Új Dunántúli Napló, 1994. április (5. évfolyam, 90-118. szám)

1994-04-29 / 117. szám

1994. április 29., péntek 24 óra a nagyvilágban 2 űj Dunántúli napló Ki legyen alapító? Türelmi időt kaptak a pécsi bérlakást vásárlók Eszerint javasolták a közműva- gyonban nem érintett települési önkormányzatok körének kitér- jesztését, a ma még ellátatlan 102 településre. A vitás kérdést a 8. pont, az alapítói jogok gyakorlása jelen- tette. Voltak, akik azt javasol- ták: a megye helyett inkább a gyógyfürdővel rendelkező Har- kány legyen az alapító. Végül emellett is foglaltak állást a sik- lósi képviselők. Sz. A. ugyanis hosszú távon megala- pozhatja a kisgyerek lelki egyensúlyát. A védőnőkből és gyeimékor- vosokból álló zsűri a városi döntőkön már túljutott hét álta- lános és négy középiskola, il- letve gimnázium csapata között kényszerült rangsorolni. Nem lehetett könnyű dolog, hiszen amit a családtervezés szóbeli ״vizsgáján” a Kodály Gimná- zium csapatától hallottam, az Czeizel Endrét is megelégedés- sei töltötte volna el. Megdöbbentett a beszélgeté- sen bemutatott 5-6 centiméter hosszú ״baba”, egy 12 hetes magzat hű mása. A keze és a lába már kialakult, és az ilyen korú magzatot még eltávolítják az anya szervezetéből. A versenyt a Baranya megyei Vöröskereszt szervezte, de az előző évekhez viszonyítva saj- nos, kevesebben vettek rajta részt. Az okokat talán az átala- kult iskolai szervezetekben is lehet keresni. Az akció mégis több száz diákot mozgatott meg a megyében, és akik részt vettek benne, magabiztosan fogják majd fürdetni, etetni a kórház- ból hazahozott néhány napos csecsemőjüket. P.E. Április 30-ára a Belügymi- nisztériumban kell lennie Siklós önkormányzata szándéknyilat- kozatának is, mely a Baranya Megyei Vízmű Vállalat által kezelt vagyon átadásával kap- csolatosan foglal állást, hangsú- lyozta a tegnapi testületi ülésen Siklóson a meghívott Vágvöl- gyi István, a helyi vízmű veze- tője. A szándéknyilatkozat első 7 pontjának megtárgyalása kü- lönösebb vita nélkül zajlott le. Több év szünet után idén má- sodik alkalommal kerül sor a közép- és az általános iskolások országos csecsemőgondozási versenyre. Pécsett tegnap az Egészségvédő Intézetben ren- dezték meg a megyei döntőt, amelyen a diákok többek között a terhesség alatti életmódról, a baba helyes táplálásáról és öl- töztetéséről mérték össze tudá- sukat. Dr. Temes Gyulánéval, a me- gye vezető védőnőjével, a zsűri elnökével a középiskolások jól kitöltött tesztlapjait nézegettük. A táplálás témakörében min- denki megemlítette az anyatej fontosságát, ami nem csak an- nak kémiai összetétele miatt lé- nyeges. A szoptatás alatt kiala- kult anya-gyerek kapcsolat Jutalom igen - kinevezés nem! Hetvenezer forint jutái- mát szavazott meg a köz- gyűlés Szalafai Lászlónak, a Közterületfelügyelet meg- bízott vezetőjének. Mindezt azután, hogy elvetette a véglegesítését. Miután a szervezetnek jelenleg he- lyettes vezetője sincs, Sza- lafai László megbízatását a következő közgyűlésig meghosszabbították. telmezési vita alakult ki arról, hogy megvásárolhatóak-e a műemlék, vagy műemlék jel- legű házakban lévő lakások. A válasz csak akkor lesz egyér- telmű, ha eldől: melyek azok az épületek, amelyek a Vagyoná- tadó Bizottságtól az önkor- mányzat tulajdonába kerülnek. B. Z. - T. É. Arafat Kairóban Kairóba érkezett csütörtök hajnalban Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke, hogy Simon Peresz izraeli külügyminiszter- rel megpróbálja elhárítani az utolsó akadályokat az autonó- miamegállapodás végrehajtását részletező egyezség útjából. Felkészülés az anyaságra é RENAULT 29. oldal a lakásokat mindazok, akik ezt eddig nem tették meg, de szán- dékukban áll. Azért a jövőben, mert dr.Ré- vész Mária javaslata nyomán 30 nap türelmi időt adott a testület a nyilatkozásra. Aki ez alatt be- jelenti a vételi szándékát, az egy évig még az előző rendelet ked- vezőbb feltételeivel válhat bér- lőből tulajdonossá. Például a másfél millió forint forgalmi értéket meg nem ha- ladó lakást a forgalmi érték húsz százalékáért kaphatja meg a bérlő. Az új rendelet szerint viszont a forgalmi érték 40 százalékárt lehet tulajdonos. Ugyanakkor az új rendelet is lehetővé teszi, hogy aki készpénzzel fizet, az negyven százalék engedményt kapjon a vételárból. Lehet részletre is vásárolni. Ez esetben 10% előleg lefize- tése mellett 25 év alatt - a min- denkori kamatfeltételekkel - le- hét a vételárat kiegyenlíteni. Ér­mogat, s így még ebben az év- ben megkezdődhet a munka. A kapaszkodósávhoz 250 milliót ad a minisztérium, 5-5 milliót a Megyei Közgyűlés és Komló, a pécsi költségvetést pedig 10 millió forint terheli. A Pécsi Közgyűlés új rende- letet alkotott tegnap az önkor- mányzati tulajdonban lévő laká- sok megvásárlásáról. Ennek lényege, hogy a jövő- ben magasabb áron vehetik meg (Folytatás az 1. oldalról) Egyetértettek a képviselők a várost keletről elkerülő út, - amely a 6-os főúttól indulva hozzávetőlegesen Kozármis- lénynél érne ki a mohácsi útra - illetve a Mánfa - Pécs közötti kapaszkodósáv megépítésével. A keleti elkerülő út kialakítá- sára a város 40 millió forintot tervezett a költségvetésében, amelyet a KHVM idén az úta- lapból 300 millió forinttal tá­Demonstráció helyett fagylalt! zottság elnökével: a fagylal- tos mobil pultot telepíthet a térre. A végleges megoldásra tegnaptól számítottan egy hó- napon belül javaslatot tesz a bizottság. Csiszár Benedek ígérete szerint akkor Magyar- ország legszebb fagylaltozó pavilonja ékeskedhet a Me- esek Áruház előtt. Többszáz fős megmozdu- lássál fenyegetőzött Csiszár Benedek, a Mecsek Áruház előtt megszüntetett fagylal- tozó tulajdonosa a közgyűlés- hez eljuttatott nyílt levelében, ha nem jut dűlőre a hivatallal. Az egyezség a szünetben szü- letett meg a Kömyezetvé- delmi és Városszépítési Bi­Megmaradt az ostromgyűrű A Gorazdével kapcsolatos másik nézet az, hogy az ENSZ humanitárius tisztségviselői szándékosan felnagyították az ostrom áldozatainak számát, hogy ezzel siettessék a NATO-ultimátumot és -inter- venciót. Az ostrom legnehezebb napjaiban arról adtak hírt, hogy kétezren sebesültek meg és hét- százan vesztették életüket. Ez a szám túlzottnak bizonyult, az evakuálásánál kiderült, hogy nincs ennyi súlyos sebesült, összesen mintegy kétszáz em- bért kellett evakuálni. Ismét Briga polgármester az utolsó nagy szerb tüzérségi ak- ció után felháborodottan nyi- latkozott. Kifejtette: ״bombáz- zák már végre Gorazdét, az is jobb lenne, mint a lassú halál, a kínszenvedés. Ne kérdezzék, hányán haltak meg, az utcákon patakokban folyt a vér”. A NATO-ultimátum lejárta után a nyugati szövetség csupán annyit tudott elérni, hogy meg- szűnt a tüzérségi támadás, de maradt a Gorazdét fojtogató szerb ostromgyűrű; csupán a háromkilométeres belső öve- zetből távoztak a szerb harco- sok. A Gorazde elleni szerb tárna- dások megszűnése, a harcok csillapodása után szópárbaj kezdődött az érintettek között a kelet-boszniai muzulmán tragé- diával kapcsolatban. Michael Rose tábornok, boszniai ENSZ-parancsnok rö- vid gorazdei látogatás után Sza- rajevóban szerdán este úgy nyi- latkozott, hogy a muzulmán vé- dők harc nélkül megfutamod- nak a szerb támadók elől. A brit tábornok - aki napokon kérész- tül hitelt adott a szerb állítások- nak, s ezzel késleltette a nyugati közbelépés lehetőségét - azzal vádolta a muzulmán hadsereget, hogy az másoktól kér védelmet, holott nem várhatja, hogy mások harcoljanak helyette. Rose ezzel a nyilatkozatával igazolni pró- bálta azt, hogy nem kérte előbb a NATO intervencióját. A mu- zulmánok harci elszántságát hiá- nyoló álláspontja már azért is kü- lönös, mert épp London szegült szembe a leghatározottabban az- zal, hogy feloldják a boszniai muzulmánokat sújtó fegyverem- bargót. (A brit ENSZ-tábomok később visszakozott, s közölte, ״csak katonai elméleti kérdések- ről vitatkozott”). O Washington: Aldrich Ames, a CIA volt magas rangú tisztvi- selője és felesége, Rosario Ames csütörtökön az Alexand- ria bíróságon bűnösnek vallotta magát a Szovjetunió, illetve Oroszország javára elkövetett kémkedés vádjában. A jogi le- hetőségeket kihasználva, az ügyészséggel kötött megállapo- dás alapján Aldrich Amesre életfogytiglani börtönbüntetés vár, felesége ügyében viszont elhalasztották az ítélet kihirde- tését: esetében a bíróság tekin- tetbe kívánja venni, hogy félje milyen mértékben működik együtt a hatóságokkal a követ- kező hónapokban. A volt CIA- tisztviselő a bíróságon kijelen- tette, hogy megbánta, amit el- követett. Felfedte, hogy ügy- nöki tevékenysége során ki- szolgáltatta az összes szovjet/ orosz állampolgár nevét, aki az Egyesült Államok javára kém- kedett. Információiért cserébe kétmillió dollárt kapott. O Bukarest: A nagyenyedi börtönből szabadon bocsátották a hatodik embert azok közül a székelyföldiek közül, akiknek március 24-én kegyelmezett meg Ion Iliescu román államfő - közölte az RMDSZ csütörtöki sajtóértekezleten Hajdú Gábor szenátor, aki a bíróság előtt képviselte a szabadlábra helye- zési kérelmet. BÁCSHÚS DT. BAJA BÁCSHÚS Hetek a Centrum Jé és Friss Áruházában május 214־ -ig. Árengedmények, kvízjátékkal egybekötött termékkóstoltatás napenta háromszor, 12-1517־ órai kezdéssel, nyereményekkel. Ön is lehet nyertes, ha meglátogat bennünketl Szeretettel várjuk! BÁCSHÚS ־ Csúcs a Húsevőknek! KÖSZÖNET A Magyar Igazság és Élet Pártja Baranya Megyei Szervezete azúton is hálásan köszöni választóinak az eddigi támogatásukat s Ígérve, hogy nem fognak bennünk csalatkozni, várjuk szavazataikat. Dr. Vörös György Bottlik Sándor Dr. Aszódi Pál Winkert László Oláh László Wekler Ferenc válaszol: Azé, akinek pénze van: a kormányé. A jövedelemadó 70%-a felett a kormány rendelkezik. Az önkormányzatoknak csak 30% marad. Pedig az emberek napi gondjaik megoldását elsősorban az önkormányzatoktól remélhetik. Akkor nő a polgár hatalma, ha dönthet arról, mire költik adóforintjait. Erre lakóhelyén van módja. Kapjanak több pénzt az önkormányzatok! Kapjanak több hatalmat a polgárok! Szabad Demokraták Szövetsége Az SZDSZ-kormány megvalósítja Véget vetünk a közpénzek osztogatásának. Az SZDSZ javasolta GAÁI GYULA 13.919/20/21 SZ. MÓDOSÍTÓ JAVASLATA Több mint egy milliárd forinttal csökkenteni kell a kormányalapítványok 1994-es támogatásait. Ők leszavazták. I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom