Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)

1994-02-14 / 44. szám

1994. február 14., hétfő Hazai körkép aj Dunántúli napló 7 MATÁV Rt.-Ericsson szerződés Negyvenkétezer telefon Mágneses rezonancia tomográf Bevehetetlen várak ? Víz­megosztás „A magyar fél tudja, hogy nekünk van igazunk, de ezt nem hajlandó elismerni, mert ha megtenné, akkor fölösle­gessé válna a Hágai Nemzet­közi Bíróság elé vitt jogi eljá­rás” - nyilatkozta a szlovák rádióban Július Binder a bősi erőmű szlovák beruházási igazgatója. Binder hangsúlyozta: Vida Gábor akadémikus és az egész magyar szakértői küldöttség pontosan tudja, hogy mit tar­talmaz a szlovák álláspont - „csak éppen a hazugság in­tézményét alkalmazzák, min­den eszközzel élnek annak ér­dekében, hogy a szlovák kor­mányt és Szlovákiát a nem­zetközi fórumokon előnytelen helyzetbe juttassák.” Binder kijelentette: „Vida akadémikus úr egyértelműen tudta, hogy mi a másodper­cenkénti 400 köbméteres át­lagnál több vizet nem adunk a Duna régi medrébe, hiszen már az elején figyelmeztettük őt, hogy ezekről a kérdésekről nem nyitunk vitát.” Arra a kérdésre, vajon a magyarországi választások után jobb tárgyalási feltéte­lekre számít-e, Binder azt mondta, hogy egyes témákról folyamatosan tárgyalni kell a magyar féllel, de feltételezi, hogy a választások után „op­timálisabb körülmények kö­zött lehet majd tárgyalni” Bu­dapesttel. Szegedi gyilkosság B. Walkó György, az MTI tudósítója jelenti: A belgrádi Vecemje Novosti című lap jelentése szerint a Szegeden és Szabadkán történt gyilkosságokat egy volt idegen- légiós, a Magyarországon letar­tóztatott Magda Marinko kö­vette el. Szabadkán - mint is­meretes - több személlyel vé­geztek, áldozatul esett a dús­gazdag Agatic-család is. A gyilkosságok kapcsolatba hoz­hatók a fegyvercsempészettel. Belgrádi sajtójelentések sze­rint a szegedi és az azzal egy- időben Szabadkán történt bűn­ügyek között kapcsolat van, s több hír szerint az áldozatok fegyverkereskedelemmel is fog­lalkoztak. A szegedi Z. Nagy Bálint, s a szabadkai áldozat, Agatic között is bonyolódott fegyverüzlet, s Z. Nagy Bálint egy idő után beleegyezett abba, hogy együttműködik a magyar rendőrséggel. A Politika Eks- pres című lap értesülése szerint Z. Nagy Bálint a magyar ható­ságoktól fegyvert kapott „csalé tek” gyanánt, hogy felderítsék a fegyverkereskedelmi csatorná­kat, s a tettes ezt követően vég­zett a szegedi vállalkozóval. A Matáv Rt. és az Ericsson Technika 3,5 milliárd forint ér­tékű szerződést írt alá a szek­szárdi térség telefonigényeit kielégítő, 42 ezer vonalkapaci­tású digitális telefonhálózat létrehozásáról. A Matáv és az Ericsson ed­digi legnagyobb szerződése ér­telmében 1995 júniusáig Szek- szárdon és környékén 98 tele­pülést kapcsolnak a hálózatba 37 digitális központ segítségé­vel. Az Ericsson 1992-ben nyerte meg a telefonhálózat ki­építésére kiírt pályázatot, me­lyen a Siemens cég is részt vett. A verseny eredményeként a Siemens nyerte a csornai, az Ericsson pedig a szekszárdi te­rület hálózatkiépítésének meg­rendelését. Az akkori pályázat egyik elvárásaként a cégek A közlekedési miniszter a HU.M.I.C. konzorciumot vá­lasztotta ki az M5-ÖS autópálya finanszírozására, megépítésére és üzemeltetésére vonatkozó koncessziós szerződés aláírásá­nak előkészítésére, de ugyanak­kor továbbra is fenntartotta a tárgyalás lehetőségét a másik pályázó - a GTMI-TRANS- ROUTE által vezetett konzor­cium - esetében is. Kedvező esetben március vé­gén írhatják alá a felek a kon­cessziós szerződést, mely az M5-ÖS autópálya MO-ás cso­mópontjától Kiskunfélegyháza Dél csomópontig terjedő első szakaszának finanszírozását, megépítését és üzemeltetését szabályozza. A beruházást leg­speciális lizingtechnikát dol­goztak ki a beruházás finanszí­rozására, ám a Matáv privati­zációja után lehetőség nyílt ennek módosítására. így a be­ruházást végül is a Matáv Rt. önerőből fizeti majd ki. A 42 ezer vonalkapacitás az üzembe helyezést követő első két évben biztosítja a térség megfelelő ellátottságát, 1996 után azonban valószínűleg há­lózatbővítésére lesz szükség, ami a telepített technológiával gyorsan és olcsón megoldható. A Matáv az önkormányzatok­kal úgy állapodott meg, hogy vonalanként a telefonra várók­nak kell fizetni. Erre az előfize­tők kedvezményes hiteleket vehettek fel. Tőlősi Péter, a Matáv Rt. fő­igazgatója a társaság idei terve­iről elmondta: 1994-ben nem a később 1997 végére kell befe­jezni. Az MO csomópont és Kecskemét közötti szakasz megnyitása 1996. január 1-jén várható. A koncessziós társaság az au­tópálya további szakaszainak megépítésére is kötelezettséget vállal, a megvalósítás időpontja azonban a forgalom növekedé­sétől és a beruházás gazdasá­gossági mutatóinak változásától függ. A továbbépítést jelentő­sen meggyorsíthatja, ha a társa­ság az útvonal megfelelő szín­vonalú kiépítésének finanszíro­zásába nemzetközi fejlesztési intézeteket is be tud vonni, il­letve, ha ki tudja használni az Európai Unió nyújtotta lehető­ségeket. központtelepítésre, hanem a már meglévő központkapacitá­sok jobb kihasználására törek­szenek. Fodor István, az Ericsson Technika elnök-vezérigazga­tója szerint a beruházás megva­lósítására olyan szervezetet építenek ki, amivel az alvállal­kozók tevékenysége a megszo­kottnál jobban ellenőrizhető és irányítható. A vállalkozás a társaság szakemberein kívül megközelítően 1000-1500 munkalehetőséget biztosít a kivitelezés időszakában. Az Ericsson Technika 1991 februárjában kezdte meg tevé­kenységét Magyarországon és az első éves 400 millió forintos forgalmuk tavaly 3,2 milliárd forintra emelkedett. Az idei tervezett bevétel pedig megha­ladja a 9,3 milliárd forintot. Bécs-Budapest A legnagyobb német bankok - a Deutsche Bank, a Dresdner Bank, a Commerzbank, vala­mint az Újjáépítési Hitelintézet, a KFW - is részt vesznek a Bécs-Budapest autópálya hi­ányzó szakaszának finanszíro­zásában - közölte a KFW, hoz­záfűzvén azt is, hogy az Ml/M 15-ös autópályák hiányzó szakaszainak építése január 10-én kezdődött meg, s a Bécs- Budapest autópálya 1995 végén áll az autósok rendelkezésére. A beruházás összköltsége 323 mil­lió ECU. Nagy európai bankok konzorciuma, a Banque Natio­nale de Paris, valamint az Euró­pai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) vezetésével, 189 millió ECU-t bocsát rendelke­zésre, az összeg egyharmada származik német pénzintézetek­től. Kelet-Magyarország első mágneses rezonancia tomográf- ját adták át a Debreceni Orvos- tudományi Egyetem Radioló­giai Klinikáján. A világszínvo­nalú, mintegy 180 millió forin­tot érő diagnosztikai műszer be­szerzésére az MT Medizinal- Technik AG és a DOTE közös vállalkozása nyújtott lehetősé­get. )rA mágneses rezonancia tomográfiái készített képek az anatómiai metszetek finomsá­gával vetekednek, A beteg nem kap sugárterhelést a vizsgálat során, eddig be nem vehető vá­rakba, például a gerinccsator­nába és a hátsó koponyagö­dörbe lehet bejutni segítségé­vel” - mondta a módszerről Pé­ter Mózes professzor, a Radio­lógiai Klinika igazgatója. A Pick Rt. mégiscsak meg­veheti a Budapesti Húsipari Részvénytársaság Herz-szalá- migyártó üzemét, miután le­mondott a Gyulai Húskombinát többségi tulajdoni jogáról. A hitelezői választmány ko­rábban már döntött arról, hogy a részvénytársaságot a Pick Rt. és az osztrák-magyar érdekeltségű Landhoff Kft. veheti meg. Az AV Rt. ügyvezetése azonban ezt a döntést versenypolitikai szempontból visszautasította, mivel a Pick megnyerte a Gyu­lai Húskombinát 50 százalék plusz egy szavazatot képviselő tulajdonát is és a Herz Szalámi­gyár megszerzésével a társaság monopolhelyzetbe került volna a hazai piacon. A Herz-üzemet A McDonald's étteremlánc a megjelenése óta eltelt öt év alatt összesen 2,5 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, ebből 650 milliót 1993-ban. Az éttermek összforgalma tavaly megközelítette a 2,5 mil­liárd forintot, szemben az előző évi 1,6 milliárddal. Az árakat egy év alatt mind­Andréka Bertalan, a Népjó­léti Minisztérium helyettes ál­lamtitkára az ünnepélyes átadá­son elmondta: az országban több helyen a modem nagymű­szerek kapacitását csupán 25- 30 százalék erejéig veszik igénybe. Éppen ezért bír óriási jelen­tőséggel, hogy egy olyan in­tézmény gazdagodhat a Shi- madzu SMT 100 X típusú be­rendezéssel, ahol azt a gyógyí­tás mellett az oktatás és kutatás területén is fel tudják hasz­nálni. A mágneses rezonan­cia tomográfot Gergely Lajos rektor és Viktor Gräber, az MT Medizinal-Technik elnök-ve- zérigazgatója „nyújtotta át” képletesen a régió 3 millió la­kójának. azonban már egy ideje a Pick bérelte és üzemeltette úgy, hogy a bérleti szerződés egy pontja elővásárlási jogot biztosított az rt.-nek. A pénteki választmányi ülé­sen kompromisszum született. A Pick Rt. megveheti a Herz Szalámigyárat, miután lemon­dott a Gyulai Húskombinát többségi tulajdonrészéről és kö­telezettséget vállalt arra is, hogy aláveti magát a Versenyhivatal döntésének. Ennek fejében az Állami Vagyonkezelő Rt. nem él tulajdonosi jogával és a szer­ződést a választmány kötheti meg a részvénytársasággal. A Pick Rt. pályázatában 900 millió forintos vételárat ajánlott az üzemért. össze 13 százalékkal emelték. Ez év végéig a társaság hét új éttermet nyit az országban, a legközelebbit e hónapban Sze­geden.A hálózat forgalma vár­hatóan 30-40 százalékkal nö­vekszik. A bővülő forgalom el­lenére a múlt évet veszteséggel zárták , de ez kisebb mértékű, mint 1992-ben volt. A nagykállói Korányi Frigyes Gimnázium 15 ezer kötetes könyvtára 400 muzeális értékű ős- nyomtatmánnyal büszkélkedhet. A művek restaurálásra szorulnak, amelynek munkáit a Szé- csényi Könyvtár műhelyében végzik. Az iskola eddig 17 kötetet restauráltatok. A képen: a könyvtár legrégibb darabja az 1591-ben kiadott latin nyelvű teológiai értekezés. 1997 végére Autópályán Félegyházára Pick Herz házasság Hét McDonald's étterem «* tt Néhány hónap alatt építette fel a VEGYÉPSZER azt a 3000 négyzetméteres alapterületű üzem­csarnokot, amely az Esztergom melletti volt szovjet katonai lőtéren áll. A tervek szerint tavasz- szal kezdi meg itt az amerikai AMP multinacionális cég az elektronikai eszközök gyártását. Szárdíniai magyar lányok A Szardíniáról elmenekült és a római magyar konzulátus­tól segítséget kérő magyar lá­nyok esete azt a gyanút erősíti, hogy szervezett formában zaj­lik a lányok Magyarországról Szárdíniába szállítása és ott prostitúcióra kényszerítése. Az olasz hatóságok számára a ma­gyar lányok ügye azonban még jelentéktelen a hasonló hely­zetbe kerülő más nemzetiségű lányok mellett - jelentette ki Galántai Ambrus római ma­gyar konzul az MTI római tu­dósítójának. A konzul, elmondta, hogy a magyar külügyminisztérium már korábban is kapott szórvá­nyos jelzéseket a Szárdínián bajba jutott lányokról. Egy- egy magyar lány eddig is elju­tott a római magyar nagykö­vetségre, de a mostani esetből derült ki meglehetősen ponto­san a „leánykivitel” szervezett­sége, meglehetősen nagy mé­rete. A rendszerváltozás után gyökeresen megváltozott Ma­gyarország és Olaszország tit­kosszolgálatainak együttmű­ködése. Ezt hangsúlyozta Füzessy Tibor, a magyar tit­kosszolgálatokat ellenőrző tárca nélküli miniszter, aki ja­nuár közepén tárgyalt Rómá­ban az olasz titkosszolgálatok vezetőivel. Az együttműkö­dés egyik fő területe a szerve­zett bűnözés elleni harc, s a le­ánykereskedelem kétségtelenül ide tartozik. Ezzel kapcsolat­ban a magyar konzul azt kö­zölte, hogy a szardíniái eset ügyében - a magyar illetéke­sekkel történt konzultációt kö­vetően - kapcsolatba lép az il­letékes olasz hatóságokkal is. konzul és a konzulátus azonban nem nyomozóható­ság, nem bűnüldöző szerv ­hangsúlyozta Galántai Amb- rus.-Feladata és lehetősége az, hogy a bajba jutott magyar ál­lampolgároknak segítsen. A konkrét ügy kapcsán azt kö­zölte, hogy a magyar nagykö­vetség már tervbe vette, meg­vizsgálja a tiszteletbeli konzu­látus megnyitásának lehetősé­gét Szardínián. Addig is a ró­mai nagykövetség és konzulá­tus igyekszik segíteni. Azt azonban tudni kell, hogy nem állampolgári jog az, hogy egy külföldön bajba jutott ma­gyar állampolgár a konzulátus­tól kapjon anyagi támogatást a hazajutáshoz. A konzulátus természetesen megkölcsönzi a hazatéréshez elengedhetetlenül szükséges útiköltséget azok­nak, akik önhibájukon kívül jutnak bajba, de ezt is csak ak­kor teheti, ha biztos garanciát kap arra, hogy a kölcsönt visz- sza is fizetik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom