Új Dunántúli Napló, 1994. március (5. évfolyam, 59-89. szám)
1994-03-13 / 71. szám
Brunner Márta Vajda Márta és Brunner Márta a színházról és Pécsről, a szeretett városról Mindent vagy semmit Szép szőke teremtés volt: a Tenkes kapitánya Veronkája- ként startolt Vajda Márta. Mindössze másodéves főiskolás a nagy sikert aratott tv-filmso- rozat forgatásának idején, Vár- konyi osztályában, olyan csapatban, mint Huszti, Tahi-Tóth vagy Voith Ági. Majd Pécsett töltött tizenegy év. Megannyi szép szerep és egy kisleány: a kis Márti. Éppen tíz esztendeje búcsúzott el a színpadtól Vajda Márta. A Kaktusz virágában, a színpadon csuklott meg, s halkult el a hangja. Több hangszalagműtét, majd a nyugdíj. Azóta néha a szinkron. Édesanya Mártát kérdezem: -Visszatérne vajon a színpadra, ha nagyon invitálnák?- Vissza. Álmomban gyakorta játszom színpadon, s szinte mindig a pécsi színházban, ahol a pályám elindult. A leánya, a kis Márti közben felnőtt, s az édesanya nyomdokain maga is s a színpadot választotta. Pedig próbálták lebeszélni. Hiába. A színházban nőtt fel. Ma a Színművészeti Főiskola hallgatója, s az ugyancsak közkedvelt tv-beli kvíz, a Mindent vagy semmit sorozat háziasszonya, Vágó István segítője.- Gondolom véletlenül cseppent bele?-Ahogy mondja. Nyári szünetben valami pénzkeresés után nézve bent jártam a tv-ben, s éppen a műsorhoz válogattak lányokat. Szépeket, bájos manökeneket, de kevésbé tudtak megszólalni.- Ha jól tudom, a főiskolán nem igen szeretik az ilyen kitérőket?- Halasztanom is kellett e miatt egy évet. Most éppen a halasztásban vagyok.-Feltételezem, jól esik az népszerűség, amit a tv hozott. Az utcán felismerik.- Hogy is mondjam. Néha nagyon jól esik, de néha fáraszt. Főleg, amikor a férfiak eléggé blőd kérdésekkel zaklatnak. Mondjuk, hogy bánt-e ha a versenyzők visszautasítanak? Már hogy fájna! Nem én, hanem a felkínált portéka nem kell nekik.- Lehetek kissé indiszkrét? És Ön hogy van a férfiakkal?- Egyelőre foglalt vagyok.- Mi lesz jövőre? A tv-kvíz nagyon népszerű.- Fogalmam sincs. A nagy kérdés: vagy a főiskola, vagy a vetélkedő. Természetesen e pillanatban még magam sem tudom a választ.- Agyő színház. . ?- Dehogy. Játszom néhány szerepben, s éppen nemrégiben kért fel Bujtor István, hogy játsszak Székesfehérváron a Kakukkfészekben.-És majd egyszer, édesanyjával egy darabban?- De szép volna! Vajda Márta a régi Pécsről kérdez, a Hunyadi útról, a Kávéházról. A lánya, Brunner Márta a szülővárosról, ahol gyakorta megfordul, s melyet nagyon szeret.- Ott jártam oviban. A minap felkerestem a dadust. Kozma Ferenc Részlet a román festő kiállításából Fotó: Kóródi Gábor Oravitzan kapui a nagyvilágba Lugos Szekszárdról Párizsnak üzen Városünnep Keszthelyen Keszthelyen a Balaton-parti település újra várossá nyilvánításának 40. évfordulóját ünnepelték az elmúlt hét végén. A jubileumi eseményen Dombach Alajos, az Országgyűlés alel- nöke beszédében felvillantotta a település történelmét és jelenét. A város arculatának egykori formálóira, mint kulturális tradíciók teremtőire emlékezett. Szólt azokról a nemzetközi érdeklődést kivívó kulturális, tudományos eseményekről -így a Georgikon és a Helikon napokról -, amelyeknek rendszeresen otthont adnak a város rangos intézményei: agráregyeteme, múzeuma. A jeles alkalomból adták át a Keszthely város díszpolgára címet két köztiszteletben álló polgárnak, dr. Bakonyi Gábor szőlőnemesítőnek és dr. Bartos Lajos sebész-főorvosnak. XX. századi műkincsek gyűjteménye Az Európai Kulturális Hónap első napján, megnyílt a budapesti Szépművészeti Múzeum XX. századi gyűjteményéből válogatott állandó kiállítás. A bemutatott anyag nem teljes keresztmetszete a korszaknak, de erre a világ legnagyobb múzeumai sem képesek - mondta Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere az ünnepélyes megnyitón. A tárlat nagyobb része európai művészek munkája, néhányat műgyűjtők ajándékoztak a múzeumnak. A most látható műveken kívül még sok festmény és szobor található a múzeum raktáraiban, amelyek cserélgetéssel a közönség elé kerülnek. Látható a legismertebb világhírű művészek munkái közül Chagall Kék falu, Le Corbusier Három asszony című festménye és Oscar Kokoschka Der Sturm plakátterve. Breilean Aurel, Lucaciu Si- moin, Paiu Carmen - és sorolhatnánk tovább a neveket, holott csak egy romániai kisváros, Lugos képzőművészetének fiatal, jeles, nagyreményű alkotóiról van szó. Valamennyiüket megnevezni nem is lehet egy szerény újságcikk keretei közt. A Temesvár holdudvarában lévő Lugos Szekszárd romániai testvérvárosa, amely gazdag zenei hagyományával, újabban képzőművészetével is Európa avantgárd szellemét képviseli. Pénteken este Szekszárdon a Művészetek Házában Baky Péter grafikusművész nyitotta meg reprezentatív tárlatukat. Oravitzan Silviu festőművészt, a párizsi „Logos” csoport egyik tagját, a lugosi „kolónia” rangidősét, akinek a munkáit Berlintől Chiléig számtalan helyen láthatta már a közönség, a gyökerekről és a romániai kisváros titkáról faggattuk.- Minden igaz művészetben meghatározó, hogy ki honnan jön - kezdte válaszát Oravitzan - meghatározó a kultúrkör, ami meggyőződésem szerint középeurópai. Románok, magyarok és más nációbeliek, száz éven keresztül sorsközösségben éltünk, s ez lelkialkatunkra, művészetünkre óhatatlanul rányomta pecsétjét.-Mi az, ami a párizsiaknak egy román festőben megtetszett?- A modem művészet mindig a gyökereit is keresi. Vannak szellemi központok, amelyek rendkívül fogékonyak arra, ha egy kultúrát valaki őszintén, gyökerekig leásva képviseli. Ha valamennyien - például a művészek - elég mélyre ásunk - akár ha kutat fúrnánk - ugyanahhoz az éltető vízhez jutunk el mindnyájan! Az emberi léthez. Mindegy hogy egy spanyol Pi- cassóról, egy román Brancusi- ról vagy egy orosz Dosztojevszkijről van szó. Ez az a helyzet, amikor az egyik ember falak, előítéletek nélkül szól a másikhoz. Ezt példázza Csúcsa - Goga Octavian és Ady Endre testvérisége.- Lugos Európának üzen ?- Lugosi a repülőgép egyik felfedezője, Traian Vuia, a kibernetika egyik megalapozója Odobleza, a volt Jugoszlávia Tizianja, Daniel Constantin, európai hírű énekes Traian Gro- zavescu , és lugosi A.C. Popo- vici is, aki száz évvel ezelőtt írt könyvet az európai népek testr vériségéről. B. R. Ülőgarnitúrák a pécsi KONZUM-ban Milliomos bútorgyáros Bruno Steinhoff úr rendkívül szimpatikus, jómodorú ember. Mondhatnánk: teheti, hiszen milliomos. De vajon így van-e?- A gyáraim termelését és forgalmát illetően nem tagadhatom - mondja, elterelve önmagáról a szót - bizony évente már lassan 700 millió márkányit vallhatunk magunkénak.- Ön most azért jött Pécsre, hogy megszemlélje a Konzum Áruházban szerdán megnyíló bemutatótermét.- Igen. Az első magyarországi üzemem, a'Kanizsa Trend új vonalvezetésű bútorait el is kell adni. S ez a pécsi lesz a harmadik magyarországi lakberendezési szalonunk.- Miképpen kezdte?- Harminc évvel ezelőtt, egy teherautóval. Bútorokat szállít- gattam. Szüleim westfaliai parasztok, s mi öten voltunk fiútestvérek. Érthető ugye: a földet az idősebb örökölte, nekem munka után kellett néznem. Szerencsém volt.-Mondják, ma 24 nagyvállalkozás tulajdonosa. S minden a bútor körül forog.- Ha mondják, így van.- Milyen ma a piac?- Soha sem stabil. Németországban nem is olyan régen a státusálmok első helyén az autó állt, a másodikon az utazás, a harmadikon pedig az otthon, s benne a bútor, a kényelem. Mára az otthon kerül előre. Ebben nekünk is részünk van. Ma azt mondják, aTmtorpiac leült, a magyar bútorgyárak kapacitása nincs kihasználva. Nézze, attól függ, mit gyárt az ember. Mi Kanizsán új üzemet építünk, bővítünk.- Tehát Ön nem csak optimista, tudja is mit csinál.- Többnyire.- Hogyan talált ránk, Magyarországra? Gondolom nem véletlenül?- Már jó két, két és fél évtizede alakítgatom, ápolom a kapcsolatokat. Először vadászni jöttem ide. Egy jól sikerült hajtás után felugrottam Budapestre, volt néhány órám, és csak úgy, fegyverrel a vállamon bekopogtam az akkori egyetlen bútorral foglalkozó export-import céghez, az ARTEX-hez, s mindjárt rendeltem is egy nagyobb tételt. Majd mind gyakoribbak lettek e látogatások.- Ön Európa minden országában érdekelt.- Ez természetes. S ennek az érdekeltségnek az alapja a „becsületes” termék. Tudja, nem szabad senkit sem becsapni, mert az csak egyszer sikerülhet.-A vadászat mit jelent Önnek?- Kikapcsolódást.-Melyik trófeára a legbüszkébb?- Egy aranyérmes szarvasbika volt, melyet a sellyei vadásztársaság területén kaptam puskavégre. Kozma F. Rádió mellett __ A zt mondta egy nő - újságírónő -, aki megúszta a rádiós nagytakarítást, hogy az eltávolított kollégái között sok volt olyan, aki egy átlagos vidéki színvonalat sem ütött meg. El kell árulnom: valamikor őt is vidékről szalajtották Pestre, ám most úgy viselkedik, mint a hajdani falusi szűz, aki miután a fővárosban cselédkönyvet vált és a nagysága levetett gönceiben ri- szálja magát a Váci utcai korzón, fölhúzza az orrát, ha föl- I dijével találkozik a harmad- I osztályú váróteremben. Tehát: jobb lett volna, ha nem minősít. Főleg most, annak apropóján, hogy a Magyar Rádió és környékén szégyen- teljes dolgok történnek. Mert minden szakmát és hivatást lehet magas színvonalon űzni, így emelkednek ki az átlagból kitűnő képességű személyiségek - ezek képviselői jócskán ott találhatók a kirú- gottak között -, ám maradtak is közülük továbbra is munkaviszonyban, és vannak átlagos képességűek, akik ha nem is csúcstehetségek, de szorgalmas, nélkülözhetetlen munkát végeznek, s rájuk éppen úgy szükség van, mint az előbbiekre. Ők a tömeg. Van egy szervezet - nevét pontosan nem jegyeztem meg, nem is lényeges -, szóval ezt képviselte valamilyen Kovács úr a tévében, egyik reggel, az „olvasók millióinak véleményét. . .” Mellesleg, jómagam nem csak újságíró vagyok, hanem újságolvasó is (elég drága mulatság), ám nem emlékszem rá, hogy valaki is fölhatalmazta volna Kovácsot, hogy az én nevemben is nyilatkozzon. Persze, akad számára követendő példa, hiszen aligha találkozik az ember manapság olyan politikussal, aki ne hivatkozna lép- ten-nyomon a „népre”. Nos, a műsorba meghívott vendég azt mondta, hogy a magyar újságírók - egy két kivételtől eltekintve - hazudnak. Hogy mást ne mondjak: Csurkának is ez a rögeszméje, amikor csak teheti, belerúg a hazai sajtóba. Ehhez csak annyit: az tegye a szívére a kezét, aki még soha, semmikor, semmilyen körülmények között nem állított még valótlant. (Hogy szépen fejezzem ki magamat.) Amikor az ember értelme nyiladozni kezd, már lódít, akár a mamának, akár a tanítónéninek, aztán a barátoknak, aztán felnőve munkatársának, főnökének, feleségének, szeretőjének, gyűlésen, értekezleten, szónoki emelvényen (ajaj!), de még gyónás közben is, mert nem meri bevallni, hogy - esetleg - paráználkodott és megkívánta más feleségét. (Ez is bűn, nem?) Gondoljunk csak bele! Soha nem hazudtunk? A leghazugabb mondás: Ami a szívemen, az a számon. Gondoljanak bele: mi lenne, ha mindenki, mindenkor, válogatás nélkül, kíméletlenül a másik szemébe vágná az igazságot? Úgy értve, hogy a saját igazságát. Ki merné megmondani akármilyen szintű főnökének, vagy egy miniszternek - ha alkalma nyílna rá -, hogy „Uram, maga olyan hülye, mint egy hangyászó medve!” Pedig tényleg az. Esetleg. Persze, attól függ, hogy az „őszinteség” milyen magasról hangzik el. Itt a példa. Katona Tamás államtitkár - a napokban egy vidéki gyűlésen, amelynek részletét a tévében is láthattuk - a rádiós-ügy kapcsán azt mondta: Nagyon sok újságíró manapság elszemtelenedik. Nyilván az újságíró társadalom „ellenzéki” tagjaira gondolt. Azokra, kik nem dicsérik sem a kormányt, sem a koalíciót, se senkit. Az államtitkár, ugye, őszinte volt. Én is az leszek: elszemtelenedett ám a Katona Tamás. E minősítéshez mindkettőnknek joga van. Kvittek vagyunk. A Rádió mellett 4 Új VDN 1994. MÁRCIUS 13., VASÁRNAP
