Új Dunántúli Napló, 1994. május (5. évfolyam, 120-148. szám)

1994-05-02 / 120. szám

1994. május 2., hétfő A mai nap aj Dunántúli napló 5 Cél: a Burda-verseny! A Siklósi Szakmunkásképzőből is neveztek A sikondai tó kiirüli majálison fellépett a Komlói Bányász Fúvószenekar, táncosok, énekesek, népi együttesek és itt is jutott lufi minden gyereknek Fotó: Szundi György Május elsejét ünnepelte a megye és az ország Színpompás műsorok Jelenleg még csak valamivel több mint tíz női ruhakészítő ta­nulója van a Siklósi 510. sz. Szakmunkásképző Iskolának, a jövő tanévre viszont számuk akár 30-ra is nőhet, mivel a kö­zeli ruhakészítő üzem 12 diák­nak gyakorlati lehetőséget biz­tosít. Talán e tény, no és a szak­tanár, Szász-Kolumbán József versenyszelleme is kellett ah­hoz, hogy idén a siklósi iskolá­ból is nevezzenek diákok az 1994-es Burda-verseny re. Idén először nyílik lehetősé­gük azoknak is résztvenni a megmérettetésen, akik „ruhai­pari szakmát tanulnak, de isko­láikat még nem fejezték be”. Ez utóbbi az Aenne Burda-díj ’94 „F”-kategóriája. Szász-Kolum­bán József elmondta: négy diák vállalkozott a feladatra, vala­mennyien alkalmasak is a sze­repre, hisz a ruhákat a május 15-i kaposvári elődöntőn ma­guknak kell bemutatniuk. Batik Viktória, Szekeres Emőke és Il­lés Mária még csak elsőévesek, Horváth Andrea pedig a máso­dik évfolyamot képviseli majd a A pécsi Bokor utcai baptista imaházban a hétvégén három napon át az ország minden ré­széből érkezett fiatal hívők ta­nultak, elmélkedtek, énekeltek együtt. Mint Rauch Zoltán, a pécsi ifjúsági csoport vezetője el­mondta, ez már a tizenegyedik ilyen típusú találkozó az orszá­gon belül. Ezúttal az Ószövet­ség napjainkban betöltött jelen­vetélkedésen, melynek jelent­kezési határideje április 26-a volt. Valamennyiüknek van ott­hon is varrógépük, de az elmé­leti szakoktató mellett Kiss Jó­zsefié, Dudásné Tamasz And­rea és Losonczi Józsefié varró­nők segítik szakmai fejlődésü­ket. Persze csak az előkészüle­tekben, a modelleket természe­tesen a diákoknak maguknak kell elkészíteniük. Négyük re­pertoárjában megtalálható lesz majd nadrág, szoknya, ruha, blúz, dzseki, mellény. Ezek egyelőre még csak a fejükben vagy szabásvonalakban „öltve” léteznek, hiszen most a megfe­lelő anyagok vásárlásánál tarta­nak. A helyezéstől függetlenül tervezik, hogy a június eleji bu­dapesti döntőre fölutaznak, fűzi hozzá Szász-Kolumbán József, aki éppen azért választott a fia­talabb diákok közül, hogy ta­pasztalatokat gyűjtve kedvük és lehetőségük szerint jövőre ismét versenyre biztassa őket. Sz. A. tőségéről esett szó. A fő cél az, hogy a fiatalok tanuljanak Isten igéjéről, majd minél inkább vonják be őket a szolgálatba, s legyenek aktív tagjai saját gyü­lekezetüknek. Ez azért is fontos, mert bár Isten igéje nem válto­zik, immár kétezer éve ugyan­úgy a szeretetet és az összefo­gást hirdeti, ám mindig egy adott korban kell megélni. M. K. Éneklő Ifjúság A szombaton Pécsett meg­rendezett „Éneklő Ifjúság” mi­nősítő hangversenyen arany fo­kozatot kapott a JPTE I.Számú Gyakorló Iskola „Kicsinyek kó­rusa” és „Nagykórusa”, a Sásdi Körzeti Általános Iskola Kó- iusa, a Testvérvárosok^ Téri Ének-Zene Tagozatos Általá­nos Iskola „Nagykórusa” és „Kicsinyek Kórusa” és a Má­tyás Király Utcai Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola „Nagykórusa”. Ezüst fokozat­ban részesült az Árpád Fejede­lem Gimnázium és Általános Iskola Kórusa. Bronz fokozatot a Pécs-Vasasi Általános Iskola Kórusa kapott. A Pécs-Bara- nyai Kórus és Zenekari Szövet­ség különdíjait a Testvérváro­sok Téri Iskola kórusai nyerték. Adó-klubnap Kerekasztal-beszélgetést folytatnak az adózásról, az új szabályzatok értelmezéséről a Magyar Közgazdasági Társa­ság könyvelőiroda vezetők klubjának tagjai május 4-i ösz- szejövetelükön. A 17 órakor kezdődő klubnapon meghívott vendég lesz Nagypál Imre, az előadás helyszíne: Business Center (Pécs, Czinderi u. 6.). Hamarabb New York-ba A Malév Rt. és az amerikai Delta Air Lines légitársaság május 2-tól, hétfőtől közvetlen repülőgépjáratot indít Budapest és New York között. A Malév Boeing 767-200ER típusú re­pülőgépein a hét minden napján leszállás nélkül, kilenc óra alatt juthatnak el az utasok az ameri­kai kontinensre. Eddig a Malév ezen az útvonalon az Alita- lia-val üzemeltette közösen já­ratait, az út római leszállással 13 óráig tartott. (Folytatás az 1. oldalról) hívott képviselő-jelöltek fellé­pésével - de szerepelt Nagy Bandó András és a Szélkiáltó együttes is. A Tettyén a DO- ZSO művelődési ház rendezett majálist, ahol többek között a Mecsek Táncegyüttes, Unger Pálma és N. Szabó Sándor mű­sorát is megtekinthették a hegyre fellátogatók. A megye többi településén szintén színpompás programok várták az ünneplőket. A Hosz- szúhetényi Német Nemzetiségi Klub szervezésében május else­jén délután, a moziban mutatta be műsorát az ifjúsági fúvósze­nekar, valamint a gyermek— tánccsoport Altorjai József és Kovács Györgyné vezetésével. A bissei tavon horgászversenyt rendeztek. Harkányban, a Bara­nya Megyei Munkástanácsok és az önkormányzat rendezésében délelőtt, a strandfürdő területén vidám, vetélkedőkkel tarkított programra került sor. Bicsér- den, a Faluházban este „Anyák- napi műsoron” léptek fel a helyi óvodások, általános iskolások, valamint az ún. Világi és Egy­házi Kórus. Siklóson - immár negyedik éves hagyományként - az Is­kola úti lakótelep közepén lévő téren rendezték meg a majálist. Szombaton és vasárnap amatőr és profi versenyekre, má- jusfa-állításra, és reggeli, fúvó­szenekari „ébresztőre” került sor. Üröm volt az örömben, hogy a délutáni főprogramokat vasárnap a hatalmas eső majd­nem elmosta - köztük a Pelikán együttes táncbemutatóját és a fúvósok hangversenyét. Több­felé rendeztek az est folyamán utcabált, Siklóson ugyanúgy, mint a, megye többi települé­sein. Á. E.-K. E.-P. Zs.-Sz. A. Baptista fiatalok pécsi összejövetele Nagysikerű horgászversenyt és majálist tartottak a bissei halastavon Május elseje alkalmából ma­jálissal egybekötött horgászver­senyt hirdetett a bissei tavon a horgász egyesület. A verseny­zők reggel 6 órakor, a sorsolást követően tudták meg, hogy a tó mely szakaszán dobhatják be horgaikat a vízbe, a verseny pe­dig 7 órakor vette kezdetét. A több mint 6 hektáros tó partjára a horgászokat elkísér­ték a családtagok is, akiket ma­jális lévén nem lehetett hátra- mozdítónak nevezni. A szinte nyárias melegben már kora dél­előtt lekerültek a szabadidőfel­sők, többen a napozásnak szen­telték azt a néhány órát, amíg a horgászok a verseny izgalmá­ban égtek. Festői képet vará­zsolt a tó köré egyik oldalról az erdősáv, a másikon pedig a sár­gán virágzó repcetábla. A csendet egy-egy madárdal, il­letve a horgászbotok suhogása törte meg, néha enyhe füstsza­got terelt maga előtt a szellő. Pontosan 11 órakor fújták le a versenyt, ekkor kezdődött a mindent eldöntő mérlegelés, hogy azonos idő alatt kinek si­került több pontyot, illetve ká­rászt kifognia a vízből. Idén 300 mázsa halat fogtak ki Szigorú zsűri előtt került mérlegre a zsákmány Fotó: Szundi György Illegális munkavállalók A külföldiek is megtalálják a kiskaput Egy komlói szállítási vállal­kozónak a Baranya Megyei Munkaügyi Központ ületékes osztályához az elmúlt hét kö­zepén érkezett bejelentése kap­csán vetődik fel a kérdés: mit tehetnek a hazai munkaválla­lók, ha megjelenik az olcsóbb külföldi (keleti) konkurrencia? A kérdés főként akkor kérdés, ha a gyanú szerint a konkurrencia ráadásul még illegálisan - azaz: tartózkodási és munkavállalási engedély nélkül - jelentkezik, el­véve ezzel a hazai vállalkozók elől az immár vajjal egyébként sem túl vastagon megkent kenye­ret. A lehetőség ugyanis elvben - de gyakorlatilag is - adott. Egy külföldi ugyanis huszonkilenc napig tartózkodhat Magyaror­szágon turista útlevéllel, s ez idő alatt bárhol vállalhat munkát - feketén. A négy hét letelte után fordul egyet - hazamegy, meglá­togatja a családját, majd vissza­jön - s újra kezdheti tevékenysé­gét, egészen addig, míg le nem bukik. Lebukni pedig elég nehéz. Ha ugyanis - s ez persze nemcsak a külföldiekre, de a hazai munka- nélküliekre is igaz - valakit rajta kapnak azon, hogy olyan helyen dolgozik, ahol nincs bejelentve, a munkaadó bármikor azt mond­hatja az ellenőrzést végzőknek, hogy a feketén dolgozó nem pén­zért végzi a munkát, s ez ellen tenni gyakorlatilag semmit nem lehet. Dolgozni ugyanis min­denki kedvére dolgozhat ingyen, a baj csak akkor kezdődik, ha rá­bizonyítják, hogy kereső tevé­kenységet folytat. Visszatérve a külföldiek feke­tén való munkavállalására, egyre többen alkalmazzák azt a rafinált módszert, mellyel még legálissá is teszik magyarországi tevé­kenységüket, anélkül, hogy munkavállalási engedélyt kellene kérniük. Mint a Baranyában is egyre jobban elharapódzó példák mutatják, semmi más nem kell ehhez, mint hogy a külföldi egy magyar állampolgárral közös gazdasági társaságot alapítson (akár betéti társaságot is - 500 forint alaptőkével), s máris hi­vatkozhat arra, hogy őt a cégbí­róság bejegyezte, tehát semmi szüksége munkavállalási enge­délyre Magyarországon. Az is igaz viszont, hogy a má­jusban életbe lépő idegenrendé­szeti törvény a jelenleginél jóval nagyobb jogosítványokat ad a hatóságoknak a zavarosban halá­szó külföldiekkel szembeni fel­lépésre. Bár a jogvédők máris til­takoznak néhány kérdés tisztá­zatlansága miatt, könnyen meg­kockáztatható, hogy a közvéle­mény nagyobbik része még egy, a jelenleginél jóval szigorúbb törvényt is támogatna, ha tehetné - s ez a lakosság nagy részének romló életszínvonala miatt nem is lenne meglepő. Pauska Pandúr ajánló Az agyhígítástól a vérbosszúig A szokásosnál is hama­rabb jelent megj a Pandúr Bűnügyi Magazin májusi száma. Az immár több mint fél­százezer példányban or­szágosan terjesztett újság ezúttal is tartalmas időtöl­tést ígér a bűnügyek kedve­lőinek. A kedves olvasó egye­bek közt helyszíni tudósí­tást talál a lapban a békés­csabai leszámolásról, mely még ma is riadalmat okoz a viharsarki főváros lakosai körében. A korábban nagy port kavart szegedi és kecske­méti gyilkosságokhoz ha­sonlóan ezúttal újból egy vállalkozó esett hasonló brutális bűncselekmény ál­dozatául. A győri keresztapát sztá­rügyvédek védik, nemúgy azokat a srácokat, akik nemrégiben kisiklattak egy vonatot. Vajon miért? Ez is kiderül a májusi Pandúrból. Csaló, vagy polihisztor az a hölgy, aki állítása sze­rint a szexmasszázshoz éppúgy ért, mint az autó­versenyzéshez, egyébként pedig rendőr. Miért volt lincshangulat a kecskeméti milliárdos ta­nyáján? Vajon miért nem kerültek rács mögé azok a miskolci rosszemberek, akik kártyajátékkal, zsaro­lással és pénzbehajtással keresik meg a mindennapi betevő tíz- és százezer fo­rintokat? Provokálja-e az áldozat a különös kegyetlenséget? Epizódok az agyhigítás tör­ténetéből. Fej nélkül a tele­fonfülkében. Ez csak né­hány cím a Pandúr májusi számából. Mindemellett a szelí- debb témákat kedvelő ol­vasók is megtalálhatják az újságban a kedvükre valót. A rendőrség történetét feldolgozó sorozat mellett a horoszkóp, a grafológia és az ismét ötvenezer forin­tos fődíjat kínáló kereszt- rejtvény is tartalmas szóra­kozást ígér. Aki pedig a humort sze­reti, az olvassa el Nagy Bandó András haditerv című írását.- Ön munkát keres?- Forduljon hozzánk! Szolgáltatásaink az /SaLÄßBEgiaS számára Pécs, Bajcsy-Zs. u. 18. (DOMUS Á.) Tel.: 336-861 ▲ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom