Új Dunántúli Napló, 1994. május (5. évfolyam, 120-148. szám)

1994-05-11 / 129. szám

1994. május 11., szerda Oktatás - Kultúra új Dunámon napló 7 Nem lehet elég korán kezdeni a csecsemőkorban A tavaly bemutatott, Az elvált című népszínmű Fotó: Tóth L. Két társulat egy épületben Önálló Horvát Színház Diplomásoknak Kilenc hónap katonaság Évente mintegy hatvane­zer sorköteles fiatal mond búcsút jegy esztendőre a civil életnek. A bevonulok egész­ségi állapotáról, iskolai kép­zettségéről, a felsőfokú isko­lát végzett, tartalékos pa­rancsnoki képzésre önként je­lentkezők rövidített szolgá­lati idejéről beszélgetünk Kovács Barnabás alezredes­sel, a Honvéd Vezérkar ki­egészítési osztályának helyet­tes vezetőjével.- Sokan vélekednek úgy, hogy a mai fiatalok anyá- maszszony katonái, puhá- nyok, fáradékonyak. A soro­zások alkalmával hány száza­lékuk esik ki a szűrőn, azaz alkalmatlan a katonaélet „megpróbáltatásaira ” ?-A sorozások alkalmával a hadkötelesek 22-27 száza­léka kap évente „E” minősí­tést, azaz ennyien alkalmat­lanok a katonai szolgálatra. A felmentést minden esetben alapos orvosi szakvélemény­nek kell alátámasztania, ame­lyet szigorúan ellenőrzünk. A leggyakoribb betegségek, amelyek alapján a fiatalok mentesülnek a katonai szol­gálat letöltése alól, a szív- és érrendszeri betegségek, a lá­tási problémák, a súlyos ge­rincferdülés és más gerinc­rendellenességek, illetve személyiségzavarok.- Milyen a sorállomány képzettségi szintje?- A legutóbbi, február végi állapot szerint a behívottak 3 százaléka rendelkezik felső­fokú végzettséggel, 14 száza­lékuknak van középiskolai végzettsége, 57 százalékuk­nak pedig szakmunkásképe­sítése. A sorkatonák 25 szá­zaléka elvégezte az általános iskola nyolc osztályát, és csupán 1 százalékuknak van ennél alacsonyabb végzettsé­gük.-Létezik-e még az úgyne­vezett szakszolgálat?- A sorkatonák kis há­nyada csak bizonyos korláto­zásokkal alkalmas a katonai feladatok ellátására, például mert szemüveges, vagy mert fizikailag illetve pszichikai- lag gyengébb felépítésű. Ezeket a fiatalokat a seregben nem lehet komoly megterhe­lésnek - lőszeres láda eme­lés, hosszú menetgyakorlat - kitenni, ezért könnyebb, lehe­tőleg a tanult szakmájuknak megfelelő beosztásba kerül­nek.-Az egyetemet, főiskolát végzettek pályáját nem töri derékba a behívó?- Nem, hiszen katonai szolgálatuk ideje éppen ezért rövidebb. A január elsejével életbe lépett új honvédelmi törvény ugyanis lehetővé te­szi, hogy a főiskolát, illetve egyetemet végzett hadkötele­sek, ha önként jelentkeznek szolgálatra, tartalékos tiszti képzésen vegyenek részt. Ezek a fiatalok képesítésük­nek megfelelően általában olyan fegyvernemhez kerül­nek, ahol az általuk tanulta­kat alkalmazni tudják. Egy földrajz tanár például kitű­nően tudja hasznosítani isme­reteit a felderítőknél, a kémi­kus pedig a vegyvédelmi szolgálatnál. Amennyiben valakinek olyan polgári vég­zettsége van, amely a hadse­reg kötelékén belül nem hasznosítható, akkor valame­lyik fegyvernem parancsnoki tagozatára kerül. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők­nek a tartalékos tiszti képzés időtartama nem 12, hanem csak 9 hónap. A katonai szolgálat végén a gyakorlati és elméleti ismeretekből vizsgát kell tenniük, és tiszti rendfokozatot kapnak. Újvári Gizella Nevelés Egyes tudósok már a magzat 9 hónapos fejlődését is nevelés­nek számítják, mivel az anyát ért hatások jelentősen meghatá­rozzák a magzat fejlődését. Ál­talában azonban a nevelést a megszületéstől az ifjúkorig tartó folyamatnak tartjuk. Ennek első szakaszában, a csecsemőkorban nem különül el az ápolás, gon­dozás és a nevelés. A gondozás, ápolás nemcsak a csecsemő testi fejlődését biztosítja, egész­ségét védi, hanem értelmi és ér­zelmi nevelését is elősegíti. Az ebben elkövetett hibák mutat­koznak meg a hospitalizáció je­lenségében, főleg a családon kívüli nevelés esetén, de az el­hanyagolt vagy durván nevelt csecsemőknél a családon belül is. Ez a kórházi ártalomnak is nevezett jelenség azoknak a csecsemőknek a testi-lelki visz- szamaradottságát jelenti, akik­nél hiányzik a megfelelő édes­anyai érzelem, az anya részéről adható sajátos bánásmód. Mivel a csecsemő szükségleteinek ki­elégítésében a legdöntőbb sze­repe az anyának van, ezért vizs­gáljunk meg néhány kérdést ez­zel kapcsolatban. Következetes nevelőmunka A kezdeti legideálisabb táplá­lásról, a szoptatásról nemcsak azt kell elfogadnia az anyának, hogy az anyatej a csecsemőnek semmivel sem pótolható táplá­léka, hanem azt is, hogy szopta­tás közben fejlődik ki az a semmi mással nem pótolható kapcsolat anya és csecsemő kö­Hétfőn este hat óra előtt min­den héten megjelenik a TV 2-es csatornáján egy klipp: eltűnt fia­tal fiú vagy lány képe tűnik fel a képernyőn, mellette a név és az eltűnés időpontja. Amikor a ze­nének vége, láthatóvá válik egy telefonszám: a Vöröskereszt se­gélytelefonja. Hová futnak be ezek a telefo­nok és mi történik az adatfelvé­tel után? Az intézmény, mint Major István, a Segítő Otthon vezetője elmondta, annak a menekülttá­bornak a jogutódja, mely négy évig Csillebércen albérletben működött. Új helyükön kultu­rált körülmények között fogad­ják a menekülteket, a külföldi állampolgárokat. Az otthonban olyan emberekkel foglalkoznak, akik valamilyen okból nehéz helyzetbe kerültek. Itt szállást, ellátást is kap a vendég. Mint­egy 100-150 ember számára van hely, s jelenleg 70-en tar­tózkodnak az intézményben, így adódott az ötlet: miért ne kapcsolódhatnának bele az el­tűnt fiatalok felkutatásába is. Az elmúlt évben több mint né­zött, mely nagymértékben elő­segíti a csecsemő minden irá­nyú fejlődését. Az elválasztást fokozatosan kell végrehajtani, s kialakítani az új ételekkel való táplálkozást. A különböző éte­lek elfogyasztását csak terv­szerű, következetes nevelő- munkaval tudjuk megvalósítani. El kell érni, hogy örömmel és megfelelő módon egyék meg a csecsemők azt a táplálékot, mely a fejlődésüket biztosítja. Ismerkedjenek meg azokkal az evőeszközökkel és cselekvési módokkal, ahogyan a kultúrált emberek táplálkoznak. A po­hárra, kanálra szoktatást leghe­lyesebb az újszülöttkorban el­kezdeni. Helytelen dudlisüveg- ből táplálni őket, mert ha hoz­zászoknak, nehezen váltják fel pohárral, kanállal. Etetés köz­ben nem szabad a csecsemő ke­zét lefogni. Az első percektől kezdve arra kell gondolnunk, hogy a gyermeket az önálló evésre kell rászoktatni, s ehhez használnia kell kezét, karját. Az új ételekhez, ízekhez szoktatásnál a legnagyobb hiba az erőltetés, valamint a fokoza­tosság elvének a megsértése. Egyetlen csecsemő sem születik rossz evőnek vagy válogatós­nak. Viszont, ha már kialakult nála ez a szokás, nehéz megvál­toztatni. Hogy ne váljék rossz evővé a gyermek, soha nem szabad erőltetni, nem szabad többet adni neki, mint amennyit szivesen elfogyaszt. Jelentős nevelési feladatokat tudunk megoldani fürösztés közben. El kell érni, hogy a cse­csemő jól érezze magát fürdés gyezer kiskorú hagyta el ottho­nát. A telefonszám március óta él, lehetőséget adva a kallódó fiataloknak, hogy felvegyék a kapcsolatot a szülői házzal. A vonal végén a pici ügyele- tesi szobában öt munkatárs váltja egymást, éjjel-nappal, várva a jelentkezők hívásait. Hétfői napokon a klipp adása után ugrásszerűen megnő a tele­fonálók száma. Sokan csak azért jelentkeznek, hogy el­mondják: szóljanak a szülők­nek, jól vannak, megvannak, de ne keressék őket, nem akarnak hazamenni. Volt olyan hívás is, amikor barátok, ismerősök je­lentkeztek, hogy elmondják a keresett fiú vagy leány jól van, megvan. A segítő munkatárs minden esetben megkérdezi, van-e szükségük valamire, pénzre, szállásra, ruhára, valamilyen más segítségre. Az első hat hétben mintegy közben. Ehhez megfelelő elő­készítés szükséges. Ne álmából felriasztva hirtelen kerüljön a fürdővízbe; ennek hőmérséklete is alkalmazkodjék a csecsemő egyéni szükségletéhez. Azt, hogy megszűnjön a kez­deti merevség, ellenkezés, nagyrészt gyöngédséggel, meg­hitt beszélgetéssel tudjuk elérni. A játék jelentősége. Már csecsemőkorban is nagy jelentősége van a játéknak, mely azon kívül, hogy örömet adó tevékenység, nagy mérték­ben segíti a különböző érzék­szervek - látás, tapintás, hallás - kifejlesztését. Mivel a cse­csemő mindent szájába vesz és fertőzésre különösen hajlamos, ezért minden játékszere mos­ható, könnyen tisztán tartható legyen. Az is lényeges, hogy já­tékai szépek legyenek, fejlesz- szék a csecsemő ízlését. Ok ál­talában a világos, élénk színű játékokat kedvelik. A csörgő legyen könnyű, jól fogható. Hathónapos korától már több részből álló csörgőt, valamint különböző gumifigurákat adha­tunk nekik. Megkaphatja az első gumilabdát, mely színes és lakkozott legyen. Kaphat már lemosható babát és plasztikból készült állatokat. 9-12 hónapos kora között már olyan játék is adható nekik, melyek mozog­nak és mozgathatóak. Ez leköti figyelmüket, s hoz­zájárul a tárgyakkal való bánni tudás, a manipuláció fejleszté­séhez. A csecsemő beszédkészségé­nek fejlesztésével kapcsolatos alapvető követelmény az ál­landó, tiszta, helyes beszéd - az anya és a felnőttek részéről. Ete­tés, fürdetés és játék közben, mindig beszéljünk a csecsemő­höz, ha nem érti, akkor is. Ez megnyugtatja őket, meg ezzel segítjük elő a beszéd tanulását, a később értelmessé váló szavak értését, mondását, valamint a hangok helyes ejtését. Nem he­lyes az ő általuk ejtett hangok, szavak ismétlése, de később is kerülni jó lenne az ún. dajka­nyelvet, a gügyögést. A beszél­getés mellett nagyon hatásos az ének, akár altatódalokról, akár játékos dalokról legyen szó, mert a beszédtanulás mellett az érzelmi fejlődést is eredménye­sen szolgálja. Összegezve: a csecsemők gondozásában, nevelésében a legfőbb feltétel a nyugodt, de­rűs és gyöngéd bánásmód, az édesanyai szeretet állandó érvé­nyesülése. Valamint a nem is könnyen megvalósítható rend­szeresség és állandóság az életmódban, a helyes életszoká­sok kialakításában. Dr. Szeléndi Gábor hatvan hívás érkezett. Ez lehet sok, de lehet kevés is. Az idei év első negyedévében három­száz fiatal eltűnését jelentették. Ehhez viszonyítva a hívások száma kevés. De ha a másik ol­dalt is figyelembe vesszük, azt, hogy négy gyermek tért vissza a szüleihez hatvan hívásból, ak­kor az arány jónak mondható. Kerestek egy 16 éves fiút - meséli az otthon vezetője. - A tévéadás után a fiú barátnője je­lentkezett, s kérte, hogy talál­kozhasson a fiú szüleivel. A kis­lány tudta, hogy a fiú miért jött el otthonról, s azt is, hol van. Segíteni szeretett volna. A ta­lálkozás létrejött, a problémákat megbeszélték, s nem sokkal ké­sőbb a fiú hazatért. Előfordul, hogy a telefon­szám mankót jelent olyan eset­ben is, ha a kétségbeesett, segít­ségre szoruló egyén már nem tud kit felhívni. Egy hétfői na­pon - emlékszik Major István, Május elsejei hatállyal, a közgyűlés határozata értelmé­ben, a Pécsi Kisszínház volt horvát tagozata önállóvá vált, megalakult tehát a Horvát Szín­ház. Egyelőre, amíg nem sikerül önálló épületethez jutniuk, a Pécsi Kisszínház Anna utcai épületében kaptak helyet. En­nek technikai problémáiról és a tervezett programról beszélget­tünk Gyúrok János igazgatóval és Vidákovics Antal művészeti vezetővel. Elmondták, hogy mindkét színház átadta egymásnak az együttműködésről való elképze­lések tervezetét, amelyet fo­lyamatos tárgyalásokkal pró­bálnak finomítani. A Horvát Színház vezetői úgy gondolják, hogy az épület egyharmadára lenne szükségük. A többi a Kisszínház tulajdona maradna, és természetesen a játszó tereket közösen használnák. Az ön­Herder-díjak Alfred Ebenbauer, a bécsi egyetem rektora adta át az egye­tem dísztermében a Herder-dí- jakat, nyolc tudósnak, illetve művésznek, köztük Borzsák István klasszika-filológusnak. A hamburgi F. V. S. alapítvány és a bázeli Goethe Alapítvány által 196Írben alapított díjat a bécsi egyetemen működő kura­tórium olyan kelet- és délke­let-európai személyeknek ítéli oda, akik - Herder munkássá­gának szellemében - a kulturá­lis kapcsolatok ápolásában, vagy az európai kultúra gazda­gításában szereztek kiemelkedő érdemeket. éjjel fél négy körül zokogó női hang szólt a kagylóba. El­mondta, ő tudja, hogy ez milyen szám, de a segélyvonalakat se­hol sem veszik fel. Négy gyer­meke van, a félje elhagyta. A probléma, amiért felhívta a se­gélyszolgálatot, tulajdonképpen semmiség volt, de az a tény, hogy meghallgatásra talált, ta­lán életet mentett. Jó félórás be­szélgetés után a telefonáló megnyugodva tette le a kagylót. A Magyar Vöröskereszt lehe­tőségei arányában igyekszik bővíteni az ilyesfajta humanitá­rius szolgáltatásokat. A Major István által vezetett szolgálat csak egyike ezeknek a speciali­zált intézményeknek. Egyedü­lálló férfiak és nők számára is működtetnek egy szállást, és gondoskodnak gyermeküket egyedül nevelő anyákról is. Az eltűnt fiatalok felkutatását és megsegítését is felvállaló Segítő Otthon Budapesten, a XI. kerü­letben, a Fonyód utca 4. sz. alatt működik. Ott szólal meg a 267-11-06-os telefon is. Urbán Ilona kormányzat is kétharmad-egy- harmad arányban osztotta el a két színháznak juttatandó támo­gatást. Megoldásra vár a mű­szak hovatartozása, amely, te­kintettel a közös, nem felezhető technikára, az új társulat véle­ménye szerint nehezen meg­osztható. Ők is, miként a Kisz- színház vezetősége, úgy vélik, a Magyarországon egyedülálló módon, egy kis épületben ösz- szezsúfolt két társulat közös léte csak ideiglenes megoldás lehet, hosszabb távon a súrlódásmen­tes együttműködés nehezen képzelhető el. Gyúrok János elmondta, hogy hazánkban rajta kívül nincs szociológus végzettségű színházigazgató. Neki azonban nem az a dolga, hogy színházat csináljon, hanem az, hogy leve­zényelje az átmeneti időszak fo­lyamatát, megteremtse a műkö­déshez szükséges hátteret, s meg sem próbálja eljátszani, hogy ért a színházhoz. A szín­háznak vannak művészethez értő szakemberei, mint Vidáko­vics Antal vagy Filákovity Ist­ván, a színházcsinálás az ő dol­guk. Gyúrok János szerint a ne­hézségek ellenére minden lehe­tőség megvan arra, hogy két jó színház szülessen. Vidákovics Antal elmondta, hogy ő a Nyári Színház egyik elindítója volt, ezért is sajnálja a nyári produkciók elmaradását. S bár a Horvát Színház nem tudja egymaga a nyári fesztivált felvállalni, de igyekszik a 4. Nemzetközi Néptáncfesztivált a hagyományokhoz híven, látvá­nyosan megrendezni július 21. és 24. között. Július 10-én a Tettyén bemutatják Ivan Kusan Galóca című vígjátékát Filáko­vity István rendezésében, ezt követően még kilenc alkalom­mal játsszák. Ugyancsak tízszer mutatják majd be a Tettyén Az elvált című népszínművet, mellyel már elkezdtek tájolni, mint ahogy A színház meghódí­tása című gyerekdarabot is tíz­szer szeretnék nyárig bemu­tatni. A Galóca a varasdi szín­házzal közösen létrehozott pro­dukció lesz, hat vendégszínész vesz részt benne, s ezt a darabot ősszel Horvátországban több helységben is előadják. A Hor­vát Intézettel közösen tervezik a Törzsasztal létrehozását, mely­nek keretében havonta két alka­lommal találkozhat a közönség a művészeti és szellemi élet je­les, és nem csak horvát képvise­lőivel. Elsőként Ivó Sanader horvát külügyminiszterhelyet­tes, irodalmár lesz a Törzsasztal vendége. Szeretnének élő kapcsolatot kialakítani horvát színházakkal, s folyamatosan valamennyit meghívni. Elsőként, június 3-án az Eszéki Színház jön Pécsre, a Pécsi Nemzeti Színházban egy népi operával mutatkoznak be. Cseri L. A helyesen kiválasztott, a gyerek figyelmét megfelelően lekötő játék segíti a tanulásban, fejlődésben Fotó: Szundi György Eltűnt fiatalok nyomában Négy gyermek visszatért

Next

/
Oldalképek
Tartalom