Új Dunántúli Napló, 1994. március (5. évfolyam, 59-89. szám)
1994-03-12 / 70. szám
10 üj Dunántúli napló Irodalom - Művészet 1994. március 12., szombat 95 éve született Kodolányi János „Baranyai, pécsi ember s író vagyok...99 Tudományos ülésszak és emléktúra Kossuth Lajos a Batthyány-kormány minisztereként 1848-ban A Kossuth Lajos emlékévről Az 1994-es esztendő Kossuth emlékév; halálának 100. évfordulóján országszerte megemlékeznek a nagy államférfinak nemcsak a haláláról, de emlékeznek életére, történelmi szerepére is. A Kossuth Alapítvány ügyvezető igazgatójával, M. Pásztor Józseffel beszélgettünk a Kossuth-hagyomány ápolásáról, az emlékév eseményeiről.-Először is engedjen meg egy személyes kérdést: hogyan került kapcsolatba a Kossuth-hagyomány ápolásával?- Kossuth szülőfaluja, Monok mellett születtem, Megya- szón, s folyamatosan ápolom kapcsolataimat szülőfalum szellemi életével. A helyi olvasókör tagjaként 1988-ban átmentünk Monokra a március 15-i megemlékezésre, ahol is egy tartalmatlan, méltatlan ünnepség tanúi lehettünk. A tanulságokat levonva kezdeményeztem a Kossuth Kör megalapítását, amit a monokiak lelkesen felkaroltak.-Milyen bázisai, szervezetei vannak a Kossuth-hagyomány ápolásának?- Hogy megfelelő anyagi bázist teremthessünk, a kör tagjai 1990- ben létrehozták a Kossuth Alapítványt. Anyagi indításul az akkori miniszterelnök, Németh Miklós, Monok szülöttje egymillió forintot adott a miniszterelnöki különkeretből, de támogatták az alapítványt ön- kormányzatok, iskolák, gazdálkodó szervezetek és magán- személyek is. Az országos szervezés érdekében pedig 1991- ben Sátoraljaújhelyen - a vármegyeházán, ahol Kossuth a politikai tevékenységét elkezdte - létrehoztuk a Kossuth Szövetséget. S örömmel mondhatom, az ország minden sarkából csatlakoztak a Szövetséghez magánszemélyek, önkormányzatok, egyesületek, s meglepetéssel tapasztaltuk, hogy főleg a kisebb településekről.- És persze, gondolom, a történészek is.- Sajnos, kevés történész kapcsolódott be a mozgalomba, inkább helytörténészek és lelkes amatőr kutatók. De éppen ezáltal országos hálózat épült ki a hagyományápolás érdekében.- Milyen rendezvényeket tartanak az emlékévben ?- Az országos rendezvények közül csak néhányat említenék. Március 20-án, délelőtt megemlékezés lesz a mauzóleumnál, a Fiumei úti Sírkertben a kormány és a főváros képviseletével, délután pedig ökumenikus gyászmise a Deák téri evangélikus templomban. A harmadik Országos Kossuth Tábor Bala- tonszabadiban nyílik július 31-én. Születésnapi megemlékezés lesz Monokon, szeptember 17-én a felújított szülőház és emlékmúzeum átadásával. Rákospalota önkormányzata megrendezi a Kossuthok találkozóját, amelyen a történelmi Kossuth-családok szépszámú leszármazottja vesz részt. De kiemelkedő esemény lesz a világ első köztéri Kossuth szobra felállításának 100. évfordulóján, július 1-én és 2-án Siómaroson, ez a kisközösség alig három hónappal halála után elsőként emelt szobrot Kossuthnak. Külföldön is tartanak megemlékezéseket, elsősorban Kossuth egykori lakhelyein: Torinóban, Sumenben, Kütahyában.- És ami a legfontosabb: országszerte lesznek színvonalas, tartalmas megemlékezések, tudományos emlékülések, szoboravatások, kiállítások, emléktúrák, ifjúsági vetélkedők, szava- lóversenyek. Nemcsak az országosan meghirdetett programokhoz kapcsolódnak az érdeklődők, sok községben, városban megyei és helyi szervezésben is készítettek programokat, és viselik ezek anyagi terheit. Példaként - a lista közel sem teljes - megemlítenék néhány helységet, amelyek különös figyelmet fordítanak a megemlékezésre: Szolnok, ahol Kossuth-szobrot állítanak, Cegléd, Csongrád, Zalaegerszeg Körmend, Karcag, Kunhegyes, Kunszentmik- lós, Mohács, Balatonkenese, Keszthely, Orosháza, Békéscsaba, de említhetjük a fővárosi Józsefvárost és Óbudát is. Megyei szinten kiváló szervezőmunkát végeztek Veszprémben, Zalában, Somogybán.-Nem tart attól, hogy túlzottan kampányszerű lesz az emlékév?- Egyáltalán nem. Annak idelyén Sátoraljaújhelyen tíz éves programot dolgoztunk ki a Kossuth-hagyomány ápolására, és ebben nemcsak a kerek évfordulók fontosak, inkább a folyamatos felkészülés, az emlékáppal a lényeges.- Mit jelent ma a Kossuth-hagyomány ápolása? Kossutha személyiségének, munkásságának van-e mához szóló üzenete?- Igen, ha a demokrácia útjára akar lépni egy nép, szüksége van ösztönző hagyományokra, a reformkor és a szabadságharc pedig ilyen. Kossuth és kortársai a demokrácia kapuit nyitották meg a nemzet előtt, mint elméletben, mint gyakorlatban. Szövetségünk célja e történelmi örökség tudatosítása - különösen a helyi hagyományok felélesztése, életben tartása révén. Angyal János „Végzetszerű, hogy baranyai, pécsi ember s író vagyok s az is maradok, még ha nem élhetek is igazi hazámban, végzetszerű, hogy darabom alakjai baranyaiak, a problémák, amikkel viaskodnak, itt mutatkoztak meg legelőbb, Baranyában, sírjaik baranyai kis faluk temetőiben süppedeznek, s íme én is, megformálójuk, aki életet leheltem beléjük, ide térhettem vissza” - írta Kodolányi János 1955-ben, a Pécsi Nemzeti Színház műsorfüzetébe, Végrendelet című drámájának bemutatásakor. Március 13-án volna 95 éves, és augusztus 10-én lesz harmincöt éve, hogy eltávozott az élők sorából. A Pest megyei Telki községben látta meg a napvilágot, de Baranyát tartotta szellemi szülőföldjének. Négy éves, amikor főerdész apját Pécsváradra helyezik. Vár utcai otthonuk helyén tíz éve avatta fel a Várbaráti Kör emléktábláját Tüskés Tibor, aki 1974-ben monográfiát szentelt Kodolányi János életútjának. Pécsvárad többnemzetiségű társadalmából és széthulló családjának tragédiájából fakad Kodolányi nagyszerű társadalmi regénye, az 1956-ban megjelenő Boldog békeidők és ennek fiatalkori előképei. Gyermeki képzeletét megihlették a pécsváradi vár ódon falai, s e tájról indította útnak Julia- nus barátot. Itt kezdte az elemit, a pécsváradi iskola öt éve az ő nevét viseli. Másfajta, felkavaró élményt adott számára az Ormánság. Tíz éves, amikor Pécsváradról Vajszlóra költöznek. Ma is áll a barokk uradalmi épület, benne emlékmúzeum őrzi az író emlékeit, ahol vasárnap, születése napján a megemlékeOláh István Julcsi minden reggel fél hatkor kel, hatig tornázik. Bekapcsolja a táskarádiót: Ó, édes ország, gyönyörű föld. A legszebb az én hazám. Ha a párt szólít, jelentkezem. Munka hadának élén ő áll. Karunkkal leírunk egy teljes kört, még egyet, gyorsabban. Térdhajlítás. Futólépés helyben. Egykettőhárom- négy, ekehánégy, nem alszunk, nem lankadunk, némi tehetséggel és sok edzéssel fölállíthatjuk a helybenfutás európai rekordját. Tekintetünk a mestergerendára függesztjük: jé, ükapa, te egész éjjel ott gubbasztottál a mennyezeten, mint egy denevér? Nem fáradtál el? A név tótágast áll a mestergerendán. Amikor Julcsi is, ez a fél órás torna egyik legjobb mutatványa, elolvassa nyocszáznegy- venharmadikszor: KEDVES JÓZSEF 1843. Már csak az ezresem hiányzik, az ezredesem, de az nagyon. Ismét meghajtjuk térdünk, derekunk, ha a csigolyák ropognak,'az se baj; ez az erő, az egészség, a töretlen bizalomjele. Gondoljuk át fél hat és hat között a test és a hit, a rendszer és a rend élettanát, és akkor hosszú életűek leszünk e földön. Záródal: a győztes holnapot építi a nép. Ma reggeli tornánk véget ért, jó munkát kívánunk. Julcsi megissza a pohár tejet, aztán biciklire ül, és elkarikázik a farmra. Minden paraszt fazekában egy tyúk főjön vasárnaponként. A városba bemenekült parasztok kuktájában. Kis szobában nagy parasztok, egy pipázik, nocsak, Kentet. Leszünk mi még jobban is, a fazék marad, de a tyúk elrepül a vágóhídi villanyáram kék ütésével a lábán, a messzi Arábiába, Kongóba, vagy a nyasszákhoz Nyasszaföldre, ott fődögéi majd a törzsi üstben. Mint egy eltévedt hittérítő zést tartja a Vajszlói Önkormányzat. A gyermek Kodolányi barátra talál a falubéli parasztfiúban, Simon Dezsőben, és ezzel együtt kapcsolatot is a falu mindennapi életéhez. „Megnyílt előttem az élet olyan mélységes és pompázatos területe”- írja évtizedek múlva - „amiről a meséskönyvek sem álmodnak. Bekerültem a paraszti élet hétköznapjainak csendes sodrába, megtanultam a nyelvet. .. Ott voltam a szántóföldön, a cséplőgép mellett, a keresztelőn és a temetésen, az istentiszteleten százötven évvel ezelőtt. Történész ez a Julcsi, a gyarmatosítás, netán a misszionárius mozgalom délkelet-európai kutatója? Dehogy-dehogy. Julcsi hat óra huszonkilenckor befut a csirkefarm bádogkapuján, harminckor blokkol, és harminc- kettőkor már egy nagy falapáttal szedi ki az élők alól a holtakat. Ha csak minden századik pusztul el estétől reggelig, az már jó. De akkor háromszáz tetemet kell föllapátoljon a kéziszekérre. Mintha gumiból lenne mindenik. Mintha a vidámparkban lennénk mind, a körülöttünk léggömbként lebegő madarakkal. Fény, sok fény. ím, fölértünk a teremtés-(illetve a fej- lődés-jtörténet csúcsára. Nehéz volt, a világban világháborúk,a zsoldosban zsoldosháborúk, olykor vallásháborúk, a szakadatlan függés és a folytonos függetlenség örökösödési háborúi, de megérte. Mondotta is valaki a legutóbbi munkalátogatáson: e korszerű betonfarm a legszebb példája annak - elvtársaim! -, hogyan lett az Arche- opterixből jóféle csirke, és az emberből óriás. Totyogás, csi- pegetés, csipogás. A koncentrált takarmány: ó,igen. A hiperkon- centrált világnézet - még inkább. Zúzánk-májunk oly funkcionális, hogy mást nem is vesz be. Minden egyebet kilök magából, mint osztályidegent. E logikát továbbhegyezve magától értetődik, hogy egyedül az egység, a szolidaritás és az elvhűség osztálya képes föl- s megemészteni magát. Vegyetek, egyetek, hadd nőjön a begyetek. Julcsi, mint mindig, most is pontosan tudja, harminckét lapát holt anyagot kell bemozgasson a kéziszekérbe. Egy mozdulat: elméletileg tíz tetem, de valójában csak nyolc, mert a széleken általában lehull egy-egy, és a disznótoron, a húshagyókeddi bolondestén, a képviselőválasztáson, a halászaton és a szüreten... ” De nemcsak az idill tárult fel előtte, noha az utolsók között lehetett tanúja az Ormánság archaikus népi világának és e világ felbomlásának is. A Dráva mellett elnyúló kisparaszti vidék hanyatlásában az egész magyarság veszélyeztetettségének rémképét élte meg. írások sora születik az ormánsági élményekből, mint Szép Zsuzska tragédiába bukó története, elbeszéléskötetének címadó darabja 1925-ben. akkor tehát még egyszer e pofonegyszerű fejszámolás: harminc plusz kettő az harminckettő lapát. Tehát nyolcasával. Mindenütt van egy elhullási százalék, még itt is, pedig ötszázas villanykörték napszakta- lanságában - igen, örök fényében - serken és bokrosodik az élet; növekszik, aminek nőnie kell, és elhull a gyenge. Még nálunk is!!! Kajátok-piátok biztosítva, mi kell még? Mindezt úgy gondolja végig, hogy közben már a nyolcvanhatodik lapát csirketetemet löki be a szekérkébe. Az ördögbe, mi történt az éjjel, ugyan mi? Az ördögbe, miért pirosak ezek a leghomok, amikor a tegnap még olyanok voltak, mint a hó? Az ördögbe, hol van ezekről a hófehér leg- homokról a tollúk? Elolvadt a múlt éjszaka. De nem is volt éjszaka az ötszázasok örök fényében - akkor honnan tudták mégis, hogy éjszaka van? Erőtlen totyogás, süket csipogás, csipegetés életre-halálra. Ne fald föl felebarátod, még akkor sem, ha kínoz a kalciumhiány. Ha kifeledték a tudományos szakszerűséggel összeállított étrendedből, s mit számít, hogy minden egyebet belekevertek. Ne csipkedd le a tollat a szárnyaimról, a szárnyam a testemről, mit érek szárnyak nélkül? Julcsi rohan az irodába, baj van a tápszerrel, honnan érkezett az utolsó vagon, és mindenik zsák ilyen? Ki kell hívni azonnal a megyét, a várost, az állatorvost, az ügyészséget, a milíciát, a biztosítót; még néhány óra, és véresre vetkőztetik egymást ezek a megvadult csirkék, már most csupa bíbor a csarnok. Az igazgató pedig, miután meggyőződik, hogy a leányzó nem túloz, s miután kiterül vagy kétszer a vértől síkos padlón, még mielőtt nyakát szegnék (bár nem biztos, hogy Nemcsak realista elbeszéléseiben, társadalmi regényeiben ütnek át a baranyai színek, hanem történelmi regényeiben is, mint a már említett Julia- nus barátban vagy A vas fiai ban, amelynek nyelvezetét az ormánsági tájnyelvből alkotta. Érzékelhetőek az itt szerzett benyomások még a biblikus témájú Az égő csipkebokor lapjain vagy az Én vagyok című Jézus-regényében is. Móricz Zsigmond figyel fel rá, mikor a Nyugatban megjelenik Sötétség című elbeszélése 1922-ben. Az első közlés egyébként Pécshez, a Krónika című folyóirathoz fűződik 1921-ben. A népi írók között találjuk a csoport létrejöttének kezdetétől. A harmincas évek közepén kerül sor baranyai utazására, amit e címen foglal később kötetbe. Bajcsy-Zsi- linszky Endrével és Talpassy Tibor újságíróval Zengővár- konyban felkeresik Fülep Lajost, ellátogatnak az Ormánságba, Kiss Géza lelkészhez Kákicsra - utazásából cikksorozat születik, keserű helyzetkép Baranya pusztuló, egy- kéző magyarságáról. Utolsó baranyai utazására élete alkonyán, 1961-ben került sor, amikor így búcsúzik a gyermekévek helyszínétől, megállva Pécsváradon, a Vár utcában: „Pécsváradról indultam el hatvan évvel ezelőtt... úgy volt jó, ahogyan lennie kellett: játszani ebben a kertben, szeretni, szenvedni, csalódni s a kötelességeknek nekigyür- kőzni Vajszlón . .. s mindenre emlékezni Akarattyán, a Balaton mellett, ősszel, a vadlibák gágogása közben.” Gállos Orsolya megússza), sürgős kapcsolást kér: 1. a szupertitkos telefonvonalon (amelynek kódját csak ő tudja, és nyilván a hívott fél). 2. A titkos vonalon, amelyet rajta kívül még egy tucat nagyobb vállalat igazgatója is tud, használják a határesetekben. 3. A bizalmas vonalon, amelyen már az iskolaigazgatókat is kapcsolják, az utasítással: gyorsan mondják el, amit akarnak, mert a szál általában túlterhelt. Következnek a nem rendhagyó (de nem is rendes) beszélgetések a megyével, a várossal, az állatorvossal, a koordinációs főosztállyal, az ügyészséggel, a milíciával, a biztosítóval. A képes magazin szerkesztőségével és fotósával semmiképpen. Akkor meg hogy a fenébe kerül ide az a langaléta - olyan szeplősvörös, mint egy ír, de valójában nem is olvas, csak fotót fotóra gyárt, hogy kerül ez a kapuhoz? Egy kis vívmányért jöttem, nagyság, s ha maga lenne az, egészen biztos, húsz évvel többet élnék. Nem engedem be, egy kis üzemzavar, jöjjön holnap, a következő ötéves tervben, jöjjön púposnapján, kis- kedden. Csak most ne. Mert ha mégis, akkor Julcsi a csarnokban áll, a falakról vékony, nem apadó patakokban ömlik a padlóra a vér, s puha, élettelen halmok mindenütt: mögötte, előtte, alatta, még fölötte is, mert a pusztulás törvényét nem zabolázza a földi gravitáció. Ott áll Julcsi vakító fehérben (mert ez csak fénykép és nem ténykép ugyebár), mosolyog a látvány cukorkásbácsijának. Aztán megint eljő a teremtés ötödik napja, és a drótokkal-bádog- lemezekkel körülhatárolt terep, amit mi olykor úgy hívunk: a mindenség, újból benépesül repeső madarakkal. Vajszlón emlékmúzeum őrzi az író emlékeit Fotó: Löffler Mit érek szárnyak nélkül?
