Új Dunántúli Napló, 1994. március (5. évfolyam, 59-89. szám)
1994-03-05 / 63. szám
1994. március 5., szombat A mai nap uj Dunántúli napló 3 Számomra Pécs az elvesztett Éden Beszélgetés dr. Szentágothai János akadémikussal Az elmúlt hét végén osztották ki a Grastyán Alapítvány díjait Pécsett. Az egyik kitüntetett Grastyán-díjas dr. Szentágothai János akadémikus volt. A díjátadási ünnepség után rövid interjút kértünk lapunk számára.-Professzor úr, Ön évekig volt a pécsi orvosegyetem anatómiai intézetének igazgatója, ahol az agy és idegrendszer működésének kutatásait elkezdte. Jelentős iskolát hozott létre, sok akkori tanítványa lett azóta a hazai és nemzetközi tudományos élet elismert szakembere, többen közülük akadémikusok. Hogyan emlékezik vissza a pécsi évekre?-Mindig örömmel emlékezem a Pécsett eltöltött évekre. Úgy gondolok rá, mint az örökre elvesztett Édenre. Azt mondanám, valóságos kegyelmi állapotban részesülhettem a pécsi egyetemen, hiszen olyan együttes, olyan vezetői gárda volt akkor itt, amilyenre Magyarországon nem sokszor adódott példa. Kérem ne vegyék szerénytelenségnek, ha úgy fogalmazok, valóságos profesz- szori csodacsapat volt itt abban az időben. Nem lehet teljes a felsorolás, s igaztalan lennék, ha bárkit is kihagynék, mégis hadd említsek meg néhány igazán kiváló egyéniséget, mint amilyen Melczer Miklós, Ker- pel Fronius Ödön, Kömyei István, Donhoffer Szilárd, Lissák Kálmán voltak, vagy a közvetlen tanítványok közül a kiváló Flerkó Béla (ma már akadémikus), Halász Béla (az MTA al- elnöke), vagy akár Székely György. A kiváló tanítványok egyike Grastyán Endre is, akinek tiszteletére alapított díjat most átvehettem. Milyen érzés, hogy egykori tanítvány nevével fémjelzett díjat adtak most Önnek át? Nagy megtiszteltetésnek érzem, de ugyanakkor nem szégyellem bevallani, szégyenkezem is. Ugyanis abban az időben, az a kutatási irány, amit Grastyán elkezdett, még teljesen új, szokatlan volt, nem igazán volt elfogadott. Be kell vallanom, én sem ismertem fel a jelentőségét. Volt bennem valami ellenérzés, s azt gondoltam, ez az értelmes, szuperintelligens ember miért nem foglalkozik inkább olyan témákkal, amelyeket közvetlenebbül meg lehetett fogni az akkori eszközökkel. Mi az agy működésének egy-egy részletét vizsgáltuk, s mint építőköveket raktuk egymásra az információkat, s ebből akkor merész fantáziának számító következtetéseket vontunk le. Grastyán Endre az idegrendszer globális vizsgálatából indult ki. Én akkor nem hittem, hogy ebből a mi életünkben még tudomány lesz, belátom tévedtem, az idegrendszer működésének vizsgálatában nagy áttörés volt az ő módszere, tó kell mondjam, Grastyán Endre megelőzte a korát, s ha méltatlanul korai halála nem ragadja el a kutatások folytatásától, a háború utáni generációnak kiemelkedően legjelentősebb kutató képviselője lenne. Bizonyíték erre az is, hogy egykori tanítványai közül ma többen vannak külföldi kutatóközpontokban s nagy sikereket érnek el az ő módszere folytatásával, továbbfejlesztésével.-Foglalkozik még Ön kutatásokkal?- Sajnos már nem úgy, ahogy régebben, de nem is lehet várni egy ma már 81 éves embertől. Annál inkább sem, mert hatalmasat fejlődött a technika, a tudomány. Ma már olyan új módszerekkel dolgoznak a fiatalok, amelyeket én nem ismerek, s be kell vallanom, nem is igazán értek, (mint például immunológiai, molekuláris genetikai). E módszerekkel napok alatt érnek el olyan eredményeket, amelyekről én csak álmodni tudtam. Nekünk hónapokig, évekig kellett dolgozni egy-egy olyan bonyolultabb összefüggés kiderítéséért, amit ma egy kezdő pillanatok alatt megold. Meg kell mondjam, azért büszke vagyok, mert az én régi következtetéseimet fiatal kutatók nemrég értékelték a modem kutatási módszerekkel, s kiderült, rengeteg olyan dologban igazam volt, amire pedig az addigi eredmények birtokában akkoriban csak merész fantáziával lehetett következtetni.- Ön országgyűlési képviselő is. Az, hogy Ön politikusi pályára lépett, adott-e valami pluszt?- Nem. Csak frusztrációt. Én a rendszerváltás után többet vártam volna a mi értelmiségünktől. Különösen az után, hogy olyan karizmatikus személyiség állhatott az ország élére, mint amilyen Antall József volt. Mélységesen elszomorít, hogy ilyen szörnyű ellentétekké, ilyen iszapbirkózássá fajult az egész, s az hogy nem látok kiutat a feszülő ellenségeskedésekből, a korrupciókból. Én remélem, hogy a magyar népnek lesz elég bölcsessége ahhoz, hogy most olyan parlamentet fog választani, amelyik remélhetőleg már kigyógyul a demokrácia gyermekbetegségeiből. Sarok Zsuzsa Adóügyekről Túronyban A túronyi polgármesteri hivatalban tegnap délután 3 órakor az adóhatóság szakembereit látták vendégül. A fórumon a település, a körjegyzőség lakosai, köztük több vállalkozó is a földadózással, a személyi jövedelemadóval kapcsolatban tettek fel kérdéseket. Hasonló fórumra már a korábbi években is sor került Túronyban. IQ-teszt a Kolping-házban Ismét lehetőség kínálkozik, hogy szellemi kondíciónkat, intelligenciánkat logikai teszt alá vessük. Az Intelligensek Világ- szervezetének hazai képviselőit tömörítő Mensa HungarlQa ma a pécsi, Szent István téri Kolping-házban rendez tesztírást; 10, 14 és 15.30 órakor. A szervezet és a nemrégiben létrejött pécsi Mensa-klub tagjai sorába az nyerhet felvételt, aki 148 százalék feletti intelligencia-hányadost tud felmutatni, de egyúttal a kiértékelésért felelős Mensa svédországi adatbankja is bejegyzi. A teszt inkább a logikát, semmint az olvasottságot célozza. Pécsett akadt rá példa, hogy a cégek leendő alkalmazottjuk IQ-hányadosára is kíváncsiak voltak. Tröszt É. A Mecseki Fotóklub alkotóinak legújabb munkáiból nyílott kiállítás tegnap Pécsett, az Ifjúsági Ház galériájában. A bemutató április 5-ig tekinthető meg. Képünkön a kiállítást megnyitó Tillai Ernő különleges technikával készült képe: Bárkák Splitben címmel. Fotó: Läufer László Szociális tanfolyamot szervez a pécsi Caritas Raktárnyi ruha várja a rászorulókat Fotó: Läufer László Pécsett a menekültek gondozására 1988-ban hozták létre a Pécs-Egyházmegyei Katolikus Caritast. Azóta 5000 erdélyi, míg 1991 óta már jugoszláviai menekültekkel is foglalkoznak. Egész Európa segíti a segélyakciókat. Eddig 200 millió forint értékű adományt osztottak ki. Mint arról dr. Szalay János, a Caritas vezetője tájékoztatott, jelenleg 3500 ember keresi fel rendszeresen a segélyező helyeket, ebből Pécsett 2000, Mohácson 1200, míg a többiek Pécsváradon és Bólyban veszik át az adományokat, amelyek közt ruhafélék, tisztálkodási szerek és élelmiszerek vannak. Azon kívül a rászorulók 500 forint értékű vásárlási utalványt is kapnak, amit a pécsi Konzum Áruházban válthatnak be. A legközelebbi adományozásra húsvét előtt kerül sor. Egy-egy havi akcióban 3,5 millió forint értéket adnak át. Társadalmi munkában tíz-tizenöt állandó munkatárs mellett esetenként még sokan besegítenek. A Caritas célja, hogy az egyházmegye területén a városokban és községekben, a plébániákon segítsenek a leginkább rászorulókon, elhagyatottakon. Azért, hogy ezt a feladatot szakszerűen láthassák el, részükre áprilisi indítással díjmentes, alapfokú, szociális tanfolyamot szervez a Caritas, amelyre március 15-ig lehet jelentkezni a Janus Pannonius utcai irodában 8-tól 16 óráig. A megyében ez lesz az első ilyen jellegű tanfolyam. R. Gy. Képességfejlesztő programok indulnak Pécsett Párkapcsolati és nevelési konfliktusok megelőzésére - pályázat által támogatott - ingyenes képességfejlesztő programokat indít szülők számára munkanapokon 16-17.30 óra között a pécsi Egyesített Egészségügyi Intézmények Lelki Egészségvédő és Gondozó Intézete. Jelentkezni az intézetben - Pécs, Fekete Gyémánt tér 4-6. - személyesen vagy telefonon (313-922), Török Tamásné mentálhigiénés szervezőnél lehet, hétköznapokon 13-15 óra között. Az Egyiptomba utazó turisták figyelmébe Egyiptomban az utóbbi időben több külföldit ért fegyveres támadás. Ezért az Országos Idegenforgalmi Hivatal az alábbiakra kívánja felhívni az Egyiptomba utazók figyelmét: csoportos utazás esetén igazodjanak az egyiptomi szervezők útmutatásaihoz, egyéni utazáskor - főleg a felső-egyiptomi műemlékek látogatása előtt - kérjenek tájékoztatást az idegenforgalmi irodáktól, s kerüljék a feltűnő viselkedést. Ha bármilyen, biztonságukat érintő kérdésben tanácsra van szükségük, forduljanak a kairói nagy- követség konzuli hivatalához. F utnak a képek A gengszter és az álomsziget A gengszterfilm a hetedik múzsa vásott kölyke: folyton verekszik, csúnya szája van és szeret becsapni bennünket. Gyakran kiszúija a szemünket egy kis betöréssel, vagy valami hevenyészett lövöldözéssel. Csapatban jár, akár az utcagyerekek. Sok van belőlük, hiszen egy magára adó nagyvárosban, ahol természetesen alvilág is van, a gengszterfilmek témája csakugyan az utcán hever. Gyakran a színvonaluk is, de erről nem a bűnözők tehetnek. Brian De Palma viszont többnyire kitesz magáért, s a műfaj felső régióiban mozog. Az alvilág tetején. Vasmarokkal csípi fülön ezt a neveletlen srácot, s a lényegre szorítja, ahogy annak idején John Huston tette. Művei, mint A sebhelyes arcú, amiben már dolgozott A1 Paci- nóval, szigorúan szerkesztett, nyers színekkel megfestett, kemény, sőt brutális alkotások. Ilyen új felmje, a Carlito útja is, amelyben szintén a kitűnő színészt láthatjuk, aki épp ezt a filmet forgatta tavaly, amikor átvette az Oscar-díjat az Egy nő illatá-én. A film klasszikus szabású, keretes szerkezetű mű: a halálosan megsebesített Carlito, a javulás útjára lépett gengszter lelki szemei előtt elvonulnak utolsó hónapjainak eseményei. Kegyetlen és szennyes világot idéz meg ez az agónia, ahol ősi szenvedélyek és bűnök determinálják az életet: kapzsiság, vérszomj, irigység és bosszú. Itt egyetlen cél létezik, túlélni a másikat. Ehhez pedig nyitott szemekkel kell járni. Ébren élek, mondja Carlito szerelme, Gail, akit a szép nevű Penelope Ann Miller alakít, de nem a nevéért szerződtették. Ám épp Carlito, ez az óvatos, bölcs és tapasztalt férfi nem képes lemondani az álmokról, hogy jó útra tér, s elrejtőzik szerelmével egy távoli szigeten. Bizony, Carlitónak lőttek, ezt rögtön tudjuk. Az álomsziget pedig csupán egy színes plakáton létezik. Oda viszont nem vezet út. Talán túlságosan is részletező képet kapunk erről a pokoli miliőről, ezért a film első fele kissé teijengős és vontatott. Lassan únni is kezdjük a sötét, csúf arcokat és a durva, mosdat- lan beszédet. De az a néző, aki figyelmét hajlandó eloldani a lassan szövődő cselekményszálaktól, kö- nyen kárpótolja magát a szép felvételekkel. Talán épp az volt a baj, hogy Stephen H. Bumm annyira bravúrosan fényképezett, hogy a vágót nem vitte rá a lelke egy feszesebb szabásmód alkalmazására. Hanem aztán A1 Pacino meg- únja az ecsetelgetést, s határozott mozdulatokkal magára irányítja a kamera tekintetét. Játékából személyiség és élet sugárzik. Olyan fegyelmezett és egységes stílusú, hogy óhatatlanul észrevesszük: a többi csak statiszta hozzá képest. Még az ügyvédet alakító Sean Penn se nagyon kap labdát mellette, arról nem is szólva, hogy néha hatalmas luftokat rúg. Ä rendező azonban ettől eltekint, sőt szárnyakat kap A1 Pacinótól, és fergeteges tempóban zárja a cselekményt. ők ketten, Brian De Palma és az ő Carlitója, igazán értik ezt a műfajt. Adakozó kedvükben még Humphrey Bogart árnyát is megidézik, akinek szellemszeme bizonyára elégedetten pihen meg a tőle kölcsönzött holmikon, Az alvilág királya és a Key Largo motívumain, amelyek, íme, szinte sértetlenül felbukkantak az évtizedek mélyéről. S aztán hálából magával viszi Carlitót arra az álomszigetre, ahová életében nem juthatott el. Piros pálmafa hajladozik a szélben, de nem vér festi, hanem a felkelő nap fénye. Nagy Imre MEGRENDELŐLAP Alulírott megrendelem az Új Dunántúli Naplót 1994. április 1-jétől. Vállalom, hogy az esedékes előfizetési díjat a kézbesítőnek készpénzben, számla ellenében kifizetem. név lakcím (ir. szám) ............év ..................hó ... ........nap aláírás Előfizethető: 1 hónapra 375 Ft 2 hónapra 750 Ft 3 hónapra 1125 Ft 6 hónapra 2250 Ft A megrendelőlapot zárt borítékban, bélyeg felragasztása nélkül küldje a kiadó címére. (7623 Pécs, Rákóczi út 34.)