Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)
1994-02-03 / 33. szám
1994. február 3., csütörtök Közélet uj Dunántúli napló 9 A szigetvári Oroszlán Hotelt is a Mecsek Tours Kft. üzemelteti Fotók: Läufer László Az újjáalakult Mecsek Tours Kft. jó vendéglátó akar lenni A fejlesztés elkerülhetetlen Kik voltak a pufajkások? A köztudatban igazságté- teli törvényként ismert rendelkezés kapcsán kerültek szóba az úgynevezett "pufajkások". Kik is voltak ők valójában, mi volt a szerepük? Erről kérdeztük a történészt, M. Kiss Sándort, aki az 56-os események Tényfeltáró Bizottságának munkájában is részt vett.- 1956. november 8-án állították fel a karhatalmi ez- redeket, akiket a ruházatukról neveztek el pufajkások- nak. Megszervezésükkor mind a politikai döntéshozók, mind a karhatalom parancsnokai tisztában lehettek azzal, hogy a fegyveres csoportok tevékenysége nem korlátozódhat csupán rend- fenntartó, közbiztonságot szavatoló ténykedésre, hanem döntően megtorló jellegű lesz. Kezdettől fogva tudhatták, hogy a hatalom biztosítása csak a karhatalmi erők bevetésével érhető el.- Kikből állt össze a karhatalmi ezredek „ legénysége” és hányán lehettek együttvéve?- A létrehozásukról szóló párthatározat megszületése után összesen három ezred állt fel. A háromezer "pufaj- kás" döntő többsége a volt ÁVH (Államvédelmi Hatóság) egykori tagjaiból, pártmunkásokból és a Kádár kormányra felesküdött katonatisztekből verbuválódott. N. Zs. Nissan eladások Magyarországon Áttörést hozott a Nissan Hungária magyarországi forgalmazásában az elmúlt év: 1993-ban 1685 járművet értékesítettek az előző évi 581-el szemben. A személygépkocsik között a magyar piacon a Micra, a Sunny és a Primera volt a legnépszerűbb. Tavaly mutatták be a már új koncepció alapján kifejlesztett és a városi autó kényelmét nyújtó összkerék meghajtású terepjárót, a Terrano Il-t. Az elmúlt évben az előzetes piacfelmérések után kezdték meg a könnyű és középkategóriájú teherkocsik értékesítését, amelyekből májustól decemberig 160-at értékesítettek. A könny űhaszonj árművek közül mérete és több célú felhasználhatósága miatt az Urvan és a Pick-up a legkeresettebb. Ha az elmúlt évi forgalom- növekedés az idén már nem is ismétlődik meg, a Nissan Hungária vezetői azért szolid mértékű növekedésre számítanak. Bíznak abban, hogy elsősorban a haszongépjárművekből tudnak többet eladni. Az idén a Nissan Hungária Rt. 2250 gépjármű értékesítését tervezi. Alapvető cél, hogy az eddiginél több hazai és külföldi vendég érkezzen Baranyába, sok napot eltöltsön, s persze, elégedetten távozzon. Áhhoz, hogy ez így legyen, nagy feladat hárul arra a két szervezetre', a Baranya Megyei Idegenforgalmi Információs Hivatalra (munkájáról, terveiről a közelmúltban beszámoltunk) és a Mecsek Tours-ra, amelyeket a Baranya Megyei Idegenforgalmi Hivatal utódaiként hozott létre a megye közgyűlése. Behálózzák a megyét Szőnyi János, a Mecsek Tours Kft. ügyvezető igazgatója leszögezte: bár sok minden változik az eddigi tevékenységükhöz képest, egy dolog nem, nevezetesen, jó vendéglátók szeretnének lenni a jövőben is. A baranyai közgyűlés száz százalékos tulajdonában lévő, 1991. január 1-vel 500 millió forint alaptőkével alapított társaság egy, a turisztikával foglalkozó megyei vállalkozások között, de a legnagyobb. Helyzete is speciális, hiszen számos idegenforgalmi létesítmény működtetője: így a mohácsi Csele Szállónak, a harkányi Dráva Szállónak és kempingnek, a szigetvári Oroszlán Szállodának, az orfűi kempingnek, a tekeresi turistaszállásnak, az abaligeti kempingnek, a pécsi Hunyor Szállónak, a mecseki kempingnek, a sikondai kempingnek és a pécsváradi István király Szállodának. Iroda áll a betérő turisták rendelkezésére Pécsett, Mohácson, Harkányban és Szigetváron. Aligha vitatható, hogy ez a keményen nyereségérdekeit vállalkozás behálózza a megyét, s a majd 200 munkatárs sincs híján a kellő szakmai ismereteknek, tapasztalatoknak. Szőnyi János szerint a legfőbb feladatuk, hogy minél jobban eladják a megye nevezetességeit, s hasznosítsák a szállodákat, kempingeket. Ennek része, hogy rendszeresen részt veszAz orfűi kempinget tovább fejlesztik az idei évben nek - együttműködve az idegenforgalmi információs hivatallal - külföldi idegenforgalmi szakkiállításokon, vásárokon. A tervek között szerepel, hogy német, osztrák, holland, dán újságírókat hívnak Baranyába, bemutatva a látnivalókat.. . Befektetőket keresnek Nagyobb szabású fejlesztés azonban elkerülhetetlen; erre azért is szükség van, mert a külföldi vendégek megfizetnék a magasabb szintű, de drágább szolgáltatásokat is. A Mecsek Tours vezetői Harkányban és Orfűn látják elsősorban a továbblépési lehetőséget. A Dráva Szálló szomszédságában saját területe van a társaságnak: az elképzelések között szerepel apartmanház építése, s a szálló átalakítása, illetve egy új hotel létesítése. Orfűn, a kemping területén szintén apartmanházban gondolkodnak, erre azért is szükség lenne, mert az igényekhez képest kevés lakrészt tud bérelni a Mecsek Tours. Természetesen mindkét beruházáshoz százmillió forintokra van szükség, éppen ezért befektetőket keresnek. Előrehaladott tárgyalások folynak német és izraeli cégekkel... Arra kevés pénz, mindössze 10-12 millió forint jut, hogy javítsák a létesítmények komfortját. Ennek részeként többek között az orfűi kempingben idén nyártól folyamatosan lesz melegvíz, néhány szállóban telefonokat, égi csatornák vételére alkalmas televíziókat helyeznek el a szobákban. A gondok között feltétlenül szólni kell arról, hogy a siklósi vár szállodája másfél éve nem üzemel, a pécsváradi István király Szálló felújítását a bizonytalanságok miatt nem tudják felvállalni, s emiatt idegen tőkét is nehéz találni. Tavaly, az akkor még Mecsek Tourist nevet viselő hivatal szervezésében 73 000 hazai és külföldi vendég járt Baranyában, akik 228 000 éjszakát töltöttek el, az egy főre jutó átlagos tartózkodási idő 3,5 nap volt. Idén a statisztikai adatok jobbak kell, hogy legyenek. Roszprim Nándor Falakat rakunk újra? Az Antenna Hungária bejelentette, hogy megrendelés híján beszünteti a moszkvai tévéműsor közvetítését. Bezárja a kevés ablakok egyikét, amelyen át Keletre tekinthettünk. Zártunk már be ablakokat? Igen, az elmúlt évtizedekben, csak akkor Nyugat felé. S ez azzal járt, hogy nem láthattuk az ottani valóságot, miközben a Keletnek is csak torz képét kaptuk az „ideológiailag” foncso- rozott tükörben.Majd négy évtizedig tanultunk belterjességet: ittuk a Bambit, mert a Cola „onnan” jött; gyártottuk a bóvlit, mert bóvlit kaptunk érte cserébe. Csak egyetlen idegen nyelvet tanultunk (ha éppen tanultuk!). Nem tudtunk kommunikálni és kereskedni, amikor kinyíltak a bástya - vagy a vasfüggöny - kiskapui. Szenvedtünk, mint a világba kicsöppent falusi ember, a ránk kényszerí- tett tudatlanságtól. Szabad-e elzárkózni a Kelettől? Hä az elmúlt néhány évre gondolunk, akkor igen csak kétséges, hogy szabad-e elvágni a szálakat, felszedni az odavezető sínpárokat? Vajon mennyi árú akadt így fenn, s ki tudja menynyi üzlet ment veszendőbe. Áz iskolákban is gyorsan töröltek a tanulható nyelvek közül egyet, pedig ha tetszik, ha nem, majd 300 millió emberrel lehet tárgyalni, kereskedni azon a nyelven. Itt volt az ideje az Antenna Hungária lépésének? Pont ellenkezőleg: most különösen fontos, hogy információs csápjaink minden irányba kinyúljanak, hogy ne csak Washingtonból, Párizsból vagy Londonból, hanem Moszkvából, vagy Ki- jevből is élőben lássuk az ese- ményeket.Az a sokszor kinyilvánított magyar külpolitikai szándék, hogy erősíteni kívánjuk kapcsolatainkat szomszédainkkal, megvalósíthatatlan a róluk szóló alapos tájékozottság nélkül. Ne zárjunk be a világra nyíló egyetlen ablakot sem. Mert akkor újból falak közé szorulunk. (somfai) Keresetek, árak, létminimum Csak a bankár házasodjon! A fogyasztói árak tavaly 22,8 százalékkal nőttek 1992-höz képest, nyilatkozta a kormány infláció szakértője. A KSH jelentése szerint ezen belül az élelmiszerek és a szolgáltatások ára emelkedett a legnagyobb mértékben: az előbbi 24.5 az utóbbi 26.5 százalékkal. A tartós fogyasztási cikkek, valamint a háztartási energiahordozók (villanyáram, gáz ára) viszonylag kis mértékben nőtt: 10.5, illetve 14.0 százalékkal fizettünk többet értük, mint az azt megelőző évben. Az árakhoz képest a keresetek a következőképpen alakultak: az első tíz hónapban a bruttó átlagkereset 26.959 forint volt, ami nettó értékben csupán 18.237 forintot tett ki. Ez az ösz- szeg az előző (1992) évinél 20 százalékkal magasabb. Csakhogy ugyanezen idő alatt az árak 22,8 százalékkal emelkedtek, tehát a keresetek reálértéke végeredményben 2,8 százalékKárpótlás Kárpótlási jegyekre 117 üzletet kötöttek a január 24-től 28-ig tartó héten a brókercégek, s ez 280 millió forintos - az előző hetinél mintegy 153 millió forinttal nagyobb forgalomnak felel meg. Áz átlagár az előző héthez képest éppen ellentétes tendenciát mutatott: a hét elejétől folyamatos csökkenéssel a január 24-i (hétfői) 730 forintról január 28-ára (péntekre) 699 forintra esett vissza. kai csökkent. Ami a különböző ágazatokat illeti, továbbra is a pénzügyi területen fizetnek a legtöbbet a munkaadók. Az anyagilag legkevésbé megbecsült textil-, ruházati- és bőrtermékeket gyártók 11.683 forintos fizetésének minimum a háromszorosát kaphatták kézhez a bankszakmában dolgozók. Fennmaradt a korábbi években kialakult különbség a szellemi és a fizikai dolgozók bére között. Az előbbiek átlagosan tízezer forinttal többet vihetnek haza, mint az utóbbiak. Hogyan alakult a létminimum az árakhoz és a bérekhez képest? Egy hónap alatt - október elejétől november elejéig - egy négytagú család kasszáját az aktuális áremelkedések plusz 300 forinttal terhelték meg. így összesen 47.200 forint összjövedelemre volt szüksége az átlagcsaládnak ahhoz, hogy ha minimális szinten is, de megéljen. D. Zs Papagájcsempész Papagájcsempészt lepleztek le a Ferihegyi repülőtér vámosai. Harmincnégy védettnek minősülő, élő papagájt próbált behozni az ország területére. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokság tájékoztatása szerint a madarak értéke több mint 2 millió forint. A vámhivatal a papagájokat lefoglalta és átadta a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumnak. Új belkereskedelmi rendeletek Közterületen mit és hol? Három miniszteri rendelet lépett életbe február 1-jével a belkereskedelemmel kapcsolatban. Az egyik az egyes belkereskedelmi tevékenységek gyakorlásáról, a második a szakképesítésről szól, a harmadik pedig az üzletek működését szabályozza. A kereskedelmi tevékenység gyakorlásáról szóló 1989-es rendelet módosításának lényege: a működéshez a kereskedőnek állandó telephellyel, üzlethelyiséggel, szakképesítés-1 sei kell rendelkeznie. A rendelet emellett részletesen is szabályozza a feltételeket; eszerint például a nemesfém, ékszer és díszműáru forgalmazásához büntetlen előélet szükségeltetik, továbbá az, hogy a kérelmezőnek ne legyen adótartozása. A dohányáruk, a szeszes italok forgalmazásához a termékek tárolásához alkalmas raktár és a jövedéki törvényben meghatározott engedély kell. A közraktári tevékenység gyakorlásához legalább 50 millió forint vagyoni biztosíték elhelyezése az előírás az e célra nyitott bankszámlán. A csomagküldő kereskedő köteles katalógusában azonosítható módon megnevezni magát, feltüntetni székhelyét, üzletének címét, továbbá tevékenységének folytatására kapott nyilvántartási számot. A szakképesítési bizonyítványt az ékszerkereskedőktől, az óra- és ékszerkereskedelem eladóitól, a tüzelő- és építőanyagkereskedőktől, valamint a közraktári tevékenységet folytatóktól követelik meg. A közraktári tevékenységnél felsőfokú iskolai végzettséget ír elő a miniszteri rendelet, miután e tevékenység komoly pénzügyi műveletekkel jár. Az üzlet megnyitásáról szóló bejelentéshez - az új szabályozás szerint - csatolni kell a szakhatósági - közegészség- ügyi, rendészeti, tűzrendészeti, állategészségügyi - hozzájárulást. Ugyanez a rendelet-módosítás intézkedik arról, hogy kereskedelmi tevékenységet csak üzletben, illetve vásáron és piacon lehet folytatni. A jogszabály lehetőséget ad arra, hogy közterületen meghatározott terméket, például újságot, képeslapot, virágot, léggömböt, főtt- és pattogatott kukoricát, zöldséget és gyümölcsöt, tökmagot és napraforgót és például óvszert lehet értékesíteni. Schagrin Tamás, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium helyettes államtitkára az MTI kérdésére elmondta: a szigorító rendelkezések célja a jogszerűen működő kereskedőknek és a költségvetésnek egyaránt jelentős kárt okozó illegális kereskedelem visszaszorítása. A rendelet alapján a jövőben az illetékes hatóságok hatékonyabban léphetnek fel a kereskedők üzletei elé kitelepülő, sok esetben hasonló termékeket értékesítő zugkereskedők ellen. Azt, hogy a csomagküldő kereskedőknek bejelentett és nyilvántartott üzlettel kell rendelkezniük, a fogyasztók védelme indokolta. Zöldséget és gyümölcsöt lehet értékesíteni a közterületeken Fotó: Läufer László