Új Dunántúli Napló, 1994. március (5. évfolyam, 59-89. szám)

1994-03-31 / 89. szám

1994. március 31., csütörtök Honismeret üj Dunántúli napló 11 „Az Isten az emberi kor legvégső határáig éltesse” Pécsiek tisztelgése Kossuthnál 1889 tavaszán Horthy menye a német megszállásról Üzenet Amerikából Új pécsi utcák Fischer Béla utca Ha a múltban működött híres megyei közigazgatási vezető, akkor Fischer Béla j volt az. Már életében legen­dává nőtt alakja, mégis mél­tatlan körülmények közt, el­feledve hunyt el 1953-ban. Ki is volt ő, miért érdemelte ki, hogy a városhoz nem kö­tődő Rudas László helyett utcát kapjon? Gyöngyösön született, 1877. május 1-jén. Várme­gyei szolgálatba 1900-ban lépett. Nem tipikus, mégis jellemző közigazgatási pá­lyafutásának állomásai: 1903-ban V. osztályú, 1907-ben IV. osztályú al­jegyző, 1918-ban II. osztá­lyú főjegyző, az antant-szerb megszállás alatt a Sásdra kényszerített Stenge alispán helyettese Pécsett, 1922-ben I. osztályú főjegyző, 1925-ben alispán. Mint alispán, jelentős in­tézkedések sora fűződik ne­véhez. Minden munkatársá­tól sokat követelt, jó érzék­kel választván ki őket, de magával szemben is követ­kezetes volt. Tevékenysége a ferencjózsefi idők közigaz­gatásától, a háborús évek gyötrelmein át a minden szempontból embert próbáló 1930-as évek derekáig iveit. Csúcspontja az 1925-től 1937-ig tartó 15 éves alis- pánsága volt. A megye útvonalrendsze­rének kialakítása, moderni­zálása, az egészségvédelem megszervezése, a minőségi elv uralkodóvá tétele a gaz­dasági élet terén, az állatte­nyésztés föllendítése, a gaz­dasági iskolák fölállítása, a mohácsi és a siklósi kórhá­zak fejlesztése, újjáépítése, a gyümölcstermelés fölkaro­lása, a kőbányászat föllendí­tése, a gazdasági cselédek, a munkások, a nehéz anyagi körülmények közt élők szo­ciális helyzetének javítása, a Stefánia egészségvédő moz­galom elmélyítése, a hasonló Zöldkereszt-mozgalom fal­vakban történő megtelepí­tése ... - mind az ő veze­tése alatt valósult meg. A Pécsi Erzsébet Tudo­mányegyetem idetelepítése körüli érdemeiért, fölvirá- goztatásában játszott szere­péért 1941 őszén az egyetem díszdoktorává választotta. Alispánságáról 1937. de­cember 1-jével önként mon­dott le, és visszavonult. Em­lékét zöldelő fasorok idézik, amelyek ma is állnak a me­gye több útvonalán, egyene­sen, egyénisége szimbólu­maiként ... Dr. Vargha Dezső Miután II. Rudolf császár egyre többször kelt fel éjjelen­ként, hogy hálóköntösben a pa­lotában rohangászva, a padlás­tól a pincéig merénylő után ku­tasson, többen elgondolkodtak. Mikor azonban a császár ebéd közben egyre sűrűbben szóra­kozott azzal, hogy evőeszköze­ivel célba vette a riadtan mene­külő személyzetet, már muszáj volt tenni valamit. Egybegyűltek hát a Habs- burg-hercegek, s kénytelenek voltak egyöntetűen megállapí­tani, hogy a császár „veszedel­mes kedélyelborulásban szen­ved”. A hercegek ezért elhatá­rozták, hogy Rudolfot leteszik a trónról, utódjául pedig Mátyást jelölték ki. Mátyás és Rudolf nemigen kedvelték egymást, a császár egy ízben még prágai udvarából is kitiltotta Mátyást, így azután a döntés kiválónak bizonyult: nem lehetett ugyanis kétséges, hogy Mátyás kitúrja a hatalomból Rudolfot. Nem is csalódtak benne. Mátyás előbb Bocskaival egyezett meg, majd maga mellé állította a magyar Kossuth Lajoshoz turini emigrációjának idején, de külö­nösen az 1880-as évektől szá­mos küldöttség, magánszemély ment tisztelegni. Nagy örö­münkre ezeket között pécsiek is voltak. 1889 márciusa Az egyik, az ország minden részéből verbuválódott küldött­ség tagjaiként Papp József, Rat- kovics Ferenc, Fazekas Sándor is elment Turinba (mai nevén Torinóba), magukkal vitték kis­lányaikat is. A baranyaiak 1889. március 23-án indultak, s Nagykanizsán csatlakoztak a fő­leg fővárosiakból és pápaiakból álló küldöttséghez. Az út Bo­lognán és Milánón keresztül ve­zetett, március 26-án érkeztek meg. Kossuth egy nappal ké­sőbb, március 27-én délután két és három óra között fogadta a küldöttséget a lakásán „őszinte hazafiui barátsággal, igazi sze­retettel.” A találkozásról így számoltak be a Pécsi Figyelő április 6-i számában: „ .. .A bemutatko­zás után megeredt a beszéd, s kellemesen folyt a szó mind­annyiunk ajkáról. A jó öreg szí­vesen, élénken beszélt, s honfi­társaink áhítattal hallgatták az apostol szavait. Polgártársaink el voltak telve örömmel, bol­dogsággal: s elképzelhető, mily rendkívül kedves meglepetésül szolgált az a megtiszteltetés, mely érte őket az által, hogy Kossuth Lajos midnannyiukat meghívta - vacsorára. Erre már nem voltak elkészülve: alig bír­ták leküzdeni a váratlan öröm hatását, az öröm áradatának ki­törését ...” Az ereklyeterem A nemzet nagy fiánál fél ötig időztek, a vacsora nyolckor kezdődött, amelyet Kossuth nő­vére, Ruttkayné készített. Maga Kossuth alig nyúlt az ételhez, mindig talpon volt, kinálgatta vendégeit. Az estebédet köve­tően a dohányzó terembe vonul­tak, ahol Ratkovics magával Kossuthtal biliárdozott, de any- nyira meghatotta ez a gesztus, hogy a különben jó játékos egymás után nézte el az ütése­ket. Ezt követően az ereklyete­rembe vonultak, ahol megcso­dálták mindazokat az emléke­ket, amelyekkel elhalmozták Kossuthot. Kézbe vettek egy ezüst serleget, amelyet Ameri­kából kapott ajándékba, megte­kintettek több emlékalbumot és díszoklevelet is. Megtudták, hogy ebben a teremben össze­sen 87 ereklyét őriz. Este 11 óra volt már, amikor sűrű hálálko- dások és szerencsekivánatok rendeket, és ilyen támogatás birtokában sereggel vonult Ru­dolf ellen. Rudolf igencsak bei­jedt, előbb a magyar Szent Ko­ronát szolgáltatta ki Mátyásnak, majd nagy dühösen aláírta le­mondását a cseh koronáról is. A pennát egyébként úgy vágta oda az okiratra, hogy a tintapaca még ma is látszik rajta. Mátyás ezután cseh királlyá koronáz­tatta magát, végleg az őrületbe kergetve ezzel Rudolfot. A két Habsburg fél évig élt egymás mellett a Hradzsinban, de egy­szer sem találkoztak. Egyébként testvérek voltak. Mátyás 1608. novemberétől lett magyar király, az ország- gyűlés altkor választotta ural­kodóvá, s Rudolf halála után, 1612-ben német-római császár lett. 11 évig uralkodott, válta­kozó sikerrel. Magyar király­ként is ellentmondásos egyéni­ség volt. Trónra lépésekor ­közt elbúcsúztak, és a küldött­ség visszatért szálláshelyére. Sokat ír, olvas A látogatásról szerzett be­nyomásait is közölte a szerző. Kossuth egészségéről megje­gyezte, hogy valótlanok azok a fővárosi hírek, amelyek beteg­ségéről szóltak akkoriban, s hogy nem tud járni. Az akkor 87 éves agastyán lábai igaz, hogy gyengék voltak, hamar fáradt, de ez a korával volt magyaráz­ható. ” Amint polgártársaink mondják .. . oly üde és friss magas korához képest, hogy bizton remélni, miszerint 10-15 évet is megér” - írta a szem­tanú. Napi tevékenységéről szól­ván megemlítette, hogy sokat ír és olvas. A kortárs is bámulta szorgalmát, kitartását. Megje­gyezte ő is, hogy élénk figye­lemmel kisérte a hazai helyze­tet, s véleményt nyilvánított minden kérdésben. Az iparvi­szonyokra kitérve megemlítette, hogy a hazai iparosságnak erő­feszítéseit nagyobb célok el­nagyrészt kényszerűségből - el­fogadta a magyar rendek köve­teléseit, számos engedményt tett. Jótékony módon szabá­lyozta az országgyűlés jogkörét, működési elveit, és támogatta a szabad vallásgyakorlatot. Cél­tudatosan törekedett viszont az erdélyi fejedelemség megszer­zésére, de kudarcot vallott, s végül kénytelen volt elfogadni az erdélyi fejedelemválasztási jogot és Bethlen Gábor uralko­dását. Mátyás bizonyos mérté­kig szimpatizált a magyarokkal, igen kedvelte például a magyar viseletét, sokat járt magyaros ruhákban, még cseh királlyá ko­ronázásakor is ilyet viselt. Azt vallotta, hogy a magyar viselet kiválóan alkalmas a fény és pompa kifejezésére, a pom­pát pedig nagyon szerette. Amint írták róla: „nagy gyönyö­rűsége telt a külsőségekben, s a fényes követségeket is sokkal érése érdekében kellett volna latba vetnie. Élénken kommen­tálta az akkor lefolyt parlamenti vitát, a tüntetéseket. Angliai példát hozott föl, ahol ez a tilta­kozási forma természetes, és nem rökönyödik meg senki, ha a nép az elégedetlenségét ilyen formában fejezi ki. Mint a kró­nikás megfogalmazta: „Bár­mennyire lehangolták is az események indító okai, mégis a közvélemény e rég nem tapasz­talt fölpezsdüléséből örömmel vél következtetni arra, hogy a leányzó nem halt meg, mint már-már hinnie kellett, hanem csak alszik ...” A nemzet büszkesége Elmondta még véleményét a főváros terebélyesedéséről, a párizsi világkiállításon remélt magyar részvételről. A cikk utáni kommentár így fejeződik be. „ .. részünkről ezt kérjük a magyarok Istenétől, hogy Kos­suth Lajost az emberi kor leg­végső határáig éltesse, a magyar nemzet büszkeségére!” Dr. Vargha Dezső nagyobb becsületben részesíté, mint a fontos ügyekben járó egyszerűeket. Kiváló gyönyö­rűsége telt a bátyja által gyűjtött műtárgyakban, ritkaságokban, s miután azok egy részét Bécsbe hozatta, naponként pár órát töl­tött el azok nézegetésével, ra- kosgatásával.” Anna tiroli hercegnőt vette feleségül, s nejében kiváló part­nerre talált a fényűző semmitte­vés terén. „Mulatságaiban a ki­rályné - írták -, aki fiatalsága mellett is öreges természetű volt, rendesen részt vett. Szeret­tek mindketten jól enni - a ki­rályné gyakran túlságig -, gyö­nyörködtek a zenében, a király a maga részéről még Nelli nevű udvari bolondjának sületlensé­geiben is.” Mátyással egyébként kishíján úgyanúgy bánt el öccse, mint korábban ő tette azt a bátyjával. II. Ferdinánd ugyanis a fejére Özvegy Horthy Istvánné, a néhai kormányzó menye a mi­nap nyilatkozott az Amerika Hangja rádóállomásnak abból az alkalomból, hogy fél évszá­zada - 1944. március 19-én - szállták meg a németek Ma­gyarországot. Az ötven évvel ezelőtti már­cius 19-ét élete egyik legször­nyűbb napjának nevezve, Horthy Istvánné bevezetőül fel­idézte a március 19-ét meg­előző, feszültséggel teli napo­kat, s úgy vélekedett, hogy a válság március 15-én kezdő­dött, amikor az operaházi dísze­lőadás után a német követ át­adta Hitler meghívását a kor­mányzónak. Mint elmondotta, a kor­mányzó és a Kállay-kormány kulcsfontosságú miniszterei igen nyomott hangulatban vitat­ták meg a Hitlernek adandó vá­laszt és, bár a legtöbben rosszat sejtettek, mégis úgy határoztak, hogy a kormányzó utazzon ki Hitlerhez. A döntést elsősorban az befolyásolta, hogy a kor­mányzó a legfontosabb kérdés­nek a Szovjetunióban megszálló feladatokat ellátó magyar csapa­tok hazaszállítását tartotta. Horthyné a továbbiakban el­mondotta, hogy 1944. március 18-án Szolnokra utazott, ahol másnap egy zászlóavatáson és elhunyt férje szobrának leleple­zésén kellett volna részt vennie. A Tisza parti városban kapta 19én reggel a hírt, hogy a német csapatok átlépték a határt és az ország megszállása folyamat­ban van. Az ünnepség természe­tesen elmaradt, és Horthyné a várból érte küldött autón sietve visszatért Budapestre. Még ma is élénken emlékszik rá, hogy a sofőr mellett egy német had­nagy ült, nehogy - mint mon­dotta - útközben bajba kerülje­nek a németekkel. Megerősítve, hogy az akkori körülmények között - a kor­mányzó, a honvédelmi minisz­ter és a vezérkari főnök távollé­tében - nem volt lehetséges az ellenállás a bevonuló németek­kel szemben, akik különben is mindenre kiterjedő figyelem­mel készítették elő a megszál­lást - vasárnapra időzítették azt, és szándékosan késleltették a Magyar-japán Megkérdőjelezi a magyar nyelv finnugor rokonságát egy japán nyelvész: azt állítja, hogy a sárga, a kép, az öv, a víz, a tenger szavainkról és még jóné- hány bizonyítható a török, mongol eredet és a kapcsolat az ó-kínai, illetve a japán nyelvvel, csak épp ezt a tényt a „finnugor dogma” hívei nem szívesen ve­szik tudomásul. Macumoto Mokojo, aki összehasonlító nőtt. Mátyás előbb a cseh, majd a magyar koronát volt kénytelen átengedni neki. Mátyásnak nem volt gyermeke, így nem sok kétség fért hozzá, hogy halála esetén országait és koronáit öccse örökli. A szerető testvér persze alig várta ezt a pillanatot, állandóan éreztette Mátyással, hogy az útjában van. Viselke­dése már a királynénak is fel­tűnt, aki egy ízben meg is je­gyezte Ferdinándnak: „A csá­szár tovább él, mint Kedveltsé- ged szeretné”. De Mátyás már nem sokáig akadályozta test­vére törekvéseit, egy év múlva, 1619. március 20-án meghalt. Ennek pontosan 375 éve, amely nekünk, magyaroknak kivált szomorú dátum lehet. No nem azért, mert Mátyás oly kiváló királyunk lett volna, hanem mert halálával nyílt meg az út II. Ferdinánd szörnyű vérengzé­sei előtt. Ennek esett áldozatul egyébként a magyar tudomá­nyosság kiváló képviselője, Je­szenszky János orvosprofesszor is. De ez már egy másik törté­net. Kovács Tamás hazatérő kormányzó különvo- natát. Részletesen foglalkozott nyi­latkozatában Horthy Istvánné március 19-ének estéjével, ami­kor