Új Dunántúli Napló, 1994. május (5. évfolyam, 120-148. szám)

1994-05-29 / 146. szám

Bors Máté talán mégis visszatér? Színpadon kívüli találkozás Sztankay Istvánnal Sztankay István színművész is sajnálatos módon azok közé a népszerű figurák közé tarto­zik, akik jó ideje eltűntek a te­levízió képernyőjéről, pedig a közönség nagyobbik részének csak ez a lehetősége volt, hogy élvezhesse humorral teli színé­szi játékát. Hála a József Attila Színház pécsi vendégjátéká­nak, most „élőben” is láthattuk a színpadon Molnár Ferenc Olympia című darabjában. Ez a beszélgetés az öltözőben ké­szült, mikor a K. u. K. tábor­noki uniformis még egy vállfán lógott a fogason.- Fontosak-e a színész szá­mára ezek a vidéki kiruccaná­sok, vagy csupán a mindennapi munkának a része ?- Színészetben nincs „min­dennapi munka”. Ebben az esetben nem egyszerű frázis, hogy minden nap más, mert va­lóban így van, s minden előa­dás is más! Én jó és egészséges dolognak tartom a vendégjáté­kokat, csereelőadásokat, hiszen a budapesti színházaknak is igénye kell legyen a más kö­zegben való bemutatkozás, mit ne mondjak: megmérettetés! Ma mindenképp könnyebb a mozgás azzal, hogy eljött a szabad szerződések ideje, rég megszűnt az az állapot, hogy az úgynevezett „fővárosi színész” ücsörög valamiféle képzelet­beli piramis csúcsán. Szakmai­lag is jó, hogy több kolléga ját­szik egymással, ismeri meg a másikat - és mivel a tv-ben, rá­dióban eléggé beszűkültek a lehetőségek, a közönség is kénytelen ily módon kapcso­latba kerülni a színészekkel.- Fontos az ismertség?-Persze, hogy fontos, hisz ez egy olyan mesterség, hogy csak addig lehet űzni, míg él az ember és egészséges. Ezt a tu­dományt nem lehet elővenni 50 vagy 100 év múlva.-A tévében ötévente, min­den felnövő generációnak le­játsszák a „A Tenkes kapitá- nyá”-t, s ez jól is van így. Am attól félek, a „Bors” nem na­gyon fog vetítésre kerülni.- Ez valószínű, bár most... ki tudja? - nevet Sztankay. - Az az igazság, a Bors is csak egy ártalmatlan kalandfilm volt, de hogy neve legyen a gyereknek, berakták egy történelmi hely­zetbe. Mi a forgatás alatt reme­kül szórakoztunk.-Ne haragudjon, hogy ezt kérdem: már kissé ősz hajjal, hatalmas rutinnal, sok szép si­kerrel a háta mögött vannak még szerepálmai?-Inkább csak álmaim van­nak, hol jók, hol rosszak. Az biztos, hogy elszálltak az évek, és nekem is másfajta szere­pekre kell felkészülnöm, nem játszhatok bolondos sihedere- ket. De ez nem baj. Jó szere­pekre vágyom, jó rendezőkre, kellemes társulatra. És ezzel máris maximalista vagyok! M. K. Sztankay István pécsi fellépése előtt A pécsi üvegtechnikusok doyenje, Takáts Sándor műhelyében Fotó: Läufer László A lopótök: kaland a szakmában Az üvegtechnikusnak könnyű a keze A könyvhét a régióban A hullám teteje elérte az érettségit Idén érte el a demográfiai hullám csúcsa az érettségit. A 111. hivatalos érettségi évben Pécsett 1831 középiskolai diák próbálja meg teljesíteni a vizsga követelményeit. Somogy, Tolna és Baranya megyét számítva pedig 6234-en vágtak neki a próbatételnek. Dél-dunántúli nyertesek Budapesten kihirdették a Múzeumi Világnap alkalmából a XLI. Országos Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázat eredményét. Az idén 294 pályamunka ér­kezett, ebből 199 a felnőtt, 95 az ifjúsági kategóriába tartozik. A szomszédos országokban élő magyarság 112 pályamunkával vett részt. A Selmeczi Kovács Attila, a Néprajzi Múzeum főigaz­gató-helyettes elnökletével te­vékenykedő zsűri 20 első díjat, 30 másokik díjat és 45 harma­dik díjat ítélt oda és számosán kaptak pénzjutalmat, könyvju­talmat, dicsérő oklevelet. A dél-dunántúli régióból a felnőtt kategóriában első díjas volt Nyúl Katalin (Gelse; Népi gyermekjátékok Gelsén c. dolo- zatával). Második díjas ifjúsági kategóriában Fülöp János és Geiszt Katalin (Táncsics Gim­názium, Kaposvár; Történelmi és néprajzi szeletek Kaposfő múltjából című dolgozatukkal). Harmadik díjas Jambrich Káz- mér (Pécs; Volt egyszer egy is­kola című dolgozatával) a fel­nőtt kategóriában, az ifjúsági kategóriából pedig ugyancsak harmadik díjas Bátai Gábor (Kölesd), Lévai Gábor (Mer- nye) és Mireider László (Fadd) Zengővárkony című közös dol­gozatukkal. Csodának tűnik számomra ez a bidesztilláló: nem fér a fe­jembe, hogyan lehet egy üveg­csőbe két, különböző átmérőjű Uvegspirált „belevarázsolni”. Gyorsan meg is kérdezem Ta­káts Sándort, a pécsi üvegtech­nikusok doyenjét: mennyi a tö­rés-százalék? A mester elgon­dolkodva néz, szelíden figyel­meztet:- Olyan hosszú szakmai múlt esetében, mint ami mögöttem is van, nem illik törés-százalékról beszélni... Tanulni 1953-ban, gyako­rolni 1955-ben kezdte a szak­mát. Pécsre 1957-ben került, a POTE keresett üvegtechnikust, gyakorlatilag azért ragadt itt, mert Ernst professzor egysze­rűen „kalitkába zárta” a ritka ügyes kezű fővárosi fiatalem­bert: azonnal szállást szerzett neki.- Ez az igazi feladat egy olyan üvegtechnikusnak, akit nem elégít ki, hogy százszámra csinálja a Torricelli-csöveket - mondja a mester -, mert szak­mai előrelépést nem ad. Az in­tézeti munka: az igen! Elpücs- körészhettem, nem kellett telje­sítménybe dolgoznom, amikor gyorsan kell elkészíteni egy-egy forrasztást és az rendszerint csúnya is lesz. Ami pedig a ke­zet illeti: ezt a szakmát nehéz ujjakkal és nehéz fejjel nem le­het művelni! Kékes lánggal szúr a műhely levegőjébe a gázégő, forgatja felette az üvegcsövet. Most „csak úgy” dolgozik, mert nem szereti, ha üres a keze. Pár perc múlva valami csodaszép forma bontakozik ki: a másnak mindig merev, törékeny üveg az ujjai között engedelmes, simulékony lesz, szinte kérdezi a mestert: na, most merre hajiunk?- Üveg és üveg között óriási a különbség. Ma már a francia Pirex-et mondjuk a legjobbnak. Régebben az alapanyag nem bírta a feszültséget: a kész munka sokszor elpattant. Forgatja a bidesztillálót a láng felett. Felpiroslik az üveg, formát ölt a bonyolult készülék. Rajz nélkül dolgozik, pontosan tudja fejből is: minek mekkora az átmérője, a hossza.-Ezek a vegyészmérnökök mindig kitalálnak valamit. . . Egyre bonyolultabb készülékek kellenek nekik. Megcsinálom, élvezem a munkát.- És a lopótökök? (A mester ugyanis szőlőfürttel díszített, névfeliratos üveglopókat is ké­szít - és még mi minden szépet, a lámpacilindertől a csillárjaví­tásig ha valaki ajándékozni akarna ismerősének.)- Szeretek üveget fújni. De a lopótök csak egy kalandozás a szakmában. Mészáros Attila Bár a könyvhét idén is érthe­tetlen módon négy napra zsugo­rodik össze, mégis jó, hogy egyáltalán van, mert legalább erre a rövid időre a könyvek, a szépirodalom, a szerzők és a ki­adók felé fordul a figyelem - ezt mondta dr. Szirtes Gábor, a pécsi Pannónia Könyvek soro­zatszerkesztője. Bár ma Ma­gyarországon nyilvánvalóan túlkínálat van könyvből, mégis fontos az „ünnepi” bemutatko­zás, mert talán pont ez segít az olvasó számára is az eligazo­dásban, értékek fellelésében. A Pannónia Könyvek három mű­vel jelentkezik a Könyvhétre. Tüskés Tibor „Időrosta” cím­mel beszéli el egy szerkesztő emlékeit, nevezetesen azt az időszakot dokumentumokra, le­velekre támaszkodva, mikor Tüskés 1959-1963-ig a Jelenkor főszerkesztője volt. Sárosi Ist­ván orvos-író regénye (az Új Dunántúli Napló támogatásá­val) „Kiégett fű” cím alatt jele­nik meg, míg a Svájcban élő Major-Zala Lajos 100 szonettet tartalmazó „Betűk homokon” verseskötete Plugor Sándor il­lusztrációival lát napvilágot. A szintén Pécsett működő Je­Öt évvel ezelőtt még csak 9 megye indított csapatot az or­szágos viadalon, ma már szinte valamennyi térség bekapcsoló­dott az OTP által, sponzorált versenybe. Az idén is az OTP Bank Rt. támogatta a selejtező­ket, amelynek megyei döntőjére tegnap került sor az Apáczai Nevelési Központban. Az öt korcsoportban megrendezett versenyben a résztvevő általá­nos iskolások, középiskolások az e napon a legfőbb erőfelmé­résen, a triatlonban vetélkedtek. lenkor Kiadó folytatja immár hagyományos, a mai magyar és világirodalmat bemutató kötete­inek kibocsátását. Újra megje­lenik Nádas Péter „Emlékiratok Könyve”, új drámával jelentke­zik Márton László, „A nagyra- törő”-vel, a verseket Takács Zsuzsa és Mamo János képvi­seli. A JAK Műfordítófüzetek sorozatában egy orosz és egy lengyel író regénye jelenik meg. A szekszárdi Babits Kiadó munkatársa elmondta, hogy mi­vel kiadványaikat leginkább postai úton rendelik meg vásár­lóik, a Könyvhéten nem ve­sznek részt aktívan. Egyébként mostanában jelent meg a Révai Lexikon XVI. kötete, folyik a Magyar Klasszikusok sorozat kiadása, és megjelentették „Fű­szálakat sodor a szél” címmel két paksi költő antológiáját. Bár Somogy megyében nincs önálló könyvkiadó, könyvek azért rendszeresen jelennek meg, főleg a Somogy Megyei Könyvtár jóvoltából. Idén Lő- rincz Sándor, a Somogyi Hírlap újságírója ad ki egy képes al­bumot Kaposvárról „Jelenlét” címmel. M. K. Az úszásban, kerékpározás­ban és futásban korcsoporton­ként a következő győzelmek születtek. Első korcsoport: Tó­vári Anett, Konyicsák Viktor. Második korcsoport: Csema Luca, Gyenis András. Harma­dik korcsoport: Kozma Noémi, Konyicsák Attila. Negyedik korcsoport: Kecskés Klaudia, Rozgonyi Levente. A megyei erőfelmérések első négy helyezettje részt vesz a jú­nius 5-én, Budapesten megren­dezendő országos döntőn. OTP-triatlon diákolimpia Rádió mellett... Volt nekem egy főszerkesz­tőm, aki hajnalonként kiállt az erkélyre, fölnézett az égboltra, ugyan milyen időre számítha­tunk aznapra, mert ha délután - akkori lapunk megjelenésekor - csúcsidőben zuhog az eső, az emberek hazarohannak, elkerü­lik a rikkancsokat, kevesebb példány fogy. „Olyan vagyok, mint a jó paraszt, aki hajnalban a pitvarból figyeli az eget, vár­hat-e esőt, vagy sem, netán je­get vagy vihart...?” - mon­dotta. Korunk parasztja ma ki­egyezne, ha csak az időjárás okozta rontással kellene vias­kodnia. (Ami ellen persze amúgy sem tehetne semmit sem.) „Sok felől érheti az em­bert a bánat - panaszkodik egy parasztasszony a falurádió ri­porterének. - Van nekünk egy autónk, régen mondtam az uramnak, ha azt