Új Dunántúli Napló, 1994. április (5. évfolyam, 90-118. szám)
1994-04-13 / 102. szám
1994. február 13., vasárnap 24 óra a nagyvilágban 2 aj Dunántúli napló Megjelent az új Cégkatalógus Újabb szerb előrenyomulás Gorazde-nél A Gorazde környéki szerb állásokat támadó két amerikai F18־as egyike hétfőn véletlenül a ke- let-boszniai város központját bombázta. A bombázásnak számos polgári áldozata volt - állítja a SRNA bosznai szerb hírügynökség. A boszniai szerb erők közben előrenyomulnak a Gorazdét kettészelő Drina mentén, és egyre jobban megközelítik a bosnyák hadsereg állásait - közölte kedden Szarajevóban az UNPROFOR egyik szóvivője. Rob Annink őrnagy szerint a helyzet sú- lyos a kelet-boszniai muzulmán városban. Akasi Jaszusi ENSZ-megbízott (a képen középen) hétfőn átruházta a további légicsapásokkal kapcsolatos döntés jogát Bertrand Delapresle fran- cia tábornokra, a volt Jugoszláviában állomásozó ENSZ-csapatok főparancsnokára, miután ki- fejtette, hogy csak a legelső döntés volt az ő hatáskörében. MTI Telefotó Romy Schneider személyes tárgyai kalapács alatt Peru: 500 rengés három hónap alatt bejgyzésű cégek részaránya, de 1993-ban még mindig a fővá- rosban működött, a cégek mint- egy 39 százaléka. A legnépsze- rűbb cégforma tavaly a betéti társaság volt: 1993-ban 14.422 bt. alakult. A második legked- veltebb cégfajtából, a kft.-ből ugyanakkor 8.535-öt hoztak létre. Az összes bejegyzett gaz- dasági társasá 40 százaléka je- lenleg kft., 36 százaléka bt., de valószínűsíthető, hogy az év végére a betéti társaságok kép- viselik majd a nagyobb rész- arányt. Növekvő népszerűségük oka, hogy a bt.-t kisebb tőkével lehet megalapítani, és egysze- rűbbek a belső szevezet az ap- port és a vagyonkivonás szabá- lyai mint a kft.-nél. Egyre ked- veltebb a bt. és a kft. előnyeit egyesítő német mintájú vegyes forma, amikor a bt. beltagjai kft.-t hoznak létre - mondta Gadó Gábor. A kötelező öncsőd tavaly tör- tént eltörlése után jelentősen csökkent a csődeljárás alá ke- rülő új cégek száma. 1993 vé- gén mindössze 864 ilyen cég volt. gató tanul nappalin. Összehason- lítva nyugat-európai egyetemek- kel, a létszám alacsony, hiszen ott nyolc-tízezer az átlagos hall- gatói létszám. Hámori József említett extrém eseteket is, pél- dául a barcelonai egyetemet, ahová százhúszezren járnak. Elmondta azt is, hogy a pécsi esetben minőségi fejlesztésről van szó, s Magyarországon ma és várhatóan a jövőben is csak központi finanszírozással tartha- tók fenn az egyetemek. Pécs a kialakuló öt-hat vidéki egyetemi centrum egyike lesz. Megemlí- tette, hogy a legutóbb ülésező rektori tanács az egyesülés mel- lett foglalt állást. A tegnapi tanácsülésen ellen- vélemények is elhangzottak. Dr. Orbán Ferenc véleménye szerint nem biztos, hogy az új kormány a legfontosabb feladatának tartja majd az egyesülésről szóló ja- vaslat benyújtását, így a proce- dúra hosszadalmassá válhat. Úgy vélte, hogy az önálló főis- kóla a legtöbb feladat megoldá- sára lehetőséget nyújt. Ha a pár- lament kimondja az intézmény megszűnését, megszűnik a foly- tonosság, amely új szerződéskö- tésekhez vezet, és ez hátrányok- kai járhat. A tanácsülés részt'vevői, rövid vita után, a szándéknyilatkozatot és az intézményvezetők felha- talmazását 28 igennel, 1 tartóz- kodással, 4 ellenszavazat mellett elfogadták. Cseri László A múlt évben jelentősen las- sült a cégek számának növeke- dése Magyarországon. Az évente kiadott Cégkatalógus most megjelenő száma szerint 1993. december 31-én 131.801 cég működött hazánkban, 24.124-gyel több mint egy év- vei korábban - mondta el a kedden tartott sajtótájékoztatón Gadó Gábor, az Igazságügyi Minisztérium főosztályveze- tője, a Cégközlöny főszerkesz- tője. A Cégkatalógust a cégbíró- ságok hivatalos lapja a Cégköz- löny publikálja évente, a számi- tógépes adatbanki szolgáltatást végző Company Data Kft. köz- reműködésével. A betűrendes katalógus a Magyarországon bejegyzett, illetve a kiadást megelőző évben megszűnt cé- gek alapvető adatait tártál- mázzá. Az 1994-es kötet szerint a múlt évben 1992-höz képest 22 százalékkal nőtt a cégek száma, míg 1992-ben - amikor 43.800-zal emelkedett ez a szám - a növekedés 68 százaié- kos volt. Csekély mértékben csökkent tavaly a budapesti (Folytatás az 1. oldalról) A fúzió ugyanis a Pollack Mihály Műszaki Főiskola, mint önálló intézmény megszűnését jelenti, amelyhez a parlament jóváhagyása szükséges. A má- sodik lépésben kerülne sor az egyesülés részleteinek kidolgo- zására. A két intézmény a szándék- nyilatkozat megfogalmazása előtt hatásvizsgálatot végzett, melynek eredményeképpen megfogalmazták többek között, hogy a fúzió erősítheti az in- tézmény környezeti pozícióját, növeli a JPTE súlyát és az újabb erőforrásokhoz jutás lehetősé- geit. A hallgatók szempontjából pedig nő a mobilitás, megterem- tődik a kétszintű képzés lehető- sége, a jobb habilitációs feltété- lek stb. A főiskola karként csat- lakozna az egyetemhez, meg- tartva a Pollack Mihály nevet. Dr. Hámori József, a JPTE rektora a tanácsülés meghívott- jaként elmondta, hogy Magyar- országon irracionálisán nagy a felsőoktatási intézmények ato- mizációja. Példaként hozta fel Hollandiát, ahol az elmúlt ti- zenöt év alatt kilencvenről har- mincháromra csökkent a fúziók során az azóta megnövekedett hatékonyságú felsőoktatási in- tézmények száma. Gazdasági számítások mutatják ma már ki, hogy egy-egy országban milyen az optimális létszámú egyetem. A JPTE-n jelenleg 4300 hall״Soros-hágó” Kamcsatkán Kamcsatkán egy eddig névte- len hágót Soros Györgyről ne- veztek el. A magyar származású amerikai üzletember iránti tiszte- let vezette a helyi földrajzi névbizottság által elfogadott ja- vaslat kezdeményezőit. Soros György egyik alapítványából 142 millió dollárt fordított a pá- ratlan természeti értékekben gazdag távol-keleti orosz félszi- get védelmére. Miután Soros meggyőződött róla, hogy az elő- írt célra fordítják a pénzt, további százmillió dollárt adományozott a területnek, amelynek turiszti- kai bizottsága, a Kamcsatka vé- delmére létrehozott alapítvány, illetve a helyi turistaklub kezde- ményezte, hogy Soros nevét ad- ják a a hágónak. O Beverly Hills: Térdtől ampu- tálták Ella Fitzgerald amerikai dzsesszénekes mindkét lábát. A műtétet a művésznő cukorbeteg- sége miatt kialakult szövődmé- nyék tették szükségessé. Bár az amputációt még a múlt évben végezték el, a tényt csak most hozta nyilvánosságra az éne- kesnő szóvivője, aki szerint Ella Fitzgerald már lelkileg is kihe- verte a műtétet. Az ״dzsessz nagyasszonyaként” emlegetett, improvizációiról híres Fitzgerald április 25-én ünnepli 76. szüle- tésnapját. O Tokió: A fiatal párok Japán- bán az idén húsz százalékkal ke- vesebbet költenek a mézeshe- tekre, de ennek az az oka, hogy a turistairodák olcsóbban kínálják a nászutakat. Több ezer ifjú pár körében végzett felmérés kimu- tatta, hogy a friss házasok az idén is mintegy 620 ezer forint- nak megfelelő összeget szánnak az átlagosan egy hétig tartó kül- földi útjaikra. A recesszió érin- teüenül hagyta a nászutas üzlet- ágat, a japánok változatlanul ke- resik a luxusszállókat, 94 száza- lékban Ausztrália, Hawaii és Nyugat-Európa elegáns hoteljei- ben töltik a mézesheteket. A tu- ristairoda felmérése szerint a legdrágább idei ajánlat egy tíz- napos Róma-Velence-Párizs körút, ez közel 1,5 millió forint- nak megfelelő összegbe kerül. forgalmat. Az útviszonyok gyorsan változtak, így az autó- klub teljes kapacitással működő információs szolgálata csak a pil- lanatnyi helyzetről tudott tájé- koztatni, amelyet azonban egy-egy újabb baleset azonnal módosított. Az S36-os gyorsfor- galmi úton, a Mura völgyében, egy üzemanyag-szállító kocsi felborult fel, ezer liter dízelolaj kifolyt az útra, ezért azt teljes hosszában lezárták. A Linz és Graz közötti A9-es autópályát szintén egy balesetet szenvedett gépkocsi torlaszolta el. Az oszt- rák autóklub az útnak indulók- nak a téli gumik használatát ja- vasolja. kezett, néhányan Párizsból re- pültek Bayreuth városába, hogy a nagy sikerrel Sissit alakító Romy Schneider né- hány használati tárgyát meg- vegyék. Egy RS kezdőbetűkkel ellá- tott utazóbőrönd például 5500, egy pezsgőszínű dél- utáni ruha pedig 2800 márká- ért kelt el, de még az eladásra kínált kollekció egy egyszerű bőrövéért is 1500 márkát ad- tak. Semmering környékén és a Kremsbe vezető autóúton köte- lező a hólánc használata. Sok más helyen nincs ugyan ilyen előírás, de hólánc nélkül lehetet- len az előrehaladás. A havazás elérte egész Burgenlandot: ked- den reggel a magyar határhoz közeli szakaszon, a soproni hatá- rátkelőhely után, Wulkaproders- dorf és Mattersburg között is le- zárták az S31-es út egyik sávját. Az A2-es déli autópálya Ka- rintia felé vezető szakaszán, va- lamint az A1-es nyugati autópá- lyán St.Pölten, Pressbaum és Aschbach közelében kedden délelőtt mindkét irányban el- akadt járművek blokkolták a Kalapács alá került a tragi- kus sorsú színésznő, Romy Schneider néhány használati tárgya, főként ruhák és kiegé- szítok. A Boltz bayreuth־i aukciós cég által rendezett ár- verésen a gyönyörű díva 42 ruhája, kalapjai, övei, sálai és öltözékének más kiegészítői találtak új gazdára, mintegy 100 ezer német márka érték- ben. Az aukcióra bel- és külföld- ről egyaránt sok érdeklődő értának engedélyezését meghosz- szabbították április 15-ig, ami azt jelenti, hogy péntekig nem jár büntetés azoknak, akik sző- ges abronccsal közlekednek. Mindez persze nem segít a leg- több autóson, aki az eredeti, hét- fői határidőnek - és az elmúlt he- tek tavaszi időjárásának - meg- felelően már régen átszereltette a kerekeket. Az osztrák utakon a hétfőihez képest csak annyiban változott a közlekedési helyzet, hogy kedden már Bécsben is le kellett zárni néhány hegyvidéki utat a kitartó reggeli havazás mi- att. Vidéken továbbra is Stájer- ország és Alsó-Ausztria egyes részein a legrosszabb a helyzet: a Az 1994-es év első három hónapjában mintegy 500-szór észleltek kisebb-nagyobb föld- mozgásokat Peruban. A perui Geofizikai Intézet.jelentése sze- rint a rengések közül 36 köze- pes erősségű volt, - a Rich- ter-skála szerint 4-4,8-es - na- gyobb kárt azonban egyik sem okozott. A dpa ismertetéséből az is kiderül, hogy a leginkább érintett terület az ország déli ré- szén fekvő Arequipa városa, ahol ezen időszak alatt 251-szer mozdult meg a föld. Az Ausztriába visszatért tél keddre elérte a fővárost is: a bé- csiek kiadós havazásra ébredtek, a háztetőket és a parkokba, kér- tekbe már kiültetett tavaszi virá- gokat hótakaró borítja. Az oszt- rák fővárosban már az előző na- pon is okozott fennakadást az ebben az évszakban szokatlanul bőséges esőzés. Kedd reggel a hétfőinél is na- gyobb volt káosz: a helyzet a vá- rost körülvevő autópályagyűrűn sem javult, viszont most már a bécsi utcákon sem ritka az el- akadt jármű. A váratlan, ״tava- szí” télhez a közlekedési minisz- térium annyiban alkalmazkodott, hogy a szöges gumik használaHázasság a pécsi felsőoktatásban Közlekedési káoszt okozott a havazás Bécsben — KÖSZÖNJÜK A NYUGALMAT A FÖLDMŰVELŐ GAZDÁKNAK a falvak népének, közöttük mindazoknak, akiket megfosztottak hagyományaiktól, vallásuktól, értékrendjüktől, akiket elválasztottak lételemüktől, a földtől. Akik, miután csodálatos életerejükkel alkalmazkod- tak egy idegen létmódhoz, amit az önkény reájuk kényszerített, fogyatkozó, megalázott és gátolt állapotukban is képesek voltak teremtésre. Majd egy emberöltőnyi kényszerű alkalmazkodás után, a megbukott szocialista rendszert követően új kényszerűségként szakadt reájuk a rendszerváltozás terhe. Köszöntjük azokat, akik földhöz jutottak, s üdvözöljük az újrakezdés bátorságát j amely Magyarország jövőjét rejti magában. Köszönjük ennek a világnak nagy nyugalmát és erejét, amelyből a mi erőnk java is származik. KÖSZÖNJÜK A NYUGALMAT. A TÜRELEM EREJÉT. Miről szól a választás? Fodor Gábor válaszol Ez a választás gazdasági jövőnkről, és nem a történelmi múltról szól. Arról, hogy mikor és hogyan lesz végre • elegendő munkahely, • stabil forint, • értékálló nyugdíj, • szociális biztonság. Ezek a kulcskérdések. Az SZDSZ ezekre kínál megoldást. Szabad Demokraták Szövetsége 4 l i 's