Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)
1994-02-05 / 35. szám
4 üj Dunántúli napló Események - Programok 1994. február 5., szombat MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ÁGOTA, INGRID nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 7.03 nyugszik 16.51 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-12, valamint 14-16 óráig a 415-000-es telefonszámon. Hírszerkesztő: HAJDÚ ZSOLT Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 415-000-es számon NAGY ISTVÁN A „lakatmúzeum” felújítása A lapunk tegnapi számában megjelent fotó hatására a Pécs parkjainak egy részét gondozó Törtely László vállalkozó elhatározta, hogy önerőből helyreállítja Pécs egyik nevezetességét, a Janus Pannonius utcai „lakatmúzeumot”. A letört rudak pótlása pepecselő munka, hiszen amikor a kis rácsot készítették, a hegesztés még ismeretlen volt, így a vasakat szegecsekkel erősítették egymáshoz. Törte- lyék tavaly a rács kovácsoltvas csúcsait pótolták, s akkor még 163 lakatot számoltak a ruda- kon. A jövő héten kezdődő „renoválás” a helyszínen nem végezhető, ezért hétfőn a rácsot eltávolítják, és egy műhelyben hozzák rendbe néhány nap alatt. A szerelmes találkák jelképévé vált rács eredetileg bizonyára egy vízlefolyót védett. K. G. Időjárás Folytatódik a szokatlanul enyhe idő. Változóan felhős lesz az ég, de számottevő csapadék nem várható. A Dunántúlon élénk, időnként erős déli szélre számíthatunk. Vízállások: Mohács 435 cm apadó, vízhő4.3 fok, Őrtilos -14 cm áradó 4.0 fok, Barcs -11 cm áradó 3.8 fok, Drávaszabolcs 81 cm apadó 3.1 fok. SZOMBAT-VASÁRNAP Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és Baranya megye egész területéről érkező betegek részére. SZOMBAT Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat: sebészet: Megyei Kórház I. Belgyógyászat, Megyei Kórház Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE I.sz. Sebészet és Belgyógyászati Klinika. VASARNAP Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet: 3.sz. Honvéd Kórház. SZOMBAT-VASÁRNAP Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a NeTatarozzák a pécsi Liceum-templomot A jó lány és a lovas nő Mai Ágota nevünk a görög Agatha, Agathe nevekből származik, melyekben a „jó” jelentésű „agathos” szó rejtőzik. Nemrég került a mai nap élére az Ingrid, mely germán eredetű, jelentése: „a lovasnő, akit Ing- wio isten véd”. — Aknát találtak Drávátokon a Kossuth Lajos utcában egy építkezés során. A feltehetően a II. világháborúból megmaradt szerkezetet, melyet már vastag földréteg fedett, a tűzszerészek semlegesítették. — Iskolabővítés Sellyén. Új emelettel bővül a sellyei Általános Iskola épülete: a harmadik emeleten további öt tanteremet alakítanak majd ki. A beruházás mintegy 20 millió forintba kerül, az összeget a helyi önkormányzat pályázat útján nyerte el. — Számítógépekkel dolgoznak már a zóki takarékszövetkezetben. A takarékpénztár munkatársai a napokban kapták központúktól a modem műszereket, melyeknek kezelését nem tanfolyamon, hanem munka közben: a jelenlegi adatok feldolgozása során sajátítják. — Vizesblokkal bővült az egyházasharaszti általános iskola tornaterme. A tornaórák csaknem 200 rohangáló, kiizzadó kisdiákja megfelelő körülmények között tisztálkodhat már. A munkálatok félmillió forintba kerültek, a helyi önkormányzat közhasznú munkaerőt is igénybe vett. Hamis-gyanús ezerforintos Komlón A napokban egy gyanús 1000 forintost találtak az IBUSZ Bank Komlói Fiókjában. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint nem ritka, hogy hamis, vagy véletlenül kimosott papírpénzt fedeznek fel a bankokban, de általában a kisebb forgalmú vidéki bankok esetében, így Komlón is szokatlan esetnek számít. A hamis-gyanús bankjegyről, a forgalomból való esetleges kivonásáról általában egyhóna- pon belül kapnak tájékoztatást a Magyar Nemzeti Banktól. Tornaterem épül Yéménden Évek óta gondot jelentett a pécsi Liceum-templom állaga. A szomszédos Széchenyi Gimnázium tatarozásából a templomra már nem futotta. Most végre elkezdhették a tetőszerkezet, a bádogozás, és a homlokzat helyreállítását. Az 1756-ban felszentelt, egykori pálos rendi,- barokk templomhoz 1757-75-ben építették hozzá a rendházat. A copf stílusú kapuzat 1780-ban készült. Amikor II. József feloszlatta a magyarországi szerzetes rendeket, így a pécsi pálosokét is, 40 évig csak raktárnak használták a templomot. Az 1920-ban Pécsre települt Erzsébet Tudományegyetem kapta meg egyetemi templomként. A belvárosi templom belső berendezését, az oltárt, Szt. István és Szt. László szobrát ide helyezték át. A mintegy 3 millió Ft értékű tatarozási munkát Sramkó János pécsi vállalkozó végzi. Az OMF 300 ezer Ft-al járult hozzá a műemléktemplom rendbehozatalához. A cserépfedés elkészült, most a homlokzati felújításon dolgoznak. Restaurálják a budafai homokkőből készült homlokzati díszítőelemeket, párkányokat, ablakkereteket, oszlopfőket és a lábazatot, a hiányzó részeket kipótolják. A munkát szeretnék húsvétra befejezni. R. Gy. A felújítás 3 millió forintba kerül Fotó: Löffler Megkezdődtek a véméndi általános iskola tornatermének alapozási munkálatai. Az új épület nem csupán a kisdiákok tornaóráinak, de a falu egyéb kulturális rendezvényeinek is helyet ad majd. Lesz benne színpad, két kuglipálya, hatalmas konyha, terem lakodalmak, összejövetelek alkalmára. Az építkezés várhatóan 1996-ra fejeződik be, és a helyi önkormányzatnak mintegy 52 millió forintjába kerül. „Harmincasok” bálja Farsangi bált szerveznek a „harmincasoknak” a különböző keresztény közösségek ma 19.30-kor a pécsi Leöwey Gimnáziumban. A programban vidám jelenetek, tánc, tombola és vetélkedők szereplenek. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága jó férjem, édesapánk, szeretett nagyapánk, apósunk, vőnk, öcsénk, sógorunk és kedves rokonunk KRISZT KÁROLY kisdaindoli, volt mecsek- falui lakos beteg szíve 55 éves korában örökre megpihent. Temetése a február 7-én 13 órakor kezdődő szentmise után lesz a mecsekfalui temetőben. Készülő vízmű Befejezéséhez közeledik az Antalszállás és Terecseny vezetékes ivóvíz-ellátását biztosító közmű építése. A két éve megkezdett, 20 millió forintba kerülő beruházás 120 családot érint. A munkálatok költségeit a helyi önkormányzat részben önerőből, részben pedig céltámogatásból fedezi. Akvarell-kiállítás Tóth László rajztanár akva- rell-kiállításának megnyitója kezdődik ma 11 órakor a pécsi Műhelygalériában. A művész 1962-ben született Pécsett, 1985 óta rendszeresen szerepel tárlatokon az ország különböző városaiban. A kiállítást Soltra Elemér festőművész nyitja meg. A Pécsi Origami Kör tagjainak kiállítása nyílott meg tegnap a pécsi Tiszti kaszinóban (volt Fegyveres Erők Klubbja.) A tárlat február 21.-ig látogatható • Fotó: Löffler Gábor Rendezvények 04 - 05 - 07 — Izgulás a munkahelyért. Boldogasszonyfa keresőképes lakóinak csaknem 30 százaléka a régi Baromfifeldolgozó és Forgalmazó Vállalat, most Anasco Rt. boldogasszonyfai üzemegységében dolgozik. A falu életében törést jelentene az üzemegység felszámolása, bezárása. Végleges döntésre február 17-én lehet számítani. — Életveszélyben a kutyadédelgetők. A Pécs Városi Tisztiorvosi Intézet kéri, hogy azok a pécsi lakosok, akik Nagypeterden, a Világos dűlőben egy háromhónapos beteg kutyát ápoltak, sürgősen jelentkezzenek az intézetben, mert az állat veszett volt. — Véget ért a dán Frede - rikshavn Business College és a pécsi Janus Pannonius Tudomány által közösen szervezett „Business English” ingyenes nyelvtanfolyam. A foglalkozások a JPTÉ Közgazdaságtudományi Karán folytak, a csaknem félszáz szerencsés résztvevő sikeres vizsga esetén oklevelet kap. urológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Munkácsy M. u.) Szemészeti betegek ügyelet ellátása: POTE Szemészeti Klinika. (400 ágyas Klinika) Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gége Klinika.( Munkácsy M. u). SZOMBATON NYITVA TARTÓ GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. gyógyszertár 7.30-13.30-ig, utána zárt ajtók mellett ügyeletet tart; Arany Sas gyógyszertár, Pécs, Széchenyi tér 2. 10/1. sz. gyógyszertár 8-13-ig, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár 7-14-ig, utána zárt ajtók mellett ügyeletet tart; Pécs-Kertváros, Krisztina tér 10. 10/57. sz. gyógyszertár 7-12-ig; Öttorony gyógyszer. Pécs, Hajas 1. u. 11. 8-12-ig. Koronás Kígyó gyógyszertár, Pécs, Szabadság u. 46. Nyitva Közlemények A „Rákfene” című darab szombati előadása technikai okokból ma 20 órakor kezdődik a Pécsi Nemzeti Színházban. A nyugdíjasok a szokásos egészségügyi sétához ma 12.20-kor gyülekezzenek a pécsi vasúti főpályaudvar előtt. A „Déli” című újság ötórai teája ma 17 órakor kezdődik Pécsett, a Nagy Imre úti Panoráma presszóban. Szőnyegárverés kezdődik ma 10 órakor a Pécsi-ker Kft. diszkont áruházában Pécsett, a Tüskésréti út 11-ben. Hasonló árverésre ezentúl minden hónap első szombatján sor kerül majd. A Független Kisgazdapárt pécsi szervezete taggyűlést tart február 7-én 17 órakor Pécsett, a Széchenyi tér 18-ban. 8-12-ig. Melinda gyógyszert. Nagy Imre út. 34. nyitva 8-12-ig. OMKER szaküzlet, Hungária út 53/1. 8.3012.30-ig. Ad-Vitalis Gyógyászati szaküzlet Pécs, Kereskedők Háza, Rákóczi u. 46., római szint. Nyitva 9-től 13-ig. VASÁRNAP NYITVA TARTÓ GYÓGYSZERTÁR Igazgyöngy gyógyszertár Pécs Galamb u. 14. 8-12 óráig. Melinda gyógysz. Nagy I.u. 34. 8-12-ig. SZOMBAT-VASARNAP ORVOSI ÜGYELET Körzeti orvosi ellátás szombat-vasárnap sürgős orvosi ellátásra szoruló betegek részére: Pécs város, valamint Abaliget, Kozármisleny, Pellérd, Ber- kesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és a csatolt községek felnőtt lakossága részére szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti körzeti orvosi ügyeleti helyiségeiben. Telefon: 414-347. Farsangi délelőttre invitálja a kicsiket és a nagyokat a pécsi Szivárvány Gyermekház: a színes rendezvénysorozat ma 9.30-kor kezdődik. Társastáncok bálja kezdődik ma 20 órakor a szigetvári Oroszlán étteremben. Diák diszkó lesz ma 19 órától a pécsi Ifjúsági Házban. A Hollywood’s New Bloods együttes lép fel ma 21 órakor a pécsi Rák Caféban. A pécsi Helyőrségi Klubban ma 10 órakor a Bóbita bábszínház előadja a „Cini Samu” című mesejátékot. A Bibliaiskolák Közössége előadássorozatot indít, melynek első összejövetelére február 7-én kerül sor Pécsett, a Petőfi út 7. szám alatt. Fogászati ügyelet, szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, gyermekek részére is. Pécs város gyermeklakossága részére szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Gyermekllinikán, Pécs, József Attila u. 7 (bejárat a Bajnok u. felől). Telefon: 310-938. A berendelt betegek ellátása 8-13 óráig történik ugyanitt. A városkörnyéki községekben és Egerágon lakó gyermek- lakosság (1-14 éves korig) részére az ellátást a Megyei Gyermekkórház (Pécs, Nyár u. 8.) ambulanciáján végzik szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 313-144. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. gyógyszertár, Arany Sas gyógyszertár, Pécs, Széchenyi t.2. Egésznap zárt ajtók mellett ügyeletet tart. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 412-390-es telefonszámon. Tegnap délután több hektárnyi gazos terület égett Pécs-Somogyon a Csap utca 16. szám mögötti legelőn. A pécsi egységek kiérkezéséig a lakók már megkezdték a tűzoltást: a lángokat sikerült együttes erővel hamar megfékezniük. Arrogáns telefonáló értesítette tegnap a pécsi Tűzoltóságot, hogy Pécsett, a Hunyadi út 95. szám fölötti erdőrészen illegális fakitermelés után ismeretlen személyek hatalmas máglyát készülnek meggyújtani, mely minden bizonnyal lángba borítja majd a környéket. Több órás telefonálgatás, helyszínelés után kiderült: a bejelentés vaklárma volt, a fakivágás engedéllyel folyt. A tűzoltók kérik, hogy, amennyiben lehetséges, az állampolgárok tájékozódjanak, mielőtt riasztják az egységeket. Engedély lőfegyverekhez A Baranya Megyei Rend őr-főkapitányság értesíti lőfegyvertartási engedéllyel rendelkező ügyfeleit, hogy a lejárt tartási engedélyek az azokat kiadó rendőri szervnél hosszabbít- tathatók meg. A meghosszabbításért az ügyfelek a Népjóléti Minisztérium rendelete által szabályozott orvosi igazolással és 1000 forintos illetékbélyeggel folyamodjanak. Az igazolásnak tartalmaznia kell, hogy milyen kategóriára érvényes, s hogy mikor esedékes a következő vizsgálat. Holnap „Itthon” A hagyományos dzsessz barátainak szolgál különleges zenei csemegével a Pécsi Körzeti Stúdió Itthon című műsora vasárnap 18 órakor a Tv-2-őn. Bagi Dániel és Rozs Tamás klasszikus dzsessztémákra improvizál, Trosz Zsuzsa jelmezeiben a pécsi Művészeti Szakközépiskola balettnövendékei működnek közre. Egészségügyi szolgálat