Új Dunántúli Napló, 1994. április (5. évfolyam, 90-118. szám)
1994-04-28 / 116. szám
1994. április 28., csütörtök A mai nap üj Dunántúli napló 3 Itt a gombaszezon! Egy évnyi munka helyett négy hónap alatt, sokszor napi tizenhat órát ülve szövőszék mellett, készítette el legújabb alkotását T. Ferk Anna pécsi textilművész. A 140 x 211 centiméteres Madárkert című szövött gobelinnel a Szombathelyen megrendezésre kerülő tizedik Magyar Fal- és Tértextil Biennálén vesz részt Fotó: Löffler Gábor Nem lehet elég korán kezdeni A természet szeretetére nevelés az óvodában Ligeti Éva és a Narancs csoportosok Fotó: Läufer László A néphit szerint Szent György napjától számítják a gombaszezon kezdetét. Az állandó gombatermesztők és árusítók mellett már megjelentek a vadon termő gombákat árusítók is a pécsi vásárcsarnokban. Bőven terem a szentgyörgy gombaként ismert májusi pe- reszke, de hóénak pisztricet, tövisalja-gombát, kucsmagombát, szegfűgombát, és igen sok sárga gévagombát. A csapadékos időjárás miatt bő gombatermésre lehet számítani az idén. A pécsi vásárcsarnokból Völgyi István piac- felügyelő-gombavizsgáló tájékoztatott a vizsgálatok rendjéről és idejéről.- A korai, de már is gazdag gombatermésre való tekintettel május 1-jétől kezdve vasárnap és ünnepnapon is tartunk a lakosság részére gombavizsgálati ügyeletet a vásár- csarnokban 18-tól 20 óráig, szükség esetén szombaton is. A hétközi vizsgálat ideje: hétfőtől szombatig reggel 5-től 12 óráig a vásárcsarnokban, míg a Felsőmalom utcai piacon keddtől szombatig 6-tól 10 óráig. Mint a gombavizsgáló szakember elmondta, főleg Pécs környékén, a Mecseken szedték a legtöbb gombát, de hoztak Darányból is, ami egyébként jó termővidéknek Tovább csökkent a munka- nélküliek száma az év első negyedében az előző három hónaphoz képest - tájékoztatta a KSH a távirati irodát. A jelentésből kitűnik: az első negyedév végén 482 ezer munkanélkülit regisztráltak, 12 ezerrel kevesebbet, mint három hónappal korábban. Az adatok alapján a munkanélküliségi ráta 10,9 százalék, az egy évvel korábbinál 0,9 százalékkal kevesebb. Az első ynegyedévben mintegy 100 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma is a megelőző negyedévhez viszonyítva, így a foglalkoztatottak és a munkanélküliek aránya a 15-74 éves népesség körében 58,6 százalékról 57,1 százalékra mérséklődött. A passzív munkanélküliek, akik szeretnének Pécs Önkormányzata Szabadművelődési Alapot hozott létre a városban folyó kulturális-közművelődési tevékenységek támogatására. Az Alap célja: az intézmények költség- vetési keretein kívül működő polgári kezdeményezések segítése, beleértve az amatőr együtteseket, a civil közművelődési és kulturális egyesületeket, a társadalmi szervezetek és magánszemélyek művészeti és művelődési mozgalmait. Az Alap nem tudja támogatni az oktatási célú pályázatokat, valamint az üzleti vállalkozásokat. A Szabadművelődési Alap felosztására a város tekintélyes és független polgáraiból álló 9 tagú biztotság tesz javaslatot a beérkezett pályázatok és a rendelkezésre álló 2 millió forint összeg figyelembevételével. A pályázatnak tartalmaznia kell a támogatandó tevékenység, program pontos leírását, az előzetes költségkalkulációt, a szakmai referenciát, a tájékoztató anyagot a kérelmet benyújtó szervezet eddigi működéséről, a pontos címet és számlaszámot. Kéijük jelezni, hogy e tárgykörben beadott-e még valahová pályázatot, és e célra kapott-e számít. Májusban sok helyen találkozhatunk a papsapka nevű, mérgező hatású gombával, ami hasonlít a kucsmagombához. Május 15-e után már a tövisalja-gomba nem árusítható, mert könnyen ösz- szetéveszthető a súlyosan mérgező döggombával. Most még a szelektálás jobbára állag szerint történik. így fogyasztásra alkalmatlan az elöregedett, kukacos gomba.- Figyelmeztető, hogy az erdő közeli kiskertekben szedett gomba a növényzet vegyszeres kezelése folytán vegyszerrel mérgezett lehet. Hallottunk olyan hírt is, hogy egy családot kórházba vittek mérges gomba spórafertőzése miatt, holott ehető gombát szedtek. A gombaszakértő véleménye ezzel ellentétes.- A spórafertőzés kizárt, inkább vegyszeres esetről lehet szó, amit toxikológus egyértelműsíthet. Számtalan esetben fordult elő, hogy gyilkos galócát találtunk a sok ehető, jó gomba között egy-egy szatyorban, kosárban. A mérges gombát természetesen elvesszük és megsemmisítjük, míg az ehető gombát visszaadjuk, mert az fogyasztásra alkalmas. Mérgezés spóra által nem történhet, de még gombaérintésre sem, csak fogyasztás útján. R. Gy. ugyan dolgozni, de az álláskeresést eleve reménytelennek ítélik, az első negyedév végén 116 ezren voltak a felmérés szerint; a korábbiakhoz képest számuk nem növekedett. A munkanélküliség átlagos időtartama egy negyedév alatt 45 hétről 46-ra növekedett. A vizsgált időszakban a foglalkoztatottak köréből kikerülők nagyobb része vált inaktívvá, mint munkanélkülivé. A fiatalok feltehetően tanulmányaikat folytatták, az idősek nyugdíjba mentek, ám jelentős a munkaerőpiacról kikerülők között a közép-korosztályba tartozók aránya is. Ez utóbbiak vélhetően az álláskeresők táborát gyarapítják. Más részük az úgynevezett árnyékgazdaságban dolgozik, ám számbavételük nehézségekbe ütközik. egyéb támogatást. Azokat a pályázatokat, amelyek a fenti feltételeknek nem felelnek meg, a kuratórium nem veszi figyelembe. Pályázni az e célra készített űrlapon lehet. Az űrlap beszerezhető a Polgármesteri Hivatal Közoktatási, Közművelődési és Sportiroda 98. és 103-as szobájában, Pécs, Széchenyi tér 1. A pályázatokat ugyanerre a címre kérjük benyújtani. Határidő: 1994. május 20. A kapott támogatás felhasználásáról tételes elszámolást és részletes szakmai értékelést kell benyújtani az önkormányzat Kulturális Bizottságához legkésőbb 1995. január 31-ig. Az elszámolás elmulasztása kizáró ok a következő évi pályázat elbírálásánál. A kuratórium döntése a polgármester jóváhagyásával lép életbe. Tájékoztatjuk a pályázni kívánó alapítványokat, hogy esetükben a kuratóriumi döntést követően a megítélt támogatást a közgyűlés hagyja jóvá. A támogatásban részesítettek névsorát évente nyilvánosságra hozzuk. Dr. Antalné Úz Éva a Kulturális Bizottság elnöke Környezetszépítésre nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Pécsett, a Németh László utcai óvodában 180 kisgyermekbe oltják bele nevelés útján a környezet és a természet szeretetét, tiszteletét és védelmét. Olyan alapmagatartást tanulnak meg már óvodás korban, ami remélhetően a meghatározza majd a természethez fűződő viszonyukat. Az óvónők megszállottsága jellemzi a foglalkozásokat, hisznek abban, amit csinálnak, értelmét látják a személyiségfejlesztésbe fektetett pedagógiai munkának. Ligeti Éva óvónő büszkén mutatja be az eredményes nevelést, amiben partnerek a szülők is.- A gyerekeken keresztül vonjuk be a szülőket a környezet és a természet védelmébe. 1986 óta foglalkozunk kiemelten a környezeti neveléssel, a nálunk folyó munkát szerte a városban példának tekintik. Különböző természettudományi és természetvédelmi egyesületek jönnek hozzánk élményszerű, ismertető előadásokat, vetítéseket tartani kis növendékeinknek, akiknek az életéhez már hozzá tartozik az egységes természetszemlélet. Közben a gyerekek az udvaron segítenek a parkosításban. Kezükben a játékgereblye komoly munkát kap. Teljes értékű szerepet töltenek be a felnőttek között, és látják munkájuk szépítő hatását. Tudják, hogy a természet hulladékát, faleveleket, füvet, fakérget elkülönítve tárolják a háztartási szeméttől. Figyelik és óvják a közeli rigófészket. A természetszeretet felelősséget ébreszt bennük.- A gyerekekben olyan természetkép alakult ki, hogy már nem ismernek külön hasznos és kártékony élőlényeket. Az ő kis világuk a szobarendtől az udvaron át a közeli parkig terjed, mind, ami az ember gondozására van bízva. A szülők lehetőségeikhez mérten könyvekkel, képekkel, szemléltető eszközökkel és kirándulásokon kísérettel segítik az óvodát, de sok anyagot hoznak a kézügyességfejlesztő foglalkozásokra is. Használunk nádat, kukoricaszárat, csuhét, fakérget, köveket, gyékényt, amiből tárgyakat, sőt ajándékokat is készítenek a gyerekek. Hasonló ajándékokkal kívánják meglepni anyák napja alkalmából a pécsi, Tímár utcai szociális otthon lakóit. Az óvoda felügyeli Nagy árpádon a Hámán K. utcában lévő gólyafészket, figyelik a mozgást, a gólyaéletet, a Káptalan utcában egy védett tiszafát és a Szent István tér öreg, török mogyorófáját. Már sok növényt, fát, bokrot, virágot ismernek. A kisgyerek is képes felfogni, hogy elválaszthatatlan része a természetnek, és tudja, hogy mindenre szükség van, ami nem okoz kárt. Az egészséges életmódra nevelés is fontos, s hogy ez mennyire így van, arról bárki bármikor betekintést nyerhet az óvodában. A minap bemutató foglalkozást tartottak az óvodában az éppen Pécsett folyó pedagógus-továbbképzésen résztvevők számára. Ennek keretében az MTV két munkatársa, Döbren- tey Ildikó és Levente Péter gyermekműsorral köszöntötte az óvodásokat. Rozvány Gy. Szentlőrinci tanulmányi sikerek Első helyezést ért el az országos szakmai tanulmányi versenyen az állattenyésztő-állategészségügyi szakosok között a szentlőrinci Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szakközépiskola ötödéves tanulója Schuller József, míg Kertész Tamás ugyanezen a versenyen harmadik lett. Az újhelyisek kiváló eredményét a szabályok szerint azzal honorálják, hogy mindkét tanuló mentesül a képesítő vizsga alól, és a jeles minősítésen túl felvételi nélkül tanulhatnak tovább. Egyikük a fővárosi Allat- orvostudományi Egyetemen, másikuk pedig a kaposvári Agrártudományi Egyetemen folytatja tanulmányait. Felkészítő tanáraik dr. Gács Pál és Szekrényes György voltak. Magyar sikerek a genfi találmányi szalon kiállításán Sikerekkel tért haza Genfből a magyar feltaláló „válogatott”. A műszaki újdonságokat felvonultató svájci seregszemlén harmincöt ország képviseltette magát, a félezer alkotást mintegy kétszázezren tekintették meg. Hazánkat a Magyar Feltalálók Egyesülete képviselte - tájékoztatta az MTI-t Vedres András főtitkár. A zsűri a 34 magyar újdonság közül huszonnégyet díjjal is jutalmazott. A magyar szervezet elnyerte a legszínvonalasabb és a legsikeresebb kiállítónak járó elismerést a feltalálók nemzetközi szervezetétől. A magyar külön- díjat pedig a világító léggömb feltalálói: Ambrico és Cornoz francia mérnökök vehették át. Olcsóbb lesz a Quamatel tabletta A Richter Gedeon Gyógyszervegyészeti Gyár Rt. május 1-jétől csökkenti a gyomorfekély elleni Quamatel termelői árát. Bogsch Erik vezérigazgató az MTI tudósítójának elmondta, hogy a 20 milligrammos tabletta termelői árát 550 forintról 450 forintra mérsékelték, így a térítési díj 146 forintról 28 forintra csökken. A 40 milligrammos tabletta termelői árát 80 forinttal csökkentették, így a készítményért a patikákban 140 forint helyett 38 forintot kell fizetni. , Banki névváltozás A Közép-Európai Nemzetközi Bank Rt. (CIB) és a teljes egészében tulajdonában lévő belföldi leánybank, a Közép-Európai Hitel Bank Rt. (KHB) közgyűlése a KHB nevének megváltoztatásáról döntött. Erre azért volt szükség, hogy a a bank nevét ne lehessen más pénzintézetével ' összetéveszteni. A Közép-Európai Hitel Bank Rt. május 1-jétől CIB Hungária Bank Rt. néven - változatlan helyen és az eddigiekkel azonos szolgáltatásokat nyújtva - folytatja tevékenységét. A Pannonpipe csőbemutatója A hazai műanyag cső- és idomigény évente 45 ezer tonna, ennek több mint felét a Pannonpipe Műanyagipari Kft. debreceni cső- és csepeli idomgyára készíti. Tegnap Pécsett a Művészetek Házában tartott szokásos éves termék- bemutatójukon a nagytermet zsúfolásig megtöltő tervezők, kivitelezők, kereskedők és a régió polgármesteri hivatalainak műszaki szakemberei előtt a cég ismét új fejlesztésekkel és termékekkel rukkolt ki. Kellenek az ilyen szakmai napok, hisz mind több település ivóvíz, gáz, szennyvíz és csapadékcsatorna kiépítésében főszereplő a nagy élettartamú, könnyen szerelhető műanyag cső és idom. A Pannonpipe üzleti elve, hogy közelben és rendszerben gondolkodva segíti termékeinek felhasználóit. A kemény PVC nyomó- és lefolyócsövek, csatornavezetékek, valamint a hajlékony polietilén nyomócsövek és az ezekhez szükséges idomok különféle átmérővel és nyomásra készülnek. Az ISO 9000 minőségi szabványt most vezetik be 1200 termékük minőségbiztosítására mindkét gyárukban, hogy az általuk forgalmazott nyugati termékek mellett saját gyártmányaikkal is megfeleljenek az európai minőségi normáknak. Újdonságként mutatták be a szakembereknek az 1 méter átmérőjű, polietilén szennyvízvezeték-aknát, melyet nemsokára 80 centiméteres átmérővel gyártani is fognak, és a különféle csatornacső idomokat. A Pécsi Vízmű rövidesen referenciaként építi be ezeket az újdonságokat is. A Duna-Armatúra Kft. különféle nyugati műanyag- cső-rögzítőkkel, gömbgrafitos tolózárakkal, csőtoldókkal, idomokkal, megfúró és javítóbilincsekkel teszi teljessé a Pannonpipe kínálatát, emellett újszerű műanyag közműjelző táblákkal is bemutatkozott. B. M. L. Csökkenő munkanélküliség Pályázati felhívás A polgári művelődési szervezetek támogatására