Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)
1994-02-27 / 57. szám
Liberális pártrendezvények Baranyában Laktató Gasztro-Expo ' Ma is közönségnap lesz a pécsi szakvásáron (Folytatás a 1. oldalról) Dr. Korttyá László, a 7. sz. választókerület képviselőjelöltje meghívására, a szigetvári Kumilla Szállóban került sor a Fidesz kétnapos programalkotó tanácskozására, amelyen az elnökséget dr. Trombitás Zoltán Fidesz-alelnök képviselte. A párt, tegnap elfogadásra került egészségügyi koncepciójában társadalombiztosítási alapon szerveződő, teljeskörű alapellátást biztosító, minőségi szolgáltató egészségügyi rendszert céloz meg. Uyganakkor a lakosságot és az egészségügyi dolgozókat is érdekeltté kell tenni a betegség-megelőzésben. Az ellátásban részesülők alárendeltségének megszüntetésével párhuzamban szükséges megteremteni azok érdekvédelmét. A program az egészségügyben dolgozók számára teljesítmény-finanszírozást javasol, másfelől a korszerű egészség- ügyi-, egészségbiztosítói-, adatvédelmi-, gyermekvédelmi törvények mielőbbi megalkotását. A „kisebb” és hatékonyabb egészségügyet a költséges kórházcentrikus szerkezet megszüntetésével és a járóbeteg ellátás előnyben részesítésével tartja megvalósíthatónak. Átmenet biztosítását célozza a fekvő- és járóbeteg ellátás között. Az otthoni ápolás lehetőségének biztosításával felszabaduló aktív kórházi ágyak egy részét pedig „ápoló” és „nappali” kórházakba telepítené át. A biztosítási rendszer reformja keretében versenyhelyzet kialakítása mellett voksol, amely garanciája lehetne az ellátás minőségi javulásának. Mindez fokozatosan valósítható meg - vélik a fiatal demokraták. A Szabad Demokraták Szövetségének a Művészetek Házában tartott szociálpolitikai fórumán Havas Gábor szociológus, országgyűlési képviselő tájékoztatott a párt szociális problémák kezelését célzó alternatíváiról. Mint előrebocsátotta, a polgárok részéről túlzott várakozásokhoz vezet, a társadalom zöménél tapasztalt, tartós lecsúszást eredményező reáljövedelem-csökkenés, s hogy egy szű- kebb rétegnél már a teljes leszakadás is bekövetkezett. Mindezt a szociálpolitika önmagában kezelni képtelen; a problémák csak az újraelosztás eszközével, az államháztartás reformjával orvosolhatók. A liberálisok úgy vélik, a jövedelmek súlyos, a gazdaság egészséges menetét veszélyeztető aránytalansága leginkább a láthatatlanná tehető jövedelmek különbségéből fakad. Ezen az elvonási rendszer átalakítása változtathat. Az ún. direkt adónemek fokozatos háttérbe szorításával, a fogyasztási adók előtérbe helyezését tartják kívánatosnak, csakúgy a személyi jövedelemadó szintjének általános csökkentését. A párt három szintű nyugdíjrendszert javasol, amely az önkéntes biztosítások kötését is lehetővé tenné. A családi pótlék és az anyasági ellátás mellett a továbbtanulási támogatás bevezetését javasolják, a társadalmi mobilitás szempontjából kellő inspiráló erővel nem rendelkező, alacsonyan iskolázott és munkanélküli szülők családjában nevelkedő gyerekek számára. Az SZDSZ elsősorban a szociális szolgáltatások fejlesztésében lát mozgósítható erőt. Elengedhetetlennek tartja az ilyen irányú szociális felsőoktatást és a szakmai elit megerősítését, s a civil szervezetek nagyobb arányú bevonását. Tröszt E. Több ezer látogatója volt tegnap Pécsett az Orvostudományi Egyetem aulájában a Gasztro-Expo ’94 elnevezésű vendéglátóipari bemutatónak és szakvásárnak. A baranyai illetőségű P-EXPO Kft. rendezvénye iránt megnyilvánult élénk érdeklődés korántsem meglepő, hiszen a csütörtöki és pénteki szakmai napok után a hétvége a nagyközönségé a gasztronómiai szakkiállításon. A kellemes, tavaszias napon étel- és italkóstolókkal várta vendégeit tegnap a pécsi gazdasági rendezvény. Aki úgy gondolta, akár meg is