Új Dunántúli Napló, 1994. április (5. évfolyam, 90-118. szám)

1994-04-01 / 90. szám

aj Dunántúli napló 3 A mai nap 1994. április 1., péntek In memoriam Ruth Hübner-Lukes Közben végigrohanta fél Magyarországot Bács-Kiskun- tói Zala megyéig. Átalakított néhány osztály- termet. Katonás rendben sora- kozó padokat félkörívbe rende- zett. ״Lássák egymást és segít- sék egymást a gyerekek! - mondta. - Partner- és csoport- munka, kreativitás, integrált nyelvtanítás, sok ének és játék. A közlés és megértés öröme. Sikerélmény. Le a katedráról, a gyerekek közé, esetleg mögé! Háttérből irányított önálló isme- retszerzés. Ízelítő a szabádság élményéből a konzervatív isko- Iában.” Ezek és hasonlók voltak pedagógiai alapelvei. A másság elfogadása, a tolerancia, a munka végtelen szeretete és tisztelete, a vállalt feladatok magasszínvonalú teljesítése meghatározó tulajdonságai vol- tak. Legalább három ember he- lyett dolgozott. És közben 10- bogott és sokakat lángra gyúj- tott, de ő túl nagy lángon és szünet nélkül égett. Majd hirte- len - váratlanul ellobbant. Út- bán Magyarországról Heidel- berg felé 1994. március végén végleg hazatért. Ruth Hübner-Lukes, Dél- Magyarország német szakta- nácsadója tragikus hirtelenség- gél elhunyt. Heidelbergből érkezett 1991 augusztusában, hogy meg- kezdje hároméves munkáját Magyarországon. Vele jött csa- ládja, a művész férj, Milos és két kislánya. Megszerették Ma- gyarországot, és Magyarország őket. Komolyan foglalkoztak a gondolattal, hogy sokáig, talán végleg itt maradjanak. Bérén- dezkedtek ideiglenes otthonuk- bán Pécsett, a Lotz Károly ut- cában, ahol a legfontosabb he- lyiség Ruth dolgozószobája lett. Itt készítette elő a szaktanári to- vábbképzések anyagát, intézte a színjátszókörök, a sombereki színházi napok, a német nyelvű videotéka és fonotéka szervezé- sét, a németországi tankönyv- és taneszközrendelést, itt írtak magyarországi német tanárok- kai tankönyveket, szintfelmérő teszteket. Ide települt a kömye- zetvédelmi újság szerkesztő- sége is. Tanulók, tanárok járkál- tak otthonosan e házban, amely rövid időn belül pedagógiai műhely lett. Meghalt Záhonyi Tivadar suth-tal kezdődő és a megszakí- tásokkal napjainkig húzódó éti- kus hazai publicisztikának. A szociáldemokrata ellenpó- lus fő-fő hangadója, Marosán György és társai nyomására hamarosan eltávolították a Du- nántúli Népszava éléről. Az ál- lásvesztést hamarosan szabad- ságvesztés követte; megjárta a Rákosi-korszak börtöneit. Ki- szabadulása után segédmun- kásként dolgozhatott, s csak jó- val később térhetett vissza az ér- telmiségi pályára, az újságírói hivatásnak azonban búcsút kel- lett mondania ... 87 éves korában Budapesten elhunyt Záhonyi Tivadar újság- író, a Magyar Nemzetpolitikai Társaság egykori kassai osztá- lyának alapító főtitkára, a har- mincas, negyvenes évek ma- gyár újságíró-gárdájának kima- gasló személyisége. 1945- 46-ban megalapítója és főszer- kesztője volt az Űj Dunántúli Napló egyik jogelődjének, a szociáldemokrata Dunántúli Népszavának. Mélyreszántó, a magyar valóságot kitűnően is- mertető, az európai progresszív gondolatot sugárzó írásaival méltó képviselője volt a Kos­Az ÁVÜ idei kínálata A listán szereplő társaságok többsége - 60 százaléka - 100 millió és egymilliárd forint kö- zötti értékű. A 100 millió fo- rintnál kisebb, illetve az egymil- liárd forintnál nagyobb könyv szerinti értékkel bíró társaságok aránya megközelítően 20-20 százalék. A cégek háromnegye- dénél az ÁVÜ többségi része- sedését értékesíti, és a társasá- gok több mint felénél száz szá- zalékos tulajdonrész szerepel a kínálati listán. A felkínált va- gyontömeg felét 80 nagyvállalat képviseli, amelyek elsősorban a szállodaipar, a feldolgozó ipar és a kereskedelem területén működnek. A kínálati struktúra várhatóan nem jelenti azt, hogy valamnennyi, a listán szereplő vállalat értékesítése még 1994-ben lezárulhat. (MTI) Az Állami Vagyonügynök- ség az idén 713 fennhatósága alá tartozó cég, együttesen 345 milliárd forint könyv szerinti ér- tékű tulajdonrészét kínálják fel megvételre, s ez mind az aján- lattételek száma, mind pedig az értékét tekintve meghaladja az eddigieket. A vagyonügynök- ség idei kínálatáról készített összefoglalóból, az előbbiek mellett, az is kiderül, hogy a felkínált vagyonért fizetett tény- leges vételár - az igénybeve- hető árkedvezmények, illetve a társaságok elmúlt évi veszte- sége miatt - várhatóan jelentő- sen elmarad majd a könyv sze- rinti értéktől. A cégek többsége a feldolgozó iparban, mintegy 20 százaléka a keresedelemben, illetve 9 százaléka a mezőgaz- daságban tevékenykedik. Nem lehet tovább várni! A MOSZ főtitkárának nyilatkozata az agrárpiaci szabályozás hiányosságairól sük még tovább zsugorodik. Hosszú távon azonban az, ami ma olcsónak tűnik, sokba fog kerülni az országnak. A ver- senyből nem csak a hazai tér- mék, de a termelő is kiszorul és az így keletkező problémák ke- zelése anyagilag és erkölcsileg is többe kerül, mint a kellő idő- ben nyújtott segítség. A kormány nem érvényesíti az Agrárrendtartási törvényben előírt lehetőségeket, nem al- kalmaz lefölözést és nem al- kalmaz vámemelést. Egy év nem volt elegendő ahhoz, hogy a lefölözés technikáját a kor- mányhivatalok kidolgozzák. Elgondolkoztató az is, hogy a belföldi piac védelmét befolyá- soló új vámtörvény sem került a parlament elé idő hiányában. Helyrehozhatatlan veszteségek Ha nem sikerül az Agrárpiaci törvény és emellett a belső piac védelmét szolgáló védelmi rendszert működőképessé tenni, akkor az agrárágazat további helyrehozhatatlan vesztesége- két kénytelen elviselni. Most már nincs idő arra, hogy min- den mulasztást együtt, rend- szerbe illeszkedő intézkedések- kel pótoljunk, ahogy azt a tör- vény megkívánta. Á kormány- nak - a jelenlegi kormánynak - kell még hivatali ideje alatt azonnal, érdemi intézkedéseket hoznia a legégetőbb problémák kezelésére, a nagyobb károk megelőzésére és a későbbi pia- cépítés alapjai megteremtésére. Horváth Gábor főtitkár telre a költségvetési támogatás, ami csak a kereskedők érdekeit szolgálja. A hazai termelők védelme érdekében nem történt érdemi intézkedés. A belföldi piacokon 1993-ban 16%-kal nőtt az im- port eredetű termékek aránya. A marhahús és tejtermék fel- használás és fogyasztás mintegy 40%-át kitevő import sem volt elég arra, hogy felkeltse a kor- mányzat figyelmét a védelmi rendszer gyengeségére és a szükséges intézkedések megté- telére. A MOSZ adatai szerint, ahogy az állatállomány csőkké- nése tovább folytatódik, a bel- földi piacon egyre nagyobb részarányt foglalnak el az im- port eredetű élelmiszerek. Jelentősen megnőtt a behoza- tál a cukorszükséglet kielégíté- séhez szükséges félkésztermék- bői, továbbá paradicsom sűrít- ményből, zöldségből, gyű- mölcsből, tésztafélékből. Az import nem egyszerűen versenyt támaszt a termelőknek. A fejlett országoknak a miénk- nél sokszorosan magasabb szin- ten támogatott mezőgazdasága gyakorlatilag dömpingáron tudja eladni termékeit a magyar importőröknek. A támogatás révén kialakuló rendkívül ala- csony ár azt a látszatot kelti, mintha a magyar termelők alulmaradnának a hatékonysági (és minőségi) versenyben, hol- ott csak a pénzügyminiszterek, a költségvetések versenyében nem vagyunk képesek lépést tartani. Ennek azonban egyér- telműen a hazai termelők a vesztesei, az ő piaci részesedé­harmonizálása is. Nem hallgat- hatunk tovább, mert a termelők egyre inkább felvetik az érdek- képviselet felelősségét is e kér- désben. A MOSZ partnerként kívánt együttműködni a törvény alkalmazásában, erre azonban alig került sor és nem a mi hi- bánkból. Az ígéretek ellenére a garan- tált árak hivatalos meghirdetése elmaradt és ez fokozza a bi- zonytalanságot. Az étkezési bú- zánál már hat hónapos a késés és az előrelátó termelő már a jövő évi vetésre gondol, sem mint arra, hogy már fél éve hi- tegetik az idei termés felvásár- lásával kapcsolatban. A bizony- talanság kihat a piaci árakra, az értékesítési biztonságra és a banki magatartásra. A terme- löknek egyre kevesebb az esé- lyük a termelés folyamatainak finanszírozására. A termelő is- mét a legdurvább módon ki- szolgáltatott helyzetbe kerül a mesterségesen kialakított túlkí- nálati piacon. Az esetleges, - eleve késleltetettnek tervezett - intervenció alkalmazásának költségeit is a termelőre kíván- ják hárítani. Elmaradt a termelők védelme Az exportszubvenció elosz- tási rendszere sem változott a korábbi gyakorlathoz képest. A mezőgazdasági termékek támo- gatása továbbra is háttérbe szó- rul és egyre inkább él az a gya- korlat, hogy az importból szár- mazó alapanyagok és élelmisze- rek exportjára került igénybevé­Szükségesnek tartom, hogy (a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövet- sége nevében) a sajtó nyilvá- nosságán keresztül felhívjam a közvélemény, a mezőgazdasági termelők, a mezőgazdaságban élők'figyelmét azoknak a mu- lasztásoknak a várható követ- kezrrÉényeire, amit az illetékes minisztériumok, elsősorban a Földművelésügyi Minisztérium az agrárpiaci rendtartási törvény végrehajtásában elkövettek. Érdemi előrelépés ! nem történt A Parlament még 1993. feb- ruárjában megalkotta az Agrár- piaci rendtartásról szóló tör- vényt, amelyik a piaci szabá- lyozás.alapját képezi. A törvény deklaráltait legfontosabb célja, hogy javítsa a piac szereplői számára a lehetőségeik kiszá- míthatoságát és piaci esélyeiket. A törvény életbelépése óta több mint egy év telt el. Ez idő alatt a tárcál^illetékesei részéről számos ígéret hangzott el a tör- vény által biztosított új eszkö- zük ־és módszerek bevezetését ileltően. Ennek ellenére érdemi előrelépés nem történt, és meg- állapítható, hogy a kormány alig tett olyan intézkedést, ami javította volna a termelők piaci helyzetét és biztonságosabbá, kiszámíthatóbbá tette volna a tervezést. Sajnos az új év indításakor a piacszabályozás kelléktárából továbbra is hiányoznak a tör- vény adta eszközök és elmaradt a régi eszközök működésének Nagy sikerrel szerepelt Franciaországban a Leőwey Gimná- zium Nőikara dr. Szabó Szabolcs karnagy vezetésével. Az At- lanti-ócián partján fekvő Saint-Nazaire és Batz-sur-Mer váró- sokban koncerteztek, nagy számú közönség előtt, ráadásműve- két is adva, de énekelt a kórus a párizsi Notre-Dame-ban, a Sa- inte-Chapelle-ben, Chartres városában, Guérende-ban, Nan- tes-ban és Reimsben is. Képünkön: a versailles-i palotakertben Feltámadás, szeretet A Pécsi Rádió húsvéti műsorából tán-Tuczai József páros jóvol- tából. Ismét ünnep április 4-e! Ne tessék megijedni, húsvét hétfője esik erre a napra, a gyermekek nagy örömére - kezdi a délelőtt fél 9-től 10-ig tartó hétfői ma- gazinműsor szerkesztője Zsol- dós László rövid ajánlóját. Megtudhatjuk, hogy Somogy- bán megtalálhatók-e még azok a népszokások, amelyeket a nagyszüleink gyakoroltak. Megrázó beszélgetést hallhat- nak arról a fiatal lányról, aki kullancs-csípés után Lime kór- bán szenvedett, gyógykezelé- sére Mexikóba került és most könyve jelenik meg, hogy a be- vételből folytathassa a kezelést. Szólunk még a rábeszélés tech- nikájáról és rábeszéljük haliga- tóinkat a jövő hét legjelentő- sebb pécsi zenei eseménysoro- zatára, a 15. Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Fesztiválra. A szokott időben, délelőtt 9 és 11 óra között, a szokott hűl- . lámhosszokon jelentkező ״Jó pihenést!” című szombati ma- gazinműsort Gungl László szerkesztő-műsorvezető a kö- vetkező néhány érdekesebb té- mával ajánlja a hallgatók fi- gyeimébe. Nagyszombati el- mélkedés ’94-ben. Jegyzetírónk gondolatai húsvét előtt. A teo- lógus hallgató bibliai tárgyú rockoperát ír. Mit szól ehhez az egyház? A szélsőségek egykor és ma. Ormos Mária új könyvé- ről beszélgetve nagyon aktuális gondolatokat fogalmaz meg munkatársunknak. A kaposvári tanítóképzés 1últja és jövője. Erről kérdez- k a főigazgatót. A magazin ”'Jéklete nagyon izgalmas ]^ést feszeget. Dr. Taroközi lsth orvos-természetgyó- §ya& aki látja az embert kö- rulve, aurát, a természetgyó- gyászt etikai kérdéseiről, a ״foglalni ártalmakról” és a különle^ képességű emberek áltál elletett bűncselekmé- nyékről kqeztem Szombatiélután 3 és 4 óra között Jáno Zoltán és Stausz Csaba ״Sükfczot,a’• című mű- sorának ismésse ,jelentkezik” es benne UhrLp)0raval, az is- mert pécsi balfcossa! és tánc- pedagógussal tagozhatnak a hallgatok. Hús vet vasárnap magazi- nunkban, amely a Sokásos idő­ben, délelőtt fél 9-ko kezdődik, ä feltámadás, a baratSa ^ sze־ retet gondolata ura födik _ mondja a szerkesztő Lás!0 La- jós. Erről szól a költő, a atoli- kus egyház pécsi megyés püs- pöke, Mayer Mihály, a cma- melléki református egyházkrü- •et püspöke, dr. Hegedűs Lóhnt is a pécsi evangélikus leiké!?, Varsányi Ferenc. A fél 10-ig tartó műsorrész zeiei szerkesztője Kovács At- tila fél 10-től dr. Nádor Tamás szíiís húsvéti összeállítását hallathatják. Vasárnap délután 3-tóU-ig telefonos üzenetköz- vetítckívánságműsor szól a Pé- esi Rdióban a Kovács Zol­Jelentkezési lap Kijelentem, hogy több mint egy éve dohányzóm, most akarok leszokni. Vállalom, hogy 1994. április 7-töl egy hónapig nem gyújtok rá. Beküldő neve: Születési dátuma: Címe: Naponta elszívott cigaretták száma szivarok száma: ..... pipák száma:..... H ányszor próbálta meg abbahagyni a dohányzást? (A megfelelő választ kérjük aláhúzni!) egyszer sem, 1-szer, 2-szer, 3-szor, többször Hány éve dohányzik? .........éve 1. tanú neve: ............................................................................... c íme: 2. tanú neve: címe: Nyeremény esetén vállalom az orvosi vizsgálatot, hogy igazoljam dohányzásmentességemet. aláírás Hagyd abba és nyersz! 5000 ezer dollárt is nyerhet, aki 1 hónapig nem füstöl probléma az ifjúság dohány- zása, az ÁNTSZ elhatározta, hogy külön hazai ifjúsági prog- ramot is indít. Erre a 14—18 év közötti, dohányzó fiatalok je- lentkezhetnek, a feltételek azo- nosak a felnőttekével. A nye- remény pedig 2 db. 100 ezer fo- rint értékű külföldi út. Aki részt akar venni ebben a dohányzás leszokását segítő programban, annak nincs más dolga, mint a jelentkezési lapot kivágni, kitölteni és borítékban elküldeni az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézetébe. Jelentkezési lapokat gyógyszertárakban, há- ziorvosi rendelőkben is lehet kapni, ezeket postai levelező- lapként lehet feladni úgy, hogy április 7-ig, a kampány kezdő- napjáig beérkezzen az inté- zetbe. Figyelem: a cigarettát is ezen a napon kell eldobni! Az ÁNTSZ Berek utcai egészség- nevelési osztálya ingyenes kur- zuson segíti a leszokást. hogy 1 hónapig nem gyújtanak rá. A résztvevőknek jelentke- zési lapot kell kitölteni és be- küldeni az ÁNTSZ-hez, legké- sőbb április 7-ig, ugyanis a kampány ezen a napon, az Egészségügyi Világnapon in- dúl. A jelmondata: Hagyd abba és nyersz! A beküldött jelentkezési la- pok vesznek részt az országos sorsoláson, ahol 300 ezer forint értékű családos külföldi utazást lehet nyerni. A nyeremény át- adása előtt azonban a kisorsolt szerencsésnek vérvizsgálaton kell részt vennie, amely kideríti, hogy valóban nem gyújtott rá egy hónapig. Ha ״megbukik” ezen a vizsgán, megismétlik a sorshúzást. Az országos nyerte- sek ezután részt vesznek a Finnországban megtartandó sorsoláson, ahol a kihúzott sze- rencsés nyertes 5000 dollárt kap kézhez. Mivel Magyarországon nagy Az első olyan nemzetközi dohányzás elleni kampányt in- dította az Egészségügyi Világ- szervezet, amely nagy nyere- ményeket helyezett kilátásba, a sorsolással eldöntött győztes- nek. Meghirdetését követően 14 ország nevezett be, köztük Ma- gyarország is. A hazai szerve- zésre az ÁNTSZ Baranya Me- gyei Intézetét kérték fel. A kampány tulajdonképpen játékos vetélkedő, de ugyanak- kor az a célja, hogy segítséget nyújtson azoknak, akik erős do- hányosok és szeretnének le- szokni, de saját erejükből, külső segítség nélkül nem tudnak. (Sok embernek van szüksége valamilyen külső kényszeri- tésre, hogy rossz szokásaitól, szenvedélybetegségétől meg- szabaduljon.) A felnőtt prog- ramba azok jelentkezését vár- ják, akik elmúltak 18 évesek, dohányosok - s ezt a tényt két tanú is bizonyítja - s vállalják, i t t \

Next

/
Oldalképek
Tartalom