Új Dunántúli Napló, 1994. május (5. évfolyam, 120-148. szám)
1994-05-30 / 147. szám
1994. május 30., hétfő A mai nap üj Dunántúli napló 3 Az MSZP 50 százalék felett (Folytatás az 1■ oldalról) Dr. Menczer Gábor, az MSZP Baranya megyei elnöke:- Még jobban örülök, mint az első forduló után, mert megmondom őszintén, a számunkra kedvező előjelek ellenére tartottam a választások második fordulójától, sőt fogalmazhatok úgy, kicsit féltem is. Éppen azért, mert minden olyan simának, olyan egyszerűnek tűnt. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sikeresen szerepelnek képviselő-jelöltjeink, s arra sem számítottam, hogy több mint ötven százalékos reprezentációnk lesz a parlamentben. Minek köszönhető ez a várakozáson felüli nagy siker? Első alkalommal az elmúlt négy évre szavaztak nemmel a választók, most pedig a volt ellenzéki pártok közül az kapta a legtöbb voksot, amelyik talán a legkövetkezetesebb volt a Parlamentben. Tudom, hogy most sok a találgatás, de biztos vagyok abban, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége koalíciós partnerünk lesz, s velünk együtt vállalja a kormányzati felelősséget. Dr. Wekler Ferenc, a Szabad Demokraták Szövetségének pártigazgatója, Baranya megyei országgyűlési képviselő (Mohács és térsége):- Köszönöm a bizalmat, büszke vagyok rá, és nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy azon kevesek közé tartozom, akik 1990 után újra képviselők lehetnek, méghozzá egyéni megmérettetés alapján. Továbbra is alapvető feladatomnak tekintem annak a 63 településnek az érdekképviseletét, amelyek jóvoltából bejutottam újra a Parlamentbe, és lehetőségeim szerint mindent megteszek azért, hogy képviseljem a térséget. Az SZDSZ az első fordulóban megfelelően szerepelt, most a választások második fordulójában az egyéni választókerületben több jelölt közvetlen bekerülésére számítottam. Az eredmények ismeretében az SZDSZ nincs abban a helyzetben, hogy a koalícióról most dönthessen. Az esetleges tárgyalási lehetőségek június 5-i országos küldöttgyűlésünkön és azt követően derülhetnek ki:-Minden várakozás ellenére nem jött be az SZDSZ-nek a számítása - mármint az, hogy meg tudja állítani az MSZP-t az abszolút többség elérésében - mondja Habjánecz Tibor, az MDF Baranya megyei szervezője. - Mi is csalatkoztunk, hiszen az előzetes felméréseink szerint országosan 10-15 egyéni választókerületben számítottunk győzelemre, a megyében is egy-két jelöltünk első helyét vártuk. Ezzel szemben a hét választókerületben a mohácsi kivételével mindenütt szocialista képviselőjelölt futott be. A szervező azt is elmondta, hogy erős ellenzéki szerepre készülnek. Azok a képviselőjelöltjeik, akik most nem jutottak be a Parlamentbe, a megyében fognak az MDF színeiben politizálni, készülnek a helyhatósági választásokra. Attól fiigg persze, mikor lesznek ezek a választások. Ha most ősszel, akkor nagyobbak az esélyeik, mintha jövő tavasszal tartanák.- Végezetül az MDF megyei szervezete nevében szeretnék gratulálni a szocialistáknak és a szabaddemokratáknak a választásokon elért eredményeikhez. Hangya Antal, az FKgP megyei elnöke:-Két jelöltünk maradt versenyben a második fordulóra, nem sikerült nyerniük. így az új parlamentben nem lesz baranyai kisgazda képviselő. Reményeink azonban megmaradtak: a két jelölt most több szavazatot kapott, mint az első fordulóban. Ez a 20 ezer választó kitart mellettünk, rájuk építhetjük a megyében a Független Kisgazdapárt jövőjét, a helyhatósági és következő országgyűlési képviselői választásokon számíthatunk támogatásukra. Ami az MSZP győzelmét illeti: már este 8 óra 10 perckor gratuláltam sikerükhöz, mint kiderült: elsőként. Sok sikert kívántam nekik - de nem szeretnék a helyükben lenni, ha egyedül kell kormányozniuk az országot. Személy szerint nem vagyok szomorú. Végre jut időm valamire, amit magánéletnek neveznek! Választási tudósításainkat írták: Békéssy Gábor, Bozsik László, Gárdonyi Tamás, Mészáros Attila, Pauska Zsolt, Roszprim Nándor. Vasárnap este favágókként dolgoztak a tűzoltók Baranyában Viharos szél, zivatar és kevéske jég Pécsett, az Anna utca 13-ban egy vastag fát döntött a vihar a lakóépületre, amelyet a tűzoltók távolítottak el Fotó: Läufer László Az egész napos strandidő után a szó szoros értelmében „derült égből villámcsapásként” érkezett a zivatar vasárnap este 7 óra körül Baranya megyében. Mint a Pécsi Meteorológia Főállomás mérési adatai is igazolták: a szél erőssége messze meghaladta az 54 km/órás sebességet, Ferenczy Sándor ügyeletes beszámolója szerint a maximális széllökés elérte a 76 km/órás értéket. A következmény nem is maradt el, Baranya megye több területén fákat csavart ki a vihar a földből. A tűzoltók fecskendő helyett fűrészt vettek a kezükbe, és favágó brigádokként dolgoztak órákon keresztül. A szigetvári tűzoltók az utakra, épületekre és autókra dől terebélyes fák eltávolításán munkálkodtak városukon kívül a 6-os sz. útvonal nagypeterdi szakaszánál és Sellye, Drávafok térségében. Ugyancsak fafűré- szeléssel foglalkoztak kollégáik Siklós körzetében, Vaskapu, Garé, Villány, Vajszló környékén és a pécsiek is mentésre indultak az Anna utca 13. számú épülettömb udvarába. Ez utóbbi helyen hatalmas gesztenyefa adta meg magát az elemi erők támadásának és hangos reccsenéssel dőlt az udvari épületre, annak ablakait és kerítését is megrongálva. Nehéz perceket okozott az vihar a Pellérd és Görcsöny közötti útszakaszon is, ahol ugyancsak matuzsálemi korú fa dőlt az útra, elzárva mindkét közlekedési sávot. Az útakadálynál rekedt férfiak előbb el próbálták húzni a vastag törzset, ám miután ez az igyekezetük nem járt sikerrel, egyikük Stihl-fűrészért indult haza. Mire a tűzoltók elérkeztek a helyszínre, görcsönyi olvasónk, Müller Gyula beszámolója szerint az útakadály nagy részét már eltávolították. Jermás 70z.se/hadnagy, a Baranya Megyei Tűzoltóság ügyeletese elmondta, hogy sérülést nem okozott a szokatlan erősségű vihar. Balog N. Terített asztalok és sok-sok szék fogadta tegnap délután Pécsett, a Szent István téren sétálókat. A Székesegyházi plébánia „Családért” csoportja látta vendégül a délutáni szentmise után a nyugdíjas, idős hívőket. Közel ötszázan falatoztak jóízűen a kínált süteményekből és italokból. Fotó: Läufer László Baranya, 1. sz. választókerület (Pécs-Kelet) Választásra jogosultak száma: 49 444 A leadott szavazatok száma: 28 617 57,88% Érvényes szavazatok száma: 28 386 99,19% Érvénytelen szavazatok száma: 231 0,81% Az érvényes szavazatok megoszlása: 1. Dr. Lusztig Péter (MSZP) 12 152 42,81% 2. Dr. Faragó László (SZDSZ) 9250 32,59% 3. Erdélyi József (MDF) 6984 24,60% Dr. Lusztig Péter Baranya, 2. sz. választókerület (Pécs-Nyugat) Választásra jogosultak száma: 45 113 A leadott szavazatok száma: 28 863 63,98% Érvényes szavazatok száma: 28 665 99,31% Érvénytelen szavazatok száma: 198 0,69% Az érvényes szavazatok megoszlása: 1. Dr. Szili Katalin (MSZP) 12 635 44,08% 2. Dr. Németh Tibor (SZDSZ) 9210 32,13% 3. Pap András (MDF) 6820 23,79% Dr. Szili Katalin Baranya, 3. sz. választókerület (Pécs-Kertváros) Választásra jogosultak száma: 49 262 A leadott szavazatok száma: 28 725 58,31% Érvényes szavazatok száma: 28 575 99,48% Érvénytelen szavazatok száma: 150 0,52% Az érvényes szavazatok megoszlása: l.Dr. Toller László (MSZP) 14 204 49,71% 2. Bretter Zoltán (SZDSZ) 10 119 35,41% 3. Staub Ernő (MDF) 4252 14,88% Dr. Toller László Baranya, 4. sz. választókerület (Komló) Választásra jogosultak száma: 46 451 A leadott szavazatok száma: 27 214 58,59% Érvényes .szavazatok száma: 26 877 98,76% Érvénytelen szavazatok száma: 337 1,24% Az érvényes szavazatok megoszlása: 1. Páva Zoltán (MSZP) 13 446 50,03% 2. Kovács Sándomé (SZDSZ) 9677 36,00% 3. Nyeste Sándor (MDF) 3754 13,97% Páva Zoltán Baranya, 5. sz. választókerület (Mohács) Választásra jogosultak száma: 53 284 A leadott szavazatok száma: 28 473 53,44% Érvényes szavazatok száma: 28 129 98,79% Érvénytelen szavazatok száma: 344 1,21% Az érvényes szavazatok megoszlása: 1. Dr. Wekler Ferenc (SZDSZ) 11 370 40,42% 2. Puch László (MSZP) ' 9773 34,74% 3. Győri József (MDF) 6986 24,84% Dr. Wekler Ferenc Baranya, 6. sz. választókerület (Siklós) Választásra jogosultak száma: A leadott szavazatok száma: Érvényes szavazatok száma: Érvénytelen szavazatok száma: Az érvényes szavazatok megoszlása: 1. Kocsi László (MSZP) 2. Dr. Szepesvári Zsolt (SZDSZ) 3. Littván József (FKgP) 43 608 23 971 54,97% 23 679 98,78% 292 1,22% 10 351 43,71% 7871 33,24% 5457 23,05% Kocsi László Baranya, 7. sz. választókerület (Szigetvár) Választásra jogosultak száma: 35 262 A leadott szavazatok száma: 18 889 53,57% Érvényes szavazatok száma: 18 675 98,87% Érvénytelen szavazatok száma: 214 1,13% Az érvényes szavazatok megoszlása: 1. Gráf József (MSZP) 9957 53,32% 2. Veszprémi Zoltán (SZDSZ) 5056 27,07% 3. Andok Lászlóné (FKgP) 3662 19,61% Gráf József