spórolhatta a szombati ebédet, ugyanis a szakkiállításon az ízletes sós falatokat némi desszerttel, majd ízlés szerinti toroköblítővel lehetett zárni. Itt szárnyas sültet, ott füstölt sonkát és szalámit, amott péksüteményt vagy éppen fagylaltot kínáltak, és még az innivaló terén is választhattak a vásározók a bor, a sör vagy az üdítő közül. Nem csoda hát, hogy nemcsak a városból, de a megye, sőt a Dél-Dunántúl más területeiről is érkeztek érdeklődő látogatók. A nagy közönségforgalom mellett is akadtak szakmai érdeklődők tegnap. A szakkiállítás kínálata lehetőséget nyújt arra, hogy valaki korszerű gépekkel, berendezésekkel szerelje fel vendéglőjét, panzióját, de akár saját lakásának konyháját is. A vásár még ma 10-18 óráig várja látogatóit. A belépés díjmentes, de aki lejelentkezik az információnál, az részt vehet a cukrászkölteményeket kisorsoló tombolajátékon. K. E. Új VDN-világhíradó Moszlimok imádkoznak a „Pátriárkák Sírjánál”, Hebronban, ahol pénteken 65 palesztint agyonlőtt és több, mint százat megsebesített egy (más hírek szerint négy, vagy öt) izraeli telepes. Válaszra készül a Fatah? Női kórus T ordaszentlászlóról Énekkel reprezentálják magyarságukat O Catania: Szicíliában letartóztattak öt rendőrt, egy csendőrt és a helyi pénzügyőrség egy alkalmazottját, mert együttműködtek a maffiával - közölte csütörtökön a cataniai bíróság illetékes képviselője. Az AFP jelentése szerint a hatóság embereit a maffia egyik tagjának vallomása alapján tartóztatták le, s azzal vádolják őket, hogy segítetséget nyújtottak két szicíliai bűnszövetkezetnek. Az olasz rendőrség két hónapja indított átfogó vizsgálatot amelynek során eddig több tucatnyi maffia-tagot tartóztattak le. O Prága: Rekordösszegű, 414 ezer hamis német márkát foglaltak le a cseh hatóságok Bmoban - Brünnben -, egy nappal azután, hogy a cseh-lengyel határon őrizetbe vettek egy nemzetközileg körözött olasz kábítószer-kereskedőt. A Mario C. néven említett férfit távollétében tavaly Rómában kokaincsempészésért 19 évi börtönre és tetemes pénzbírság fizetésére ítélték. Az olasz üzletember csehországi lakásában és irodáiban a rendőrség 48 olasz gépkocsirendszámot és két kézifegyvert is talált. O Bonn: „A totalitárius visszavágás veszélye ismét valóságossá vált” - jelentette ki a Bonn melletti Sankt Augustinban egy tanácskozáson résztvevő Jegor Gajdar, volt miniszterelnök-helyettes, a Duma-beli „Oroszország választása” frakció vezetője a moszkvai parlament „csomagban” elfogadott amnesztia-határozatáról. A pápát ismét meghívták Lengyelországba Tadeusz Rákóczi bielskói lengyel megyéspüspök látogatásra hívta meg II. János Pált. A tervek szerint a pápa újabb lengyelországi útjára jövőre kerülne sor, közvetlenül azután, hogy Csehországban részt vesz egy szentté avatási ünnepségen. A PFSZ vezetése Tuniszban rendkívüli ülést kezdett, hogy felmérje a hebroni tömeggyilkosság politikai következményeit. A tanácskozás előtt Jász- szer Abed-Rabbo, a PFSZ VB tagja és szóvivője kijelentette: a testület javasolni fogja, hogy csak akkor folytassák a mészárlás miatt hitelét vesztett béketárgyalásokat, ha Izrael lefegy- verzi a megszállt területeken élő zsidó telepeseket, és az ENSZ Életbe lépett szombaton az oroszországi puccsistákra vonatkozó amnesztia, miután a parlamenti határozatot közölte a Rosszijszkaja Gazeta, a kormány hivatalos lapja. A közkegyelemre vonatkozó határozat lehetővé teszi Borisz Jelcin egykori fő ellenlábasának, Ruszlan Haszbulatovnak és a tavaly októberi véres zavargások többi vádlottájának szabadon bocsátását. Ennek feltétele BT szavatolni tudja az ottani palesztinok biztonságát. A Jasszer Arafat irányította Fatah mozgalom gázai, nyugati-parti és jeru- zsálemi vezetői az Izraellel folytatott tárgyalások leállítását követelték a véres események miatt. - Meggyőződésünk, hogy népünk csak a harc folytatását, a felkelés fokozását választhatja, és választ kell adnia a megszállók bűneire - olvasható egyebek között a nyilatkozatban. a vádlottak egyetértése. Ellenkező esetben viszont folytatják az eljárást ellenük. Haszbulatovot, a feloszlatott parlament elnökét és Alek- szandr Ruckoj alelnököt tavaly október 4-én vették őrizetbe a parlamenti ellenkormány tagjaival együtt, miután a hadsereg megostromolta a moszkvai „Fehér házat”. A börtön előtt újságírók egész hada, illetve a puccsisHanan Asravi asszony, volt palesztin szóvivő a CNN amerikai hírtelevíziónak adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a megszállt területeken lévő zsidó települések problémáját kell mostantól a palesztin-izraeli tárgyalások előterébe helyezni. Asravi kijelentette, hogy a zsidó telepesek lefegyverzésén túl, hozzá kell látni a megszállt területek zsidó kolóniáinak felszámolásához. tákkal rokonszenvező moszkvaiak várják Haszbulatovék szabadon bocsátását. A hét végén a vádlottak hozzátartozói téli ruhát vittek hozzátartozóiknak. Pénteken felkereste a börtönt Haszbulatov felesége is. Hasz- bulatov ügyvédjére hivatkozva az egyik moszkvai rádióállomás azt jelentette, hogy szombaton már a kora délutáni órákban kiszabadulhatnak a vádlottak, de erről nem érkezett jelentés. Hangulatos est kerekedett az Erdélyből érkezett Tordaszent- lászlói Nőikar és a Mecsek Kórus közös hangversenyéből szombaton, amelynek a pécsi Szabadság úti református templom adott helyet. A pécsi Mecsek Kórus e mostani találkozóval viszonozta azt a meghívást, amelynek köszönhetően tavaly részt vehetett Tordaszentlászlón a Szent Ist- ván-napi Magyar Kórusfesztiválon. Azóta a kórus életén kívül is számos baráti szál szövődött, miután a vendégek szállásáról akkor és most is családok gondoskodtak. Ezúttal harminckilencen érkeztek Torda- szentlászlóról, kórustagok és hozzátartozók. A 25 és 70 éves életkor közötti asszonyok civilben egyébként pedagógusok, tisztviselők és „főállású” családanyák. A kolozsvári illetőségű Guttman Mihály karnagy vezényelte női kar tegnap Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, BarNyolcezer embert várt Pakson a szombat délutánra meghirdetett lakossági fórumra a helyi Szarkofág Nélküli Jövőért Égyesület, de legfeljebb ötszázan mentek el a városháza előtti térre, hogy tiltakozzanak az atomerőmű kiégett fűtőelem tárolójának megépítése ellen. Egy hónappal ezelőtt már összehívtak ez ügyben egy fórumot, de akkor botrányba fulladt a gyűlés, mert a városháza nagytermébe a tiltakozók fele sem fért be, a téren pedig nem volt hangosítás. A mostani több mint két órán át tartó demonstráción Dobre László, a Szarkofág Nélküli Jövőért Egyesület elnöke kijelentette: minden törvényes eszközzel meg fogják akadályozni a tók Béla és az erdélyi származású Jagamos János népzene- gyűjtő műveiből válogatott a pécsi közönség számára. Kedves meglepetésként az őseiktől örökölt kalotaszegi népviseletben léptek fel. Mint Nagy Ernő, a Mecsek Kórus karnagya hozzáfűzte, nagy szó, hogy a többek között Kodály Zoltán és Bartók Béla képviselte zenei nyelven, a magyar népdalra épített műzenei „gondolatokkal” egyben saját zenei anyanyelvűket énekelhetik a tordaszent- lászlóiak, s a huszadik század magyar zenéjével magyarságukat reprezentálhatják. A hangversenyt a Mecsek Kórus részéről egy Maróti-zsol- tár indította, majd közösen szólaltatták meg Halmos László, Minden földek Istent dícséijé- tek című szerzeményét. Végül Kodály Esti dalával zárult a közös fellépés, amire remélhetően számos alkalommal nyílik még mód. Tröszt E. tároló építését. Az egyesület titkára, Műhelyi János, aki a Zölt Alternatíva Párt támogatásával képviselőjelöltként indul a választáson sajnálkozását fejezte ki, amiért nem jöttek el a fórumra a meghívott szakemberek, például geofizikusok és sugárbiológusok. „Nyilván azért, mert bizonyos nyomás alatt vannak” - jegyezte meg a szónok. Feltételezése szerint az is az erőmű veszélyességét jelzi, hogy kompenzációt fizet a városi önkormányzatnak a Paksi Atomerőmű Rt., ha megépülhet az átmeneti tároló. Sólya László, a Zöld Alternatíva Párt képviseletében javasolta a jelenlévőknek: kezdeményezzenek népszavazást Pakson, legyen-e tároló, vagy sem. Haszbulatovékra várnak Moszkvában Tömeggyűlés a városháza előtt Paksi tiltakozók Rendezett viszonyra törekedni közvetlen garanciák nélkül is Jubileumi néptáncgála Siklóson Nem valószínű, hogy Magyarország a közeljövőben közvetlen biztonsági garanciákat kaphat, ezért olyan közvetett garanciákra kell törekedni, mint a rendezett viszony a szomszédokkal és a nyugati integráció. Ehhez elengedhetetlen a határok megváltoztathatatlanságá- nak rögzítése és a határon túli magyar kisebbségek helyzetének európai normák szerinti rendezése - mondta szombaton Kovács László országgyűlési képviselő, a parlament külügyi bizottságának elnöke, a Ma Európában - merre tartunk? - című nemzetközi konferencián. A pénteken kezdődött háromnapos tanácskozáson az európai együttműködés és a konfliktusok megoldásának lehetőségeit vitatják meg a 22 országból érkezett résztvevők. Kovács László az elmúlt négy év magyar külpolitikáját értékelve kijelentette: megítélése szerint külkapcsolataink- ban sok volt az oda nem illő, irracionális elem, mint például a küldetéstudat, vagy a történelem mechanikus megjelenítése. Az ellenzéki politikus szerint a magyar kormány külpolitikájában fontos szerepet játszott az ideológiai rokonszenv, vagyis azokat az országokat tekintette jó partnernek, ahol hasonló ösz- szetételű koalíció kormányoz. A külügyi bizottság elnöke elismerően és egyetértéssel szólt Boross Péter miniszterelnök közelmúltbeli bejelentéséről, miszerint Magyarország semmilyen formában nem kíván részt venni egy esetleges boszniai légicsapásban. Kovács László szerint nem lenne jó, ha most ismét egy szövetségi rendszernek vetnénk alá nemzeti érdekeinket. Erre nincs is szükség - tette hozzá - mivel a NATO demokratikus szervezet, ahol magától értetődő az ellenvélemény. A kelet-közép-eu- rópai régió bizonytalansági tényezői közül Oroszország bizonytalan helyzetét emelte ki Kovács László. Hangsúlyozta: a „Zsirinovszkij-jelenség” azért veszélyes, mert az általa hangoztatott birodalmi nosztalgia jelentős hatást gyakorol az orosz polgárok számottevő részére, különösen a hadsereg hivatásos tagjaira. (MTI) Kalocsavidéki, dunamenti, palóc, sárközi, somogyi, dráva- közi, széki, kalotaszegi táncoktól volt hangos a színpad pénteken este Siklóson a művelődési központban a Pelikán néptáncegyüttes 10 éves, jubileumi előadásán. A nagyteremből már kiszoruló közönség tagjai egyetértettek abban, hogy régen voltak ennyien a művelődési központban. Bodnár László, a néptáncegyüttes vezetője, aki szerepelt is az egy órás, gyönyörű ruhákat is felvonultató előadáson, elmondta, a 30 tagú együttes zöme tizenéves, s kiemelte a művészeti vezető, Völgyi Gyula munkáját. 1982 óta fokozatosan fejlődött, s természetesen átalakult a csapat. A mostani fellépésük előtt naponta próbáltak, s az állandó tagság nagy állóképességet igényel. Mohácson, Pécsett van legközelebb ilyen néptánccsoport, hangsúlyozta köszöntőjében Pávics János is, a művelődési központ igazgatója. A táncosokat, köztük a két előtáncost, Zakariás Anitát és Gábelics Józsefet többször is visszatapsolta a közönség, szép sikert arattak. Tervük, céljuk mi is lehetne más, mint a produkciót elvinni máshova, megmutatni másutt is. Sz. A. 2 Új VDN 1994. FEBRUÁR 27., VASÁRNAP