akarod, hogy piacozzak, vigyél be az áruval a csarnokba, mert én nem vona- tozok a kosarakkal. Ma meg? Olyan drága a benzin, hogy a zöldségért, gyümölcsért kapott pénzt majdnem otthagyjuk a benzinkútnál.. .” A riport színhelyén - nem éppen nagyközségben - a la­kók zöme fóliázik, van olyan gazda, aki három-négy-öt ter­jedelmes fóliasátorban palántá- zik, vagy termeszti a primőrá­rut, de hát ez költséges tevé­kenység. Van, aki gázzal fűti a sátrat, ez sem olcsó, de állan­dóan emelkedik az elhasznált víznek az ára is, magas a vil­lanyszámla, és bár saját élő­munkájukat nem szokták „be­szorozni”, a kiadás-bevétel aránya így sem kecsegtető. Az idősebb paraszt a riportert invi­tálja befele a sátor alá, bizony nedves, és meleg a levegő, itt hajoldozni a palántákkal reg­geltől késő délutánig em- bert-gyötrő munka. Azt mondja a felesége: „Azért még így is megvagyunk valahogy, lyok korában, meg ma is, s a jövőben is. Ebben a községben valami­kor állattenyésztéssel foglalko­zott a jónép, aztán a tsz elvitte az állatokat, most ugyan nincs tsz, de azt mondják, nem kifi­zetődő a tenyésztés. „Tavaly is - mondja az egyik - hetvenöt forintot kínáltak kilójáért, de kikötötték, hogy zsíros ne le­semmi. Legföljebb annyi hasz­nunk volt, hogy a ráfordított pénzt egyben visszakaptuk, ha annakidején takarékba teszem, a kamattal valami haszon származott volna, így meg az sem...” Azt nem értik - vallják a mikrofon előtt -, hogy amikor hetvenöt-nyolcvanöt-kilencven forint a fölvásárlási ára a disz­Az Úr és a mustár valamit összekotrunk a megél­hetésre, csak ne zaklatnák minduntalan az embert...” - „Zaklatják? Kik?” - kérdi a ri­porter. Az asszony röstellkedve nevet: „Hát az apekosok .. No, persze, mióta a világ áll, a paraszti nép soha nem ked­velte az „adóügyeseket”, bár belátják, tudják, adót fizetni kell mindig, régen is, a kirá­gyen a disznó, mert ők sem tud­ják eladni, ezért tőlünk sem ve­szik meg. Mit tehettünk? A disznó hízik, gyarapodik, így hát odaadjuk a kínált árért. Ki­számítottam: egy árva forintot nem kerestünk a disznókon, mert ugye, év közben is emel­kedett a takarmánynak, tápnak az ára, összeadtam-kivon- tam-osztottam, és nem maradt nónak, mire a városi ábécék pultjára kerül, már több mint háromszorosát jelzik az árcédu­lák, hát kik vágják zsebre a kü- lönbözetet, vagyis magát a hasznot? Mert ők, a parasztok biztos, hogy nem. „Nem érdemes már a csir­kékkel sem foglalkozni, a disz­nókkal pedig már régóta nem. Az idén túladok rajtuk, hármat megtartok magunknak meg a két gyereknek, ők is családo­sok. Aztán befejeztem .. .!” - jegyzi meg konokul, kese­regve. A riporter azt mondja, csendesen: „Mi már nyolc éve ismerjük egymást, bátyám. Annakidején is azt mondta, amit most: befejezi..Nem válaszolt. Nem persze, hiszen történelmünk során a paraszt­ság gyakran került a padlóra, de mindig talpra állt. Szeren­cséjére mindenkinek. Egy má­sik riportban valaki viccesen megjegyezte: „Úgy kellene táp­lálkoznunk, mint a vegetáriá­nusok. Ne együnk húst, mert drága .. .” Erre én is mondha­tok egy „vicceset”, ellopva a poént a „Csengetett, Mylord?” című angol tévéfilmből, ami- koris a szobalány azt mondja: „Ha az Úristen nem akarta volna, hogy húst együnk, nem találta volna föl a mustárt. ..!” 4 Új VDN 1994. MÁJUS 29., VASARNAP

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom