Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)

1994-02-28 / 58. szám

1994. február 28., hétfő Sport üj Dunántúli napló 15 A világ sportja • Szöul. A dél-koreai női asztalitenisz világbajnok, Hyun Jung Hwa bejelentette, hogy visszavonul a versenyzéstől és a jövőben edzőként kíván dol­gozni. „Már 14 éve sportolok, szinte minden nyerhető címet megszereztem, amit lehetett. Mára belefáradtam” - mondta a 24 esztendős Hyun. Chung Kwang Ho, a világbajnoknő edzője elmondta, hogy nagyon sajnálja tanítványa döntését, de el kell azt fogadnia. Hyun Jung Hwa az egyénin kívül világbaj­nokságot nyert párosban (1987-ben) és vegyespárosban (1989-ben) is. • New York. A férfi távol­ugrás amerikai világcsúcstar­tója, a 30 éves Mike Powell 2000-ig, a Sydneyben rende­zendő nyári olimpiai játékok befejezéséig tervezi versenyzői pályafutását. Powell, aki Carl Lewis-tól elszenvedett barcelo­nai veresége óta legyőzhetet- lennek bizonyult, ott lesz az 1996-os atlantai ötkarikás játé­kokon, majd még hosszabb távú előrejelzése szerint 1998-ban kis pihenőt tart, mielőtt elkez­dene készülni a sydneyi újabb ötkarikás megméretésre. • Los Angeles. Az NHL nagy kanadai sztárja, Wayne Gretzky - a korábbi bejelentés­nek megfelelően - aláírta új, há­rom évre szóló, 25,5 millió dol­láros szerződését a Los Angeles Kings-szel. Gretzky, az észak-amerikai profi hokiliga egyik legeredményesebb játé­kosa évente 8,5 millió dollárért korongozik majd. • Hamm. Egyszerű pénzbír­sággal ért véget a két atlétikai edző ellen folytatott doppingper Németországban. Heinz-Jochen Spilkert 12 ezer, „névtelen” tré­nerkollégáját pedig 750 márka megfizetésére kötelezte a bíró­ság a gyógyszertörvény meg­szegése miatt. A két edzőt ko­rábban azzal is vádolták, hogy folyamatosan szállítottak tiltott serkentő szereket egyesületek­nek és sportolóknak. Kispályás-bonyodalmak Visszalépett a Marocco Visszalépett a Bajnokok tor­nája pécsi kispályás labdarúgó te­remtorna további küzdelmeitől az eddig 1. helyen álló Marocco FC csapata. Ennek a meglepő húzás­nak az okai után nyomozva jutot­tunk el Tóth Imréhez, a csapat já­tékosához, egyben szponzorához.- Az egész január 16-án kez­dődött - meséli Tóth Imre -, ami­kor a Bajnokok tornája mérkő­zése mellett a NIKI Kupán több meccs várt a csapatunkra. Ekkor az ellenfél, a Milán Bt. csapatka­pitányával megegyeztünk, hogy a mérkőzést későbbi időpontban játsszuk le, ehhez akkor a torna főszervezője, Kovács János is hozzájárult. Az elmaradt mérkő­zés lejátszása 2 héttel később meg is történt. Ehhez képest megle­pett, amikor a következő meccs előtt a kezünkbe nyomták a tabel­lát, ahol ezt a bizonyos Milán Bt. elleni meccset ki nem állás miatt 3-0-as gólkülönbséggel a Milán javára igazolták. Amikor erről kérdeztem Kovács urat, ő azt mondta, hogy rnjyel a mérkőzés lejátszására ő szerdám adott határ­időt, és addig meccs nem volt, az ellenfelünket illeti a két pont. Er­ről pedig a korábbi megbeszélé­sen szó sem volt. Ekkor bejelen­tettem, hogy visszalépünk a tor­nán való szerepléstől, a Bocz Kft. elleni meccset már versenyen kí­vül játszottuk le, ezért is szerepelt ott csapatunkban a PMSC játé­kosa, Ulrich. Nagyon rosszul esett, hogy hivatali tisztviselők úgy döntöttek a sorsunkról, hogy meg sem hallgattak bennünket. Csapatunk zömmel 40 év körüli emberekből áll, akik szeretnek játszani és ezért pénzt is képesek áldozni. Ezt szerintem senkinek nincs joga tönkretenni. A verseny főszervezőjét, a Pé­csi Polgármesteri Hivatal Sporti­rodájának a munkatársát, Kovács Jánost is megkérdeztük, mi a vé­leménye az üggyel kapcsolatban.- Tizenöt éve szervezem a kis­pályás futballtomákat, de eddig soha nem volt semmilyen vesze­kedés. Nem hiszem, hogy ben­nem lenne a hiba. A torna kezde­tén megbeszéltük a résztvevők­kel, hogy halasztás semmilyen körülmények között nincs. Ha egy csapat nem áll ki, akkor a 2 pontot 3-0-ás gólkülönbséggel az ellenfél kapja. A NIKI Kupán nemcsak a Marocco szerepelt a Bajnokok tornájának a mezőnyé­ből, de érdekes módon a többiek nem reklamáltak, hanem bele­nyugodtak a kiírásnak megfelelő pontlevonásba. Sportszerűüennek tartom a Marocco visszalépését, hiszen nem a mindenáron való győzniakarás a célja egy ilyen amatőr tornának, hanem a játék, a részvétel. Tóth Imréék ezzel a lé­pésükkel további 3 csapatot fosz­tottak meg a játéklehetőségtől. Sajnáljuk a visszalépésüket, de reméljük, hogy a jövőben is résztvevői lesznek rendezvénye­inknek. Kosa Péter Új szakosztály a PMSC-Fordannál Megerősítette a labdarúgó szakosztály vezetését a PMSC-Fordan. Rabi Csaba személyében szakosztálytitkár tevékenykedik, aki a szakosz­tály-igazgató, Mérei László he­lyettese is egyben. A futballisták erőnléti felké­szítését Sági Sándor is segíti. Már az alapozás során is tevé­kenykedett és a jövőben is fog. A PMSC-Fordan a bajnoki rajt előtt szurkológyűlést tart, ez március 2-án, szerdán 17.30-kor lesz Pécsett, a Laterum Szálló­ban. Erre minden szurkolót sze­retettel várnak. A klub elnöksége új szakosz­tályt hozott létre. A biliárdszak­osztály egyébként önfenntartó, a saját bevételeiből fedezi a ki­adásait. Veterán-vb Az utóbbi időben elég sokat lehetett hallani arról, hogy a magyarok - az osztrákokkal kö­zösen -jövőre női kézilabda vi­lágbajnoki döntőt szeretnének rendezni. Az viszont jóval ke­vésbé ismert, hogy egy másik vb lebonyolításának gondolatá­val is foglalkoznak a Magyar Kézilabda Szövetség vezetői. A veterán korú férfiak világ- bajnokságát eddig még soha nem írták ki, de a nemzetközi szövetség a közelmúltban zöld utat biztosított ennek a verseny- sorozatnak is. Ez késő ősszel lenne. Havelange 78 esztendősen sem vonul vissza Joao Havelange, a Nemzet­közi Labdarúgó Szövetség (FIFA) brazil elnöke hivatalo­san jelezte: júniusban, amikor Chicagóban sor kerül a FIFA kongresszusára, ismét jelöltetni kívánja magát az elnöki tiszt­ségre. A brazil sportvezető május­ban 78 éves lesz, 1974 óta első embere a nemzetközi futballve- zérkamak, az angol Sir Stanley Roust váltva a székben. Have­lange azt mondta, mind az öt kontinentális szövetség kinyil­vánította, bizodalmuk teljes személyében, nincs hát semmi alapja, oka arra, hogy ne indul­jon harcba Chicagóban. Az UEFA svéd elnöke, Len­nart Johansson éppen akkori­ban érkezhetett meg New Yorkba, amikor Havelange be­jelentette, ismét elnök kíván lenni. Riporterek ugyan szíve­sen faggatták volna Johanssont arról, vajon az UEFA is bízik-e Havelange-ban, ám Johanssont egyszerűen nem lelték az újság­írók. Csoda lenne, ha Bianchi, a „tűzoltó” kiutat találna • • Ötvenmillió dollár hiányzik a nápolyi kasszából A nehéznél is , nehezebb pénzügyi helyzetben van az SSC Napoli olasz labdarúgó- klub, melynek adósságai 50 millió dollárra rúgnak. A válságkezelésre összehív­ták a részvényeseket. A tanács­kozás végén (téma: hogyan menthető meg az összeomlástól 1987 olasz futballbajnoka) Ot­tavio Bianchi általános mene­dzsert bízták meg azzal a fel­adattal, találjon kiutat. Bianchi július közepéig pró­bálja elvégezni a „tűzoltást”. Az ő közreműködése hasznos lehet, de amúgy csak egy része annak a megoldási módusnak, melyet Nápoly polgármestere, Antonio Bassolini munkált ki, terjesztett elő. A nehézségeket fokozza, hogy 27 év után leköszönt az SSC Napoli klubelnöke, Ellenio Gallo is. A volt elnök szerint valódi csoda lenne, ha Bianchi kiutat találna. Bianchi egyszer már ki­válóan helyt állt. Igaz, akkor vezetőedzőként. Az ő dirigálá­sával nyerte első (és máig utolsó) bajnoki címét Itáliában az SSC Napoli. Csakhogy akkor ott volt az isteni Diego, Mara­dona, az argentin csodafutbal­lista is.- Remélem, Bianchi hasznos partnerekre lel, máskülönben nincs mit tenni - nyilatkozta Gallo. A klubon belül érthetően na­gyon rossz a hangulat. A játé­kosok lázadoznak, mert három hónapja nem kapnak fizetést. Emiatt azután érthetően dühö­sek. Levelet írtak már minden­kinek, aki számít, pontosabban akitől pénzt remélhetnek. Cito Ferrara csapatkapitány és a tel­jes játékosállomány új „címzet­tet” talált levele megírására. Az Olasz Ligához fordultak. Azt kérik, a liga lépjen fel a Napoli vezetőinél azért, hogy mihara- mabb fizessék ki elmaradt já­randóságaikat. Ha ez nem sikerül, úgy azt követelik: „pirítsanak rá” a ve­zetésre, és tegyék lehetővé au­tomatikusan a játékosok szabad szerződtetését. A labdarúgó NB III. tavaszi sorsolása 16. forduló. Március 12., 14.30: Gerjen - K. Rákóczi, Nagyatád - DDGáz SC, Komló - Balatonföldvár, Marcali - Kisdorog, Bonyhád - Fonyód, Letenye - Boly, PVSK - Barcs, K. Honvéd - Döbrököz. 17. forduló. Március 20., 15.00: Barcs - K. Honvéd, Döb­rököz - Gerjen, Boly - PVSK, Fonyód - Letenye, Kisdorog - Bonyhád, B.földvár - Marcali, DDGáz SC - Komló, K. Rákó­czi - Nagyatád. 18. forduló. Március 26-27. Szombat, 15.00: K. Honvéd - Boly. Vasárnap, 16.00: Nagy­atád - Gerjen, Komló - K. Rá­kóczi, Marcali - DDGÁZ, Bonyhád - B.földvár, Letenye - Kisdorog, PVSK - Fonyód, Döbrököz - Barcs. 19. forduló, ápr. 2-3. Szom­bat: Gerjen - Barcs (16.30), B.földvár - Letenye (16.30), DDGáz - Bonyhád (13.30), K. Rákóczi - Marcali (16.30). Va­sárnap, 16.30: Fonyód - K. Honvéd, Boly - Döbrököz, Kisdorog - PVSK, Nagyatád - Komló. 20. forduló, április 9-10. Szombat, 16.30: K. Honvéd - Kisdorog. Vasárnap, 16.30: Komló - Gerjen, Bonyhád - K. Rákóczi FC, Letenye - DDGáz SC, PVSK - B.földvár, Döbrö­köz - Fonyód, Barcs - Boly, Marcali - Nagyatád. 21. forduló, április 16-17. Szombat, 17.00: Gerjen - Boly. Vasárnap, 17.00: B.földvár - K. Honvéd, Fonyód - Barcs, Kisdorog - Döbrököz, DDGáz- PVSK, K. Rákóczi - Letenye, Bonyhád - Nagyatád, Komló - Marcali. 22. forduló, ápr. 23-24. Szombat, 17.00: K. Honvéd - DDGáz SC, Gerjen - Marcali. Vasárnap, 17.00.: PVSK - K. Rákóczi, Döbrököz - B.földvár, Barcs - Kisdorog, Boly - Fo­nyód, Bonyhád - Komló, Lete­nye - Nagyatád. 23. ford., ápr. 30. - Május 1. Szombat, 17.00: K. Rákóczi- K. Honvéd, Gerjen - Fonyód, Marcali - Bonyhád. Vasárnap, 17.00: Kisdorog - Boly, DDGáz SC - Döbrököz, Nagy­atád - PVSK, Komló - Letenye. 24. forduló, május 7., 17.00: Barcs - DDGáz SC, Bonyhád - Geijen, Döbrököz - K. Rákó­czi, Boly - B.földvár, Fonyód - Kisdorog, Letenye - Marcali, PVSK - Komló, K. Honvéd - Nagyatád. 25. forduló, május 14-15. Szombat, 17.00: Gerjen - Kis­dorog. Vasárnap, 17.00: Komló - K. Honvéd, B.földvár- Fonyód, DDGáz SC - Boly, K. Rákóczi - Barcs, Nagyatád - Döbrököz, Marcali - PVSK, Bonyhád - Letenye. 26. forduló, május 21-22. Szombat, 17.00: K. Honvéd - Marcali. Vasárnap, 17.00: Le­tenye - Gerjen, Boly - K.Rákó­czi, Fonyód - DDGáz SC, Kis­dorog - B.földvár, PVSK - Bonyhád, Döbrököz - Komló, Barcs - Nagyatád. 27. forduló, máj. 18-19. Szombat, 17.00: Bonyhád - K. Honvéd, Gerjen - B.földvár. Vasárnap, 17.00: DDGáz SC - Kisdorog, K. Rákóczi - Fo­nyód, Nagyatád - Boly, Komló- Barcs, Marcali - Döbrököz, Letenye - PVSK. 28. forduló június 5., 17.00: PVSK - Gerjen, Kisdorog - K. Rákóczi FC, B.földvár - DDGáz SC, K. Honvéd - Lete­nye, Bonyhád -Döbrököz, Barcs - Marcali, Boly - Komló, Fonyód - Nagyatád. 29. forduló, június 12., 17.00: Gerjen - DDGáz SC, PVSK - Kap. Honvéd, K. Rá­kóczi - Balatonföldvár, Nagy­atád - Kisdorog, Komlói Bá­nyász - Fonyód, Marcali - Boly, Bonyhád - Barcs, Lete­nye - Döbrököz. 30. forduló, június 19., 17.00: Kaposvári Honvéd - Gerjen, DDGáz SC - Kaposvári Rákóczi, Döbrököz — Pécsi VSK, Barcs - Letenye, Boly - Bonyhád, Fonyód - Marcali, Kisdorog - Komlói Bányász, Balatonföldvár - Nagyatád. Az őszről két fordulót a rossz időjárási- és pályaviszonyok miatt tavaszta halasztottak. A Dráva-csoport versenybizottsá­gának döntése szerint a 14.-et március 5-6-án, a 15.-et március 15-én rendezik meg. Már van hol szórakozniuk a görcsönyi fiataloknak Berkó Béla gondolt egyet, s épített egy krosszpályát Próbakör a pálya már elkészült szakaszán Mivel is töltse egy görcsönyi gyerek a szabadidejét? - gon­dolkodott el a dolgon Berkó Béla helyi villanyszerelő, egy­ben családapa. Á kocsmában, ugye mégse ücsörögjön, mozi nincs, egyéb szórakozási lehe­tőség sem igen akad. Isten- uccse’, építek nekik egy autókrosszpályát, hadd szá­guldozzanak - villant agyába a gondolat. Ha pedig kigon­dolta, hát meg is építette, így lett Görcsönyben krosszpálya. Ami ugyan egészen nincs még kész, a kivitelezésbe pedig jócskán bekapcsolódott saját fiai mellett a helybéli ifjúság is, ám Berkó Béla mégis jogos büszkeséggel vezetett körbe a hajdani téglagyár területén, ahol rögtönzött sárdagasztó-bemuta- tót is tartottak a fiúk egy házilag felkészített Zsigulival.- Sok olyan család él a köz­ségben, ahol a barkácsolás, a régi autók babrálása megszokott dolog, ám a „végtermék” kipró­bálására a közúton nem mindig adódik lehetőség - meséli az ezermester. - A mi udvarunk is kész roncstemető és szabadtéri szerelőműhely, mindig volt va­lami ócska járgány, ami azért kibelezve terepjárónak még jó lehetne. Az autókrosszt is sokan szeretjük, igaz leginkább a té­véből, innen az ötlet. Gondol­tuk, e járművek kipróbálására helyet keresünk magunknak. A polgármester úr bocsátotta ren­delkezésünkre a területet, mi pedig rengeteg munkával ka­nyargós, technikás pályát építet­tünk belőle. Több volt autóver­senyző tanácsát is kikértük, ám jó ötleteket továbbra is szívesen veszünk, hiszen fejleszteni való bőven van. Büfét szeretnénk a majdani nézőtérre, a pálya hossza is még növelhető. A te­rep olyan, hogy száraz időben utcai autóval is végig lehet rajta menni, így a tanulóvezetők is nagy hasznát vehetik. A fiata­labbaknak pedig kismotor- és kerékpárversenyeket szerve­zünk majd.-Tavasszal az első autós krosszversenyt is megrendez­zük. No, ne valami nagy ver­senyre tessék gondolni, nem profikat várunk egyelőre, csak a környékbeli fiatalok mérnék össze erejüket. Nagyon lelke­sek, és ami fontos, fegyelmezet­tek. Senki nem eszetlenkedik, ha kell, egymást figyelmeztetik a rendszabályok betartására. Nagyon örülök, hogy sikerült megvalósítani a terveinket, mert a fiatalok nagyon élvezik. Én pedig örülök az ő örömüknek! Szűcs Zsolt A lemaradásunk 10-15 éves Szomorúan írom ezen sorokat a labdarúgó utánpótlás-nevelés­ről. Arról, hogy 6-10 éves korosz­tályban mivel foglalkozzanak az edzők, hogy ne a felnőtt korú lab- darúgó-edzésmintákat alkalmaz­zák a gyermekek edzésekor. A magyar labdarúgás hanyatlása egyik fontos okának azt tartom, hogy a modem alapképzéstől 10-15 évvel le vagyunk maradva. Azt tapasztalom, hogy e korosz­tályban egyre csökken a már mű­ködtetett csapatok száma. A PMSC-Góliát Focisuli lassan a megyében egyedül marad. Min­den évben téli teremtornát rende­zünk Sellyén. Idén már csak öt csapatot sikerült versenyeztetni. Ebből 3 PMSC-Góliát-os volt. Olyan nagy települések, mint Szigetvár, Komló, Mohács, Sik­lós, Boly, Beremend nem veszik komolyan az alapképzést. Pedig pont a Beremend múltbeli példája bizonyítja, milyen fontos a labda­rúgás általános iskolai képzése. Ebben a korban nem az anya­giak a meghatározók. A pénz ké­sőbb kap szerepet, amikor egy-egy település labdarúgó csa­pata több százezer forintot fizet egy-egy felnőtt játékosért. Pedig a saját utánpótlására is támaszkod­hatna, ha komolyan venné az alapképzést. Ä megye felnőtt labdarúgásá­nak megteremtéséért hosszú idő óta a jövő labdarúgását áldozzák fel. Amíg nem oktatunk alapfo­kon magas szinten, addig ne vár­juk a sportág felemelkedését. Természetesen az oktatás alapfel­tétele az, hogy a gyermekekkel foglalkozó nevelők,- edzők is­merjék a szakmai anyagot. Ezen a területen is sok gond van, de ha működnek ezek a 6-10 éves gye­rekekből álló csapatok, akkor van lehetőség a szakmai színvonal emelésére. Ezért fontos hogy mi­nél több csoport működjön me­gye- és országszerte. Minden elismerés azoknak, akik jelen helyzetben vállalják a legfiatalabb korosztály képzését. Guzsvány János a PMSC-Góliát edzője Újabb Reynolds-per a láthatáron Újabb Reynolds-per van a láthatáron. Emlékezetes, az 1990-ben doppingolás miatt két évre eltiltott amerikai vi­lágcsúcstartó, Harry „Butch” Reynolds elmaradt versenydí­jai és reklámpénzei miatt 27,3 millió dollárra perelte a Nem­zetközi Amatőr Atlétikai Szö­vetséget (IAAF) és a pert megnyerte. Az IAAF azonban azóta sem ismerte el az ameri­kai polgári bíróság ítéletét és most egy cincinnatii bíróság­hoz fordult, az ítélet hatályon kívül helyezése érdekében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom