Új Dunántúli Napló, 1994. április (5. évfolyam, 90-118. szám)

1994-04-19 / 107. szám

aj Dunántúli napló 15 Hirdetés 1994. április 19., kedd Fájó szívvel tudatjuk jóbarátainkkal, kedves ismerőseinkkel, hogy szeret- tünket KÁSZON JÓZSEF újságírót április 22-én, pénteken 13 órakor kísérjük utolsó útjára a központi temetőben. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett testvérünk özv. BOGNÁR ANDRÁSNÉ volt Magyar Béláné Hamberger Mária Pécs, Ybl M. út 6. sz. alatti lakos hosszú szenvedés után 71 éves korában örökre megpihent. Temetése szülőfalujában, a hosszúhetényi temetőben 1994. április 20-án, szerdán 15 órakor lesz. Gyászoló nővérei és a széleskörű rokonság Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett munkatársunk BRÁDA JULIANNA a Nyugdíjasház Idősek Klubjának dolgozója hosszú szenvedés után elhunyt. Végső búcsút veszünk tő- le: április 21-én 12.30-kor a köz- ponti temetőben. Emlékét kegye- lettel megőrizzük. Egyesített Szociális Intézmények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VIDOLOVICS NÁNDORNÉ 1994. március 30-án elhunyt. Kéré- sére csendesen eltemettük. A gyászoló család (384) Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy TÓTH VIKTORNÉ Tóból Ibolya rövid szenvedés után, 66 éves korá- bán elhunyt. Temetése 1994. április 21-én, csütörtökön 13 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. A gyászoló család (10913) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és sze- rették, hogy GÓBI ISTVÁN 73 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 1994. ápri- lis 20-án 12.30-kor lesz Szigetvá- ron, a Kanizsai úti temetőben. A gyászoló család , (10886) Fájó szívvel tudatjuk mindazok- kai, akik ismerték és szerették, hogy GARAIJÓZSEF volt málomi lakos 81 éves korában dolgos két keze örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása áp- rilis 22-én 14 órakor lesz a komlói temetőben. Autóbusz 13 óra 30 perckor a Munkácsy út 27. elől in- dúl. A gyászoló család (9162) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, anyósunk KERESZTES IMRÉNÉ Bayerle Margit életének 82. évében váratlanul el- hunyt. Temetése április 21-én 14 órakor a komlói temetőben. Autó- busz 13.30-kor indul az Eszperantó térről. A gyászoló család (4747) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BUDAI-KENESEI SÁNDOR a Pannónia Sörgyár nyugdíjasa tü- relemmel viselt, súlyos betegség- ben elhunyt. Hamvasztás utáni bú- csúztatására a központi temető kápolnájából 1994. április 25-én 13.30 órakor kerül sor. A gyászoló család (4734) Fájó szívvel tudatjuk, hogy sze- retett édesanyánk, nagymamánk, dédink özv. SÜMEGI ISTVÁNNÉ Maries Margit 77 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója áp- rilis 22-én 12.30 órakor lesz a pécsi központi temető nagyterméből. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, drága édesa- pánk, apósunk, nagypapánk és ked- vés rokonunk SCHMIDT JÓZSEF berkesdi lakos életének 62. évében elhunyt. Temetése 1994. április 21- én 14 órakor lesz a berkesdi teme- tőben. A gyászoló család (408) Fájdalommal közöljük, hogy DR. SZEKÉR JENŐNÉ Rumi Emma énektanámő ápr. 14-én visszaadta lelkét teremtőjének. Drága halót- tunk temetése ápr. 19-én 14 órakor lesz az izményi temetőben. Gyászolják testvére és rokonai (8436) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH DEZSŐNÉ Jeges Anna 69 éves korában elhunyt. Temetése április 20-án du. 14 órakor lesz a Szigetvár Turbéki temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PÁLINKÁS FERENCNÉ 66 éves korában elhunyt. Temetése április 22-én 13 órakor lesz a kom- lói temetőben. Autóbusz 12 óra 30 perckor indul az Eszperantó térről. A gyászoló félje és a rokonság Hálás szívvel mondunk köszöne- tét minden kedves rokonnak, mun- katársaknak, Bm. Sporthivatalnak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk BERKES JÓZSEF temetésén koszorúkkal, virágokkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszöne- tét, akik szeretett halottunk DR. KAMARÁS KÁROLY temetésén részvétükkel, koszorúk, virágok küldésével gyászunkban osztoztak. Külön köszönjük az ön- kormányzatnak a temetés példás megrendezését. Gyászoló rokonai Köszönetét mondunk mindazok- nak a rokonoknak, szomszédoknak és a volt munkatársaknak, akik sze- retett halottunk RÁCZ ISTVÁNNÉ temetésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszöne- tét mindazoknak, akik szeretett ha- lőttünk DÁVID JÁNOSNÉ temetésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család ROZIMAT BALAS RUHAVÁSÁR PÉCSVÁRAD Kultúrház 1994. április 20-án 8־12־ig CENTRÁL-BÁLA CITYTEHERTAXI 444-444 AUTÓMENTES 444-444 RÓZSAKÉRT Söröző május 1-től vállalja ballagási ebédek, banket- tek, esküvői vacsorák és egyéb más rendezvények lebonyolítását. Nyitva: 11-24-ig Tel.: 310-862 (8304) STUTTGART - MANNHEIM MÜNCHEN - KARLSRUHE CHEMNITZ - KASSEL - ESSEN ARAD TRIESZT ISZTRIA Pécs, Ferencesek u. 28. _________Tel.; 72/325-020 E LETKRISTALY Különösen érrendszeri betegségekben szenvedőknek. Előadás: kedden 19-én 5 órakor a Nevelési Központban egri előadóval, forgalmazóknak fontos új információkkal. 00707) SZEMÉLYGÉPKOCSIK műszaki vizsgára felkészítése, vizsgáztatása, ״zöldkártya” díjmentes átvizsgálás- sál. Autófit Kft. Pécs, Szigeti út 131. 72/333-499 (2261) A DANIC KFT Kertészeti Üzemében vegyszeres munkát végez. A felhasz- nált növényvédőszerek: Danadin, Efuzis, amelyek mérgezőek. Ható- anyag: Dimetoát, Dodin. A vegysze- rezést 1994. április 23. napjáig végzik a D-2, D-3, D-4, D-12, D-14 táblán Pécs határában. A szer munkaegész- ségügyi várakozási ideje 3 nap. Az élelmezésegészségügyi várakozási ideje 14 nap. (10893) KERESKEDŐK FIGYELEM! A HEMÁ-nál még mindig tart az akció! Pécs, Megyeri út 6fi(ZÖLDÉRT telep) Tomi kristály 2,4 kg 313 Ft Pampers 480 Ft Tomi Sztár 2,4 kg 339 Ft Crepto 4 tekercs 46 Ft Ariel ut.t. 2,4 kg 530 Ft Crepto 8 tekercs 88 Ft 15 kartonhoz 1 csomagpt ajándékba adunk. Araink az ÁFÁ-t tartalmazzák. Nyitva: hétfő-csütörtök 8-17-ig, péntek 8-12-ig, Tel.: 72/313-442 A HEMA - PÉCS LEGOLCSÓBB NAGYKERESKEDÉSE. Nemcsak pécsiek! Figyelem! EXTRA ־ ' ־ ־ balasputiavasáp Pécsen a JtK emeletén április 20-án, szerdán 9-18 éráig női egsszpuhák, blúzok, | blézerek, áttörtek, gyerekruhák színes választéké Jó Sí Olcsó Jó 8t Olcsó R Gébi-gyepmek-felnőtt R U lavaszi-nyápi U H RUHAVÁSÁR H A 20-án szendén ?-17 ónéig A V az IFJÚSÁGI HÁZBAN! V Á póló, short 190 Ft-tól blúz, szoknya 290 Ft-tól Á S fürdőruha 399 Ft S Á Selyem és vészonnuhs Á R kilós énen! R Jó Sí Olcsó Jó 8í Olcsó KO ₪₪₪₪KS₪₪₪₪f ♦ M K PÁVf I' jl H ׳ 23 ÉVES katonaviselt férfi B, C és PÁV II. jogosítvánnyal állást keres. Tel.: 447-638 (2923) TECHrtlO ?000 KFT HAZAI IRODABÚTOROK SZAKTANÁCSADÁS HÁZHOZSZÁLLÍTÁS (30 km-es körzetben) PARKOLÁS------- 9.580 Ft-tól----—12.800 Ft-tól-------3.990 Ft-tól 5 .540 Ft-tól INGYENES SZÁMÍTÓGÉPASZTALOK í RÓASZTALOK-------------­TELEFONA SZTALOK­GÉPÍRÓASZTALOK­SZÉKEK MÁR 4.500 Ft-TÓL Az árak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák. IRODABÚTOR MINTATEREM: Pécs. Endresz Gy. u. 19. Tel,Fax: 72 311-313 \l Éj rusi p IT1T BEFEKTETNE? Különböző vállal- kozást finanszírozna? Ha bennünket felkeres, más megoldást nem keres! Változatlan garanciákkal, de meg- újult formában továbbra is várjuk régi és új ügyfeleinket Komp Cash Rt Pécs, Dr. Majorossy u. 36. V. em. 504. Telefon: 327-155/297,149(99672) ALAPFOKÚ számítástechnikai tan- folyam indul szövegszerkesztéssel má- jusban, 4x5 óra. Érdeklődni: 72/437- 180 18-21 óráig 3000 Ft/fő. (107518) ÁRAMSZÜNET lesz ápr. 21-én 8-15 óráig Pécsett a Megyeri úton, a Mártírok útjától a József A. u.-ig, valamint a Bolygó, Űrhajós u.-ban. (2595) ÁRAMSZÜNET lesz ápr. 20-án 8-15 óráig Pécsett az Endresz Gy. u. északi oldalán a Lúgos u.-tól Nyugatra, valamint a Madarász V., Lotz K. és Faludy F. u.-ban. (2594) ÁRAMSZÜNET lesz ápr. 20-án 8-15 óráig Pécsett a Vadrózsa, Százszorszép, Borostyán, Árvácska, Baranya, Sarkantyú, Monostor, Szarkaiáb utcákban, valamint az Ürögi fasorban a Liliom utcától északra. (2614) ÁRAMSZÜNET lesz f. hó 21-én 8-15 óráig Pécsett az egész Kovácstelep területén. (2615) ÁRAMSZÜNET lesz f. hó 22-én 8-15 óráig Pécsett a Vadrózsa, Százszorszép, Borostyán, Árvácska utcákban, valamint az Ürögi fasorban a Baranya u.-tól északra.(2613) NAGYPETERD körjegyzője pályá- zatot hirdet adóügyi előadói munka- kör betöltésére. Feltételek: középis- kólái (elsősorban közgazdasági) végzettség, két év közigazgatási gya- korlat. Betölthető 1994. május 15. napjával. (12459) AUTÓFÉNYEZŐ szakmunkást fel- veszek. Tóth Tibor Pécs, Rigóder u. 5. Tel.: 311-885 (10810) SZŐLŐ-gyümölcsös, ház körüli mun- kára megbízható személyt keresek. Tóth Tibor Pécs, Rigóder u. 5. (10811) 1986. ÓTA működő kft keres belvá- rosi irodába gépírni tudó, kulturált telefonálásra és önálló ügyintézésre képes titkárnőt. Bérelképzelést és rö- vid bemutatkozást tartalmazó levele- két ״Oregon 9500” jeligére a Rákóczi u. 34. hirdetőbe. (9500) ELADÓT keresek. ״Műszaki cikk 10805” jeligére a Rákóczi u. 34. hír- detőbe. (10805) KOZMETIKUSTANULÓT felven- nék. Tel.: 450-766 (8748) ״C”, ״E” kategóriás sofőrt keresek darus tgk.-ra. Tel.: 336-264 (10815) KIS üzletbe eladót felveszek kevés mű- szaki és számítógép ismerettel, 4 órás munkaidőre. Érdeklődni: munkana- pokon 8-17 óráig Tel.: 336-982 (10832) ORSZÁGOS szintű oktatási rend- szerhez szervezőket keresünk! Plan- Fakt Bt. Pécs, Semmelweis u. 1. Tel.: 72/316-101 és 325-925 (9511) VÁLLALKOZÓI képzés indításé- hoz szervezőket keresünk! Plan-Fakt Bt Pécs, Semmelweis u. 1. Tel.: 72/325-925 és 316-101 (9510) PÉCSETT frekventált helyen lévő ét- terembe kisegítő szakácsot vagy főzni tudó konyhalányt keresünk azonnali belépéssel. Érdeklődni: naponta 11 órától 14 óráig a 325-939-es telefon- számon. (99675) BRÓKER Ingatlanközvetítő Rendszer. Legyen munkatársunk a világ legsikeresebb üzletében! Tájékoztató: április 20-án 16 és 20 óra között; Konzum Iroda- ház I. emelet nagyterem. (8750) KFT felvesz mérlegképes könyvelőt na- pi 4 órás időbeosztással. Érdeklődni: 450-797 telefonon este 6-8-ig (10833) TÁNCOSNŐKET felvesz a Marilyn Bár. Érdeklődni: 20 óra után a hely- színen. (10821) KORREPETÁLÓ tanárt vagy egye- temistát keresek Komlón vagy Pé- csen elsős gimnazistához. (Matemati- ka, fizika, kémia) Tel.: 371-751 (2582) ADMINISZTRATÍV munkára rész- munkaidővel 18-24 év közötti dolgo- zót keresünk érettségivel. ״Siker 10143” jeligére a Rákóczi u. 34. hir- detőbe. (10143) NÉMETORSZÁGI család babysit- tért keres. Három gyermeke 11-8-3 évesek. Reiner Drobinoha Cím: Buchhalden str. 1. Blaubeuren 2 89143 Németül írt válasz szükséges. Tel.: 07344/8759 (5684) ÉLELMISZER boltba pénztároso- kát, élelmiszer, hús és hentesáru el- adókat felveszünk. Érdeklődni: az MPH Rt. munkaügyi osztályán, Pécs, Ily óság u. 11.8- 15-ig. (2656) SZAKÁCSOKAT keresünk a nyári szezonra Balaton-parti éttermekbe. Jelentkezni személyesen Fonyódon a Kakas tanyán. (107517) KÖNNYŰ, ám nagy kitartást igénylő munkára hölgyeket keresek korha- tár nélkül. Tel.: 410-266 (054179) OTTHONI munka havi 25.000 Ft- ért. Válaszborítékért ingyen tájékoz- tatom. Szigetszentmiklós/3 Pf.: 15. 2313 (37716/4K) Export-import nagykereskedelmi cég 18-45 év közötti, autóval rendelkező ÜZLETKÖTŐKET KERES RENDÍVÜL MAGAS KERESETI LEHETŐSÉGGEL. A legjobb üzletkötőinket a későbbiekben TULAJDONOS-KÉPVISELETVEZE TŐI feladatok ellátásával bízzuk meg. Tel.: 72/310-550,310-663, fax: 72/310-351. (2527) A HARKÁNYI strandon szezonális büfébe környékbeli, ügyes, női kony- hai dolgozót keresek. Tel.: 317-801 vagy a helyszínen. (10494) A JPTE Idegen Nyelvi Titkársága na- pi több órás intenzív angol, német, orosz, olasz és francia nyelv- tanfolyamokat indít május 9-én. A munkanélküli jelentkezők nyelv- tanulását és nyelvvizsgáját a BMMK egyéni elbírálás alapján anyagilag tá- mogatja. Érdeklődés: Szántó Kovács J. u. 1/b. Tel.: 310-444 (2541) BAJA Trade Bt felvesz cipőfelsőrész- készítésben jártas dolgozókat Jelent- kezni lehet: Pécs, Megyeri u. 25. (9387) KIEMELKEDŐ keresettel fiatalok- nak munkát kínálunk 18-45 év kő- zött. Érd.: 72-327-020 (2918) MUNKAERŐKÖZVETÍTŐ iroda! Pécs, Nagy L. k. u. 9.4. em. 406. Tel.: 427-166/22 Nyitva: 8-tól 16-ig (9468) A POTE Pathológiai Intézete felvételre keres szövettani laboratóriumba la- borasszisztenst Szövettanos gyakorlat előnyt jelent Jelentkezés a 324-122-es telefonon a 1520-as melléken naponta 12 és 14 óra között (9466) ÍME egy kétismeretlenes egyenlet: mi nem ismerjük Önt és Ön nem ismeri még az N-N. magyarországi biztosítót - leendő munkahelyét. Ingyenes át- képzést biztosítunk a 30 év feletti felső- fokú végzettségű jelentkezőknek. Cég- bemutató: Pécs, Munkácsy 9. 94. április 21-én 17.25-kor (8735) SZAKIRÁNYÚ szakközépiskolai vagy technikusi képesítéssel villany- szerelő munkatársat felvesz, Gyér- mekkórház Pécs, Nyár utca 8. (9444) SZOBAFESTŐT alkalmaznék. Tel.: 72/447-144 esti órákban. (9441) SZAKÁCSOT és felszolgálónőket felveszek. Érd.: Tel.: 06-60-360-239 (2927) KETTELE MODERN És HAGYOMÁNYOS MINTÁS 366 cm, 400 cm SZÉLES, (az Olympiával szemben) VALAMINT TÖBB MINT 20 FÉLE, SZŐNYEG VILÁG DOMUSBAN TEL:433-577 500 cm SZELES, IMPORT PADLOSZONYEGBOL VÁLASZTHAT!

Next

/
Oldalképek
Tartalom