Új Dunántúli Napló, 1994. április (5. évfolyam, 90-118. szám)
1994-04-13 / 102. szám
1994. április 13., szerda Események - Programok 4 uj Dunántúli napló Megjelent a Pandúr Bűnügyi Magazin hogy Pécsi Ildikó, az ország- szerte ismert színésznő politi- kusi pályára áhítozik, ugyanis indul a májusi képviselői vá- lasztásokon«• Karácsony előtt aztán Lucifer három küldötte egyszerre ron- tott tisztulófélben lévő lelkére. Természetesen mind betörésre biztatta... És ilyen kérésnek nem lehetett ellenállni - derül ki az Öreg sittes balladája című írásból. Hogy hogyan dolgozik a bűnügyi grafikus, milyen leírá- sok alapján állítja össze a fan- tomképeket - nos, meg lehet tudni a Váczi Lajossal készül beszélgetésből, aki nyomdász- ból lett a tanúk elmondása alapján elkészített grafikák mestere. Megtalálható még a havi magazinban a hagyomá- nyos horoszkóp, és azt is meg- tudhatják az újságot olvasók, madóját már el is ítélte a bíró- ság. Ugyancsak érdeklődésre tarthat számot az az inteijú, amelyet Markó Istvánnal, a pécsi fogvatartó intézet pa- rancsnokával készítettek, s amelyből kiderül: a börtönvi- szonyok ma már nálunk is kö- zelednek az európai színvonal- hoz. Dezső úrnak, az öreg sit- tesnek viszont a keresztelővel gyűlt meg a baja. No, meg a Gonosszal, amely minden igyekezete ellenére megszállta. Pedig minden olyan szépen in- dúlt: három évtizednyi börtön- élet után a megátalkodott bű- nöző jó útra tért,• még a temp- lomba is eljárt, egy fél éve már rácsot is csak kívülről látott. Borzalmak borzalmát élte át egy fiatal lány egy Balaton parti község melletti erdőben. Nem sok kellett ahhoz, hogy meghaljon. A gödör mélyén már lemondott az életéről. Gyönyörű nyári nap volt, ami- kor a lány elindult a munkász- szállás melletti erdőbe na- pozni. Útközben összetalálko- zott K. L.-lel, akit látásból is- mert, ugyanis egy munkahe- lyen dolgoztak. így kezdődik a most megje- lent Pandúr Bűnügyi Magazin- bán annak a példátlan esetnek a leírása, amikor egy lányt élve eltemettek, de szerencsére, lé- lekjelenlétének köszönhetően sikerült megmenekülnie, táKépkiállítás zenével Pongrácz Éva festőmű- vész-tanár kiállításának meg- nyitója lesz április 15-én 17 órakor a pécsi Ifjúsági Házban, ahol fellép Ladik Katalin szín- művész és Szalay Tamás tánc- művész. Grafika-kiállítás A Kisgrafika Barátok Klubja rendezésében Kékesi László bu- dapesti grafikusművész kiállí- tása nyílik Pécsett, a Bazilika Kocsis László-termében, április 16-án 16.30-kor. Áttévedtek a határon Illocska térségében április 11-én két magyar állampolgár csigaszedés közban áttévedt az államhatáron. A túloldali határ- őrizeti szervek tegnap a két személyt visszaadták. A Pécsi Határőr-igazgatóság nyomaté- kosán kéri a lakosságot és a esi- gagyűjtőket, hogy az államhatár közvetlen közelében ne kockáz- tassák életüket és testi épségü- két. Az elmúlt évben hasonló esetben már egy magyar állam- polgár áttévedve a határon ak- nára lépett, mely felrobbant és súlyos, csonkolással járó bal- esetet okozott. Közös képviselők A Lakásszervezetek Szövet- sége értesíti a vegyestulajdonú társasházak közös képviselőit, hogy a jogutód nélkül felszámo- lásra kerülő Pécsi Ingatlanke- zelő Vállalattal szemben fenn- álló követeléseiket jelentsék be április 24-ig Nemes Attila vé- gelszámolónál. Felvilágosítást ad Nagy Emil a 336-369 és Far- kas Ferenc a 412-277/146-os te- lefonon. Környezetfejlesztés