebb kaliberű akcióra gndol- tam: megsejtették, hogy mire készülünk? Március 19. volt ez a vasárnap! A laktanya felé motorozva több német páncélost láttunk tűzkészültségben állni az útmentén. Megborzongtam a sötétben a valóságosnál is hatalmasabbnak tűnő acélmonstrumok láttán, amikhez képest a mi Turán-jaink játékszerek voltak csupán. A laktanya kapuja rakoztak már. Többségünk döbbenten hallgatott. Gyűrött arccal lépett be a zászlóaljparancsnok, aki nem sokat alha- tott az éjjel. Az ezredparancsnok szobájában rostokolt, mert őt is elfogták a németek, de hiába próbált kapcsolatot találni a felsőbb szervekkel, sehonnan sem kapott választ. Teljesen magunkra maradtunk, s ott volt a tiltó hughes (géptávirat)!-Uraim! - kezdte Pista bácsi szokatlanul csendes hangon -, lehet, hogy ez lesz az utolsó Csernavölgyi Antal • • „Old meg a pásztort.. körül 4 rohamlöveg és két Tigris meresztgette hatalmas ágyúit és vagy századnyi gép- pisztolyos SS katona ténfer- gett. Látszott rajtuk, maguk sem tudták, mit csináljanak. Mivel senki nem lőtt rájuk, ők sem tüzelhettek. Háborítatlanul beengedtek. A laktanyaőrség parancsnoka értetlenül széttárta a karját, a vállát vono- gatta. Állítólag géptávirat jött Budapestről, hogy nem szabad lőni a német „fegyvertársakra”. (Sose lett nyilvános, hogy ki adta ezt az országos parancsot, hiszen a kormányzó és a vezérkari főnök Hitler fogságában voltak. Hamis légiriadóval tartotta vissza őket, míg csapatai lerohanták az országot. De mi erről akkor még semmit sem tudtunk.) A kerítés belső oldalán két légvédelmi gépágyúnk, Nim- ród-ok néztek szembe a Tigrisekkel. Egér az elefánttal! A zászlóalj irodában többen vátisztigyűlés, amit én tartok. Egész éjjel hiába lestem az ezredes úr (Bercsényi) parancsát. Nincs összeköttetés sem vele, sem a királyi várral. A bizonytalan eredetű parancs értelmében nem tehetünk semmit, minthogy a harckocsiknál teljes tűzkészültség, de a motorok beindítása nélkül... Tőlem három hírvivő motorost kért és a rádiós kocsit a parancsnoksághoz. - Német „fegyverbarátaink” - folytatta gúnyos hangon - baráti látogatásra érkeztek hozzánk. Irigylem a hírszerzésüket. Még három napig kellett volna várniuk - és hosz- szasan hallgatott, majd. - Isten óvja valamennyiünket! Az árkászok parancsnoka engedélyt kért robbantó töltetek készítéséhez, mert véleménye szerint csak néhány páncélos lehet a városban, akik ellen a mi harckocsijaink hatástalanok lennének, nem úgy a robbantó töltetek. A századirodába érve Sanyi összeszedte a népét és kiadta a parancsot a töltetek elkészítéséhez. Én meg egyik legmegbízhatóbb katonámmal, K. Pistával elindultam felderíteni a laktanya körüli német egységeket. ■ Kézfogással búcsúztam Pistától, mert egyikünk jobbra ment, a másik balra. Saját felderítőimből huszonöt belevaló srácot kellett közben kiválogatnia a helyettesemnek, akik az árkászokkal együtt lerohanták volna a Tigriseket. Jó óra múltán épségben találkoztunk K. Pistával, örömmel öleltem magamhoz, mert nem voltam bizonyos a találkozásunkban. Hogy avatatlan szemek ne lássanak, elbújva elkészítettük a feltalált 20 páncélos helyzetét. Sanyi letörten fogadott, mert Pista bácsi lefújta az akciót, s szét kellett bontani a már elkészült robbantó tölteteket is. Bercsényi ezredes délben került elő, mert addig a németek fogva tartották. A Kormányzó, Szombathelyi Hitler fogságában, a miniszterelnök elmenekült a török követségre, ezredparancsnokunkat kb. 6 óra hosszan a bevonuló németek tartották visz- sza: „Öld meg a pásztort, szétszéled a nyáj ...” - mondja az írás. A már felvonult csapatrészek vissza lettek rendelve Ceglédre, és április első napjaiban a teljes 2. páncélos hadosztály az eredeti tervtől eltérően a keleti frontra indult. így végződött az első és a mai napig is alig ismert kiugrási kísérlet, és Magyarország megszűnt önállónak lenni. Részlet a pécsi szerző „Az aranycsillag rabjai” című dokumentum-regényéből, amely az idei könyvnapra jelent meg.
