Új Dunántúli Napló, 1994. március (5. évfolyam, 59-89. szám)
1994-03-19 / 77. szám
Kézilabda Labdarúgó NB I-II. Ha nem nyer a PMSC-Fordan, akkor már lehet komolyan aggódni Ulveczki (csíkos mezben) a jobb oldalon segíti majd a pécsi támadásokat A tavaszi harmadik forduló következik a labdarúgó NB I-ben. Hét meccs szombaton lesz, egy hétfőn. A szombati párosítás: Vác - Békéscsaba (délelőtt 11 órakor a tv közvetíti), PMSC-Fordan - Siófoki Bányász, Debrecen - BVSC, ÚTÉ - MTK, ETO FC Győr - Kis- pest-HFC, Parmalat - Haladás VSE, FTC - Sopron (mind szombaton). A Csepel - Vasas Bőzsöny János óva int Simán nyert Szekszárdon a legutóbbi fordulóban a Mohácsi FC, ahogy Bőzsöny János vezetőedző fogalmazott: ezt a szétesett Szekszárdot illett megverni. A mostani ellenfelük a Nyugati-csoport sereghajtója, a Pénzügyőr lesz. A szakvezető azonban óva int mindenkit attól, hogy egy kézlegyintéssel elintézze az ellenfelet, és ezzel a Ismét halaszt a Beremend Még le sem játszotta őszről elhalasztott mérkőzéseit a be- remendi labdarúgó-csapat, az e hét végi fordulóban újabb kényszerszünetre kárhoztatott. Igaz, ezúttal sem önhibájából, most azonban az időjárás helyett a válogatott szólt közbe. A második vonal játékosaiból verbuvált utánpótlás-válogatott (a 21 éven aluliak) ugyanis OlaszországFókusz A számok tükrében ófok, vagy más. Vízválasztó számukra a mai mérkőzés. Ha nem nem tudnak nyerni, akkor lehet már komolyan aggódni.- Mindegyik mérkőzés fontos nekünk, de ez külünösen az. A jelenlegi helyzetünkben már nem engedhetünk meg magunknak még egy botlást. Nagyon elszántak vagyunk. Nyerni szeretnénk és nyerünk is. Az meg sem fordul a fejemben, hogy pontot vesztünk - nyilatkozta Róth Antal, a piros-feketék vezetőedzője. A PMSC-Fordan így áll fel: Csaban - Dienes, Bódog, Csizi, Palaczky - Ulveczki, Fehér, Mészáros, Dorobantu vagy Kocsis - Lengyel, Azoitei. A felsorolásból kiderül, hogy Rózsa hatodik sárga lapja, Pest pedig sérülése miatt még hiányzik. Fel- gyógyulása után Dárdai már kispados lesz, miként a nem teljesen egészséges Braun, Cso- both és a most a kezdőcsapatba be nem férő Tököli is. A bajnoki 15 órakor kezdődik Újmecsekalján, a szünetében tartják meg a „Baranya kiváló serdülő-, ifjúsági sportolója, kiváló edzője” díjkiosztó ünnepséget. szárdon: Kovácsevics - Becker, Burai, Kosa, Rigó - Nagy, Katona, Hrotkó, Bíró - Várda, Horváth. Ami a többieket, a most fel nem soroltakat illeti, Rumsza- uer eltiltása lejárt, Schwarcz- kopf is rendelkezésre áll már, Szabó Zs. viszont még a büntetését tölti, amit kiállítása miatt róttak ki rá. H. L. dása szerint a Baja - Beremend találkozó új időpontja április 27., szerda lesz. Dárdai Pál játékosedző elmondta, hogy ennek ellenére nem töltik tétlenül a vasárnapot, edzéssel, edzőmeccsel készülnek a soron következő baranyai rangadóra, a jövő vasárnapi Mohács elleni hazai mérkőzésre. Sz. Zs. A hétvége sportműsora Március 19., szombat LABDARÚGÁS. NB I.: PMSC-Fordan - Siófoki Bányász, Újmecsekalja, 15.00. Juniorbajnokság: PMSC-Fordan - Siófoki Bányász, Kovácstelep, 13.00. NB I. ifik: Siófoki Bányász - PMSC-Fordan, Kaposvár, 10.30. Serdülők: Kaposvár, 10.30. Megyebajnokság, I. osztály: PPTSE - Harkány, Postás-pálya, 10.00. PEAC - Töt- tös, Egyetemi sporttelep, 11.00. NB I. nők: Győri Patent-Ciklámen - Fortuna-BAT, Győr, 15.00. KOSÁRLABDA. NB I. nők, a döntőbe jutásért, ötödik mérkőzés: PVSK-Dália - Diósgyőr, Pécs, városi sportcsarnok, 17.00. NB II. férfiak: Pápa - PPTSE, Pápa, 11.00. VÍZILABDA. Férfi OB I. B.: Hódmezővásárhely - TÁSI, Hódmezővásárhely, 15.00. ASZTALITENISZ. Baranya megye felnőtt férfi- és női egyéni bajnoksága, Egyetemi tornacsarnok, 9.00. KÉZILABDA. NB I. B. férfiak: Gödöllői KC - MK Pelikán-Siklós, Gödöllő, 17.00. NB I. B. nők: MALÉV SC - Gard-Mas Lepke, Lőrinci sportcsarnok, 12.00. PEAC-Ba- bits - Óbudai Goldberger, Pécs, városi sportcsarnok, 11.00. RÖPLABDA. NB II. nők: SZIM Vasas - Pécsi VM, Székesfehérvár, 12.00. TERMÉSZETJÁRÁS. Baranyai ötpróba túraakciója, rajt: Bártfa u. iskola, 9.00-ig folyamatosan. PETANQUE. Nemzetközi verseny, Káplán Tenisz Park, 9.00. Március 20., vasárnap LABDARÚGÁS. NB II.: Mohácsi FC - Pénzügyőr, Mohács, 15.00. NB III.: Boly - PVSK, Boly, 15.00. DDGáz SC - Komlói Bányász, Pécsbánya- telep, 15.00. Megyebajnokság, I. osztály: Újpetre - Szabadszentkirály, Újpetre, 15.00. Somberek - Zsolnay SE, Somberek, 15.00. Mohácsi TE - Szigetvár, Mohács, 12.30. Fel- sőszentmárton - Sellye, Felső- szentmárton, 15.00. Pécsi Kinizsi - Villány, Kovácstelep, 15.00. KÉZILABDA. NB I. férfiak: Komlói Bányász - PEMÜ SE, Komló, városi sportcsarnok, 17.30. Győr - PMSC, Győr, 18.00. ASZTALITENISZ. Baranya megye leány- és fiú utánpótlás bajnoksága, Egyetemi tornacsarnok, 9.00. Új kapitány Mike Smith lett a walesi labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya. Megbízatása két évre szól. Erről csütörtök éjjel döntöttek. Megyei II. o. Labdarúgó megyebajnokság, II. o. Tamási-csoport. 75. forduló: Lánycsók - Egerág 4-0, Lippó - Babarc 1-0, Dunaszek- cső - Kozármisleny 1-0, RTS Mohács - Gyód 0-0, Hidas - Sátorhely 1-1, Pécsvárad - Kásád 7-0, Magyarbóly - Szederkény 0-1, Vókány - Szászvár 0- 1.16. forduló: Dunaszekcső- Gyód 0-0, Hidas - Kádás 4-1, Pécsvárad - Lánycsók 0-1, Babarc - Kozármisleny 0-2, Magyarbóly - Sátorhely 0-1, Vókány - Szederkény 0-1, Lippó - Egerág 1-3. Czibulka-csoport. 15. forduló: Bicsérd - Vajszló 2-2, Bogád - Baksa 4-1, Zádor - Boda 0-2, Kishárságy - Vasas 4-2, Görcsöny - Nagykozár 3-1, Kémes - Szentlőrinc 0-0, So- mogyapáti - Gödre 0-1, Drávátok - Tarcsa 2-0. 16. forduló: Gödre - Zádor 2-1, Kémes - Nagykozár 2-2, Bogád - Görcsöny 1-0, Somogyapáti - Vajszló 0-1, Kishárságy - Baksa 3-0, Bükkösd - Drávafok 1- 1, Bicsérd - Tarcsa 11-0 (!), Boda - Szentlőrinc 2-2. találkozó hétfőn lesz, ezt 19.00-kor adja a tv. Nincs még pontja tavasszal a PMSC-Fordannak, ez még akkor is váratlan, ha tisztában vagyunk vele, hogy milyen képességű játékosokból áll és hogy rázós idényre lehetett számítani. A pécsiek számára innen kezdve minden ellenfél egyformán nehéz, legyen az Sivasámapi mérkőzést. Szerinte nem lesz olyan könnyű a dolguk, mint azt sokan hinnék. Persze, ettől függetlenül e sorok írója már beírta nekik a két pontot, mert nem lehet olyan rossz a Mohács, hogy a hazai pálya előnyét kihasználva ne verje meg az utolsó helyezettet. A Duna-partiak nem változtatnak az összeállításukon, ugyanúgy állnak fel, mint Szekban turnéznak az NB Il-es forduló időpontjában, így több mérkőzés elmarad ebből a körből. A Nyugati-csoportból ez éppen a Baja - Beremend találkozót érinti. A most elnapolt mérkőzések lejátszását március 30-ára tervezte a szövetség, ám mivel ebben a csoportban további négy meccs vár még pótlásra, a két együttes megállapoPMSC - Siófok találkozó Pécsett eddig 8-szor játszottak egymás ellen, négy hazai győzelem mellett 2-2 döntetlen, ill. pécsi vereség volt. Áz eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből: 1987/88: 0-0; 1988/89: 2-0; 1989/90: 1-1; 1990/91: 2-1; 1991/92: 1-2; 1992/93: 1-2. A Pécs az utolsó győzelmét 1990. október 27-én a következő összeállításban érte el: Bodnár - Kónya, Balog, Palaczky - Megyeri (Nagy T.) Bérczy, Braun, Czéma - Lovász, Czéh (Lehota), Belansky. G.: Bérczy, Lehota. Hazai pályán a következő játékosok találtak be a Siófok kapujába. 3 gólos: Mészáros, 2 gólos: Túri, 1 gólos: Lőrincz, Lutz, Udvardi, Brezniczky, Czéh, Márton, Bérczy, Lehota, Azoitei és öngól. A két csapat legutóbbi eredményeiből. PMSC-Fordan (otthon): UTE 1- 1, Ferencváros 0-0, Debrecen 2- 1, Haladás VSE 2-0, Vasas 0-0, MTK 2-3. Siófoki Bányász (idegenben): Csepel-Kordax 2-2, Parmalat FC 2-2, BVSC-Dreher 0-0, Sopron 1-6, MTK 0-2, Békéscsaba 1-1. Mohács - Pénzügyőr találkozó Eddig Mohácson csak egy mérkőzésük volt egymás ellen, azt 1-0-ra a hazaiak nyerték. A góllövő akkor Horváth volt. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből szemezgetve az tűnik ki, hogy a Duna-partiak hazai mérlege eléggé vegyes. Mohács (o): Keszthely 4-2; BKV Előre 3-0; Budafok 1-1; Dunaferr 1-0; N.kanizsa 2-2; ESMTK 0-2; Beremend 0-3; Keszthely 2-2; BKV Előre 2-4; Paks 1-1. Lehel Jenőné | | í ^^mwuiUIUi.«Iih.«h Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja mm w _r_ _ . j ^ ■ Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ I 11 lllf|ll 11 III Főszerkesztő-helyettesek: GÁRDONYI TAMÁS, MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető I. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-415-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-436-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedeimi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, félévre 2250 forint. ISSN 0865-9133 Kellett a szívgyógyszer PMSC- TFSE 28-27 (7-15) NB I. nők. Pécs, városi sportcsarnok, 300 néző. V.: Nyári, Veszter. PMSC: Modrics - Mészáros 4, Suga 5, Bényei 1, Balázs 2, Szabó 11, Csendes 1. Csere: Braxatórisz (k), Ancil 2, Donkó 2, Gergely. Édző: Jéki Zoltán. Anélkül, hogy bántani akarnám őket, ilyenre csak nők képesek. A nagy mellénnyel pályára lépő hazaiak játékát rossz volt nézni az első félidőben. Heteseket hagytak ki, ziccereket hibáztak, labdákat adtak el, egyszóval kiábrándítóan kézilabdáztak. A közönségük a kínjában már jókat derült azon, amit a PMSC-nők a pályán műveltek. Negatív rekordként a piros-feketék 22 perc alatt csak 2 gólt dobtak. Ellenük már 12-2-re vezetett a TFSE, amely a mérkőzés megkezdéséig 10 ponttal gyűjtött kevesebbet a PMSC-nél, tehát abszolút esélytelen volt. A szünet után azonban feltámadt a PMSC. Egyre jobban elfáradt a TFSE, amely a pécsi cserekapusnak, Braxatórisznak akkor már alig tudott gólt dobni. A hazaiak most már jól is játszottak. Feljavult a védekezésük és sok gólt dobtak. Pontosan annyit, amennyivel - még ha némi szerencsével is -, de meg lehetett nyerni a mérkőzést. A válogatott Csendes eléggé nyeglén játszott, csak egy gólt szerzett, azt is a 39. percben. A falfehér Jéki Zoltánnak, a hazai csapat vezetőedzének az átélt izgalmak miatt a lefújást követően szívgyógyszert kellett bevennie, annyira megviselték a történtek. A PMSC-ben Braxatóriszon kívül Szabó dicsérhető. A TFSE-ben Balogh B. (10-et) és Deli (9-et) dobta a legtöbb gólt. Jéki Zoltán:-A világ szégyene lett volna, ha most kikapunk a TFSE-től. Amit az első félidőben játék címén kitaláltunk, arra nem találok szavakat. Ilyennel még nem találkoztam az edzői pályafutásom során. Ezek után 30 percünk maradt arra, hogy fordítsunk. Sikerült. A szünet után a küzdeni tudásunk példamutató volt. /horváth/ Megint győzni kell Mármint a KBSK-Tribu férfi kézilabdázóinak a PEMŰ SE ellen. A bajnoki táblázatra tekintve egyértelmű a fenti megállapítás, hiszen a komlóiak 26 ponttal az ötödikek, míg az ellenfél 16-tal a 13. helyen áll, és ráadásul a meccset vasárnap este a komlói sportcsarnokban rendezik. Még sem lehet már begyűjtődnek tekinteni a két pontot, hiszen a solymáriak az elmúlt hét fordulóban 13 pontot szorgoskodtak össze. Azzal kezdődött számukra a felfelé indulás, hogy otthonukban megverték a Komlót. Azóta menetelnek Lehelék, idegenben nyertek a PMSC és a Hort ellen és egyetlen elvesztett pontjukat Nyíregyházán hagyták. Persze azzal együtt is Bognárék a találkozó esélyesei, hogy ők nem dicsekedhetnek ilyen eredménysorral. A Komló már kapott ki a tavasz fordulói során, - épp egy hete hazai pályán a Pick-Sze- gedtől. Most ez aligha fordulhat elő, mert a két csapat játékerejének ismeretében egyértelmű Pappék nagyobb tudása. Akik számára ez olyan kötelező feladat, egy jó formában lévő gárdának rutinmunka. Csak azt nem szabad elfelejteni Skaliczki László edző tanítványainak, hogy úgy is kezeljék a Pest környékieket, mint akiket rutinból is meg lehet verni. Mert abból baj lehet. És nagyon kell a győzelem, amellyel ott lehet maradni az ebben a fordulóban a PMSC-t fogadó Győr nyakán, tovább éltetve a 4. hely megszerzésének lehetőségét. G. G. „Elfogadhatatlan a döntés, fellebbezünk” Megbüntették a PVSK-Dáliát A Magyar Kosárlabdázók Szövetsége a PVSK-t rendezői hiányosságok, a DKSK-t a szurkolói súlyos botrányt okozó magatartása miatt 50-50 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte. Mindezt azért, mert a szövetség szerint „az ellenőri jelentésből megállapítható, hogy a március 14-én, Pécsett lejátszott PVSK-Dália - Diósgyőr női bajnoki lefújása után az ittas, dohányzó vendégszurkolók petárdát dobtak a játéktérre, majd néhányan beugráltak és inzultál- ták a hazai csapat játékosait. A pécsi nézők is beugráltak és verekedés kezdődött, amelyet a rendőrség feloszlatott. A vendégszurkolók több ajtónak az üvegét betörték, a nézőtéri padokat összetörték. A szövetség a rendező egyesület felkészületlenségét, valamint a vendégcsapat felelősségét, a súlyos szurkolói botrányt kezdeményező és azt okozó magatartását bebizo- nyítottnak tekinti. Az eset súlyossága miatt a kiszabható legmagasabb büntetést alkalmazta, mert enyhítő körülnényt nem talált.”- Elfogadhatatlannak tartom a szövetség döntését, mert nem volt rendezői hiányosság Pécsett. A vendégszurkolókat még az autóbusszal velük érkezett miskolci rendőrök sem tudták megfékezni, nemhogy a pécsi rendezők. Fellebbezünk a határozat ellen - mondotta Czerpán István, a PVSK ügyvezető elnöke. Aki hozzátette, hogy fokozott biztonsági intézkedések lépnek életbe ma a Pécs városi sportcsarnokban. Oda ittas egyéneket nem engednek be, lesz motozás is, nehogy bárki olyan eszközöket vigyen be a csarnokba, amelyekkel sérülést lehet okozni. Több lesz a rendőr is, mint hétfőn volt. Különben a PMSC-Fordan - Siófok mérkőzés lefújása után a Szigeti úton csuklós autóbuszok állnak ingyen azoknak a szurkolóknak a rendelkezésére, akik még időben át akarnak érni a városi sportcsarnokba a női kosárlabda rangadóra. Kupasorsolás Pénteken az UEFA lebonyolította a Kupagyőztesek Európa Kupája és az UEFA Kupa elődöntőinek sorsolását. Áz elődöntők időpontjai: március 29-30., visszavágók: április 12-13. A párosítás. UEFA Kupa: Salzburg (osztrák) - Karlsruhe (német), Cagliari (olasz) -Inter(olasz). KEK: Paris St. Germain (francia) - Arsenal (angol), Benfica (portugál) - AC Parma (olasz).