Kömyezetfejlesztés és neve- lés címmel tart konferenciát a Környezetünkért Alapítvány április 26-án 10 órától a pécsi Művészetek Házában. Előadá- sok hangzanak el kömyezetvé- delmi, környezetpolitikai és ne- velési kérdésekről. BK: Hajóút A Barátság Klub pécsi iro- dája kéri azokat, akik jelentkez- tek a Földközi-tengeri hajóútra, hogy az első részletet fizessék be a klubirodában. Továbbá le- hét jelentkezni a május 17-én Pécsről induló görögországi üdülésre is. Félfogadás minden csütörtökön 13-tól 15 óráig a Ferencesek u. 1 .-ben. adóbírság? VACV SZAKSZERŰ KÖNYVELÉS? Mi pénzügyi felelősséggel vállaljuk:- elmaradt könyvelések pótlását- cégek teljeskörű könyvelését- mérlegek könyvvizsgálói hitelesítését- önrevízió készítését- pénzügyi- és adó tanácsadást Szoftorg Kft., (72)325-421 Felújítják a harkányi út tenkeshegyi szakaszát. A kapaszkodó sáv megsűlyedt, tönkrement búr- kolatát felmarták, most a szegélykövek cseréjén dolgoznak. Még ezen a héten elkészül az útsza- kasz új aszfaltburkolata is, ha az időjárás engedi. Fotó: Szundi György 04 - 05 - 07 Az adósságbehajtás szokat- lan módját választotta az a férfi, aki az egyik pécsi fagylaltozó- bán dolgozó hölgyismerősét ki- hívta a helyiségből és akarata ellenére a lakására vitte. Ott Trabantjáról adásvételi szerző- dést íratott alá 15 000 forintos tartozása ellenértékeként, majd a sértett lakása elől az autót el- vitte. A hölgy a bejelentést kö- vetően a rendőrség segítségével a gépkocsiját visszakapta. A pécsi Széchenyi Cíimná- zium tornatermének homlokzati részéről ismeretlen tettesek le- szerelték és elvitték az ereszcsa- tornát. Az okozott kár 20 000 forint. A pécsi Lenau Ház selyemki- állításáról 6000 forint értékben vitt el szöveteket egy nő. Az el- lopott selymeket a rendőrség még aznap este igazoltatás so- rán megtalálta nála. A tettes ko- rábbi látogatása alkalmával az ajtóban felejtett kulcsot lemá- soha és záróra után azzal jutott be az épületbe. — Véradó napot tartottak április 10-én a siklósi határőr- laktanyában. A véradáson 202 határőr vett részt, és több mint 80 liter vért adtak. — Borverseny Kővágósző- lősön. A Zsongorkő Baráti Kör és a Fekoral Kft. támogatásával április 8-án megrendezett vetél- kedőn 20 gazda 26 féle borát minősítették. Aranyérmet és fő- díjat kapott Csongrádi György. Közlemények A Szigetvári Zeneiskolában csütörtökön 15 órakor a népi hangszerbemutatón Bergics La- jós és Hajnik Éva szerpelnek. A Zöld Szervezetek csütörtö- kön 14 órakor összejövetelt tar- tanak Pécsett, a Városi Könyv- tárban, Király u. 9 sz. alatt. A Közbiztonsági Szervezet Cserkúti Csoportja csütörtökön 19 órakor beszámolót közgyű- lést tart a kultúrházban. Pécsett, a Művészetek Házá- bán csütörtökön 15 órakor fel- olvasóversenyt rendeznek diá- kok részére Eötvös József és Kossuth Lajos műveiből. A Pécsi Hallássérültek Sző- vétségében az ingyenesen készí- tett fülillesztékek átadása pén- teken 13-15 óra között lesz. A KHVM vízgazdálkodási feladatok megoldására kiírt pá- lyázatának beküldési határideje április 15-én lejár. Pénteken 15 órakor közgyű- lést tart a Mozgáskorlátozottak Komlói Egyesülete. A Szigetvári Művelődési Ház április 15-én a Pécsi Nemzeti Színház Don Pasquale c. elő- adására utazást szervez. Jelent- kezés a 73/310-217 telefonon. Rendezvények Pécsett, a JPTE Szántó Ko- vács J. utcai Kollégiumában ma 20 órakor Nagy László-film- portrét mutatnak be, majd Tűs- kés Tibor beszél a költőről. A Keresztény Orvosok Tár- sasága április 14-én 19 órakor tartja összejövetelét a pécsi Zárda templom klubjában. Pécsett, a Zeneművészeti Szakközépiskola hangverseny- termében ma 19.30-kor Tóth Benedek és Balogh Péter kon- certje lesz a Zenével a gyerme- kékért c. műsorban. A Pécsi Nemzeti Színházban ma Gregor József vendégsze- replésével mutatják be a Don Pasquale vígoperát. Orosz Andrea és a PMD Blues Band lép fel ma 19.30-kor a pécsi Afiumban. A Rock'n Roll Iskola új kur- zusa ma 18 órakor kezdődik a pécsi Leöwey Gimnáziumban. A Pécsi Nagycsaládosok Egyesülete ügyeletet tart ma 9-11 óráig Pécsett, az Apáca u. 15-ben. Szigetváron, a Múzeum Ká- vézóban ma 17 órakor a has- nyálmirigy megbetegedéseiről beszél dr. Bognár Gyula. Az istennő A mai Idák talán nem is sej- tik, hogy nevük misztikus ere- detű, az ófelnémet nyelv ״itis” szavára utal, amely az istennők, valkűrök elnevezése volt. Idá- hoz névnapi ajándékként a tarka, élénkszínű tulipánok ille- nek a legjobban. További mai népnapok: Hermina, Mina, Minna és Norma. — Tiszteletjegyeket biztosít előadásaira rendszeresen a Pé- esi Gyermekotthonban lakó gyermekeknek a Moziüzemi Vállalat, a Pécsi Nemzeti Szín- ház és a Fordán Pódium. — A mohácsi népdalének- lési versenyek huszonhárom éven keresztüli zenei irányítá- sáért és vezetéséért dr. Várnai Ferenc ״Mohács város tisztelete jeléül” című plakettet kapott a napokban. — A Burda magyar kia- dása idén is csatlakozik a ״Ke- ressük Európa legjobb hobbi- varrónőjét” címmel meghirde- tett nemzetközi varróverseny- hez. A legjobbak 1994 őszén Bécsben vetélkednek. A jelent- kezés feltételei a Burda áprilisi számában találhatóak. — A pécsi önkormányzat és a JPTE kezdeményezésére szó- ciális alapítványt hoztak létre az egyetemi hallgatók részére a Pécs-Meszesen lakók szociális helyzetének felmérésére. — Dajkaképzés Pécsett és Siklóson. Az április 15-én in- dúló, szakképesítést adó tanfo- lyamra elsősorban munkanélkü- liek jelentkezését várják; Felvi- lágosítás a 72/325-689-es tele- ionon. — Megemlékező istentiszte- letet tartanak Ruth Hübner-Lu- kés, a közelmúltban elhunyt német szaktanácsadó emlékére április 15-én 15 órakor a pécsi Dischka Győző utcai evangéli- kus templomban, amelyre sze- retettel meghívják az elhunyt munkatársait, ismerőseit és va- lamennyi német nyelvtanárt. Közérdekű A MÁV Pécsi Igazgatósága tájékoztatása szerint vágányépí- tési munkák miatt a Pécsre köz- lekedő postavonatok április 29-ig várhatóan késni fognak. Emiatt az országos és megyei lapok kézbesítése és árusítása előreláthatólag a szokottnál ké- sőbbi időpontra tolódik.-A Lauder Javne Zsidó Közösségi iskola ifjúsági szín- háza játszik április 16-án 15.30-kor a pécsi Bóbita Báb- színházban. Dód Joshua József históriája c. ámyjátékát és Balla Margit Gólem c. darabját adják elő. — A pécsi Lenau Házban április 15-én 17 órakor dr. Kalten- bach Jenő, az Alkotmánybíró- ság és az Országos Közigazgási Hivatal főmunkatársa vitával egybekötött előadást tart a ki- sebbségi törvényről és a kisebb- ségi önkormányzatokról. C SODÁLATO V TIROLI Y (OSZTRÁK CSÜNGŐ) ÉS ÁLLÓ MUSKÁTLI VÁSÁR 2030%־ KEDVEZMÉNNYEL A MARANTHA V1RÁGDISZKONTBAN (Pécs, Verseny u. 19.) Április 14-15-16-án 8-1 7 óráig Zsolnay Patika, Pécs, Lánc u. 20. Winkler Lajos gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 412-390-es számon este 7 órá- tói másnap reggel 7 óráig. A MMSz Pécsi csoportja in- gyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Ja- nus Pannonius u.6.sz. alatt. 9-13-ig szoc. tanácsadás, 14-16-ig belgyógyászat, 16-17-ig pszihológia. 16-18-ig belgyógyászat, 18-19 fájd. amb. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécsi Iroda Pécs, Bem u. 5. I. 111. Konzum Irodaház. T.: 12-277/17 m. Félfogadás: 11-13-ig. Egészségügyi szolgálat leti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 414-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőimé- zet földszinti ügyeleti helyisé- geiben, gyermekek részére is.׳ Telefon: 414-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órá- tói másnap reggel 7 óráig. Tele- fon: 410-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK neurológiai betegeinek felvéte- lét a Neurológiai Klinika; pszi- chiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai el- látás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Pécs, Munkácsy M: u.) Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órá- tói: POTE Szemészeti Klinika. (400-ágyas Klinika). Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. (Munkácsy M. u.) ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeMA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából IDA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.57, nyugszik 19.33 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 410-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JÁNOS Ma 9-12 óráig panaszügyekben fogad, a 415-000-es számon hívható: Dr. DUNAI IMRÉNÉ Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 415-000-es számon: REZES ZSUZSA Körzeti TV־műsor Szerdán, 18 óra 10 perckor jelentkezik a Pécsi Körzeti Te- levízió Hétközben című mű- sora. A tartalomból: bezár Né- metország pécsi főkonzulátusa, ezúttal az eredményekről, László Lajos pécsi író könyvei azokról, akiket igazságtalanul bántottak. Realitások és rémé- nyék címmel a drávaszabolcsi Zsinkó csárdáról, Jeruzsálem, a XIV. Polgármester-konferencia helyszíne, ahol Magyarországot dr. Kripl Zoltán képviselte. Szerkesztő: Hárságyi Margit. Két Lotti A 15. heti ״Két Lotti” játék- bán a 3+3-as találatokra jutó, összesen nettó 29 647 107 fo- rint tovább halmozódik a 6-os nyerőosztályban. A hármasok nyereménye 44 199 Ft, a kette- sek nyereménye 485 Ft. A kö- zölt adatok nem véglegesek. A ״Két Lotti” nyerőszámai: 37, 45, 57, és 4, 40, 66. A szelvé- nyékét péntekig veszik át és fi- zetik ki a nyereményeket a kije- lölt irodák. Időjárás Túlnyomóan borult idő vár- ható, csak rövid időre szakadó- zik fel a felhőzet, továbbra is sokfelé várható eső, nyugaton eleinte még havaseső is előfor- dúlhat. Vízállás: Mohács 419 cm, apadó, vízhő 10,1 fok, Őrtilos 88 cm, apadó, 7,0, Barcs 85 cm, áradó 8,4, Drávaszabolcs 94 cm, áradó, 10,1. Mindennapos felvételi ügye- letek gyermek belbetegek ré- szére: Pécs város: POTE Gyér- mekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei já- rás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel- vételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napo- kon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és Baranya megye egész területé- ről érkező betegek ré zére. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat: Megyei Kórház III. sz. Belgyógyászata. Sebészet, baleseti sebészet: Megyei Kórház. Égési sérülé- sek: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek