Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)

1994-02-27 / 57. szám

Stich igent mondott a Davis Kupára Az „öregek” voltak a húzóemberek Az alapbajnokság jól sikerült a Honvéd Bajai SE-TK kosarasainak A világranglista második he­lyén álló német teniszező, Mi­chael Stich hazája Davis Kupa-csapatának rendelkezé­sére áll az 1994-es esztendőben.- Pályára lépek hazám színe­iben a Davis Kupa-mérkőzése­ken, már az osztrákok ellen is ­A labdarúgó világbajnoki előkészületek izgalmában gyak­ran elszabadulnak az indulatok. Különösképpen igaz ez a brazi­lokra, ahol már a csapat összeál­lítása és a helyes taktika megvá­lasztása is csak heves viták kö­zepette képzelhető el. Legutóbb például a dél-amerikai labdarú­gás fekete gyöngyszeme, Pelé tett javaslatot arra, hogy mikép­pen kellene kialakítani a világ- bajnoki aranyéremre áhítozó brazil válogatott csatársorát. A sportág élő legendája szerint há­rom támadóval kellene megkí­sérelni a gólgyártást, mert csak ez lehet a siker záloga. A vá­lasszal természetesen nem ma­radt adós Carlos Alberto Perre­Reményt keltő sorsolás az asztalitenisz EB-re Az Európai Asztalitenisz Szövetség (ETTU) elkészí­tette a március 25. és április 4. között Birminghamben zajló kontinensbajnokság csapat- versenyeinek a sorsolását. Magyar szempontból min­denképpen szerencsésnek mondható az idei Európa-baj- nokság csoportbeosztása, hi­szen az igazán kemény ellen­feleket elkerülték a hazai leg­jobbak. Noha a férfi és női váloga­tott összeállítását csak a hét­végi ranglistaversenyek - amelyek döntőit a különböző helyszíneken ma rendezik - után tervezi a két szakvezető, Juhos József és Fülöp István, azért az már most kijelent­hető: a piros-fehér-zöld színek képviselői a kiegyensúlyozott mezőnyben ezúttal megkapták az esélyt a jó szereplésre. A magyar férfi válogatott­nak a B-csoportban a követ­kező ellenfelek jutottak: Ang­lia, Franciaország, Ausztria, Oroszország és Görögor­szág. A Bátorfi Csilla által vezé­relt női együttes ugyancsak a B-csoportban kapott besoro­lást, vetélytársai: Hollandia, Anglia, Franciaország, Olasz­ország és Szlovákia. mondta Stich az őt erről faggató újságíróknak. Ez utóbbi megjegyzése arra vonatkozott, hogy Boris Becker nemrég úgy nyilatkozott: a március 25-27-i, osztrákok el­leni találkozón nem szerepel, utána viszont igen. ira, a háromszoros világbajnok együttes jelenlegi szövetségi kapitánya:- Óriási az ötlet! Imádnának minket az ellenfelek. Kifutnánk a gyepre három csatárral, s olyan támadó stratégiával, ame­lyet utoljára 30 évvel ezelőtt al­kalmaztak a szakemberek. Ezt még Pelé sem gondolhatja ko­molyan - hangzott Parreira kissé gúnyoros véleménye. A hírek szerint azonban nem ez volt az egyetlen Pelé-meglá- tás, amely vitát eredményezett. Legutóbb egy televíziós nyilat­kozatában jelentette ki:- Nem hiszem, hogy Bebeto játéka sokat segítene a brazil labdarúgó válogatottnak a ne­Nem az amerikaiak nagy ér­deklődése késztette a labdarúgó világbajnoki döntő szervezőit arra, hogy pluszjegyeket adja­nak ki. Sokak örömére a Nem­zetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) felmérése alapján még több belépőre van igény. Az amerikai szervezőbizott­ság különböző bérleteket is kiad a világbajnokságra. A bérletek közül a legelőnyösebb - amely egyben a legdrágább is - 10 000 dollárba kerül. Egy ilyen „iga­zolvány” tulajdonosa tíz mér­kőzésre látogathat ki, amely Oroszország Olimpiai Bi­zottságának elnöke, Vitalij Szmirnov, aki a NOB egyik al­elnöki tisztét is betölti, egy saj­tótájékoztatón Lillehammerben szomorúan beszélt a sport oroszországi helyzetéről, mondván: napjainkban nagyon nehéz időket élnek át. Most minden igyekezetük arra irányul, hogy megóvják azokat sportot és a sportolókat, akik nem látván más kiutat, in­kább a külföldet választják, VB-döntősök egymás ellen A labdarúgó világbajnokság június 17-én kezdődő 24-es döntőjének rajtja előtt egymást érik az előkészületi találkozók. A román válogatott újabb előkészületi mérkőzést kötött le az ugyancsak vb-döntős Bolívia ellen. Az összecsapást április 20-án a román fővárosban, Bu­karestben játsszák. Románia vb-ellenfelei az A-csoportban: a házigazda Egyesült Államok, valamint Svájc és Kolumbia. Bolívia a C-csoportban a címvédő Né­metország, Spanyolország és a Koreai Köztársaság ellen ját­szik. Klicsu az 1. helyre várja a Diósgyőrt A Diósgyőri Football Club - a Miskolci Városi Ügyészség felszólításának eleget téve - a borsodi megyeszékhelyen meg­ismételte a január elején meg­tartott közgyűlést. Ezen Klicsu András, a DFC elnöke bejelentette: a felnőtt csapatot, amelyet a Szentmihá- lyi Antal, Kálmán Vilmos edző­kettős irányít, az első helyre várják az NB II. Keleti csoport­jában, vagyis egyenes ágon sze­retnék kiharcolni az élvonalbeli szereplés jogát. A helyi megíté­lés szerint ehhez a feltételek adottak. gyedik világbajnoki aranyérem megszerzésében. Bebeto, aki az elmúlt eszten­dőben a spanyol bajnokságban csillogott, nem hagyta válasz nélkül a kritikus megjegyzést:- Azt gondolom, Pelé nincs tisztában a mai labdarúgás jel­legével. Ő még könnyen leve­gőhöz juthatott a védők között, mert nem vették annyira szigo­rúan az emberfogást. Manapság azonban a védő olyan, mint a ragasztó, levakarni sem lehet. Az első perctől az utolsóig ott liheg az ellenfél nyakában. Ami az én szereplésemet illeti, in­kább a pályán mutatott teljesít­ménnyel szeretnék választ adni kételyeire - mondta Bebeto. magában foglal két negyeddön­tőt, egy elődöntőt, a döntőt és a harmadik helyért lejátszandó mérkőzést. Egy olcsóbb változattal (6900 dollárba kerül) a döntőt, egy elődöntőt és a „bronzér­mes” mérkőzést lehet megtekin­teni. A jegyárak rendkívül változa­tosak. A legolcsóbbak 125 dol­lárba kerülnek. A csoportmér­kőzések legdrágább belépői (450 dollár) pedig az Írország - Ölaszország mérkőzésre érvé­nyesek. ahol biztosabb megélhetés vár rájuk. Oroszországban kevés pénz jut a sportra is, emiatt mindenki külföldön akarja folytatni a pá­lyafutását. A játékos-kirajzás riasztó példájaként említette a jégkorongozók tömeges elván­dorlását: a legjobb orosz hoki­sok közül több mint 200-an ját­szanak jelenleg külföldi klu­bokban. A sztárok az amerikai profi ligában, a többiek nyu­gat-európai csapatokban. Az egymás elleni eredmé­nyek alapján a legjobb helyről kezdhette meg tegnap a ráját­szást a 21-26. helyért a Honvéd Bajai SE-TK NB I. B-csoportos férfi kosárlabda csapata. A vé­gétért alapbajnokságról és a várható folytatásról Pump Gá­bor edzőt kérdeztük. Elmondta, hogy váratlanul jött tavaly ausztusban az NB I. lehetősége, a Kaposvári Hon­véd és a Bajai TK összevonásá­val. Csak két hetet tudtak sze­zon előtt közösen dolgozni, és csak menet közben derült ki, hgoy a katonák közül kikre le­het számítani. Végül is Halmai és Bödör játszott alkalmanként hasznosan, a Bajai Bácska ifjú­sági csapatából bevonult Csá- taljay viszont meghatározó em- _ber lett. Az igazi játékerőt azonban a három bajai „öreg”, Likár, Gorjanácz és dr. Varga jelentette. Bár nem tudtak annyi edzésre eljárni, mint a többiek, ennek ellenére köszönet illeti őket a segítségért. Mellettük még Kajtár volt az, aki kezdet­ben ponterősen játszott, majd hullámvölgybe került, de a haj­Nemrégiben Budapesten járt a koreai GoldStar labdarúgó csapata, amely az FTC-vel és a DVSC-vel játszott. A távol-ke­leti együttes edzője, Young Je- ung-Cho (40 éves) az elutazás előtt azt mondta: fontolgatják, hogy a nyáron magyarországi edzőtáborozásra jöjjenek.-Jól éreztük magunkat, s megmondom őszintén, többet kaptunk, mint amit vártunk - mondta az edző, arra célozva, hogy nagyon tetszett a főváros, és igen barátságosak voltak a budapesti és debreceni vendég­látók is. Aztán már a labdarú­gásról nyilatkozott. Nem „púde- rozott”, hanem arra a kérdésre, hogy milyennek látja a magyar futballt, nyíltan bírált.-Én magam is játékos vol­tam, nyolc évvel ezelőtt részt vettem a mexikói világbajnok­ságon mint válogatottunk egyik védője - mondta a szakember. - Állandóan figyelemmel kísé­rem a világ futballját, ismerem a magyart is, s meg kell monda­nom, elmarad például a német, az olasz, az angol vagy még több ország labdarúgása mö­Ruud Gullit holland labda­rúgó, az olasz Sampdoria játé­kosa egy nyilvános tv-műsor keretében átadja személyes rára már ismét belejött. Egész idényben nyújtott teljesítménye alapján Csányi az egyik példa­értékű játékos. Rapszódikus volt Jenei, akiről mindenki tudja, hogy jó képességű kosa­ras, mérkőzéseket tud eldönteni. A bajnokságban a jó rajt után megsérültek a kulcsemberek és kezdeti lelkesedés is kissé visz- szaesett. Volt olyan vesztes mérkőzés, amikor csak Likár lépett pályára a meghatározó emberek közül. Menet közben Gorjanácz hosszú időre kiesett, ami Pump Gábor edzőnek ko­moly gondot okozott, mert a magas játékosban hiányt szen­vedett a gárda. Az együttes je­lentős hátránya a vetélytársak- kal szemben az, hogy azoknál (a TFSE kivételével) profik szere­pelnek, és majd mindenütt akad két idegenlégiós is. A honvédo- sok viszont amatőr alapon, szinte a játék öröméért kosaraz­nak. Minden ellenfél termetre és fizikálisán is föléjük kerekedett, ezért gyors játékkal próbálkoz­tak, s nagy hangsúlyt fektettek a védekezésre. Ennek agresszív gött. Elsősorban a gyorsaságban és a technikai felkészültségben láttam hiányosságot a Ferencvá­ros és a Debrecen együttesében. Feltűnt például, hogy a labda megszerzésében sokszor alapo­san megelőztük a magyarokat.- A Koreai Köztársaság vá­logatottja ott lesz a nyáron a vi­lágbajnokságon, a magyar nem. Ha egyszer játszik egymás ellen a két válogatott, melyik lehet a jobbik?- Nem udvariasságból mon­dom, de véleményem szerint a magyarok felülmúlhatnak ben­nünket, mert taktikusabbak, mint mi vagyunk. Ez persze csak egy feltevés.- Hogyan látja esélyüket a vi­lágbajnokságon ?- Nem sok jót várok, hiszen nagyon erős csoportba kerül­tünk. - Miként értékeli a GoldStar többhetes külföldi vendégszereplését ?- Hasznos volt számunkra. Meggyőződésem, hogy játéko­saim néhány érdekes fortélyt el­lestek a közelmúltbeli csehor­szági és a mostani magyaror­szági mérkőzéseken. ajándékként az 1987-ben el­nyert aranylabdát Nelson Man­dela (jobbról) dél-afrikai pol­gárjogi harcosnak. A műsort volta miatt elterjedt, hogy durva, kemény csapat a Hon­véd. Ha a stílusuknak megfelelő ellenfelet fogadtak, akkor ferge­teges győzelmeket arattak. Fő­leg a hajrá sikerült jól, amikor a felsőházba pályázó Budafokot küzdelmes, végig izgalmas meccsen verték. A továbbiakban igyekeznek megteremteni a hátteret a sike­res szerepléshez. A honvédség továbbra is mögöttük áll, és a klub vezetői, Bánai Tibor alez­redes és Barna György sokat tesznek a kosárlabdáért. A rá­játszásra behívták a Bácska if­júsági kosarasát, Szabó N.-et, aki magas játékos lévén, meg­oldhatja a gondok egy részét. Likár vállára kevesebb teher nehezedik majd, és így mente­sül a palánk alatt „verekedés” alól a rutinos bedobó. A Hon­véddal készül még Takács, aki időnként bekerült az Albacomp tizes keretébe, de most edzéski­hagyás után tízkiló súlyfölös­lege van. Kiderül majd, hogy mennyire használható a hátra­levő találkozókon. Zalavári László • Nürnberg. A Kicker című német sportláp hevesen bírálja a labdarúgó Bundesliga idegen- légiósainak eddigi teljesítmé­nyét. Az osztrák Tony Polster számára különösen nagy meg­tiszteltetés, hogy az 1. FC Köln csapatából őt emelték ki, mint húzóembert, pedig külföldi. • Sydney. Carl Lewis (32 éves) amerikai szuperatléta kije­lentette: remek formában érzi magát, és az idei esztendő ismét az ő sikereit hozhatja. Lewis 8-8 olimpiai-, illetve világbaj­noki aranyérem tulajdonosa, ar­ról is örömmel számolt be, hogy felgyógyult hátsérüléséből, amely az elmúlt évben akadá­lyozta a versenyzésben. Igen „feldobott” állapotban még ar­ról is említést tett, hogy saját, 1991-ben 100 méteres síkfutás­ban felállított világrekordjának (9,86 mp) megdöntésére is ké­pes. • London. Ősztől profibírók vezetik a mérkőzéseket az angol labdarúgó bajnokságban. A szövetség 32 tagú keretet jelölt ki, amelynek tagjai kezdetben a legfelsőbb osztályban dirigál­nak, de nyolc napon belül csak egy alkalommal juthatnak szó­hoz. Ezért a fizetségük 2250 márkának megfelelő összeg lesz. abból az alkalomból szervezték, hogy pénzt gyűjtöttek Dél-Af- rika polgárjogi mozgalmai szá­mára. Szakmai vita a brazil csatársorról Bebeto szerint a védő olyan, mint a ragasztó Újabb jegyeket adnak ki a futball vb-re Játékos-kirajzás Oroszországból Azért néhány fortélyt ellestek A koreai edző nem „púderozott” A világ sportja Gullit elajándékozta az Aranylabdát 10 új VDN 1994. FEBRUÁR 27., VASÁRNAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom