Új Dunántúli Napló, 1994. április (5. évfolyam, 90-118. szám)

1994-04-16 / 104. szám

aj Dunántúli napló 7 Közélet 1994. április 16., szombat A miniszter elmondja Mi a ״kórházkiegyenlítő program”? lásakor azt is mérlegelni fog- juk, hogy mennyire működik gazdaságosan az adott kórház. Elképzelhető, hogy egy kór- ház mondjuk azért ״dolgozik” nagyon olcsón, mert a bonyo- lultabb műtétre, kezelésre szorulókat megfelelő műsze- rezettség hiányában tovább- küldi, holott az orvosi kar szakmailag felkészült volna a magasabb színtű feladatok el- látására is. Ezzel együtt sem az a célunk, hogy minden kórházban, minden betegséget gyógyítsanak, a ritkábban elő- forduló betegségeket továbbra is a regionálisan szakosított intézetekben kell kezelni.- Mivel minden intézet önállóan pályázik, elképzel- heto, hogy három egymástól csupán néhány kilométernyire fekvő, de közigazdaságilag más megyéhez tartozó kórház is jelentkezik a támogatásért. Ezt az ellentmondást, hogyan lehet kiszűrni?- Erre a lehetőségre is gon- dolva vonjuk be a pályázatok elbírálásába a települések ön- kormányzatainak szövetségét. A nem megfelelő területi elosztás iskolapéldája, hogy Magyarország legnyuga- tabbra lévő szívsebészete, Budán, a Városmajor utcában működik. A Tiszántúlon Debrecen- ben és Szegeden is végeznek szívműtéteket, a Dunántúlon viszont jelenleg nincs .erre le- hetőség. Éppen ezért szór- galmazzuk a - helyi erők ősz- szefogásával - a pécsi és eset- leg a zalaegerszegi szívcent- rum létrehozását. -szabó­Az Egészségbiztosítási Önkormányzat szerint a né- pesség számához viszonyítva túlságosan sok az országban fenntartott csaknem százezer kórházi ágy. A fekvőbeteg intézmények társadalombiztosítási támoga- tása korábban az ágyak szá- mától függött. A teljesít- ménnyel arányos .finanszíro- zás bevezetése óta alapvetően megváltozott a helyzet: pénzt csak az elvégzett gyógyító munka után kapnak a kórhá- zak. Ennek a régen várt fo- lyamatnak látszólag ellent- mond az a pályázat, amelyet a Népjóléti Minisztérium hirde- tett meg - a hivatalos megfő- galmazás szerint - ״Kórház- kiegyenlítő szakmai program” címmel. A szaktárca irányítóját, dr. Surján Lászlót kérdeztük: a minisztérium elképzelése nem keresztezi-e az Egészségbiz- tosítási Önkormányzat törek- véseit?- Magam is tudatában va- gyök annak, hogy az egész- ségügy szerkezeti átalakítása nélkül nem oldódnak meg gondjaink. A járulékfizetők pénzét csak a lehető legéssze- rűbben szabad felhasználni, ám a gyógyításhoz szükséges rutin vizsgálatok és műtétek elvégzéséhez mindenütt azo- nos feltételeket kell teremteni. A Népjóléti Minisztérium 2,5 milliárd forintos keretéből az egyes intézetek között meg- lévő, ma még jelentősnek mondható felszereltségbeli különbségeket kívánjuk csők- kenteni. A pályázatok elbírá­Karbantartás után A különböző juttatások ugyan nem tudnak lépést tartani az árak növekedésével, a nyug- díjak és egyéb járandóságok ér- tékvesztésének ütemét azonban a legutóbbi emelések számotte- vően lelassították. A mintegy 2 és félmillió öregségi és rokkantsági nyugdí- jas átlagos havi ellátása - a múlt év végi 11 839 forintról - 13 022 forintra nőtt. 6000 fo- rintnál kisebb összeget mintegy hat és félezren, 30 000 forintnál nagyobbat körülbelül hétezren kapnak. A csaknem 58 000 mezőgaz- dasági szövetkezeti járadékos korábbi átlagos 9907 forintos ellátása 10 006 forintra emelke- dett. Ezen belül a 6600 forintos alsó szinten ötszáz, a 19 000 fo- rintos felső szinten hetvenhét érintett juttatása áll. A mező- gazdasági járadékosok mintegy 25 százalékának havi 16 000 fo- rint körüli összeget folyósít a nyugdíjbiztosító. A 19 000 bal- eseti járadékos az év végén át- lag havi 4069 forintot kapott; ez az összeg most 4475 forint. Ár- vaellátásban kereken százezren részesülnek; esetükben a jutta- tás átlaga 7231 forintról 7954 forintra emelkedett. Leállítják Csernobilt Az ukrán kormány beleegye- zett abba, hogy más energiafor- rásokat keres, így lehetővé válik a csernobili atomerőmű még működő két reaktorának leállí- tása. Ezt közölte az AP-DJ sze- rint William White amerikai energiaügyi miniszterhelyettes ukrajnai útjáról történt vissza- érkezése után. Mint ismeretes, Csemobilban történt 1986-ban a történelem eddig ismert legsúlyosabb nuk- leáris balesete. o N < ס EGYÜTT MEGOLDJUK! Kedves Olvasó! Ezzel a játékkal most utoljára találkozhat. A VÁLASZT0TÓ kérdéseit a hétköznapok vetik fel, a megoldást az SZDSZ kínálja. A játék legfontosabb nyereménye maga az információ, de ha összegyűjtötte mind a 13 ellenőrző szelvényt, és felragasztva 1994. április 25-ig elküldi címünkre (SZDSZ-VÁLASZTOTÓ, 1537 Budapest, 114. Pf., 453/408.), sorsoláson vesz részt. Főnyeremény: egy Volkswagen Golf személyautó, ezenkívül 30 további értékes nyeremény. A sorsolást 1994. április 30-án tartjuk Budapesten. A nyerteseket levélben is értesítjük az eredményről. Jó szórakozást, tanulságos játékot és sok szerencsét kívánunk! KORMÁNYZAT L Az (ki független magyar kormánynak - 1848-ban - összesen nyolc minisztere volt Menny i volt a rendszerváltozás utáni elsőnek? (Csak miniszterek!) 1.24_____________________248 ____________________X45_________________________LJ 2 Mennyi volt ebből a tárca nélküli miniszterek száma? 1.10 28 X.4 □ □ X. 264 millió Ft 3. Mennyi volt a Miniszterelnökség éves költségvetési kerete 1990-ben? 1.2.639 millió Ft 2 798 millió Ft 4. Hogyan jelenik meg az ország lakosságát sújtó gazdasági hanyatlás, a szükséges takarékosság a Miniszterelnökség idei költségvetésében? 1. mindenkinek takarékoskodnia kell, a költségvetést csökkentették 2 a feladatok nem csökkentek, a költségvetés maradt a ’90-es szinten X, csak az állampolgároknak kell takartakodniuk akültségvetést 123 milliárdra (4666%-kal) emelték I__I 5. Miért kellett a rendszerv áltozás első kormányában dolgozó környezetvédelmi hely ettes államtitkárnak távoznia 1990-ben? 1. mert nem értett a dolgához 2 mert más helyet keresett magának X. mert részt vett egy környezetv édelmi demonstráción 1—I 6. A Magy ar Rádió idei költségvetése szerint a működtetési költségeken kívül a dotáció 0 Ft Mennyi kapott meg a rádió a kormánytól? 1.0-ból nullát 2. még ő fizetett X105 miffióFt-ot az elbocsátásokhoz I__I 7 . Melyik párt képviselői nyújtották be a legtöbb önálló képviselői indítvány t az 1990-94-es parlamenti ciklusban a kormányon kívül? 1. az MDF 2 az SZDSZ X.azMSZP LJ □ □ 8. Hány törvényt vagy törvényrészt minősített az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek 1990 és 1993 között? 1.17-et 28-at X.2-1 X. SZDSZ 9. Melyik parlamenti pártot hagyták el legtöbben képviselői? l.MDF 2 MSZP □ 10. Az általa beny újtott törvényjavaslatok hány százalékát vonta vissza maga a kormány? 1.2-3%-át ' 25-6%-át X több mint 10%-át 11. Ki került az elmúlt négy év ben miniszterelnöki kezdemény ezés (feljelentés) következtäven komipeiás ügy miatt bíróság elé? | 1. aki korrumpált 2 akit korrumpáltak X. aki nyilvánosan beszát róla l__I 1 2 Mire buzdította dolgozóit Dr. Boross Péter miniszterelnök 1974 nyarán mint a Dél-pesti Vendéglátóipari Vállalat igazgatója? 1. passzív ellenállásra 2. amire az akkor már létező demokraükus eUenzác tiltakozó demonstrációra X. az MSZMP XI. kongresszusa és a felszabadulás 30. évfordulója tiszteletére felajánlott szocialista munkaversenyTc I—! FORDÍTS! Boross Péter miniszterelnök beszél az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 24., egyben a parlamenti ciklus utolsó munkanapján MTI FOTÓ Elköszönt a T. Ház Számvetés választás előtt A megbízatási idő kitöltése önmagában alkotmányos érték tás. A ciklus állandó jelzői mellé (szabadon választott, rendszerváltó) a történészek minden bizonnyal odaírják majd a ״törvényalkotó típusú”, a ,jogrendszerváltó” minősíté- seket is. Kétségtelen tény, hogy a tör- ténelmi szükséghelyzetben az országgyűlésnek nem volt sok választási lehetősége, a rende- leti és az utasítási típusú jogfor- rásokra épülő pártállami jogfor- rásrendszert demokratizálni és törvényi szintre kellett fel- emelni. Az már más kérdés, hogy számos törvényhozási tárgy- körben tehermentesíteni lehetett volna a parlamentet, ha nincs sokszor indokolatlan félelem a rendeleti kormányzástól. És más kérdés a jogszabályok mi- nősége, időtállósága is. Való- színűsíthető, hogy a ״törvény- gyár” sok selejtet is termelt, számos törvény forgási sebes- sége nagy lesz. Az 1990/94-es parlamenti kormányzási ciklus történelmi sajátossága az is, hogy a parla- ment, a parlamenti ellenzék, a kormány - sőt az államfő és az alkotmánybíróság is - egyszó- val a kormányzás szereplői ott erősek, ahol vitatható, s ott gyengék, ahol erő kellene. A rendszer finomítható A parlament korlátlan jogai- kötő hatalom, ugyanakkor gyengébb ellenőrző hatalom és furcsán cseng, de csendesebb a politikai funkciója is. A parla- menti ellenzék a kétharmados törvényekkel a kormányzás ré- szese, az ellenőrzés területén gyenge, a házszabályokból több kisebbségvédelmi intézmény joggal hiányolható. A kormány (a kormánytöbb- ség) cselekvőképességét és fel- elősségét korlátozzák a kéthar- mados törvények, a kormány- forma ״félprezidenciális” kis- kapui (pl. az ellenjegyzéshez nem kötött államfői hatáskör s a rendeleti kormányzás kidolgo- zatlansága). Ugyanakkor a kormány a konstruktív bizal- matlansági indítvány jóvoltából stabil és nagy hatalommal ren- delkezik pl. a parlament által ״ellenőrizetlen” tulajdonlás (a privatizáció) terén. Ä hatalom- megosztás népzőpontjából igencsak finomítható a magyar parlamentáris kormányzati rendszer. A parlament elköszönt. Az államfői, a kormányfői és a házelnöki búcsúbeszédekkel el- kezdődött a ciklus egészének ér- tékelése. Minden bizonnyal hamaro- san megjelennek az első tudó- mányos értékelései is. A válasz- tópolgárok pedig 1994. május 8-án értékelnek. Kukorelli István télén, hogy időnként veszélyben volt a működőképesség és a többségi elv is, az előbbi külö- nősen a ״lefáradási korszak- bán”, az utóbbi pedig néhány kormányzási válságszituáció- bán. A parlamenti ülésrend rela- tíve nagy változáson esett át: az utolsó ülésnapon közel 80 kép- viselő (a képviselők 22 száza- léka) nem ott ült, ahol 1990. májusában, ebből ötven az át- ülők száma. A közszereplőkről, a parla- ment tagjairól tudósítva, az 1990-ben megválasztott Or- szággyűlés Almanachja azt közli, hogy a 386 ״alapító hona- tyához” a ciklus alatt 29 új kép- viselő csatlakozott, így a ciklus 415 főből állt. Mi történt az alakuló- és a záró ülésen elénekelt két Him- nusz között? Hosszasan sorol- hatók a tények és az adatok: a parlament a négy év alatt 379 plenáris ülést tartott, amelyek- nek szemtanúi lehettek a válasz- tópolgárok is. A rendszerváltó országgyűlés - nevéhez mél- tóan - lényegében folyamatosan ülésezett, felváltva követték egymást a rendes és a rendkí- vüli ülésszakok. Az egyik fon- tos és hiteles történelmi forrás, az Országgyűlési Napló - a 379 plenáris ülés jegyzőkönyve - mintegy 35 ezer oldalt tesz ki. Mindehhez még hozzátehetők a második szint, az országgyűlési bizottságok üléseinek jegyző- könyvei, s az országgyűlési irományok is. (Az irományszám 1994. tavaszán már 15 felett volt.) Hatalmas dokumentum- anyaggal találkozik majd min- den kortörténész. Az Országgyűlési Napló szí- nes és eleven képet rajzol a ״ve- szekedő” parlamentről. A napi- rend előtti hozzászólások, az ügyrendi viták, a kétpercesek, a bekiabálások kortörténetiek, hasonlóan a keddi kérdezési na- pokhoz, amelyeken közel más- félezer éppen aktuális kérdés és interpelláció hangzott el. Törvényalkotási rekord A másik fontos kordokumen- tűm, amelyből az Országgyűlés munkája megismerhető és meg- ítélhető, a Magyar Országgyű- lés jogalkotása című ötkötetes kiadvány-sorozat. E kötetek évenkénti bontásban tartalmaz- zák az országgyűlés által alko- tott törvényeket, határozatokat, állásfoglalásokat, irányelveket, nyilatkozatokat. Az országgyűlés ciklusideje alatt összesen 796 aktust hozott, - 432 törvényt, 354 országgyű- lési határozatot alkotott 10 egyéb döntést fogadott el. A magyar közjogtörténetben, de nemzetközileg is rekordtelje- sítménynek számít a 219 új tör- vény és a 213 törvénymódosí­1994. április 7-én, a jegyző- könyv szerint 22 óra 8 perckor, a Himnusz eléneklésével elkö- szönt a ciklusidejét nemegyszer éjszakába nyúlóan kidolgozó 1990/94-es országgyűlés, amely e században a magyar közjog- történet 24. parlamentje volt. A megbízatási idő teljes kitöltése önmagában alkotmányos érték, stabilitást ad a parlamenti de- mokráciának, s ennek e régió- bán itt és most különös jelentő- sége van. Az ünnepélyes aktussal köz- jogi értelemben természetesen még nem szűnt meg az első, ״a szabadon választott”, ״a rend- szerváltó” parlament, annak időpontjáról az alkotmány ren- delkezik, nem ellentmondás- mentesen. Az alkotmányból a parla- menti megbízatás megszűnő- sére három értelmezés kínálko- zik: az első a választásoktól (1990. március 25. és április 8.) számított négy év, a második a parlament alakuló ülésétől (1990. május 2.) számított négy év, a harmadik az új parlament alakuló ülésének időpontja. Meddig kormányoz a kormány Ha abból az alapelvből indu- lünk ki, hogy a képviselői man- dátumokat a választópolgárok akaratnyilvánítása hozza létre, a négy éves megbízatási időt a vá- lasztásoktól kell számítani, és az április 8-án járt le. A T. Ház bölcs döntést ho- zott, a szigorúbb, de alkotmány- jogilag leginkább elfogadható értelmezésből indult ki. Éppen április 8-a volt a határideje az új képviselőjelöltek és pártlisták állításának is. Bölcs ez a döntés, mert az egy hónapig tartó direkt választási kampány idejében ülésezni nagy hiba lett volna. A parlament elköszönt, meg- bizatása legkésőbb május 2-án közjogilag véglegesen lejár. A ciklus- és kormányváltás mind- ezidáig az alkotmányos keretek tiszteletben tartásával történt. Nincs ex-lex állapot, a kor- mányzás alkotmányjogi folya- matosságát a kormány mandá- túrna biztosítja: a Boross-kor- mány megbízatása az újonnan megválasztott országgyűlés megalakulásakor szűnik meg. Az alakuló ülés napjától az új kormány megalakulásának pil- lanatáig a régi - ügyvezető kormányként - hivatalában ma- rád és korlátozott jogokkal (pl. nemzetközi szerződést nem köthet) viszi az ügyeket. A parlament nemcsak kitől- tötte megbízatási idejét, hanem mindvégig megőrizte működő- képességét is. A jóslatok eile- nére nem bomlottak szét a pár- lamenti működés alapjai, a frakciók, s nem olvadt el a koa- líciós többség sem, amelyen a kormányzás nyugszik. Kétség-

Next

/
Oldalképek
Tartalom