apósa családi körben részle­tesen beszámolt a Klessheim- ben történtekről. A kormányzó - így Horthyné - igen komo­lyan fontolgatta a lemondás le­hetőségét, végül is elvetette azt, mondván, hogy maradnia kell, mentenie kell ami menthető, hi­szen még rendelkezik a hadse­reggel és talán képes lesz meg­védeni azokat, akik benne bíz­nak. A kormányzó - menye sze­rint - abban biztos volt, hogy az ellenállás csakis ő körülötte alakulhat ki, és a lemondás gondolatának elutasításában nagy mértékben közrejátszott félelme attól, hogy távozása után Imrédy Béla vagy egy nyi­laskeresztes kormány kerül az ország élére és száz százalékban kiszolgálja a nácikat. Arra a kérdésre, hogy az or­szág vezetői mennyivel koráb­ban sejtették, hogy a németek erőszakos akcióra készülnek, Horthy Istvánné úgy vélekedett, hogy ezt azért volt nehéz annak idején megjósolni, mert a néme­teknek tulajdonképpen nem ál­lott érdekében Magyarország megszállása. 1944 tavaszán a németeknek az állott érdekében, hogy Magyarország mint szö­vetséges maradjon meg. A Kállay-kormánynak a szö­vetségesekkel való kapcsolatke­reséséről szólva Horthyné em­lékeztetett arra, amit McCart­ney professzor Magyarország­ról szóló környvében megírt, nevezetesen, hogy éppen 1944. március 19-én, tehát a német bevonulás napján érkezett futár Lisszabonból Habsburg Ottó üzenetével, amely szerint az amerikaiak megváltoztatták, enyhítették feltételeiket Ma­gyarországgal szemben. A fu­tár, értesülve a történtekről, megsemmisítette az üzenetet. Horthy Istvánné végül igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy tudtak-e a Várban erről az üze­netről, és tragikusnak nevezte, hogy az üzenet megérkezése egybe esett a német megszállás napjával nyelvrokonság nyelvészettel is foglalkozik a japán hacsijodzsi egyetemen, a hetvenes években magyaror­szági ösztöndíjasként mongol összehasonlító nyelvészetet ta­nulmányozott, majd hazatérve a mongol-japán kapcsolattal egé­szítette ki kutatásait.- Az írásos és fonetikai, kö­zös eredetre utaló megdönthe­tetlen bizonyítékok hiányában nem lehet persze határozottan állítani a magyar-japán nyelvi rokonságot, mint az indoeuró­pai nyelvek szankszrit eredetét, de a bizonytalanság igaz a fin­nugor kapcsolatra is - hansú- lyozza. A „tenger” szó a mon­golban is tenger, csak épp ég­boltot, Istent jelent, vagyis ja­pánul „tenno”-t. Nem tudni persze - teszi hozzá - melyik nyelvbe, hon­nan kerültek jövevényszóként a hasonló szavak, de a példák sze­rinte mindenképpen igazolják: Ázsia keleti részén tartózkodtak valamikor a magyarok. A „sárga” szóval közel azonos hangzású a japán siro, ami fehé­ret jelent, - a régi és az új mon­golban sira - és mindkét szint az ősök a nyersselyem leírására használhatták. Eleinknek az év­szakok megjelölésére feltehe­tően csak két szavuk volt, való­színűleg azonos szóval fejezték ki a tavaszt és a nyarat. Japán nacu (nyár) és a haru (tavasz) rokonítható az ősi mongol „ni- rai” szóval és a mi nyár-tavasz szavunk együttesével. Akit ez nem győz meg, az gondolkod­jék el a mi kép szavunkon, ami a mongol heb-bel fokonítható. Két elmebajos között 375 éve hunyt el II. Mátyás « i á t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom